Amikor a családunk egészségéről van szó, minden apró részlet számít. Különösen igaz ez, ha a közösség egészét érintő, nagyszabású védelmi stratégiákról beszélünk. Talán hallott már a nyájimmunitás kifejezésről, amely az elmúlt években, főként a globális járványok idején, került a figyelem középpontjába. Ez a fogalom alapvetően azt írja le, hogyan védhet meg egy közösség elegendő számú immunis tagja azokat, akik valamilyen okból kifolyólag nem szerezhettek védettséget. Két fő út létezik ennek elérésére: a természetes fertőzés útján szerzett védettség, és a tudomány által biztosított, mesterséges (oltás általi) védelem. De vajon melyik módszer a biztonságosabb, hatékonyabb, és ami a legfontosabb, fenntarthatóbb a gyermekeink és a legsebezhetőbb szeretteink számára? Lássuk, mit mond erről a tudomány.
Az egészség szövete: mi is az a nyájimmunitás?
A nyájimmunitás nem egy személyes védettségi szintet jelöl, hanem egy közösségi védelmi pajzsot. Képzelje el a közösséget egy sűrű erdőként. Ha a fák nagy része (az immunis egyének) meg tudja állítani a tüzet (a fertőzés terjedését), akkor a tűz nem fog eljutni azokhoz a fákhoz (a nem immunis egyénekhez), amelyek az erdő szélén állnak. Lényegében arról van szó, hogy ha egy betegség terjedési láncolatát megszakítjuk azáltal, hogy a populáció megfelelő százaléka már nem adja tovább a kórokozót, akkor a fertőzés lelassul, majd megszűnik. A nyájimmunitás célja mindig az, hogy megvédje a legsebezhetőbbeket: az újszülötteket, az időseket, a krónikus betegeket és azokat, akik orvosi okokból nem kaphatnak oltást.
Ez a jelenség nem új keletű; az epidemiológusok évtizedek óta használják ezt a modellt a fertőző betegségek dinamikájának megértésére. A védelmi szint eléréséhez szükséges arány az adott kórokozó fertőzőképességétől függ. Ez az arány – az úgynevezett immunitási küszöb – határozza meg, hogy hány embernek kell védettnek lennie a közösségben ahhoz, hogy a betegség terjedése leálljon. Minél fertőzőbb egy vírus (például a kanyaró), annál magasabb küszöböt kell elérni, ami akár a populáció 93-95%-át is jelentheti.
A nyájimmunitás elérése a modern közegészségügy egyik legfőbb célja, mert ez jelenti a járványok végleges felszámolásának kulcsát.
A természetes immunitás útja: a fertőzés ára
A természetes nyájimmunitás elmélete – amelyet néha fertőzés útján szerzett immunitásnak is neveznek – azon alapul, hogy a populáció elegendő része átesik a fertőzésen, felépül, és ennek eredményeként hosszú távú védettséget szerez. Ez a folyamat a történelem során a járványok természetes lefolyásának része volt, mielőtt a modern orvostudomány és az oltások megjelentek volna.
A természetes immunitás működése és kockázatai
Amikor egy emberi szervezetbe bejut egy kórokozó, az immunrendszer bonyolult válaszreakciót indít el. Ez magában foglalja az antitestek termelését (a B-sejtek által) és a T-sejtek aktiválását, amelyek célja a fertőzött sejtek elpusztítása. A gyógyulás után az immunrendszer „emlékszik” a kórokozóra, így a későbbi találkozáskor gyorsabban és hatékonyabban tud reagálni. Ez az immunológiai memória biztosítja a védettséget.
A természetes immunitás elérésének azonban óriási ára van. Ez az ár a morbiditásban (betegségben szenvedés) és a mortalitásban (halálozás) mérhető. Ahhoz, hogy a nyájimmunitási küszöböt elérjük, a fertőzésnek kontrollálatlanul kell terjednie a közösségben. Ez azt jelenti, hogy tömegek betegednek meg, és sajnos, a veszélyeztetett csoportok – idősek, krónikus betegek, vagy akár egészséges felnőttek és gyermekek, akiknél szövődmények lépnek fel – nagy kockázatnak vannak kitéve.
