A kisbabák számára a világ első hónapjaiban az anya és az apa hangja jelenti a legfőbb igazodási pontot, a biztonságot és a felfedezés örömét. Ez a kezdeti időszak nem csupán a fizikai gondoskodásról szól, hanem egy mély, láthatatlan kötelék szövődéséről is, amelyben a beszéd, a dallam és az érintés fonódik össze. A mondókázás egy olyan ősi örökség, amely észrevétlenül tanítja meg a legkisebbeknek nyelvünk ritmusát, miközben a testkontaktus révén érzelmi stabilitást ad nekik. Ebben a közös játékban nem a tökéletes előadásmód, hanem a figyelem és a jelenlét válik a legértékesebb ajándékká, amit egy szülő adhat gyermekének.
Az anyai hang és a ritmus ereje a fejlődésben
A magzat már az anyaméhben töltött idő alatt elkezdi ismerni a külvilág hangjait, és ezek közül is leginkább az édesanya szívverésének egyenletes lüktetése válik számára meghatározóvá. Ez az alapvető ritmusérzék az, amire a későbbi mondókák és versek építkeznek, hiszen a baba számára a szabályos ismétlődés a kiszámíthatóságot és a nyugalmat jelképezi. Amikor egy kismama ringatja a gyermekét és közben halkan dúdol vagy ütemesen beszél, tulajdonképpen ezt a biztonságos, méhen belüli állapotot idézi fel és hosszabbítja meg.
A neurológiai kutatások rávilágítottak arra, hogy a ritmikus szövegek hallgatása során az agy több területe is egyszerre aktiválódik. A nyelvi központok mellett a mozgásért felelős területek is válaszolnak a lüktetésre, még akkor is, ha a baba fizikailag még nem képes követni az ütemet. Ez a komplex hatásmechanizmus teszi a mondókázást az egyik leghatékonyabb fejlesztő eszközzé, amely segít az idegpályák közötti kapcsolatok kiépülésében.
A mondóka nem csupán szó és ritmus, hanem az első közös nyelv, amelyen a szülő és a gyermek valóban megérti egymást, még a szavak jelentésének ismerete előtt.
A beszédfejlődés szempontjából is megkerülhetetlen a versek szerepe, hiszen a magyar nyelv gazdag magánhangzói és sajátos hangsúlyozása a mondókákban domborodik ki leginkább. A gyermek észrevétlenül sajátítja el a hanglejtést, a szünetek tartását és az artikuláció alapjait. A gyakran ismételt sorok rögzítik a memóriában a szavak hangalakját, így amikor eljön az ideje, a baba sokkal könnyebben formálja majd meg első saját szavait.
Miért vonzódnak a babák az ölbeli játékokhoz
Az ölbeli játékok, mint például a lovagoltatók vagy a höcögtetők, a legősibb interakciós formák közé tartoznak. Ilyenkor a gyermek a szülő testéhez simulva, annak közvetlen közelében éli át a játék izgalmát. Ez a közelség serkenti az oxitocin, vagyis a „szeretethormon” termelődését mind a babában, mind a szülőben, ami elmélyíti az egymás iránti bizalmat és szeretetet. A fizikai kontaktus, az ölelés és a közös nevetés a legjobb stresszoldó, ami egy fáradtabb nap végén is képes feltölteni a családot.
A játék során a baba megtanulja olvasni a szülő arcjátékát és nonverbális jelzéseit. Amikor egy mondóka végén jön a csiklandozás vagy a „leejtés”, a gyermek várakozással teli feszültséget él át, majd a feloldódás után hatalmas kacajban tör ki. Ez a ciklikusság tanítja meg neki a türelmet és a szociális interakciók dinamikáját. A kisgyermek számára a szülő arca az első és legfontosabb „képernyő”, amelyről leolvassa a világ érzelmi állapotait.
