Ülünk a homokozó szélén, figyelve, ahogy a kicsik bizonytalan léptekkel próbálják meghódítani a teret, és akaratlanul is elindul a fejünkben egy belső monológ. Miért tud a szomszéd kisfia már stabilan járni, miközben az én kislányom még csak most kezdett el magabiztosan mászni? Miért mond már szavakat a barátnőm gyereke, amikor mi még csak a gőgicsélésnél tartunk? Ez a természetes, mégis mérgező folyamat a szülői lét egyik legnehezebb próbatétele. A folyamatos összehasonlítás nemcsak a mi nyugalmunkat rombolja le, hanem elvonja a figyelmet gyermekünk egyedi, megismételhetetlen fejlődési ívéről is, amely semmilyen táblázatba nem szorítható bele maradéktalanul.
A statisztikai átlag és a valóság közötti szakadék
Amikor kinyitunk egy szakkönyvet vagy böngészni kezdünk egy babafejlesztéssel foglalkozó weboldalt, táblázatok sorával találkozunk. Ezek a dokumentumok precízen rögzítik, hogy egy bizonyos életkorban a gyermekek hány százaléka képes megfordulni, felülni vagy elindulni. Ezek az adatok azonban csupán egy hatalmas minta átlagát tükrözik.
A statisztikai haranggörbe közepe az a pont, ahol a legtöbb gyermek elhelyezkedik, de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a széleken lévőkkel bármi baj lenne. Ha egy tankönyv azt írja, hogy a babák 12 hónapos korukban indulnak el, az azt jelenti, hogy sokan már 9 hónaposan megteszik az első lépéseket, míg mások csak 16-17 hónaposan érnek be erre a szintre.
A fejlődés nem egy lineáris folyamat, amely mindenkinél ugyanúgy zajlik le. Inkább egy bonyolult, egyéni koreográfia szerint felépülő tánchoz hasonlítható, ahol az ütemet a gyermek idegrendszerének érése és genetikai öröksége diktálja. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mérföldkövek csupán tájékozódási pontok a szakemberek számára, nem pedig szigorú vizsgakövetelmények.
A gyermek fejlődése nem versenyfutás az idővel, hanem egy belső, biológiai érési folyamat, amely mindenkinél egyedi ritmusban zajlik.
Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy a fejlődést egyfajta „teljesítményként” fogjuk fel. Ha a baba korábban éri el a mérföldköveket, büszkék vagyunk, ha később, akkor kudarcnak érezzük. Pedig a szülői kompetencia nem mérhető azzal, hogy hány hónaposan kezdett el beszélni a gyermekünk. A fejlődési ütem nagy része az idegrendszer érésétől függ, amely felett nekünk, szülőknek minimális befolyásunk van.
Az idegrendszeri érés egyedi ritmusa
A csecsemők agya elképesztő sebességgel fejlődik, másodpercenként több millió új idegi kapcsolat jön létre. Ez az intenzív munka azonban hatalmas energiát emészt fel, és a szervezet gyakran prioritásokat állít fel. Előfordulhat, hogy egy kisbaba hetekig a finommotorikájára koncentrál, megtanulja precízen csippenteni a morzsákat, miközben a nagymozgása, például a felülés, látszólag stagnál.
Ezt a jelenséget nevezzük a fejlődés hullámzó jellegének. Az idegrendszer nem tud egyszerre minden területen maximális sebességgel építkezni. Ha éppen a beszédközpontok huzalozása zajlik, a fizikai mozgások háttérbe szorulhatnak. Amint az egyik területen eljut egy bizonyos szintre a gyermek, hirtelen „ugrást” tapasztalhatunk a másik területen is.
A myelinizáció folyamata, vagyis az idegrostok szigetelőrétegének kialakulása szintén egyéni tempóban halad. Amíg ez a folyamat nem fejeződik be az adott mozgásszervet irányító idegpályákon, a gyermek fizikailag sem lesz képes az adott mozgásra. Hiába sürgetjük vagy próbáljuk tanítani, a biológiai érést nem lehet és nem is szabad mesterségesen felgyorsítani.