Egy másik kritikus szempont a természetes immunitás esetében, hogy a fertőzés lefolyása nem garantálja mindenkinél a hosszan tartó vagy sterilizáló védettséget. Néhány betegség esetében a védettség csak átmeneti (például bizonyos koronavírusok vagy influenza), vagy a vírus mutációja miatt a korábbi fertőzés nem nyújt teljes védelmet az új változatokkal szemben. Ráadásul a fertőzés komolysága is befolyásolhatja az immunválasz minőségét; a tünetmentes vagy enyhe fertőzés nem feltétlenül eredményez olyan robusztus immunmemóriát, mint egy súlyosabb eset.
A természetes nyájimmunitás elérésének stratégiája tulajdonképpen azt jelenti, hogy a társadalom feláldozza a legsebezhetőbb tagjait a közös védelem reményében. Ez a modern orvostudomány etikai alapelveivel ellentétes.
A hosszú távú szövődmények
A fertőzésen való átesés nem csak a közvetlen, akut kockázatokat jelenti. Számos betegség esetében (például kanyaró, bárányhimlő, vagy a COVID-19 utóhatásai) jelentős a hosszú távú szövődmények kockázata. Gondoljunk csak a poszt-virális szindrómákra, a szívizomgyulladásra, vagy az idegrendszeri károsodásokra. Ezek a hosszan tartó egészségügyi terhek nemcsak az egyén életminőségét rontják, hanem hatalmas terhet rónak az egészségügyi rendszerekre és a gazdaságra is.
A mesterséges védelem ereje: az oltások szerepe
A mesterséges, vagy oltás útján szerzett nyájimmunitás (más néven vakcina-indukált immunitás) az a modern, tudományosan megalapozott stratégia, amely a fertőzés kockázata nélkül éri el a szükséges immunitási küszöböt. Az oltások célja, hogy utánozzák a természetes fertőzést, anélkül, hogy a betegség ténylegesen kialakulna.
Hogyan működnek a vakcinák?
Az oltóanyagok lényegében „edzik” az immunrendszert. Bejuttatnak a szervezetbe egy ártalmatlanított, legyengített vagy csak egy részét képező kórokozót (antigént), amely önmagában nem okoz betegséget, de elegendő ahhoz, hogy az immunrendszer felismerje és emlékezzen rá. Ez a folyamat eredményezi az antitestek és a memória sejtek termelődését, amelyek készen állnak a valódi kórokozó elleni harcra.
A mesterséges immunitás legnagyobb előnye, hogy kontrollált és biztonságos. Míg a természetes fertőzés esetében nem tudjuk előre, kinél alakul ki súlyos betegség vagy halálos szövődmény, addig az oltások esetében a súlyos mellékhatások rendkívül ritkák, és a kockázat nagyságrendekkel alacsonyabb, mint maga a betegség kockázata. Ez a megközelítés lehetővé teszi a közegészségügyi szakemberek számára, hogy gyorsan és célzottan építsék fel a közösségi védelmet, minimalizálva a szenvedést és a gazdasági zavarokat.
Sterilizáló immunitás kontra klinikai védelem
Fontos megkülönböztetni a sterilizáló immunitást és a klinikai védelmet. A sterilizáló immunitás azt jelenti, hogy az oltott személy nemcsak a betegség súlyos lefolyásától védett, hanem még a fertőzést sem tudja elkapni, és így továbbadni sem. Bár vannak ilyen vakcinák (például a kanyaró elleni oltás), sok modern oltás (például az influenza vagy egyes koronavírus vakcinák) elsősorban a klinikai védelemre fókuszálnak: megakadályozzák a súlyos betegséget, kórházi kezelést és a halált. Ez utóbbi is jelentősen hozzájárul a nyájimmunitáshoz, mivel a fertőzési lánc megszakad, ha a betegség enyhe lefolyású, és így a terjedés ideje és mértéke csökken.
Epidemiológiai alapok: az r0-érték és a küszöb
Ahhoz, hogy megértsük, miért van szükség a nyájimmunitásra, elengedhetetlen az R0 (reprodukciós szám) fogalmának ismerete. Az R0 egy epidemiológiai mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy egy fertőzött személy átlagosan hány másik személynek adja tovább a betegséget egy teljesen fogékony (immunis nélküli) populációban.
Az R0-érték értelmezése
- Ha R0 > 1: A járvány terjed, minden fertőzött több mint egy másik személyt fertőz meg.