A magyar néphagyomány rendkívül gazdag az ilyen típusú játékokban. A „Hőcög, hőcög a katona” vagy a „Gyia, te paci” nem csak egyszerű szórakozás, hanem a baba egyensúlyérzékének és testsémájának fejlesztése is. Ahogy a térdünkön ugratjuk a kicsit, ő folyamatosan korrigálja a testhelyzetét, kapaszkodik, és figyeli a gravitáció hatásait. Ez a fajta mozgásos tapasztalás alapozza meg később a stabil járást és a magabiztos mozgáskoordinációt.
| Játéktípus | Főbb fejlesztési terület | Ajánlott életkor |
|---|---|---|
| Ujjasdik (Simogatók) | Finommotorika, testséma tudatosítás | 0-6 hónap |
| Lovagoltatók | Egyensúlyérzék, ritmusérzék | 6-18 hónap |
| Csiklandozók, bújócskák | Szociális interakció, érzelmi válasz | 4-12 hónap |
| Tapsoltatók | Kéz-szem koordináció, utánzás | 8-15 hónap |
A mondókázás aranykora a családi mindennapokban
Sokan gondolják úgy, hogy a mondókázáshoz különleges alkalom vagy beállított helyzet kell, pedig a valóságban a legapróbb hétköznapi rutinokba is beépíthető. Az öltöztetés, a pelenkázás vagy a fürdetés perceit varázsolhatjuk el egy-egy rövid verssel. Ilyenkor a baba, aki esetleg türelmetlen vagy nyűgös az öltözködés miatt, elterelődik és a hangunkra, valamint a játékos mozdulatokra kezd figyelni. Ezáltal a kötelező feladatokból közös élmény válik.
Amikor például a zoknit húzzuk fel, mondhatjuk: „Ez a malac piacra megy…”. Ahogy végigérünk az ujjacskákon, a baba megtanulja elkülöníteni a testrészeit, és a játékos érintés segít neki a testérzékelés finomításában. Ezek a rituálék struktúrát adnak a napnak. A gyermek tudni fogja, hogy bizonyos tevékenységeket mindig ugyanaz a dal vagy mondóka kísér, ami növeli a biztonságérzetét egy számára még sokszor érthetetlen világban.
Nem szabad alábecsülni a humor szerepét sem. A babák imádják a váratlan fordulatokat, a vicces hangutánzó szavakat vagy a hirtelen tempóváltásokat. A közös nevetés olyan hidat épít szülő és gyermek között, amely a későbbi dackorszak idején is biztos alapként szolgál majd. A mondóka egyfajta érzelmi biztonsági háló, amelybe bármikor belekapaszkodhatunk, ha vigasztalásra vagy vidámságra van szükség.
Hogyan válasszunk a gyermek korának megfelelő játékot
Minden fejlődési szakaszban más és más típusú ingerekre van szüksége a kicsiknek. Az első hónapokban a lágy, dallamosabb versek és az archoz közeli beszéd domináljon. Ilyenkor még nem a tartalom, hanem a hangszín és a beszéd ritmusa a meghatározó. A ringatók, amelyek az anya testének mozgását követik, segítenek a megnyugvásban és az alvásra való felkészülésben. A suttogó hang és a lassú tempó biztonságot sugároz.
Ahogy a baba eléri a 4-6 hónapos kort, egyre aktívabbá válik. Elkezdi felfedezni a saját kezét, lábát, így jöhetnek a mutogatós és érintős játékok. A „Kerekecske, gombocska” vagy a tenyérbe körözés klasszikus példája annak, hogyan vezethetjük rá a figyelmét a saját testére. Ebben az időszakban már megjelenik a várakozás izgalma is, a gyermek figyeli a kezünket és tudja, hogy a mondóka végén történni fog valami vicces.
Egyéves kor körül a nagymozgások és az utánzás kerül a középpontba. A gyermek már próbál tapsolni, integetni, vagy akár a lábaival rugózni a mondóka ütemére. A „Süssünk, süssünk valamit” vagy a „Tapsi, tapsi, mamának” típusú játékok sikerélményt adnak neki, hiszen képes aktívan részt venni bennük. A dicséret és a lelkesedés, amivel a próbálkozásait fogadjuk, önbizalmat ad neki a további tanuláshoz.
Hagyományos magyar mondókák és modern adaptációk
A magyar népköltészet kincsesbányája a gyermekverseknek. Generációk nőttek fel Gazdag Erzsi, Zelk Zoltán vagy Weöres Sándor sorain, amelyek a népi alapokat ötvözik a művészi igénnyel. Ezek a versek gyakran használnak olyan onomatopoetikus (hangutánzó) szavakat, amelyek különösen élvezetesek a babafül számára. A „Bóbita, Bóbita táncol” vagy az „Itt a szemem, itt a szám” nem véletlenül váltak örökzölddé.