Gondoljunk úgy a fejlődésre, mint egy építkezésre. Van, ahol a falak emelkednek gyorsabban, van, ahol a tető kerül fel hamarabb, de a végén minden ház elkészül. A lényeg az alapok stabilitása, nem pedig az, hogy melyik napon kerül fel az utolsó cserép. Minden kisgyermek rendelkezik egy belső tervrajzzal, amelyet követ, és ez a tervrajz minden esetben tökéletes a számára.
A mozgásfejlődés tág határai és variációi
A mozgásfejlődés az a terület, ahol a leglátványosabbak a különbségek, és ahol a szülők a leggyakrabban hasonlítják össze gyermekeiket. A fordulástól a járásig vezető út azonban rengeteg kitérőt és egyéni megoldást tartogathat. Vannak babák, akik soha nem kúsznak klasszikus módon, hanem rögtön mászni kezdenek, vagy éppen fordítva.
Sokan aggódnak, ha a gyermekük nem követi a „tankönyvi” sorrendet. Fontos tudni, hogy bár létezik egy optimális sorrend, a kisebb eltérések általában nem adnak okot aggodalomra. A mászás például rendkívül fontos a két agyfélteke összehangolása szempontjából, de ha egy baba csak rövid ideig mászik, majd gyorsan feláll, az sem jelent automatikusan fejlődési lemaradást.
| Mozgási mérföldkő | Átlagos időszak (hónap) | Tágabb intervallum (hónap) |
|---|---|---|
| Átfordulás | 4-5 | 3-7 |
| Önálló ülés | 6-7 | 5-9 |
| Mászás | 8-9 | 7-11 |
| Önálló járás | 12-13 | 9-18 |
Amint a fenti táblázatból is látszik, a járás megkezdésénél például kilenc hónapnyi különbség is belefér a normál tartományba. Ez egy hatalmas időintervallum! Egy kilenc hónaposan járó baba és egy tizennyolc hónaposan elinduló kisgyermek között felnőttkorukban semmilyen különbség nem lesz a fizikai képességek tekintetében.
A mozgásfejlődést befolyásolja a gyermek alkata is. Egy vékonyabb, izmosabb baba gyakran hamarabb mozdul meg, mint egy húsosabb, nyugodtabb alkatú társuk. Ez nem lustaság, csupán a fizika törvényei: a nagyobb súlyt nehezebb megmozgatni, több izomerő és koordináció kell hozzá. Az egyéni temperamentum is szerepet játszik; a felfedező típusú babák vakmerőbbek, míg a megfigyelők megvárják, amíg teljesen biztosak nem lesznek a dolgukban.
Beszédfejlődés: a csendes megfigyelőktől a fecsegőkig
A beszéd elindulása a másik olyan terület, amely rengeteg szorongást vált ki a szülőkből. A kommunikáció azonban már sokkal korábban elkezdődik, mint az első tudatosan kimondott szavaknál. A szemkontaktus, a gesztusok, a mutogatás és az értő figyelem mind-mind a nyelvi fejlődés részét képezik, még ha nem is hallunk artikulált hangokat.
Vannak úgynevezett „passzív” megfigyelők, akik hosszú hónapokig gyűjtik a szavakat, raktározzák a nyelvi szerkezeteket, és látszólag egy szót sem szólnak. Aztán hirtelen, szinte egyik napról a másikra, egész mondatokban kezdenek el beszélni. Mások pedig már korán próbálkoznak, sokat „halandzsáznak”, és fokozatosan finomítják a kiejtésüket.
A kétnyelvű családokban nevelkedő gyermekeknél gyakori a látszólagos késés, hiszen az agyuknak két különböző rendszert kell párhuzamosan feldolgoznia. Ez azonban nem hiba, hanem egy hosszú távú befektetés, amely később hatalmas előnyt jelent majd számukra. A beszédfejlődésnél is igaz, hogy az egyéni variációk száma végtelen, és a fiúk gyakran (bár nem törvényszerűen) valamivel később kezdenek el beszélni, mint a lányok.
A legfontosabb mutató nem az, hogy hány szót mond a baba, hanem az, hogy érti-e, amit mondunk neki. Ha a gyermek képes követni az egyszerű utasításokat, reagál a nevére, és érzelemgazdagon kommunikál a tekintetével vagy a kezével, akkor a beszédértése fejlődik, a hangok pedig előbb-utóbb követni fogják ezt a folyamatot. Ne hasonlítsuk gyermekünket a tévében látott vagy a közösségi médiában szereplő „zseni” babákhoz.
