Gyakran elmerengünk azon, mi történt velünk, mielőtt betöltöttük a harmadik, negyedik életévünket. A legtöbb felnőtt számára ez az időszak homályos folt, egy fekete lyuk az életrajzunkban. Látjuk a régi fotókat, halljuk a családi anekdotákat, de az élményekhez nem társul személyes, belső emlékkép. Ez nem az egyéni feledékenység jele, hanem egy univerzális, mélyen beágyazott jelenség, amelyet a tudomány gyermekkori amnéziának nevez. De miért törlődik ez a kritikus időszak az agyunkból? Miért vagyunk képesek megtanulni járni, beszélni, de nem emlékszünk azokra a pillanatokra, amikor megtettük az első lépéseket vagy kimondtuk az első szavakat?
A gyermekkori amnézia tudományos háttere
A gyermekkori amnézia jelensége azt a tényt írja le, hogy a felnőttek jellemzően nem rendelkeznek epizodikus emlékekkel a nagyon korai gyermekkorból, általában a harmadik életév előtt. Az epizodikus memória az a fajta emlékezés, amely lehetővé teszi számunkra, hogy mentálisan visszautazzunk az időben, és újraéljünk egy adott eseményt a kontextusával együtt – például, hogy mit ettünk a születésnapi zsúron, vagy milyen volt az első nyaralásunk.
Sigmund Freud volt az első, aki ezt a jelenséget észrevette és elméletileg feldolgozta, bár ő a felejtést a korai szexuális traumák elfojtásával magyarázta. A modern pszichológia és neurobiológia azonban sokkal árnyaltabb és bizonyítékokon alapuló magyarázatokat kínál, amelyek a fejlődő agy összetettségére összpontosítanak.
A gyermekkori amnézia nem egy betegség vagy elfelejtett trauma. Sokkal inkább a memória rendszerünk érési folyamatának természetes, elkerülhetetlen mellékterméke.
A kutatások szerint a legtöbb ember az első emlékét valahol a 3 és 3,5 éves kor köré teszi. Ez az átlagos határ azonban egyénenként és kulturálisan is változhat, de a 2 év alatti, koherens, epizodikus emlékek rendkívül ritkák. Az a kevés korai emlék, ami felbukkan, gyakran töredékes, homályos, és sokszor nem is igazi emlék, hanem egy családi történet internalizált változata.
A memória típusai: Mi marad meg és mi tűnik el?
Amikor a gyermekkori amnéziáról beszélünk, elengedhetetlen különbséget tenni a memória különböző formái között. A gyermekek nem felejtenek el mindent. Éppen ellenkezőleg: hihetetlenül gyorsan tanulnak, elsajátítják a nyelvet és a motoros készségeket.
Epizodikus kontra szemantikus memória
Az epizodikus memória az a személyes, önéletrajzi emlékezés, ami a „mi történt velem, hol és mikor” kérdésekre ad választ. Ez az, ami hiányzik a korai évekből. Ezzel szemben a szemantikus memória a tények, fogalmak és általános tudás tárolója (pl. a banán sárga, a kutya ugat). A kisgyermekek folyamatosan építik szemantikus tudásukat.
Implicit és explicit tanulás
A motoros készségek és a megszokások az implicit memória körébe tartoznak. Ez a tudattalan emlékezés (pl. biciklizés, evőeszköz használata). A gyermekek emlékeznek arra, hogyan kell használni a játékokat, hogyan kell reagálni bizonyos helyzetekben, de nem emlékeznek arra a konkrét pillanatra, amikor megtanulták ezeket a dolgokat. Ez magyarázza, miért tudunk járni és beszélni, anélkül, hogy emlékeznénk a tanulási folyamatra.
| Memória típus | Jellemzője | Jelenléte a korai gyermekkorban |
|---|---|---|
| Epizodikus (Önéletrajzi) | Személyes események, kontextussal | Hiányzik (gyermekkori amnézia tárgya) |
| Szemantikus (Tények) | Általános tudás, fogalmak | Erősen fejlődik |
| Implicit (Procedurális) | Készségek, megszokások | Nagyon aktív |
A tudományos magyarázat tehát nem az emlékezés teljes hiányát feltételezi, hanem az epizodikus memória specifikus működési zavarát, vagy inkább éretlenségét a kritikus időszakban.