Ma már számos modern kezdeményezés segít a szülőknek abban, hogy felelevenítsék ezeket a hagyományokat. A Ringató vagy a Kerekítő foglalkozások közösségi élménnyé teszik a mondókázást, megmutatva, hogy a régi játékok a 21. században is érvényesek. Nem szükséges profi énekesnek lennünk; a babát nem a hangunk tisztasága, hanem a belőle áradó szeretet és a játékosság érdekli. A lényeg az őszinteség és a közös figyelem.
Érdemes kísérletezni saját, családi mondókák kialakításával is. Behelyettesíthetjük a gyermek nevét egy-egy ismert versbe, vagy kitalálhatunk rímeket a kedvenc alvóállatáról. Ez a személyre szabottság még különlegesebbé teszi a pillanatot. A kreativitás és a játékosság nem ismer határokat, és a baba lesz a leghálásabb közönségünk minden egyes próbálkozásnál.
A mozgás és az egyensúly fejlesztése játékkal
A mondókák jelentős része szoros kapcsolatban áll a mozgással. Amikor a térdünkön zötyögtetjük a gyermeket, az úgynevezett vesztibuláris rendszert stimuláljuk, amely az egyensúlyérzékelésért felelős. Ez a terület szoros kapcsolatban áll az idegrendszer érettségével és a későbbi tanulási képességekkel. A lovagoltatók során tapasztalt gyorsítások, lassítások és a hirtelen „megállások” (például: „Hopp, beleestél az árokba!”) megtanítják a babát a testének irányítására.
A finommotorika fejlesztése a kéz- és ujjjátékokon keresztül valósul meg. A „Hüvelykujjam almafa” nem csak egy kedves történet, hanem minden egyes ujjacska különálló mozgatása, ami elősegíti az agyféltekék közötti kommunikációt. A kéz ügyesedése közvetlen hatással van a beszédközpont fejlődésére is, hiszen ez a két terület az agyban szomszédos és kölcsönösen segíti egymást. Minél többet „ügyeskedik” a baba keze, annál könnyebben indulhat meg a beszéde.
A nagymozgásos mondókák, mint a „Megy a medve, morogva” vagy a „Lassan jár a csigabiga”, a tempóérzékelést segítik. A gyermek megtanulja megkülönböztetni a gyorsat a lassútól, a hangosat a halktól. Ezek a kettősségek alapvető logikai összefüggéseket tanítanak meg neki, miközben a teljes testét bevonja a játékba. A mozgásos öröm és a ritmus találkozása a legtermészetesebb módja a tanulásnak.
Az érzelmi biztonság és a szülői kapcsolódás mélyítése
A mondókázás során létrejövő szemkontaktus az egyik legfontosabb eleme a kötődésnek. Amikor a szülő és a gyermek egymás szemébe néz, egyfajta érzelmi tükrözés jön létre. A baba látja az édesanyja arcán az örömöt, a lelkesedést, és ezt ő is átveszi. Ez az „érzelmi hangolódás” segít a csecsemőnek abban, hogy megtanulja szabályozni a saját belső állapotait. Ha a szülő nyugodt és vidám a játék közben, a baba is biztonságban érzi magát.
Sokszor a mondókázás a legjobb gyógyír a kisebb fájdalmakra vagy ijedtségekre is. Egy-egy ismerős dallam vagy simogató vers (például: „Gyógyulj, gyógyulj, kismadár”) azonnali megnyugvást hozhat. A hangunk ismerőssége és a ritmus lüktetése segít elterelni a figyelmet a kellemetlenségről, és visszavezetni a gyermeket az egyensúlyi állapotába. Ez a fajta érzelmi elsősegély a szülői eszköztár egyik legértékesebb eleme.
A közös játék során a szülő is visszatalálhat a saját gyermeki énjéhez, ami segít a mindennapi stressz leküzdésében. A babával töltött minőségi idő nem csak a gyermeknek fejlesztő, hanem a felnőttnek is feltöltődést jelenthet. Ebben a pár percben megszűnik a külvilág, nincsenek elintézendő feladatok, csak a tiszta jelenlét és az egymásra figyelés öröme marad.
