A csecsemők mozgásfejlődése egy lenyűgöző, pontosan koreografált folyamat, amelyben az öröklött reflexek játsszák a főszerepet. Ezek az úgynevezett primitív reflexek nem csupán az életben maradást szolgálják az első hetekben, hanem alapkövei a későbbi, tudatos mozgásformáknak is. Az egyik legmeghatározóbb, mégis keveset emlegetett ilyen mechanizmus a tónusos labirintus reflex (TLR). Ez a reflex felelős azért, ahogyan a kisbaba teste reagál a gravitációra és a fej helyzetének változására, közvetlen hatást gyakorolva az izomtónusra és a későbbi egyensúlyérzékre. Ha megértjük működését, közelebb kerülünk gyermekünk mozgásának és tanulási képességeinek támogatásához.
Az idegrendszer láthatatlan karmesterei az élet kezdetén
Amikor egy újszülöttet a karunkban tartunk, gyakran nem is sejtjük, hogy a háttérben az idegrendszere gőzerővel dolgozik. A csecsemőkori reflexek olyan automatikus válaszreakciók, amelyeket az agytörzs irányít, és amelyekre a babának nincs tudatos ráhatása. Ezek a válaszok elengedhetetlenek a túléléshez, gondoljunk csak a szopó- vagy a keresőreflexre. A tónusos labirintus reflex azonban ennél mélyebbre nyúlik: ez az első olyan mechanizmus, amely segít a gyermeknek megbirkózni a Föld vonzerejével. A belső fülben található egyensúlyszerv, a labirintus ingerlése váltja ki, és az egész test izomzatának feszességét befolyásolja.
A fejlődés során ezeknek a reflexeknek egy meghatározott sorrendben kell megjelenniük, majd „beépülniük” vagy gátlás alá kerülniük. Ez nem azt jelenti, hogy eltűnnek, hanem azt, hogy az érettebb agyi központok átveszik felettük az irányítást, lehetővé téve a tudatos mozgáskoordinációt. Ha a TLR a megfelelő időben végzi el a feladatát, a gyermek stabil alapokkal indul neki a kúszásnak, mászásnak, majd végül a járásnak. Amennyiben azonban ez a folyamat megakad, a reflex „fennmarad”, ami hosszú távon kihívásokat okozhat a testtartásban és a figyelemben.
Érdemes úgy tekintenünk a TLR-re, mint egy belső iránytűre, amely segít a babának tájékozódni a térben. Ez a reflex tanítja meg az izmoknak, hogyan feszüljenek meg vagy lazuljanak el a fej mozgatásakor. Ez a finomhangolás alapozza meg a későbbi dinamikus egyensúlyt, amelyre szükségünk van a biciklizéshez, a futáshoz, vagy akár ahhoz, hogy stabilan üljünk az iskolapadban anélkül, hogy elfáradnánk.
Hogyan működik a tónusos labirintus reflex a gyakorlatban?
A TLR két fő fázisból áll, amelyek ellentétes irányú mozgásokra sarkallják a testet. Az első az előrehajló (flexiós) fázis, amely már az anyaméhben megjelenik. Amikor a baba feje előrebillen, az álla pedig a mellkasához közelít, a végtagjai automatikusan behajlanak, teste pedig magzatpózba rándul. Ez a tartás biztonságot ad az anyaméh szűkös terében, és felkészíti az izmokat a születés utáni első hetekre. Ez a „gömbölyödés” az alapja a későbbi rugalmasságnak.
A második fázis a hátrahajló (extenziós) fázis, amely a születés pillanatában válik igazán aktívvá. Ekkor, ha a baba feje a hátgerinc vonala mögé kerül, a törzse megfeszül, a karjai és a lábai pedig kiegyenesednek. Ez a reakció segít abban, hogy a csecsemő izomzata tónusba kerüljön, és képessé váljon a gravitáció ellenében dolgozni. Képzeljük el azt a pillanatot, amikor a hason fekvő baba próbálja megemelni a fejét: ekkor valójában a TLR hátrahajló fázisa segíti őt abban, hogy a hátizmai megerősödjenek.
A mozgásfejlődés nem egy lineáris út, hanem egy egymásra épülő rendszerekből álló hálózat, ahol a legkisebb reflex is meghatározza a későbbi stabilitást.
Ez a két fázis egyfajta „izomtorna” a fejlődő idegrendszer számára. Ahogy a baba mozgatja a fejét, a TLR folyamatosan aktiválódik, hol feszítve, hol lazítva az izmokat. Ez a folyamatos játék segít kialakítani a propriocepciót, vagyis a testérzékelést. A gyermek elkezdi érezni a saját határait, és megtanulja, mennyi erőkifejtésre van szüksége egy-egy mozdulathoz. Ez a tudás alapvető lesz később, amikor már nem csak ösztönösen, hanem célzottan akar elérni egy játékot.
