Az első pozitív terhességi teszt látványa sokak számára nem csupán euforikus boldogságot, hanem egyfajta bénító jegességet is hoz magával. Ott ülsz a fürdőszoba szélén, kezedben a műanyag pálcikával, és ahelyett, hogy azonnal a bababoltok kínálatát böngésznéd, egyetlen kérdés lüktet a halántékodban: tényleg alkalmas vagyok én erre? Ez a gondolat nem a szeretet hiányából fakad, hanem abból a hatalmas felelősségből, amit egy új élet érkezése jelent.
A modern társadalom elképesztő nyomást helyez a nőkre, azt sugallva, hogy az anyaság egyfajta veleszületett szoftver, ami a szülőszobán automatikusan települ. Ha pedig nem érzed azonnal a mindent elsöprő, rózsaszín ködös rajongást, vagy ha megijedsz a saját gondolataidtól, máris kész a diagnózis: biztosan alkalmatlan vagy. Pedig az igazság az, hogy a félelem nem a kudarc előjele, hanem az intelligencia és a felelősségtudat egyik megnyilvánulása.
Ebben a cikkben mélyre ásunk az anyasággal kapcsolatos szorongások világában, és lerántjuk a leplet azokról a mítoszokról, amelyek generációk óta mérgezik a nők önbecsülését. Megvizsgáljuk, miért érezzük magunkat kevésnek, és hogyan fordíthatjuk át ezeket a negatív spirálokat egy egészségesebb, reálisabb anyaképbe.
Az ösztönök mítosza és a valóság rideg falai
Gyakran halljuk, hogy az anyai ösztön majd mindent megold, és a természet bölcsessége eligazít a legnehezebb pillanatokban is. Ez a narratíva azonban veszélyes csapda, mert azt sugallja, hogy ha valami nem megy zsigerből – legyen az a szoptatás, a baba megnyugtatása vagy a napirend kialakítása –, akkor ott valami alapvető hiba van a „gépezetben”. Az igazság az, hogy az anyaság jelentős része tanult viselkedés, nem pedig misztikus megvilágosodás.
Az antropológiai kutatások rámutatnak, hogy az emberi történelem nagy részében a nők nem egyedül, elszigetelten nevelték a gyermekeiket. Ott volt a „falu”, a nagymamák, nagynénik és tapasztaltabb asszonyok közege, ahol a kislányok már egészen fiatalon látták a csecsemőgondozás minden csínját-bínját. Ma azonban sokan úgy tartják a kezükben az első saját babájukat, hogy előtte soha nem cseréltek pelenkát, és nem láttak testközelből síró újszülöttet.
Ilyenkor az ösztönök helyett a pánik veszi át az uralmat, ami teljesen érthető reakció. A biológia persze segít: az oxitocin és a hormonális változások támogatják a kötődést, de nem helyettesítik a tapasztalatot. Nem vagy alkalmatlan csak azért, mert nem tudod kapásból, miért sír a gyermeked, vagy mert bizonytalanul nyúlsz hozzá az elején.
„Az anyaság nem egy állapot, amibe beleérkezünk, hanem egy folyamat, amivé válunk. A fejlődéshez pedig hozzátartozik a bizonytalanság is.”
A tökéletesség csapdája a közösségi média korában
Sosem volt még olyan nehéz dolga az anyáknak, mint az Instagram és a TikTok korában, ahol a tökéletesen komponált képek azt sugallják, hogy a boldog anyaság alapfeltétele a rendben tartott lakás, a designer babaszoba és a szülés után két héttel visszanyert versenysúly. Amikor a saját, tejfoltos pólódban, kialvatlan szemekkel görgeted a hírfolyamot, könnyen elhiheted, hogy mindenki más jobban csinálja nálad.
Ez a folyamatos összehasonlítás a leggyorsabb út az alkalmatlanság érzéséhez. Elfelejtjük, hogy amit látunk, az csupán egy gondosan vágott „best of” válogatás, nem pedig a nyers valóság. Senki nem posztol arról, ahogy a harmadik órája tartó sírás közben a konyha padlóján ülve zokog, pedig ez is a történet része.