Hogyan tartsuk fenn a figyelmet hosszabb távon
A csecsemők figyelmi ideje rövid, ezért fontos a változatosság és a gyermek jelzéseinek követése. Ha látjuk, hogy elfordul, vagy nyugtalanná válik, ne erőltessük tovább a játékot. A mondókázás lényege az öröm, nem a teljesítmény. Érdemes mindig az aktuális hangulathoz igazítani a repertoárt. Ha a baba élénk és pörögne, jöhetnek a gyorsabb, mozgásosabb játékok, ha viszont álmosodik, váltsunk lassú, altató jellegű dallamokra.
A kellékek használata is izgalmassá teheti a játékot. Egy színes kendő, egy apró csörgő vagy egy kedvenc plüssállat bevonása új dimenziót nyit a mondókában. A kendővel lehet bújócskázni („Hol a baba? Itt a baba!”), a plüssel pedig eljátszhatjuk a versben szereplő állat mozgását. Ezek a vizuális és taktilis ingerek segítenek abban, hogy a gyermek érdeklődése tartós maradjon, és még több érzékszervén keresztül szívja magába az élményt.
A legfontosabb azonban a következetesség és az ismétlés. A kisgyermekek imádják az ismétlést, mert számukra ez adja a tudás és az uralom érzését. Amikor már tudják, mi következik, büszkék magukra, és ez a sikerélmény motiválja őket az újabb és újabb felfedezésekre. Ne féljünk attól, hogy századszorra is elmondjuk ugyanazt a mondókát – a baba számára minden alkalommal ugyanolyan friss és izgalmas lesz, mint legelőször.
Aki gyermekével mondókázik, az nemcsak a szavakat adja át neki, hanem a világba vetett bizalmat és a felfedezés bátorságát is.
A mondókák hatása a későbbi tanulási képességekre
Bár a mondókázást gyakran csak egyszerű játéknak tartják, a hosszú távú hatásai a későbbi iskolai teljesítményben is megmutatkoznak. Azok a gyerekek, akik kiskorukban sokat mondókáztak és hallgattak verseket, általában jobb szövegértési készségekkel rendelkeznek. A rímek és a ritmus felismerése segít a fonológiai tudatosság kialakulásában, ami elengedhetetlen az olvasás és írás elsajátításához. Az agy megtanulja szegmentálni a beszédet, felismerni az azonos hangzással végződő szavakat, ami a nyelvtanulás alapköve.
A memória fejlődése is látványos ezen a területen. A gyermek megtanulja sorrendbe állítani az eseményeket (mi után mi következik a versben), ami a logikus gondolkodást és az ok-okozati összefüggések felismerését segíti. A mondókák gyakran rövid történeteket mesélnek el, így a narratív készség alapjai is ilyenkor fektetődnek le. A képzelet és a belső képalkotás folyamata beindul, ami a későbbi kreativitás forrása lesz.
Végül, de nem utolsósorban, a mondókázás közösségteremtő ereje is fontos. Amikor a gyerekek óvodába kerülnek, az ismerős versek és dalok közös nevezőt jelentenek számukra. Ez segít a beilleszkedésben, a szociális kapcsolatok kialakításában és a csoportos tevékenységekben való részvételben. A közös kulturális alap, amit a magyar mondókakincs nyújt, egy életre szóló muníció a gyermek számára.
Praktikus tanácsok a mondókázás elkezdéséhez
Ha valaki bizonytalanul vág bele a játékba, érdemes néhány alapvető szempontot szem előtt tartani. Először is, ne aggódjunk a szövegtudásunk miatt. Ha csak egy-két sort ismerünk, ismételjük azt, vagy keressünk rá az interneten a teljes szövegre. A lényeg az, hogy a babával töltsük az időt, nem egy vizsgán veszünk részt. Érdemes halk, de jól artikulált beszédet használni, hogy a gyermek tisztán hallja a hangokat.
Figyeljünk a távolságra: a csecsemők legjobban körülbelül 20-30 centiméterről látnak élesen, így ha azt akarjuk, hogy lássa az arcunkat, hajoljunk közel hozzá. Használjunk nagy gesztusokat, és vigyünk érzelmet a hangunkba. Ha a mondóka egy kisegérről szól, cincogjunk, ha egy medvéről, dörmögjünk. Ez a játékosság teszi élettelivé a szöveget. A legfontosabb eszközünk a saját testünk és a hangunk, semmilyen drága játék nem pótolhatja ezt az interakciót.