A neurobiológiai alapok: A hippocampus és a dentate gyrus
A gyermekkori amnézia hátterében elsősorban a központi idegrendszer, azon belül is a memória tárolásáért felelős agyi struktúrák éretlensége áll. A főszereplő a hippocampus, amely az új, epizodikus emlékek kódolásáért felelős.
A hippocampus érési folyamata
A hippocampus, amely a halántéklebenyben helyezkedik el, kulcsfontosságú a rövid távú emlékek hosszú távú tárolásba való átvitelében. Bár a gyermekek hippocampusa már születéskor is jelen van, a teljes funkcionalitás eléréséhez időre van szükség. A hippocampus érése lassú folyamat, és a finomhangolás évekig tart. A korai években a szinaptikus kapcsolatok még nem elég stabilak és szervezettek ahhoz, hogy koherens, időben és térben elhelyezett emléknyomokat rögzítsenek.
A prefrontális kéreg, amely a kontextuális információk (idő, hely) feldolgozásáért és az emlékek előhívásának stratégiájáért felel, szintén lassan érik. Ez a régió a harmadik életév után kezd el intenzíven fejlődni. Ha nincs meg a megfelelő „szervező” (prefrontális kéreg), az agy nem tudja megfelelően katalogizálni az eseményeket, így azok később előhívhatatlanná válnak.
A neurogenezis paradoxona: Az új sejtek rombolása
A legújabb kutatások egyik legmegdöbbentőbb felfedezése a neurogenezis szerepe a felejtésben. A neurogenezis az új idegsejtek képződésének folyamata, amely különösen aktív a hippocampus egyik részében, a dentate gyrusban, csecsemőkorban és kisgyermekkorban.
Paradox módon, bár az új neuronok elengedhetetlenek a tanuláshoz és az új információk rögzítéséhez, a túl gyors és intenzív sejtosztódás valójában felülírja, vagy „kitörli” a korábban rögzített emléknyomokat. Képzeljük el, mintha egy könyvtárban folyamatosan érkeznének az új könyvek, és a régi katalógusrendszert emiatt újra és újra át kellene rendezni. Ez a felülírási folyamat megmagyarázhatja, miért tűnnek el a korán kódolt emlékek, amint az agy intenzív növekedési fázisba lép.
Minél gyorsabb a neurogenezis, annál gyorsabb a felejtés. A gyermekkorban tapasztalható intenzív agyi növekedés és új neuronok termelése valójában lehet az egyik fő oka annak, hogy elveszítjük a korai emlékeinket.
Ez a folyamat fokozatosan lassul le, ahogy a gyermek eléri az óvodáskort, ami egybeesik azzal az időszakkal, amikor a stabil, hosszú távú epizodikus emlékek kialakulnak.
A preverbális korszak kihívásai: Kódolás nyelv nélkül
A gyermekkori amnézia egyik legfontosabb magyarázata a nyelv szerepéhez kapcsolódik. A gyermek első évei nagyrészt preverbális korszakot jelentenek. Bár a gyermek megérti a beszédet, és kommunikál, a belső gondolkodás és az emlékkódolás még nem épül be a nyelv struktúrájába.
A nyelvi horgony hiánya
A felnőtt memória nagymértékben függ a nyelvtől. Az emlékeket narratív formában kódoljuk és hívjuk elő, időrendi sorrendbe helyezve azokat. A nyelv adja azt a „horgonyt”, amellyel az emlékeket a térhez és időhöz köthetjük. Amikor a gyermek még nem rendelkezik a megfelelő nyelvi struktúrával a komplex események leírására, az emlékek kódolása is eltérő módon történik.
Amikor a gyermek eléri a 3-4 éves kort, és kialakul a koherens, narratív gondolkodás, az agy elkezd „felnőttesen” kódolni. Ekkor a régi, nem nyelvi kóddal rögzített emlékek lefordíthatatlanná válnak az új, verbális kódra, és hozzáférhetetlenné válnak a felnőtt agy számára.
Az én-tudat és a narratív identitás
Az epizodikus memória szorosan összefügg az én-tudat kialakulásával. Ahhoz, hogy egy eseményt „emléknek” tekintsünk, tudnunk kell, hogy az velünk történt meg. A gyermekek én-tudata fokozatosan fejlődik ki, általában a második életév körül kezdve, amikor felismerik magukat a tükörben (tükörpróba). Azonban a stabil, időben folyamatos identitásérzet (az a tudat, hogy a tegnapi én és a mai én ugyanaz a személy) csak később, a harmadik életév után erősödik meg.