A temperamentum és a személyiség szerepe
Gyakran elfelejtjük, hogy a babák már az első naptól kezdve egyedi személyiséggel rendelkeznek. Ez a temperamentum alapvetően meghatározza, hogyan viszonyulnak a világhoz és a saját fejlődésükhöz. Egy óvatosabb, megfontoltabb baba nem fog addig felállni a kanapé mellett, amíg nem érzi úgy, hogy az egyensúlya százszázalékosan stabil.
Ezzel szemben az impulzívabb, kalandvágyóbb babák fejest ugranak az ismeretlenbe. Ők azok, akik naponta tízszer elesnek, de újra és újra próbálkoznak. Az egyik típusnál a biztonság az elsődleges, a másiknál a tapasztalatszerzés vágya. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak különböző megközelítési módok.
A környezet ingergazdagsága is befolyásolhatja a tempót, de nem olyan mértékben, mint gondolnánk. Hiába vesszük meg a legdrágább fejlesztőjátékokat, ha a gyermek idegrendszere még nem áll készen a befogadásukra. A túl sok inger néha még gátolhatja is a fejlődést, mert a baba agya elfárad a feldolgozásban, és védekező mechanizmusként inkább „kikapcsol”.
A személyiség részeként a motiváció is eltérő. Van olyan baba, akit semmi nem érdekel annyira, mint a szülei arca és a velük való interakció. Ő lehet, hogy a szociális készségekben és a mimikában fog tündökölni, miközben a tárgyak utáni nyúlásban kicsit lassabb lesz. Minden gyermek máshová helyezi a hangsúlyt a világa felfedezése során.
A baba nem egy üres lap, amire mi írjuk a történetet, hanem egy kész könyv, amit fejezetről fejezetre ismerünk meg.
A környezeti tényezők és a nevelési stílus hatása
Bár a biológiai érés az elsődleges, a környezet sem elhanyagolható. Azonban itt is fontos a mértéktartás. Sokan esnek abba a hibába, hogy túlsegítik a gyermeket: tartják a kezét a járásnál, mielőtt önállóan megállna, vagy mindig odaadják a játékot, amiért nyújtózkodnia kellene. Ezek a „segítségek” valójában lelassíthatják az önálló képességek kialakulását.
A szabad mozgás biztosítása az egyik legjobb dolog, amit tehetünk. Ha a gyermeknek van lehetősége biztonságos keretek között kísérletezni a saját testével, természetes módon fogja elérni a mérföldköveket. A padlón töltött idő (tummy time) például alapvető a hát- és nyakizmok erősödéséhez, ami minden későbbi mozgás alapja.
A testvéri dinamika is érdekes tényező. Gyakran hallani, hogy a második gyermek hamarabb fejlődik, mert „utánozza” a nagyobbat. Ebben van igazság, hiszen a motiváció sokkal erősebb, ha van előtte egy példa. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a kisebb kényelmesebb lesz, mert a nagyobb testvér mindent elintéz helyette, vagy kitalálja a gondolatait, így nem szorul rá a gyors kommunikációra.
A szülői stressz és szorongás pedig, bár közvetett módon, de hatással lehet a babára. A kicsik rendkívül érzékenyek az érzelmi állapotunkra. Ha azt érzik rajtunk, hogy folyamatosan elvárásokkal tekintünk rájuk, vagy elégedetlenek vagyunk a fejlődésükkel, az belső feszültséget okozhat náluk is, ami gátolhatja a természetes kibontakozást.
A közösségi média és a tökéletesség illúziója
Napjainkban a legnagyobb nyomás a közösségi médiából érkezik. Az Instagramon és a Facebookon minden baba mosolyog, tisztának tűnik, és természetesen mindenki „átlagon felüli”. Fontos tudatosítani, hogy a szülők csak a legszebb pillanatokat, a sikereket osztják meg. Senki nem posztol arról, hogy a gyermeke negyedszerre is elbukott, amikor megpróbált felállni, vagy hogy még mindig nem int pápát, pedig már illene.
Ez a torzított valóság hamis mércét állít elénk. Azt érezzük, hogy lemaradunk valamiről, vagy hogy a mi gyermekünk nem elég ügyes. Ilyenkor érdemes egy digitális méregtelenítést tartani, és a képernyő helyett a saját babánkra nézni. Ő nem egy projekt, amit tökéletesre kell csiszolni, hanem egy hús-vér kisember a maga apró botlásaival és győzelmeivel.