- Ha R0 = 1: A járvány stabil, a fertőzések száma állandó.
- Ha R0 < 1: A járvány visszaszorul, a fertőzések száma csökken, és a betegség végül eltűnik.
A nyájimmunitás eléréséhez az a cél, hogy az effektív reprodukciós szám (Rt), amely a védettségi szintet figyelembe veszi, tartósan 1 alá csökkenjen. Az immunitási küszöb (HIT, Herd Immunity Threshold) kiszámítható az R0 alapján. Például, ha egy betegség R0-ja 5 (mint a gyermekbénulás), akkor a populáció 80%-ának kell immunisnak lennie. Ha az R0 15 (mint a kanyaró), akkor a küszöb 93-95% körül van. Ez a matematikai precizitás mutatja, miért nem lehet a nyájimmunitást „kicsit” vagy „félig” elérni; vagy megvan a védelem, vagy a járvány kontrollálatlanul terjed.
Az oltások célja az R0-érték mesterséges csökkentése anélkül, hogy a fertőzésen való átesés okozta kockázatokat vállalnánk. Az oltási programok sikere abban mérhető, hogy mennyire sikerül tartósan az 1 alá szorítani az Rt-t.
A kanyaró rendkívül magas R0-értéke (akár 18 is lehet) jól mutatja, miért van szükség a nyájimmunitás eléréséhez a lakosság szinte teljes átoltottságára.
A két út összehasonlítása: hatékonyság, kockázat és tartósság
Amikor a természetes és a mesterséges immunitás között választunk (vagy inkább, amikor a közegészségügy választ), a döntést a tudományos adatok és az etikai megfontolások kell, hogy vezessék. A két út összehasonlítása egyértelműen a mesterséges védelem mellett szól, különösen a nagy fertőzőképességű és magas szövődményrátájú betegségek esetében.
Kockázati profil
A legfőbb különbség a kockázati profilban rejlik. A természetes fertőzés kockázata magában foglalja a súlyos betegséget, a tartós szervi károsodást (például tüdő-, szív-, agykárosodás) és a halált. Az oltás kockázata ezzel szemben általában enyhe és átmeneti mellékhatásokra korlátozódik (fájdalom, láz, fáradtság), és a súlyos allergiás reakciók extrém ritkák.
Például, a kanyaró esetében a természetes fertőzés esetén 1000 esetből 1-2 halálos kimenetelű lehet, és 1000 esetből 1-3-nál alakul ki súlyos agyvelőgyulladás. Az oltás esetében a súlyos mellékhatások kockázata milliószor kisebb. A választás tehát nem arról szól, hogy van-e kockázat, hanem arról, hogy melyik kockázatot vagyunk hajlandóak felvállalni: a betegség kontrollálatlan, súlyos kimenetelű kockázatát, vagy az oltás minimális, kontrollált kockázatát.
A tartósság kérdése
Bár sokan úgy gondolják, hogy a természetes immunitás „erősebb” vagy tartósabb, ez nem mindig igaz. A tartósság nagyban függ a kórokozótól. A kanyaró és a bárányhimlő esetében a természetes fertőzés általában életre szóló védettséget ad. Azonban más betegségeknél, mint a tetanusz, a diftéria vagy az influenza, sem a fertőzés, sem az oltás nem ad életre szóló védelmet, így ismétlődő oltásokra van szükség. Az oltások esetében a tudomány folyamatosan fejleszti az adjuvánsokat és a hatóanyagokat a tartósabb immunválasz elérése érdekében.
Ráadásul a természetes fertőzésből származó immunitás minősége is változó lehet az egyének között, míg a vakcinák standardizált adagolása révén kiszámítható és konzisztens immunválaszt érhetünk el a populáció nagy részében.
| Jellemző | Természetes (Fertőzés útján) | Mesterséges (Oltás útján) |
|---|---|---|
| Kockázati profil | Magas (súlyos betegség, szövődmények, halál). | Rendkívül alacsony (enyhe, átmeneti mellékhatások). |
| Immunitás minősége | Változó, egyéntől és fertőzés súlyosságától függ. | Kiszámítható, standardizált és konzisztens. |
| A nyájimmunitás elérése | Lassú, kontrollálatlan, magas emberi árral jár. | Gyors, tervezett, minimalizált kockázattal jár. |
| Etikai megfontolások | Nem védi a sebezhetőket, a fertőzés terjedését feltételezi. | Közösségi védelmet nyújt a fertőzés veszélye nélkül. |
Etikai és társadalmi dilemmák: ki véd kit?