A narratív identitás, vagyis az a képesség, hogy az élet eseményeit egy koherens történetbe fűzzük, elengedhetetlen az önéletrajzi emlékek megőrzéséhez. Ha nincs meg ez a narratív keret, az emlékek csak elszigetelt képekként léteznek, amelyek könnyen elhalványulnak.
A környezeti és szociokulturális tényezők hatása
Bár az agyi érés és a nyelvi fejlődés a gyermekkori amnézia biológiai alapját képezi, a környezet és a kultúra is nagyban befolyásolja, hogy mikor és milyen mértékben kezdünk el emlékezni.
A szülői felidézés stílusa
A kutatások kimutatták, hogy a szülőkkel folytatott beszélgetések minősége kritikus fontosságú a gyermek emlékezeti képességének fejlesztésében. Két fő stílust különböztetünk meg:
- Elaboratív (kifejtő) stílus: A szülő részletes, nyitott kérdéseket tesz fel, segítve a gyermeket az események kontextusának felidézésében („Emlékszel, hol voltunk? Mit ettél? Kivel játszottál?”). Ez a stílus segít a gyermeknek a narratív struktúra kialakításában.
- Repetitív (ismétlő) stílus: A szülő rövid, zárt kérdéseket tesz fel („Megkaptad a labdát? Igen vagy nem?”). Ez a stílus kevésbé segíti az emlékek gazdag kódolását.
Azok a gyermekek, akiknek szülei gyakran alkalmaznak elaboratív felidézési stratégiákat, általában korábban és több részlettel emlékeznek a korai eseményekre. Ez azt sugallja, hogy a memória nem pusztán biológiai funkció, hanem szociális gyakorlat is.
A közös emlékezés egyfajta tréning. A szülői segítség abban, hogy a gyermek egy történetet fűzzön az események köré, megerősíti a szinaptikus kapcsolatokat, amelyek később lehetővé teszik az önálló, hosszú távú emlékezést.
Kulturális különbségek az amnéziában
Érdekes módon a gyermekkori amnézia határa nem egységes a világon. A kollektivista kultúrákban (pl. Kelet-Ázsia) az emberek hajlamosak később datálni az első emlékeiket (általában 4-5 éves kor), mint az individualista kultúrákban (pl. Észak-Amerika, Nyugat-Európa), ahol az első emlékek 3-3,5 éves kor körül jelennek meg.
Ez a különbség valószínűleg a kulturális narratívára vezethető vissza. Az individualista kultúrákban a hangsúly az egyéni teljesítményen és az önálló élményeken van, ami ösztönzi az önéletrajzi memória korai fejlődését. A kollektivista kultúrákban a családi és közösségi élmények dominálnak, és az egyéni, izolált emlékek kevésbé kapnak szerepet a társalgásokban, így azok nehezebben rögzülnek tartósan.
Feledés vagy hozzáférhetetlenség? Az emléknyomok sorsa
Felmerül a kérdés: az emlékek valóban törlődnek, vagy csak nem tudunk hozzáférni azokhoz? A tudósok szerint a helyzet valahol a kettő között van, de a hangsúly a hozzáférhetetlenségen van, amit a kódolási mechanizmusok változása okoz.
Az Emlékezeti Folyamat három fázisa
A memória három fő folyamatból áll:
- Kódolás (Encoding): Az információ rögzítése.
- Tárolás (Storage): Az emléknyom (engram) fenntartása.
- Előhívás (Retrieval): Az emlék visszanyerése.
A korai gyermekkorban a kódolás még nem optimális a hiányos agyi struktúrák miatt (különösen a hippocampus éretlensége), de még ha rögzül is valami, a tárolás sem stabil a neurogenezis miatti felülírási folyamat miatt. A legfőbb akadály azonban az előhívás.
A felnőtt agy a verbális, logikai útvonalakat használja az előhívásra. A preverbális emlékek azonban nincsenek ezzel a „címkével” ellátva. Képzeljünk el egy számítógépes fájlt, amelyet egy régi, már nem használt formátumban mentettek el. A modern operációs rendszer (a felnőtt agy) látja, hogy van ott valami, de nem tudja megnyitni és lefordítani.