A digitális zaj elnyomja a saját belső hangunkat. Ahelyett, hogy a babánkra és a saját igényeinkre figyelnénk, külső mércéknek akarunk megfelelni, amiket vadidegen emberek állítottak fel. Az alkalmatlanság érzése sokszor nem más, mint a távolság a valóságunk és egy elérhetetlen, mesterséges ideál között.
| Elvárás a közösségi médiából | A hús-vér valóság |
|---|---|
| A baba mindig tiszta és mosolyog. | A büfiztetés utáni foltok a mindennapok részei. |
| A lakásban minden a helyén van. | A játékok és a vasalatlan ruha uralja a teret. |
| Az anya mindig türelmes és kiegyensúlyozott. | A kialvatlanság miatt néha mindenki elveszti a türelmét. |
A „nem vagyok elég jó” érzés pszichológiai háttere
Honnan ered ez a mélyen gyökerező félelem? Sokszor a saját gyermekkorunkig kell visszanyúlnunk. Ha valaki olyan családban nőtt fel, ahol a szeretet feltételekhez volt kötve, vagy ahol az édesanyja maga is sokat küzdött az anyaszereppel, felnőttként nagyobb eséllyel fog kételkedni önmagában. A transzgenerációs minták láthatatlanul irányítják a gondolatainkat.
Az alkalmatlanságtól való félelem mögött gyakran a kontrollvesztés élménye áll. Az anyaság az egyik legkiszámíthatatlanabb élethelyzet: hiába tervezed el a napot, a baba szükségletei bármikor felülírhatják azt. Aki korábban szerette a rendet és a kiszámíthatóságot a munkájában vagy a magánéletében, annak ez a káosz rendkívül ijesztő lehet.
Érdemes beszélni az úgynevezett imposztor-szindrómáról is, ami az anyaság területén is megjelenik. Úgy érezheted, csak színleled, hogy tudod, mit csinálsz, és bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy „lelepleznek”: te valójában nem is vagy igazi anya. Fontos tudatosítani, hogy szinte mindenki így érzi magát az elején, csak kevesen beszélnek róla nyíltan.
Amikor a hormonok átveszik az irányítást

A szülés utáni időszakban a testünk egy elképesztő hormonális hullámvasútra kerül. Az ösztrogén és a progeszteron szintjének hirtelen zuhanása közvetlen hatással van az agyunk érzelmi központjára. Ez a fiziológiai folyamat felelős a „baby blues” néven ismert állapotért, ami a kismamák többségénél jelentkezik a szülés utáni első napokban.
Ilyenkor a legapróbb nehézség is világvégének tűnik. Ha a baba nem tapad rá jól a mellre, vagy ha nem alszik el időben, az anya azonnal magát hibáztatja. Fontos megérteni, hogy ezek az érzések sokszor nem a valóságot tükrözik, hanem a testünk reakciói a hatalmas változásra. A kémiai folyamatok ideiglenesen eltorzíthatják az önképünket.
Ha azonban ez az állapot hetekig vagy hónapokig fennáll, és mély reménytelenséggel, az örömre való képtelenséggel párosul, akkor már szülés utáni depresszióról beszélhetünk. Ebben az esetben a „nem vagyok alkalmas” gondolat egy betegség tünete, nem pedig a jellemhibánk eredménye. Ilyenkor a legfontosabb lépés a szakértői segítség kérése, mert a megfelelő támogatással ez az állapot gyógyítható.
A bűntudat, mint hívatlan vendég
Az anyai bűntudat árnyékként követi a nőket az első naptól kezdve. Bűntudatod van, ha dolgozni akarsz, és bűntudatod van, ha otthon maradsz. Rosszul érzed magad, ha dühös vagy a gyerekre, és akkor is, ha végre élvezed az egyedüllétet. Ez a folyamatos önostorozás felemészti az energiáidat, amikre pedig nagy szükséged lenne.
A bűntudat egyik fő forrása a „mindent vagy semmit” gondolkodásmód. Elhisszük, hogy ha egyszer is hibázunk, akkor mindent elrontottunk. Pedig a gyerekeknek nincs szükségük tökéletes anyára. Donald Winnicott, a neves gyermekpszichológus alkotta meg az „elég jó anya” fogalmát. Eszerint a gyerek egészséges fejlődéséhez éppen arra van szükség, hogy az anya néha ne legyen tökéletes, mert így a gyerek megtanul alkalmazkodni a valósághoz.