Alakítsunk ki egy kis „mondóka-sarkot” vagy válasszunk egy állandó időpontot a napban, például fürdés után vagy uzsonna előtt. Ez segít a rutinná válásban. Ha pedig nincs kedvünk vagy energiánk beszélni, egy halk, hangszeres zene hallgatása közben is ringathatjuk a babát a ritmusra. A lényeg a folytonosság és az, hogy a mondókázás a mindennapi életünk természetes részévé váljon, ne egy plusz feladattá.
A csend és a hang egyensúlya a babaszobában
Bár a mondókázás és a hangos játék rendkívül hasznos, ugyanilyen lényeges a csend szerepe is. A baba idegrendszerének szüksége van ingermentes időszakokra is, hogy feldolgozza a nap eseményeit. A túl sok és túl intenzív hanghatás (folyamatosan szóló rádió vagy televízió a háttérben) inkább zavaró lehet, és akadályozhatja a fókuszált figyelmet. A minőségi mondókázás akkor a leghatékonyabb, ha nincs körülöttünk zajszennyezés.
Amikor mondókázunk, a hangunk válik a központi ingerré. Ha ezt csendes környezetben tesszük, a baba sokkal jobban tud koncentrálni a beszéd dallamára és a mozdulatokra. A kontraszt a csend és a ritmikus szöveg között segít az agynak kiemelni a fontos információkat. A tudatosan megválasztott ingerek sokkal többet érnek, mint a folyamatos, de jelentéktelen háttérzaj.
A játék után érdemes hagyni egy kis időt a babának a „pihenésre”. Nézzünk rá szeretettel, maradjunk csendben, és figyeljük a reakcióit. Gyakran ilyenkor próbálkoznak ők is hangadással, vagy ismétlik meg a kezükkel az éppen tanult mozdulatot. Ez a válaszadási lehetőség teszi valódi párbeszéddé a mondókázást, ahol a gyermek nem csak passzív befogadó, hanem aktív alakítója is a közös időnek.
Hogyan vonjuk be az édesapákat és a nagyszülőket
A mondókázás nem csak az édesanyák privilégiuma. Az édesapák mélyebb hangtónusa és gyakran dinamikusabb mozgásvilága másfajta élményt nyújt a babának. A „zötyögtetés” az apa térdén gyakran még izgalmasabb, a magasba emelések és a fizikai játékok pedig fejlesztik a gyermek bizalmát és bátorságát. Az apai hang is elengedhetetlen a nyelvi fejlődéshez és a biztonságérzethez.
A nagyszülők pedig a hagyományok igazi őrzői. Ők gyakran olyan régi mondókákat és dalokat is ismernek, amelyek már kimentek a divatból, de még mindig ugyanolyan kedvesek és szórakoztatóak. A generációk közötti híd építésében a mondókák kulcsszerepet játszanak. Amikor a nagymama elmondja ugyanazt a verset, amit egykor az anyukának is mondott, egy láthatatlan családi folytonosság jön létre.
Bátorítsuk a családtagokat, hogy találják meg a saját kedvenc mondókáikat. Lehet, hogy a papa a „Harkály kopogtat az erdőben”-t szereti a legjobban, míg a mama a „Süss fel nap”-ot. Minél több emberrel és minél több stílusban éli át a baba a játékot, annál gazdagabb lesz az érzelmi és nyelvi világa. A családtagok közös játéka a legjobb minta a gyermek számára az emberi kapcsolatok fontosságáról és szépségéről.
Mondókák a természetről és az állatvilágról
A kisbabák rendkívül nyitottak az élővilág hangjaira és látványára. A mondókák nagy része állatokat, növényeket és természeti jelenségeket jelenít meg, ami segít a világ megismerésében. Amikor egy katicáról, egy nyusziról vagy a hulló esőről mesélünk, valójában a környezetismeret alapjait tesszük le. A hangutánzó szavak (miau, vau, háp-háp) az első szavak között szerepelnek a gyermek szótárában, mert könnyen formálhatóak és közvetlen élményhez kapcsolódnak.
A természeti mondókák segítségével a napszakokat és az évszakokat is közelebb hozhatjuk hozzájuk. Egy reggeli köszöntő vagy egy esti, holdas vers segít a napi ritmus kialakításában. A séták során is elővehetjük ezeket: ha látunk egy kutyust, máris jöhet a hozzá illő vers. Ez összeköti a tanultakat a valósággal, és segít a fogalmak rögzítésében.