Az emlékek felébresztése
Bizonyos feltételek mellett a nagyon korai emlékek felbukkanhatnak, de ezek általában nem spontán, hanem külső ingerek hatására történnek. Az ún. „cued recall” (inger által kiváltott felidézés) sokkal sikeresebb a gyermekeknél, mint a felnőtteknél. Egy illat, egy hang, vagy egy régi tárgy erősebb érzelmi választ válthat ki, mint egy szóbeli kérdés, mert ezek az ingerek közelebb állnak ahhoz a szenzoros kódhoz, amivel az emlék eredetileg rögzült.
Ez a jelenség azt mutatja, hogy az emléknyomok nem feltétlenül tűnnek el teljesen, de az idő múlásával a hozzáférési útvonalak elhalványulnak vagy átalakulnak, ahogy az agy szerkezete változik.
A gyermekkori amnézia és a trauma
Gyakori kérdés, hogy a gyermekkori amnézia hogyan viszonyul a korai traumákra való emlékezéshez. Sokan feltételezik, hogy a traumák elfelejtése az amnézia egyik formája, de a helyzet ennél bonyolultabb. A trauma kódolása eltér a normál epizodikus emlékek kódolásától.
Az amygdala szerepe
Míg a hippocampus felelős a kontextuális részletekért (hol és mikor történt), addig az amygdala felelős az érzelmi töltet kódolásáért. A stressz és a trauma idején az agy elárasztódik stresszhormonokkal (kortizol), amelyek gátolhatják a hippocampus működését, de egyidejűleg rendkívül erősen aktiválják az amygdalát.
Ennek eredményeként egy traumatikus esemény a korai gyermekkorban gyakran nem marad meg koherens, időrendi történetként (epizodikus emlék), de mélyen rögzülhet implicit, érzelmi emlékek formájában. Ez jelentkezhet későbbi szorongásban, fóbiákban, vagy bizonyos helyzetekre adott irracionális reakciókban, anélkül, hogy a személy tudatosan emlékezne az eredeti eseményre.
A torzult emléknyomok
A korai trauma nem feltétlenül törlődik, hanem gyakran töredékes, szenzoros képek formájában marad meg. A gyermek agya még nem képes a traumát feldolgozni és narratívába illeszteni, így az emléknyomok kaotikusak és nehezen előhívhatók lesznek. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a gyermekkori amnézia nem egyenlő a traumatikus elfojtással, bár mindkettő hozzáférhetetlenséget eredményezhet a tudatos emlékezés szintjén.
A szuper-emlékezők: Hipertimézia
A gyermekkori amnézia jelenségének megértéséhez érdemes megvizsgálni az ellentétét: azokat az embereket, akik kivételesen gazdag és részletes emlékekkel rendelkeznek. Azok az egyének, akiknél hipertiméziát (Highly Superior Autobiographical Memory, HSAM) diagnosztizáltak, képesek felidézni életük szinte minden napját, beleértve a korai gyermekkorukat is.
Bár a hipertiméziás emberek esetében a kutatás még gyerekcipőben jár, ők is emlékezeti szakadékot mutatnak a 1,5–2 éves kor előtt. Ez megerősíti azt a tézist, hogy az agy érési folyamatának alapvető biológiai korlátai vannak, amelyeket még a kivételes emlékezeti képesség sem tud áthidalni.
A hipertimézia esetei rámutatnak, hogy a gyermekkori amnézia nem egyszerűen feledékenység, hanem a normál emberi agy működésének velejárója, amely a hatékony tanulás és a stabil felnőtt identitás kialakulásához szükséges átmeneti, szelektív felejtés.
Hogyan segíthetjük a gyermek memóriájának fejlődését?
Bár a gyermekkori amnéziát nem tudjuk teljesen megszüntetni, a szülők sokat tehetnek azért, hogy megerősítsék a gyermek emlékezeti képességét, és segítsék a stabil epizodikus memória kialakulását a kritikus 3-5 éves korban.
A közös felidézés mint rituálé
A legfontosabb eszköz az elaboratív felidézés. Nap végén szánjunk időt arra, hogy együtt beszéljük át a nap eseményeit. Ne csak azt kérdezzük, „Jó volt az óvodában?”, hanem adjunk narratív struktúrát a napnak:
- „Emlékszel, amikor reggel elindultunk, és láttuk azt a nagy piros autót? Mi történt utána?”
- „Melyik volt a kedvenc részed a játszótéren? Mit csináltál a homokozóban?”