A bűntudat helyett érdemes az öngondoskodásra helyezni a fókuszt. Ha te jól vagy, a gyereked is nagyobb eséllyel lesz jól. Az alkalmatlanság érzése gyakran csak a végkimerültség jele. Egy kipihent anya sokkal türelmesebb és magabiztosabb, de a pihenéshez el kell engedni a bűntudatot, ami azt súgja, hogy neked 24 órában készenlétben kell állnod.
A környezet nyomása és a kéretlen tanácsok
Mindenkinek van egy véleménye arról, hogyan kellene csinálnod. A szomszédnéni szerint túl vékony a sapka, a nagymama szerint elkényezteted a babát, ha sokat hordozod, az internetes fórumok pedig egymásnak ellentmondó tanácsokkal bombáznak. Ebben a vélemény-tengerben könnyű elveszíteni a saját iránytűnket.
A kéretlen tanácsok gyakran azt az üzenetet hordozzák: „nem csinálod elég jól”. Ez pedig közvetlenül táplálja az alkalmatlanságtól való félelmet. Meg kell tanulnod felállítani a határaidat. Csak azért, mert valaki már felnevelt három gyereket harminc évvel ezelőtt, még nem biztos, hogy az ő módszerei a te családodnak is működnek.
A hitelesség nem azt jelenti, hogy mindent tudsz, hanem azt, hogy mersz a saját megérzéseidre és a gyermeked jelzéseire hagyatkozni. Te vagy az, aki a nap 24 órájában vele van, te ismered a legjobban a rezdüléseit. Merj nemet mondani a külvilág elvárásaira, és bízz abban a kapcsolatban, ami közted és a babád között épül.
„Aki tanácsot ad, gyakran a saját múltbéli félelmeit próbálja gyógyítani. Hallgasd meg őket, de a döntést te hozd meg.”
Félelem a kapcsolati változásoktól
Sok nő azért érzi magát alkalmatlannak, mert úgy érzi, a baba érkezésével „elvesztette” korábbi önmagát és a párkapcsolatában betöltött szerepét. A feleségből vagy élettársból elsősorban gondozó és logisztikus lesz, ami komoly identitásválsághoz vezethet. Ha nem érzed magad jól ebben az új felállásban, ha hiányzik a régi életed, az nem jelenti azt, hogy rossz anya vagy.
A párkapcsolati dinamika megváltozása természetes. A kialvatlanság, a szexuális vágy csökkenése és az állandó figyelem megosztása feszültséget szülhet. Sokan ilyenkor úgy gondolják, ha nem tudják „nőként” és „anyaként” is 100%-osan hozni a formát, akkor elbuktak. Ez azonban egy fenntarthatatlan elvárás.
Fontos, hogy a pároddal őszintén beszéljetek ezekről az érzésekről. Ne fojtsd el a neheztelést vagy a vágyat a régi szabadságod után. Az anyaság egy csapatmunka, és ha a terhek nincsenek arányosan elosztva, az alkalmatlanság érzése törvényszerűen meg fog jelenni. A támogatás nem csak fizikai segítséget jelent, hanem érzelmi biztonságot is, ahol ki merheted mondani: „most nagyon nehéz nekem”.
A biológiai változások: az anyai agy átalakulása

Érdekes tudományos tény, hogy a várandósság és a szülés során az anyai agy szerkezeti változásokon megy keresztül. A neuroplasticitás révén bizonyos területek (például az empátiáért és a veszélyérzetért felelős részek) megerősödnek, míg mások háttérbe szorulnak. Ez okozza a sokat emlegetett „anyai amnéziát” vagy szétszórtságot.
Amikor elfelejted, hova tetted a kulcsodat, vagy nem jut eszedbe egy egyszerű szó, ne gondold, hogy megbutultál vagy alkalmatlanná váltál az értelmes életre. Az agyad éppen prioritásokat állít fel: minden energiáját arra fordítja, hogy a babád túlélését és jólétét biztosítsa. Ez egy evolúciós előny, nem pedig hiba a rendszerben.
Ez a kognitív átrendeződés ijesztő lehet azoknak a nőknek, akik korábban a precizitásukról és a gyors észjárásukról voltak ismertek. Azonban ez az állapot átmeneti. Ahogy a hormonháztartás rendeződik és a gyermek önállóbbá válik, a kognitív funkciók is visszaállnak, sőt, sok kutatás szerint az anyák később jobb problémamegoldókká és hatékonyabbá válnak a munkahelyükön is.