A nyájimmunitás koncepciójának talán legfontosabb etikai vetülete a közösségi felelősség. A mesterséges nyájimmunitás nem csak az egyén védelmét szolgálja, hanem egyfajta altruista cselekedet is. Amikor valaki beoltatja magát, ezzel automatikusan hozzájárul a közösség védelméhez, különösen azok védelméhez, akik nem tudnak védekezni.
A sebezhető csoportok védelme
Sok ember él közöttünk, akinek az immunrendszere nem működik megfelelően, vagy akik orvosi okokból nem kaphatnak bizonyos oltásokat. Ide tartoznak az újszülöttek, akik túl fiatalok az oltásokhoz; a kemoterápiában részesülő betegek; a szervátültetettek, akik immunszupresszáns gyógyszereket szednek; vagy azok, akiknek súlyos allergiájuk van az oltóanyag egyes összetevőire. Számukra a fertőzés szinte mindig életveszélyes. Az egyetlen védelmi vonaluk az, hogy a környezetükben lévő emberek (a „nyáj”) immunisak, így a kórokozó nem jut el hozzájuk.
Ha egy közösség a természetes immunitás elérésére törekszik, azzal ezeket a sebezhető csoportokat közvetlen veszélybe sodorja. A fertőzésnek át kell söpörnie a populáción, és minden sebezhető tag ki van téve a fertőzés kockázatának. Ezzel szemben a vakcináció által elért nyájimmunitás tudatosan épít egy olyan falat, amely megvédi ezeket az egyéneket anélkül, hogy át kellene esniük a betegségen.
A gazdasági terhek minimalizálása
A gazdasági szempontok sem elhanyagolhatóak. A kontrollálatlan járványok hatalmas terhet rónak a nemzetgazdaságra: kórházi ellátási költségek, kieső munkaerő, oktatási zavarok. A mesterséges nyájimmunitás elérése, bár jelentős befektetést igényel az oltóanyagok beszerzése és beadása terén, hosszú távon jóval költséghatékonyabb, mivel megakadályozza a súlyos esetek és a hosszú távú szövődmények ellátásának költségeit. A megelőzés mindig olcsóbb, mint a gyógyítás.
Járványtörténeti példák és tanulságok
A történelem tele van olyan példákkal, amelyek alátámasztják, hogy a nyájimmunitás elérése mesterséges úton a leghatékonyabb és legbiztonságosabb stratégia. Két kiemelkedő példa a himlő felszámolása és a gyermekbénulás elleni küzdelem.
A himlő: az oltás diadala
A himlő (variola) az emberiség egyik legpusztítóbb betegsége volt. R0-értéke 5-7 között mozgott, és a fertőzöttek 30%-a meghalt. A természetes nyájimmunitás elérése ezzel a betegséggel a lakosság egyharmadának halálát jelentette volna. Edward Jenner munkája és az azt követő globális oltási kampányok azonban példátlan sikert hoztak. A himlő elleni vakcináció révén, amely magas szintű nyájimmunitást biztosított világszerte, a betegséget 1980-ra hivatalosan is felszámolták a Földön. Ez az egyetlen fertőző betegség, amelyet az emberi beavatkozásnak köszönhetően teljesen eltüntettünk a természetes környezetből. Ez a győzelem a mesterséges védelem erejének bizonyítéka.
A kanyaró és a vakcinaellenesség árnyéka
A kanyaró (morbilli) az egyik legfertőzőbb ismert vírus, R0-értéke 12 és 18 között van, ami a nyájimmunitási küszöböt 95% körüli szintre emeli. A kanyaró elleni MMR oltás rendkívül hatékony és biztonságos. Azonban az elmúlt évtizedekben, főként a vakcinaellenes mozgalmak elterjedése miatt, sok fejlett országban csökkent az átoltottsági arány. Amikor az átoltottság egy adott közösségben a küszöb alá esik, azonnal újra megjelennek a járványok. Láthattuk ezt Európában és Észak-Amerikában is, ahol a kanyarójárványok visszatértek, súlyos szövődményeket és haláleseteket okozva gyermekek körében. Ez a jelenség ékes bizonyítéka annak, hogy a nyájimmunitás nem egy állandó állapot, hanem egy fenntartott védelem, amelynek hiánya azonnali veszélyt jelent.