A fórumokon való olvasgatás is kétélű fegyver. Bár sokszor kaphatunk hasznos tanácsokat, a legtöbbször csak fokozza a szorongásunkat, amikor látjuk, hogy mások gyerekei már mi mindent tudnak. Ne feledjük: mindenki csak azt mondja el, amire büszke. A nehézségekről, a lassabb folyamatokról általában hallgatnak az emberek.
Az igazi fejlődés nem a kameráknak szól. Az a csendes pillanatokban történik, amikor a baba felfedezi, hogy mire képes a keze, vagy amikor először sikerül megértenie egy összefüggést. Ezeket a pillanatokat nem lehet lájkokban mérni, mégis ezek a legfontosabbak a gyermek önbizalma és későbbi élete szempontjából.
Amikor valóban odafigyelésre van szükség: a piros zászlók
Bár hangsúlyozzuk az egyéni tempó fontosságát, szülőként felelősségünk figyelemmel kísérni a fejlődést, és felismerni, ha valódi elakadásról van szó. Nem pánikolni kell, hanem objektíven megfigyelni. A szakemberek „red flags” vagy piros zászlók néven emlegetik azokat a jeleket, amelyeknél érdemes szakértőhöz (gyermekorvoshoz, gyógytornászhoz, fejlesztőpedagógushoz) fordulni.
Ilyen jel lehet például, ha a fejlődés megáll, és a gyermek elveszíti a már megszerzett képességeit (regresszió). Ez mindig alapos kivizsgálást igényel. Szintén figyelmet érdemel, ha a baba mozgása aszimmetrikus, tehát csak az egyik oldalát használja dominánsan, vagy ha az izomzata túlságosan feszes, esetleg túl lágy, petyhüdt.
A szociális interakció hiánya is fontos jelzés. Ha a baba 6 hónaposan sem mosolyog vissza, nem tart szemkontaktust, vagy nem reagál a hangokra, érdemes hallásvizsgálatot vagy neurológiai konzultációt kérni. A korai felismerés nem ijesztgetés, hanem a legnagyobb segítség: minél előbb kap szakértő támogatást az idegrendszer, annál hatékonyabb a fejlődés támogatása.
Bízzunk az anyai és apai megérzéseinkben! Ha valami „nem tűnik jónak”, ne hagyjuk magunkat azzal lerázni, hogy „majd kinövi”. Inkább nézze meg egy szakember ötször feleslegesen, mint hogy egyszer későn vegyük észre a problémát. A cél nem az, hogy hibát keressünk, hanem hogy megadjuk a szükséges támogatást, ha a természetes folyamatok elakadtak.
Hogyan kezeljük a környezet felől érkező nyomást?
Gyakran nem is mi magunk vagyunk a legkritikusabbak, hanem a tágabb környezetünk. A nagyszülők, a szomszédok vagy akár idegenek a boltban is hajlamosak „szakérteni”. „Még nem jár?” „Még mindig cumizik?” „Az én fiam ennyi idősen már szavalt!” Ezek a megjegyzések mélyen érinthetik a szülői önérzetet.
Érdemes kidolgozni néhány udvarias, de határozott válaszreakciót. „A mi orvosunk szerint minden rendben van, ő a saját tempójában halad.” vagy „Minden gyerek más, mi pedig nem siettetjük.” A határok kijelölése segít megvédeni a saját és gyermekünk nyugalmát. Ne menjünk bele a védekezésbe vagy a magyarázkodásba, mert azzal csak legitimáljuk az illetéktelen beleavatkozást.
Fontos, hogy partnerünkkel egyetértésben legyünk. Beszéljük meg egymás között a kétségeinket, de kifelé mutassunk egységet. Ha mi ketten bízunk a gyermekünkben és a közös utunkban, a külvilág hangjai sokkal halkabbnak fognak tűnni. A szülői magabiztosság a legjobb pajzs a kéretlen tanácsok ellen.