Ez a módszer segít a gyermeknek összekötni az eseményeket a térrel és idővel, és gyakorolja az előhívás képességét. Ez a folyamat megerősíti a prefrontális kéreg és a hippocampus közötti kapcsolatokat.
A vizuális és szenzoros horgonyok
A kisgyermekek szenzoros kódolása erősebb, mint a verbális. Használjunk vizuális és szenzoros horgonyokat az emlékek rögzítéséhez. A fotóalbumok, rajzok, vagy a kisgyermek által gyűjtött tárgyak (pl. egy kagyló a tengerpartról) erőteljes emlékeztetőként szolgálhatnak.
Amikor előhívunk egy emléket, az agy újra megéli az eseményt. A közös felidézés valójában megerősíti és stabilizálja az emléknyomokat, megóvva azokat az idő múlásával járó elhalványulástól.
A narratív képességek fejlesztése
Olvassunk sokat meséket, amelyek időrendi sorrendet és ok-okozati összefüggéseket tartalmaznak. Ez segíti a gyermeket abban, hogy a saját életét is egy történetként lássa. A történetmesélés képessége szorosan összefügg az önéletrajzi memória minőségével.
A kutatók azt is javasolják, hogy ne erőltessük túl a felidézést. Ha a gyermek nem emlékszik, ne sugalljunk válaszokat. Inkább adjunk támpontokat, és hagyjuk, hogy a gyermek maga építse fel a saját történetét, még ha az eleinte hiányos is.
A gyermekkori amnézia mint a fejlődés ára
A gyermekkori amnézia elsőre veszteségnek tűnhet, hiszen az életünk első, formatív évei tűnnek el. A tudományos nézőpont azonban azt sugallja, hogy ez a folyamat valójában evolúciós előnyökkel jár. Ahhoz, hogy a gyermek hatékonyan tanuljon és alkalmazkodjon a világhoz, az agynak rendkívül plasztikusnak kell lennie.
A neurogenezis és a szinaptikus metszés (pruning) folyamata, amely felelős a felejtésért, egyben lehetővé teszi a gyors tanulást és az agyi kapacitás optimalizálását. Az agy optimalizálja a tárhelyet: az implicit készségekre és a szemantikus tudásra koncentrál, amelyek a túléléshez és a nyelv elsajátításához a legfontosabbak, míg a kontextuális részleteket (epizodikus emlékek) átmenetileg háttérbe szorítja.
Amikor a hippocampus eléri azt a kritikus érettségi szintet, amely lehetővé teszi a stabil, hosszú távú kódolást (3-4 éves kor körül), a felejtési ráta lelassul, és a gyermek elkezd gyűjteni egy koherens, élethosszig tartó önéletrajzi archívumot. A korai amnézia tehát nem hiba, hanem a fejlődés és az emberi epizodikus memória kialakulásának ára.
Ez a komplex folyamat rávilágít arra, hogy a memória nem egy passzív felvevőgép, hanem egy aktív, dinamikus rendszer, amely folyamatosan átalakul és alkalmazkodik a fejlődési igényekhez. A kisgyermekkor emlékei nem tűnnek el nyomtalanul, hanem beépülnek az alapvető készségekbe és a személyiségünk korai rétegeibe, még akkor is, ha a tudatos emlékezés szintjén már nem férünk hozzájuk.
A kutatók ma már abban is egyetértenek, hogy a korai emlékek felejtése nem egy egyszeri, hirtelen esemény. A kétévesek még képesek felidézni eseményeket, amik velük történtek, de ahogy a gyermek nő, ezek az emlékek egyre gyorsabban elhalványulnak. A „törlés” nem azonnali, hanem fokozatos és hosszan tartó folyamat, amely a serdülőkor kezdetéig is eltarthat, amikor a hippocampus véglegesen stabilizálódik.
A gyermekkori amnézia megértése segít nekünk abban, hogy elfogadjuk ezt a természetes felejtési mechanizmust, és arra ösztönöz, hogy a jelenre koncentráljunk: a minőségi interakciók és az elaboratív emlékezés révén támogassuk gyermekünk emlékezeti útvonalait, hogy a későbbi évek emlékei stabilan rögzüljenek.
A modern neurológiai eszközök és képalkotó eljárások segítségével egyre jobban megértjük az agy korai működését. Például a mielinizáció, ami az idegrostok szigetelését jelenti, elengedhetetlen a gyors és hatékony információátvitelhez. A hippocampus és a prefrontális kéreg közötti kapcsolatok mielinizációja szintén egy lassú folyamat, amely hozzájárul ahhoz, hogy a korai emlékek ne tudjanak gyorsan és tartósan tárolódni a hosszú távú memóriában.