A nyájimmunitás dinamikája a modern világban
A 21. században a nyájimmunitás elérésének és fenntartásának kihívásai összetettebbek, mint valaha. A globalizáció, az utazás sebessége és a dezinformáció terjedése mind befolyásolja a járványok dinamikáját.
Globális utazás és a járványok sebessége
A modern utazás lehetővé teszi, hogy egy kórokozó néhány óra alatt átjusson kontinenseken. Ez azt jelenti, hogy a helyi nyájimmunitás már nem elegendő; a védelemnek globálisnak kell lennie. Ha egy régióban alacsony az átoltottság, az a terület nemcsak a saját lakosságát sodorja veszélybe, hanem potenciális kiindulóponttá válhat egy új, nemzetközi járvány számára. Ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) folyamatosan hangsúlyozza a globális oltási programok és a szegényebb országok támogatásának szükségességét.
A vakcinaellenesség kihívása
A vakcinaellenesség és a téves információk terjedése az egyik legnagyobb akadálya a mesterséges nyájimmunitás elérésének. A szülők félelmeit és aggodalmait komolyan kell venni, de a tudományosan megalapozatlan állítások, amelyek az oltások és súlyos betegségek közötti hamis kapcsolatot sugallják, aláássák a közösségi védelmi rendszert. A bizalom építése, a tények közlése és a hiteles szakmai forrásokhoz való hozzáférés biztosítása elengedhetetlen a nyájimmunitás fenntartásához.
A közegészségügyben a nyájimmunitás nem luxus, hanem alapvető szükséglet, amely az emberi élet védelmét szolgálja. A vakcinák a közösségi felelősség legkézzelfoghatóbb formái.
Az immunitás monitorozása és a jövőbeli stratégiák
A nyájimmunitás nem egy statikus cél, hanem egy folyamatosan mozgó célpont. A vírusok mutálódnak, az oltások hatékonysága idővel csökkenhet, és a populáció összetétele is változik (új, nem immunis gyermekek születnek). Ezért elengedhetetlen a folyamatos monitorozás és a rugalmas közegészségügyi válasz.
Szeroprevalencia vizsgálatok
A közegészségügyi hatóságok rendszeresen végeznek szeroprevalencia vizsgálatokat. Ezek a vizsgálatok a lakosság vérmintáinak elemzésével mérik az adott kórokozó elleni antitestek jelenlétét, ezáltal pontos képet kapva a populáció tényleges védettségi szintjéről. Ezek az adatok alapvetőek annak megállapításához, hogy hol vannak hiányosságok az oltási lefedettségben, és hol van szükség célzott beavatkozásra (például emlékeztető oltásokra vagy felvilágosító kampányokra).
Személyre szabott oltási stratégiák
A jövőben egyre nagyobb szerepet kaphat a személyre szabott orvoslás az oltási stratégiák terén is. Bár a nyájimmunitás a nagy populációkra fókuszál, az egyéni immunválaszok mérése és az oltási ütemterv finomhangolása segíthet maximalizálni a védettséget, különösen a krónikus betegségben szenvedőknél vagy az immunhiányos állapotú személyeknél. Ez a megközelítés támogatja a közösségi célt, miközben optimalizálja az egyén védelmét.
A mesterséges nyájimmunitás a modern társadalom egyik legnagyobb vívmánya. Lehetővé tette számunkra, hogy olyan járványokat fékezzünk meg, amelyek évszázadokon át tizedelték a népességet. Bár a természetes immunitás létező jelenség, az ára túlságosan magas, és ellentétes azzal az etikai elvvel, hogy minden emberi élet egyformán értékes. A vakcináció révén elért közösségi védelem az a biztonságos és felelősségteljes út, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekeink egészségesen és biztonságban nőhessenek fel.
Gyakran ismételt kérdések a közösségi védelemről: természetes vagy oltás útján?