Emlékeztessük magunkat, hogy a legtöbb ilyen megjegyzés mögött nem rosszindulat, hanem tájékozatlanság vagy a saját emlékeik megszépítése áll. Az idősebb generációk gyakran már nem emlékeznek pontosan a részletekre, és a távolság megszépíti a múltat. Az ő gyermekeik is biztosan átestek nehezebb időszakokon, csak az agyuk már szelektálta ezeket az emlékeket.
A fejlődés támogatása siettetés nélkül
Hogyan lehetünk támogató szülők anélkül, hogy nyomást gyakorolnánk a gyerekre? A válasz az értő figyelemben és a biztonságos környezetben rejlik. Nem „fejleszteni” kell a gyereket a szó szoros értelmében, hanem lehetőségeket biztosítani számára a tapasztalásra.
A közös játék, az éneklés, a mondókázás, a könyvnézegetés mind-mind észrevétlenül stimulálják az agyat. Nem kell hozzájuk drága tanfolyam vagy speciális eszköz. A leghétköznapibb dolgok – egy fakanál, egy üres doboz, egy katicabogár az udvaron – a legjobb tanítómesterek. Engedjük, hogy a baba irányítson a játékban, kövessük az ő érdeklődését.
Amikor látjuk, hogy küzd egy új képesség elsajátításával, ne vegyük át tőle a feladatot, de legyünk ott mellette érzelmi biztonságként. A bátorító szavak, a dicséret akkor is fontos, ha még nem sikerült a cél elérése. A próbálkozás öröme és a kitartás sokkal értékesebb hosszú távon, mint maga a technikai siker.
A pihenés és a strukturálatlan idő is elengedhetetlen. A baba agyának szüksége van „üresjáratokra”, amikor látszólag nem történik semmi, de valójában ilyenkor rendeződnek az aznap megszerzett információk. A túlstimulált gyerek gyakran nyugtalanabb, rosszabbul alszik, és paradox módon lassabban fejlődik, mert nincs ideje az élmények integrálására.
Saját magunk elfogadása szülőként
A gyermekünk fejlődése iránti szorongásunk gyakran saját magunkkal kapcsolatos bizonytalanságunkból fakad. Úgy érezzük, ha a baba nem teljesít az „elvárásoknak” megfelelően, az a mi kudarcunk. Ez azonban óriási tévedés. A szülőség nem egy menedzseri feladat, ahol a KPI-okat (teljesítménymutatókat) kell hozni.
Fogadjuk el, hogy nem irányíthatunk mindent. Vannak dolgok, amik tőlünk függetlenül történnek, és a gyermekünk egyéni fejlődési üteme pontosan ilyen. A mi dolgunk a szeretet, a biztonság és a megfelelő keretek biztosítása. Ha ezek megvannak, a többi jönni fog magától, a maga idejében.
Gyakoroljuk az önegyüttérzést. Ha azon kapjuk magunkat, hogy megint a játszótéri „versenyben” veszünk részt fejben, álljunk meg egy pillanatra, vegyünk egy mély levegőt, és emlékeztessük magunkat: a mi gyermekünk egyedi, és pontosan ott tart, ahol tartania kell. Ne fosszuk meg magunkat a jelen pillanat örömétől a jövő miatti aggódás miatt.
Minden korszaknak megvannak a maga szépségei. Ha folyton a következő mérföldkövet várjuk, lemaradunk a jelen apró csodáiról. Az első gurulás, az első igazi kacaj, az a mód, ahogy a kezünket fogja – ezek azok az élmények, amik valóban számítanak, nem pedig a dátum a naptárban, amikor ezek megtörténtek.
Az egyediség ünneplése
Zárjuk ki a külvilág zaját, és próbáljuk meg a gyermekünket a saját teljességében látni. Ő nem egy összehasonlítási alap, nem egy statisztikai adat, hanem egy emberi lény, akinek saját vágyai, félelmei és képességei vannak. Ha megtanuljuk értékelni az ő egyéni útját, a nevelés is sokkal örömtelibbé válik.
Lehet, hogy később kezd el járni, de talán ő az, aki már most is hosszan, elmélyülten tud figyelni egy bogárkát a fűben. Lehet, hogy még nem beszél, de a mosolya minden szónál többet mond. Minden „lemaradás” mögött rejtőzhet egy másik területen való elmélyülés, amit csak akkor veszünk észre, ha nem csak a táblázatokat bújjuk.