Mikor válik a félelem kórossá?
Bár a bizonytalanság természetes, fontos felismerni azt a pontot, amikor a szorongás már gátolja a mindennapi életvitelt. Ha a félelem annyira intenzívvé válik, hogy nem mersz egyedül maradni a babával, vagy ha kényszeres gondolataid támadnak (például, hogy véletlenül kárt teszel benne), az már a szülési szorongás vagy kényszerbetegség jele lehet.
Ezek a gondolatok rendkívül ijesztőek, és az anyák gyakran annyira szégyellik őket, hogy senkinek nem mernek szólni. Attól félnek, hogy ha elmondják, elveszik tőlük a gyereket, mert alkalmatlannak bélyegzik őket. Pedig ezek a „betolakodó gondolatok” valójában éppen azt jelzik, mennyire féltsz a gyermekedet: az agyad a legrosszabb forgatókönyveket futtatja le, hogy felkészüljön a védelemre.
A szakember segítsége ilyenkor nem a gyengeség jele, hanem a legnagyobb felelősségvállalás. Egy jó pszichológus vagy pszichiáter segít helyretenni ezeket a gondolatokat, és eszközöket ad a szorongás kezeléséhez. Ne várd meg, amíg teljesen felemészt a félelem; a korai segítségnyújtás lerövidíti a szenvedést.
A fejlődés útján: hogyan építsd fel az önbizalmadat?
Az önbizalom nem olyasmi, amivel rendelkezel vagy sem; ez egy izom, amit edzeni lehet. Kezdd azzal, hogy apró, reális célokat tűzöl ki magad elé. Ne azt várd, hogy a nap végére minden tökéletes legyen, hanem örülj annak, ha sikerült egy nyugodt tíz percet töltened a babával, vagy ha végre sikerült meginni egy meleg kávét.
Tanulj meg kedves lenni önmagadhoz. Figyeld meg a belső monológodat: mondanál olyat a legjobb barátnődnek, amit magadnak mondasz a tükör előtt? Valószínűleg nem. Gyakorold az ön-együttérzést. Ismerd el, hogy amit csinálsz, az nehéz. Az anyaság az egyik legmegterhelőbb munka a világon, fizetett szabadság és azonnali visszajelzés nélkül.
Keress olyan közösségeket, ahol az őszinteség az alapérték. A támogató csoportok, ahol más anyák is elmesélik a bénázásaikat, rendkívül felszabadítóak lehetnek. Amikor hallod, hogy másnak is volt már „pelenka-katasztrófája” a közértben, vagy más is érezte már azt, hogy legszívesebben elfutna a világgá, rájössz, hogy nem vagy egyedül. Ez a közös sors az egyik legjobb gyógyír az alkalmatlanság érzésére.
A hordozás és a testi közelség ereje
Sokszor a fizikai közelség segít lebontani a belső gátakat. Amikor magadra kötöd a babát, érzed a lélegzetét, a testmelegét, a hormonrendszered válaszol. Ez a közelség segít ráhangolódni a gyermekedre, és csökkenti a távolságot, amit a félelem kreált. A testi kontaktus során termelődő oxitocin természetes módon csökkenti a stressz-szintet.
A hordozás vagy az együttalvás (biztonságos keretek között) nem csak a babának jó, hanem az anyának is megerősítést adhat. Látod, hogy képes vagy megnyugtatni őt, érzed, hogy szüksége van rád. Ezek az apró sikerek lassan, tégla-téglánként építik fel a magabiztosságodat. Rájössz, hogy nem kell könyveket olvasnod ahhoz, hogy tudd, mi jó a kicsinek; elég, ha figyelsz.
Ne feledd, hogy a kötődés nem egy pillanat alatt dől el. Nem az első öt perc vagy az első hét határozza meg a kapcsolatotokat. A kötődés egy hosszú távú befektetés, ami a napi ezer apró interakcióból áll össze. Ha az esetek többségében ott vagy és válaszolsz az igényeire, az bőven elég.
A jövőtől való félelem: mi lesz, ha elrontom?