1. Miért tekinthető a természetes nyájimmunitás elérése etikátlannak a legtöbb betegség esetén? 🦠
A természetes nyájimmunitás elérése azt jelenti, hogy a fertőzésnek kontrollálatlanul kell terjednie a populációban. Ez szükségszerűen magában foglalja a súlyos betegségek, a maradandó szövődmények és a halálesetek megnövekedett számát, különösen a sebezhető csoportok körében (idősek, krónikus betegek, újszülöttek). Az etikai elv, miszerint a közegészségügynek az élet védelmére kell törekednie, ütközik azzal a stratégiával, amely elfogadja a nagyszámú megbetegedést a védettség elérése érdekében.
2. Hogyan tudják az oltások elősegíteni a nyájimmunitást, ha nem minden oltás nyújt sterilizáló immunitást? 💉
Bár nem minden oltás akadályozza meg a fertőzés bejutását (sterilizáló immunitás), a legtöbb vakcina rendkívül hatékonyan csökkenti a betegség súlyosságát és a vírus mennyiségét a szervezetben. Ez a „klinikai védelem” két módon segít a nyájimmunitásban: 1) csökkenti a kórházi kezelések számát és a halálozást; 2) ha valaki enyhe tünetekkel esik át a fertőzésen, kisebb valószínűséggel és rövidebb ideig adja tovább a vírust, ezzel jelentősen lassítva a terjedési láncolatot, ami az effektív reprodukciós szám (Rt) csökkenéséhez vezet.
3. Mely betegségeknél a legmagasabb a nyájimmunitási küszöb? 🌡️
A küszöb a betegség fertőzőképességétől (R0) függ. Az egyik legfertőzőbb vírus a kanyaró, amelynek R0-értéke 12 és 18 között mozog. Ez azt jelenti, hogy a nyájimmunitás eléréséhez a populáció 93-95%-ának kell immunisnak lennie. Más, alacsonyabb R0-jú betegségek (pl. influenza, gyermekbénulás) esetében a küszöb alacsonyabb lehet, 80-90% körüli.
4. Miért van szükség emlékeztető oltásokra a nyájimmunitás fenntartásához? 🛡️
Az emlékeztető oltásokra azért van szükség, mert az immunológiai memória idővel csökkenhet, vagy a kórokozó jelentősen mutálódhat (például az influenza esetében). Az emlékeztető oltások frissítik az immunrendszer memóriáját, biztosítva a magas antitestszintet és T-sejt aktivitást. Ez szükséges ahhoz, hogy a közösségi védettség folyamatosan a szükséges küszöb felett maradjon, megakadályozva a járványok visszatérését.
5. Mit jelent az, ha egy közösségben „buborékok” alakulnak ki alacsony átoltottsággal? 🦠
Az alacsony átoltottságú „buborékok” (például bizonyos földrajzi területeken vagy zárt közösségekben) azt jelentik, hogy a nyájimmunitás helyi szinten megszűnik. Bár az országos átoltottság lehet magas, ezeken a területeken a fogékony egyének száma meghaladja a küszöböt. Ezek a buborékok ideális kiindulópontjai lehetnek a járványoknak, amelyek aztán gyorsan terjedhetnek, és veszélyeztethetik a szomszédos, magasabb átoltottságú területeket is. Ezért fontos a regionális adatok szigorú monitorozása.
6. A természetes fertőzésen átesetteknek is kell oltást kapniuk? 🤔
Sok szakértő, különösen a COVID-19 tapasztalatai alapján, igenlő választ ad erre. Ennek oka, hogy a természetes fertőzésből származó immunitás minősége és tartóssága változó, és nehéz mérni. Az oltás (akár egyetlen dózisban is, ha már átesett a betegségen) „felturbózza” az immunválaszt, egyenletesebb, szélesebb spektrumú és bizonyítottan tartósabb védelmet nyújtva. Ez a hibrid immunitás gyakran a legrobusztusabb védelem.
7. Mi a szerepe a terhes nők oltásának a nyájimmunitás szempontjából? 🤰
A terhes nők oltása kritikus szerepet játszik a nyájimmunitásban, mivel ez az oltás passzív immunitást biztosíthat az újszülöttek számára. Az oltás hatására termelődő antitestek átjutnak a placentán, és védelmet nyújtanak a babának az első életéveiben, amikor még túl kicsi ahhoz, hogy maga is megkapja az oltásokat. Ez a passzív védelem különösen fontos a légúti fertőzések és a szamárköhögés (pertussis) esetében, amelyek életveszélyesek lehetnek a csecsemőkre nézve.
Leave a Comment