Az állatos játékok során imitálhatjuk az állatok mozgását is: ugrálhatunk, mint a béka, vagy cammoghatunk, mint a medve. Ez a fajta szerepjáték fejleszti az empátiát és a megfigyelőképességet. A természet tisztelete és szeretete már ezekben a korai percekben elkezdődik, amikor rácsodálkozunk a világ apró csodáira egy-egy rövid vers segítségével.
Gyakori kérdések a mondókázással kapcsolatban
Mikor érdemes elkezdeni a mondókázást a kisbabával? 👶
Soha nem lehet elég korán kezdeni! Már az újszülöttnek is énekelhetünk, mondókázhatunk halk hangon. Ebben az időszakban még nem a tartalom, hanem a szülői hang megnyugtató ritmusa és a közelség a legfontosabb. A baba már pár hetesen érzékeli a dallamot és a beszéd lüktetését, ami segíti őt a külvilághoz való alkalmazkodásban.
Mi van akkor, ha nincs jó hangom az énekléshez? 🎶
A kisbabád számára a te hangod a legszebb a világon, függetlenül attól, hogy mennyire vagy tiszta énekes. Neki nem az operaházi minőség, hanem az tőled kapott figyelem és szeretet számít. A mondókák nagy része ráadásul nem is igényel énektudást, elég, ha ritmusosan, játékosan adod elő őket. A bátorságod és a lelkesedésed sokkal többet ér bármilyen zenei képzettségnél.
Hány mondókát kellene tudnia egy egyévesnek? 📚
Nincs kőbe vésett szám, minden gyermek a saját tempójában fejlődik. Ebben a korban a gyerekek általában már felismerik a kedvenc mondókáikat, és mozdulatokkal (tapsolással, mutogatással) jelzik, ha tetszik nekik valami. Nem a mennyiség a lényeg, hanem az, hogy a közös játék örömet okozzon. Inkább tudjatok 3-4-et, amit szívből élveztek, mint tízet, amit csak gépiesen elmondtok.
Segít-e a mondókázás a beszéd elindulásában? 🗣️
Egyértelműen igen. A mondókák ritmusa és az ismétlődő szótagok segítenek az agynak a nyelvi minták felismerésében. A játékos hangutánzás pedig bátorítja a babát, hogy ő is próbálkozzon a hangok formálásával. A kutatások szerint azok a gyerekek, akikkel sokat mondókáznak, hamarabb kezdenek beszélni és gazdagabb lesz a szókincsük a későbbiekben.
Meddig élvezik a gyerekek ezeket az ölbeli játékokat? ⏳
Bár a klasszikus „lovagoltatók” a baba- és kisgyermekkorra jellemzőek, a mondókázás szeretete az óvodás kor végéig, sőt tovább is elkísérheti a gyerekeket. Természetesen a tartalom és a mozgás bonyolultsága változik az életkorral, de a ritmus és a közös játék iránti igény megmarad. Sokszor még az iskolások is szívesen hallgatják a kedvenc régi verseiket, mert biztonságot és nosztalgiát nyújtanak nekik.
Milyen könyveket érdemes beszerezni a mondókázáshoz? 📖
Érdemes olyan gyűjteményeket keresni, amelyekben klasszikus és kortárs versek is helyet kapnak. A népi mondókás könyvek (például a Kerekítő sorozat) remek alapok, de Weöres Sándor vagy Gazdag Erzsi kötetei is alapművek. Válasszunk olyat, amiben szép illusztrációk vannak, mert a baba később már a képek alapján fogja kérni a kedvencét, így a könyvek szeretetére is nevelhetjük.
Lehet-e „túladagolni” a mondókázást a babának? 🎈
A mondókázás önmagában nem káros, de fontos figyelni a baba jelzéseit. Ha elfárad, elfordul, vagy nyűgös lesz, akkor érdemes abbahagyni és csendesebb tevékenységre váltani. A túlingerlés elkerülése érdekében ne egyszerre akarjunk sok újat megtanítani, hanem hagyjuk, hogy a régi, ismerős játékok domináljanak, amik biztonságot adnak neki.
Leave a Comment