Gyakori szorongás az anyák körében a hosszú távú hatásoktól való félelem. „Mi lesz, ha traumát okozok neki? Mi lesz, ha nem nevelem elég jól?” Ez a típusú gondolkodásmód a jövőbe vetíti a jelen bizonytalanságát. Fontos tudatosítani, hogy nincs tökéletes nevelés. Minden gyerek szembesül nehézségekkel, és minden szülő követ el hibákat.
A rugalmasság (reziliencia) sokkal fontosabb, mint a tökéletesség. Ha hibázol – például elveszted a türelmedet és kiabálsz –, a legfontosabb, hogy képes legyél a javításra. Kérj bocsánatot (még egy kicsitől is), magyarázd el, mi történt, és állítsd helyre a biztonságérzetét. Ezzel valójában egy nagyon fontos leckét tanítasz neki: az emberek hibáznak, de a kapcsolatok javíthatóak.
A gyerekeknek nem egy szentképre van szükségük anya helyett, hanem egy hiteles emberre. Ha látják, hogy neked is vannak érzelmeid, nehézségeid, de próbálkozol és szereted őket, az sokkal értékesebb útravaló, mint a steril, hiba nélküli környezet. Az alkalmatlanság félelme valójában a szereteted egyik bizonyítéka: csak az fél a hibázástól, akinek igazán számít a gyermeke jólléte.
Az anyaság, mint önismereti utazás
Ha sikerül egy kicsit hátralépned a félelmeidtől, észreveheted, hogy az anyaság a legintenzívebb önismereti tréning. Felszínre hozza a gyengeségeidet, de a rejtett erőidet is. Olyan dolgokra leszel képes, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottál: virrasztasz éjszakákon át, türelmes maradsz a legnagyobb hiszti közepén, és képes vagy a saját igényeidet háttérbe szorítani.
Ez az átalakulás fájdalmas lehet, mint minden növekedés. A régi, független éned „halála” előfeltétele az új, anyai éned megszületésének. Ne bántsd magad azért, mert néha visszasírod a régi életedet. Ez a gyászfolyamat része, és teljesen természetes. Nem tesz téged rossz anyává, ha hiányzik a szabadságod vagy a karriered.
Az alkalmatlanság érzése idővel szelídül. Ahogy a gyerek nő, és te is egyre több rutint szerzel, a pánikot felváltja a tapasztalat. Lesznek még nehéz napok, de már tudni fogod, hogy túlélted a korábbiakat is. Az önbizalom nem a félelem hiánya, hanem az a tudat, hogy képes vagy kezelni a felmerülő helyzeteket.
Mikor kérjünk segítséget?
Bár sokszor hangsúlyozzuk a félelem természetességét, nem szabad elmenni amellett, ha a helyzet tarthatatlanná válik. Az alábbi táblázat segít eligazodni, mikor elég a baráti beszélgetés, és mikor van szükség professzionális támogatásra.
| Természetes aggodalom | Figyelmeztető jelek |
|---|---|
| Néha sírsz a fáradtságtól. | Folyamatosan üresnek vagy reményvesztettnek érzed magad. |
| Aggódsz a baba fejlődése miatt. | Kényszeresen ellenőrzöd a babát, nem tudsz tőle aludni. |
| Időnként türelmetlen vagy. | Úgy érzed, nem tudsz kapcsolódni a gyerekhez, nincs érzelmi válaszod. |
| Hiányzik a régi életed. | Önvád és öngyűlölet uralja a mindennapjaidat. |
Ne feledd, hogy a segítségkérés a legnagyobb ajándék, amit magadnak és a családodnak adhatsz. Egy támogató közeg – legyen az család, barátok vagy szakemberek – segít visszatalálni önmagadhoz, és segít abban, hogy ne csak ellásd a feladataidat, hanem élvezni is tudd az anyaságot.
Végezetül fontos tudnod: az anyaság nem egy vizsga, ahol jegyeket kapsz, és amin meg lehet bukni. Ez egy hosszú, kanyargós út, tele emelkedőkkel és lejtőkkel. Ha ma csak annyit tettél, hogy életben tartottad a babádat és magadat, miközben próbáltál egy kis szeretetet adni, akkor elég jó voltál. A holnap pedig egy új lehetőség, hogy újra megpróbáld, egy kicsit tapasztaltabban és remélhetőleg egy kicsit kevesebb félelemmel.