A tudományos magyarázatok tehát egyértelműen a biológiai érés, a nyelvi kódolás változása és a környezeti interakciók komplex összjátékára mutatnak. Ez a magyarázat nemcsak a felejtés okait tárja fel, hanem azt is megmutatja, milyen hihetetlenül összetett és dinamikus az emberi memória rendszere már a legkorábbi életkorban is.
Gyakran ismételt kérdések a gyermekkori amnéziáról és az első emlékekről
1. Mikor kezd el a gyermek emlékezni az eseményekre? 🤔
A legtöbb ember az első koherens, önéletrajzi (epizodikus) emlékét 3 és 3,5 éves kora közé datálja. Azonban az emlékezeti képesség valójában fokozatosan fejlődik: a 2 évesek rövid ideig képesek emlékezni korábbi eseményekre, de ezek az emléknyomok gyorsan elhalványulnak, ahogy az agy fejlődik (neurogenezis). A stabil, felnőtt típusú emlékezés a 4-5 éves kor körül válik dominánssá.
2. Normális, ha nem emlékszem a 3 éves korom előtti dolgokra? 💯
Teljesen normális! Ez a jelenség a gyermekkori amnézia, ami univerzális az emberi fajra nézve. Ez nem a rossz memória jele, hanem a hippocampus érésének és a nyelvi (verbális) kódolási rendszer kialakulásának természetes mellékterméke.
3. Miért emlékszik a gyermekem valamire 2 évesen, amit én nem? 🧠
A kisgyermekek még a szenzoros és implicit memóriát használják az emlékek kódolására. Előfordulhat, hogy egy 2 éves gyermek egy külső ingerre (pl. egy dal, egy illat) emlékszik egy eseményre, de ez az emléknyom nem stabil. Ahogy a gyermek agya átáll a narratív, verbális kódolásra (ami szükséges a hosszú távú tároláshoz), a régi, nem verbális emlékek hozzáférhetetlenné válnak a felnőtt agy számára.
4. Van különbség a fiúk és lányok emlékezeti képessége között? 👧👦
Kutatások szerint a lányok hajlamosak korábban datálni az első emlékeiket, és gazdagabb, részletesebb emlékeket felidézni a korai gyermekkorból. Ez a különbség valószínűleg a szociális interakciókra vezethető vissza: a lányokkal gyakrabban folytatnak a szülők elaboratív (kifejtő) beszélgetéseket, amelyek erősítik az önéletrajzi memória kialakulását.
5. Miért van az, hogy néha felbukkan egy-egy szikra a korai évekből? ✨
Ezek a töredékes emlékek általában nagyon erős szenzoros vagy érzelmi töltettel rendelkeznek. Lehet, hogy egy régi, erős érzelmi élmény (pl. egy váratlan találkozás, egy baleset) annyira erősen aktiválta az amygdalát, hogy az emléknyom ellenállt a neurogenezis okozta felejtésnek. Sokszor azonban ezek a „szikrák” valójában nem saját emlékek, hanem a családi fotókból vagy történetekből alkotott belső képek.
6. A trauma felülírhatja a gyermekkori amnéziát? 💔
A súlyos trauma másképpen kódolódik az agyban. Bár a hippocampus gátlása miatt a traumatikus események kontextusa (hely, idő) gyakran hiányzik, az érzelmi és implicit kódolás (az amygdala révén) rendkívül erős lehet. Ez azt jelenti, hogy a trauma hatása megmarad (pl. szorongásként), de a tudatos, epizodikus felidézés továbbra is nehéz, vagy torzult lehet.
7. Lehet-e tudományosan „visszahozni” az elveszett emlékeket? 🔬
A jelenlegi tudományos álláspont szerint a harmadik életév előtti epizodikus emlékek nem hívhatók elő megbízhatóan. Az agyi struktúrák és a kódolási formátum változása miatt a régi emléknyomokhoz való hozzáférés megszűnt. A hipnózis vagy más terápiás módszerek által előhívott „emlékek” gyakran hamisak, úgynevezett konfabulációk, amelyeket a szuggesztió hoz létre, nem pedig a valódi emlékezés.
Leave a Comment