A szülői lét legnagyobb ajándéka, hogy tanúi lehetünk egy élet kibontakozásának. Ez a folyamat nem sablonok mentén zajlik. Ahogy nincs két egyforma felnőtt, úgy nincs két egyforma kisbaba sem. Engedjük meg nekik – és magunknak is –, hogy ne feleljünk meg minden elvárásnak. A fejlődés nem egy sprint, hanem egy életen át tartó utazás.
Bízzunk a gyermekünkben. Az emberi faj évezredek óta fejlődik, járni tanul és beszélni kezd anélkül is, hogy táblázatokkal kényszerítenék rá. A természet tudja a dolgát. A mi feladatunk csupán annyi, hogy ott legyünk, támogassunk, és szeressük őt feltételek nélkül, függetlenül attól, hogy mikor lépi át azokat a bizonyos bűvös mérföldköveket.
Végül ne feledjük: az iskolaudvaron, tíz év múlva már senki nem fogja megkérdezni, hogy hány hónaposan indult el a gyermekünk vagy mikor lett szobatiszta. Ami viszont megmarad, az a biztonságos kötődés, az önbizalom és az a tudat, hogy a szülei olyannak szerették és fogadták el őt, amilyen.
Gyakran Ismételt Kérdések a baba fejlődésével kapcsolatban
1. Mennyire vegyem komolyan a védőnői táblázatokat? 📝
A táblázatok csupán iránymutatók, amelyek az átlagot tükrözik. Segítenek a szakembereknek a szűrésben, de nem jelentenek szentírást. Ha a baba csak 1-2 hónappal tér el az ott látottaktól, de egyébként jókedvű és aktív, általában nincs ok aggodalomra.
2. Mi van, ha a gyermekem kihagyja a mászást? 🐢
Bár a mászás fontos a mozgáskoordináció szempontjából, vannak babák, akik kihagyják vagy csak nagyon rövid ideig csinálják. Ha a baba egyébként szimmetrikusan mozog és eljut A-ból B-be (akár kúszva, akár popsin csúszva), általában nem jelent problémát, de érdemes lehet egy gyógytornásszal konzultálni a biztonság kedvéért.
3. Később kezd el beszélni a fiam, mint a lány ismerőseim babái. Ez normális? 🗣️
Igen, statisztikailag a kisfiúk gyakran valamivel később kezdenek el beszélni, mint a kislányok. Ez nem törvényszerű, de gyakori jelenség. A lényeg a kommunikációs szándék: ha figyel, érti az utasításokat és gesztusokkal kommunikál, a beszéd is meg fog érkezni.
4. Befolyásolja a baba súlya a mozgásfejlődést? ⚖️
Igen, a nagyobb súlyú, „húsosabb” babáknak gyakran több időre van szükségük az izomzatuk megerősödéséhez, hogy elbírják a saját testüket. Ez teljesen természetes, és nem jelenti azt, hogy ügyetlenebbek lennének, csupán a fizikai adottságaikhoz alkalmazkodik a fejlődésük.
5. Mit tegyek, ha a környezetem folyamatosan kritizálja a babám tempóját? 🛑
Húzzunk határokat! Udvariasan jelezzük, hogy bízunk a gyermekünkben és a gyermekorvosunkban. Ne engedjük, hogy mások bizonytalansága átragadjon ránk. A legtöbb ilyen megjegyzés mögött nem valódi tudás, hanem elhalványult emlékek állnak.
6. Okozhat-e a fogzás vagy betegség visszaesést a fejlődésben? 🤒
Igen, teljesen normális, ha egy betegség vagy nehezebb fogzási időszak alatt a baba látszólag „elfelejt” dolgokat, vagy nem gyakorolja az új képességeit. Ilyenkor a szervezet az öngyógyításra koncentrál. Amint a baba újra jól érzi magát, a fejlődés ott folytatódik, ahol abbamaradt.
7. Honnan tudhatom, hogy tényleg szakemberhez kell fordulnom? 👨⚕️
Forduljunk szakemberhez, ha a gyermek mozgása aszimmetrikus, ha egyáltalán nem tart szemkontaktust, ha korábban meglévő képességei elvesznek, vagy ha a lemaradás minden területen (mozgás, beszéd, szociális készségek) jelentős és tartós. A szülői megérzés az egyik legjobb iránytű!
Leave a Comment