Engedd el az alkalmatlanság rémét. Te vagy az az édesanya, akire a gyermekednek szüksége van. Nem egy robotra, nem egy tökéletes Instamami-ra, hanem rád, a hibáiddal, a könnyeiddel és a végtelen igyekezeteddel együtt. Ez a hitelesség az, ami valóban számít, és ami felépíti a gyereked biztonságérzetét egy életre.
Gyakori kérdések az anyasággal kapcsolatos félelmekről
Normális, hogy nem éreztem azonnali kötődést a szülés után? 💖
Teljesen normális. A szülés egy fizikailag és érzelmileg is megterhelő folyamat, és sok anyának időre van szüksége a regenerálódáshoz. A kötődés néha nem „szerelem első látásra”, hanem egy folyamatosan kialakuló mély szeretet, ami napok vagy hetek alatt érik be. Ne vádold magad, ha az elején csak a kimerültséget és a sokkot érzed.
Mit tegyek, ha állandóan attól félek, hogy kárt teszek a babában? 🧸
Ezeket a gondolatokat „betolakodó gondolatoknak” nevezzük, és gyakran a túlzott felelősségérzet és szorongás melléktermékei. Fontos tudni, hogy ezek nem vágyak, hanem félelmek: pont azért ijesztőek, mert soha nem tennél ilyet. Ha azonban ezek a gondolatok nagyon zavaróak vagy kényszeressé válnak, érdemes szakemberrel (pszichológussal) beszélni róluk, aki segít a szorongás oldásában.
Mindenki más olyan könnyedén veszi az akadályokat, csak én szenvedek? 🤳
Ez egy optikai csalódás, amit a közösségi média és a társadalmi tabuk tartanak fenn. Sokan titkolják a nehézségeiket, mert félnek a megítéléstől. Higgy nekünk: minden anya küzd, mindenki sírt már a fáradtságtól, és mindenki érezte már magát elveszettnek. Te csak a saját belső harcaidat látod, másoknak pedig csak a külső mázát.
Lehetek jó anya úgy is, ha néha dühös vagyok a gyerekemre? ⚡
Igen, lehetsz. A düh egy alapvető emberi érzelem, ami a fáradtság, a tehetetlenség vagy a túlterheltség hatására bárkinél jelentkezhet. Az anyaság nem törli el az emberi természetedet. A lényeg nem a düh hiánya, hanem az, hogyan kezeled: ha érzed, hogy elszakad a cérna, tegyed a babát biztonságos helyre, lépj ki a szobából egy percre, és vegyél mély levegőt.
Vissza fogom kapni valaha a régi önmagamat? 🚲
A régi önmagadhoz már nem fogsz visszatérni, mert ez az élmény visszavonhatatlanul megváltoztatott. Azonban ez nem rossz hír! Idővel a káosz elül, a gyerek önállóbb lesz, és te újra megtalálod a hobbiidat, a karrieredet és a szabadságodat. Egy új, gazdagabb verziód fog kialakulni, aki már képes az anyai szerepet és az egyéni igényeit egyensúlyba hozni.
Mi van, ha a gyerekem azért sír sokat, mert érzi rajtam a feszültséget? 💧
Bár a babák érzékenyek a szüleik állapotára, ne tegyél magadra extra terhet ezzel a gondolattal. A legtöbb baba nem a te szorongásod miatt sír, hanem mert éhes, fáj a hasa, vagy egyszerűen dolgozza fel a világ ingereit. Ha feszült vagy, próbálj segítséget kérni, hogy tudj pihenni – a baba sírása és a te feszültséged egy ördögi kör, amit nem bűntudattal, hanem támogatással lehet megtörni.
Rossz anya vagyok, ha bölcsődébe adom a gyermekemet vagy visszamegyek dolgozni? 💼
Egyáltalán nem. Egy boldog és kiteljesedett anya sokkal többet tud adni a gyermekének, mint egy frusztrált és boldogtalan szülő, aki csak a társadalmi elvárás miatt maradt otthon. A minőségi idő sokkal fontosabb, mint a mennyiségi: ha a munka után feltöltődve, örömmel mész a gyerekedért, az mindkettőtöknek jobb, mintha egész nap türelmetlenül várnád az esti altatást.






Leave a Comment