A TLR szerepe a csecsemőkori mozgásfejlődés szakaszaiban
A reflex integrációja általában a harmadik és negyedik élethónap környékén következik be. Ez az az időszak, amikor a baba már képes stabilan megtartani a fejét, és elkezdi felfedezni a forgást. A TLR „visszahúzódása” teszi lehetővé, hogy a nyak és a törzs izmai függetlenedjenek egymástól. Ha a reflex továbbra is uralná a testet, a baba minden egyes fejmozdításnál akaratlanul is megfeszítené a végtagjait, ami gátolná a szabad mozgást és a helyváltoztatást.
A kúszás és mászás során a TLR-nek már csak háttérszereplőnek szabad lennie. Ahhoz, hogy a gyermek váltott kézzel és lábbal haladjon előre, szüksége van arra, hogy a végtagjai ne a fej helyzetétől függjenek. A mászás az egyik legkritikusabb szakasz a mozgáskoordináció szempontjából, hiszen itt kapcsolódik össze a két agyfélteke működése. Ha a tónusos labirintus reflex aktív marad, a gyermek mozgása darabossá, merevvé válhat, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan lazává, ami megnehezíti a stabil négykézláb állást.
Érdemes megfigyelni, hogyan fejlődik a baba izomtónusa ebben az időszakban. A TLR segít abban, hogy kialakuljon a megfelelő izomfeszesség, ami se nem túl feszes (spasztikus), se nem túl laza (hipotón). Ez az egyensúlyi állapot teszi lehetővé, hogy a gyermek később képes legyen a finommotoros mozgásokra, például a tárgyak precíz megfogására vagy a későbbi ceruzafogásra. A mozgásfejlődés minden egyes mérföldköve valójában egy-egy győzelem a primitív reflexek felett.
A fennmaradó TLR jelei és következményei
Néha előfordul, hogy a reflex nem épül be a megfelelő időben. Ennek okai szerteágazóak lehetnek, a születési körülményektől kezdve a mozgásszegény környezetig. Ha a TLR perzisztens (azaz tartósan jelen marad), az számos területen okozhat nehézséget a gyermeknek. Az egyik legszembetűnőbb jel a tartáshiba. A gyermeknek nehezére eshet egyenesen ülni, gyakran „elfolyik” a széken, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon merev és feszült a tartása. Ez nem lustaság, hanem egy biológiai küzdelem a gravitációval.
A mozgáskoordináció terén a fennmaradó TLR bizonytalanságot okozhat. Ezek a gyerekek gyakran ügyetlenebbnek tűnnek társaiknál: többször esnek el, nehezebben tanulnak meg biciklizni, vagy gondot okoz nekik a labda elkapása. Mivel a fejük mozgatása még mindig befolyásolja a végtagjaik tónusát, az egyensúlyuk folyamatosan kihívásokkal küzd. Ez a belső bizonytalanság gyakran szorongáshoz is vezethet, hiszen a gyermek nem bízik a saját testében és a térérzékelésében.
| Terület | Csecsemőkor | Kisgyermekkor | Iskoláskor |
|---|---|---|---|
| Mozgás | Kései fejemelés, forgás elmaradása | Lábujjhegyen járás, darabos mozgás | Rossz egyensúlyérzék, ügyetlenség a sportban |
| Testtartás | Túlzott merevség vagy hipotónia | Görnyedt hát, fej támasztása kézzel | Gyakori fészkelődés az iskolapadban |
| Látás/Tanulás | Tárgykövetési nehézségek | Térérzékelési zavarok, távolságmérés hiánya | Olvasási nehézségek, sorok átugrása |
Az iskolás korban a TLR hatása a tanulási képességekre is kiterjedhet. A szemizmok működése szorosan összefügg az egyensúlyrendszerrel. Ha a TLR aktív, a gyermeknek nehézséget okozhat a vizuális fixáció és a szemmozgások koordinálása. Olvasás közben a szemnek folyamatosan és simán kellene haladnia a sorokon, de a reflex gátolhatja ezt a folyamatot, így a betűk „ugrálhatnak”, vagy a gyermek hamar elfárad a vizuális erőfeszítéstől.
A lábujjhegyezés és a TLR kapcsolata
Sok szülő aggódva figyeli, ha gyermeke tartósan lábujjhegyen jár. Bár ennek több oka is lehet, az egyik leggyakoribb háttértényező a hátrahajló TLR fázisának dominanciája. Amikor a reflex nem épül be, a gyermek vádlijának és lábszárának izmai folyamatosan feszült állapotban maradhatnak, ami a sarkat elemelheti a földtől. Ez egy ösztönös válasz a test részéről, amely próbál egyensúlyt találni egy olyan rendszerben, ahol az izomtónus eloszlása nem megfelelő.
A lábujjhegyezés nem csupán esztétikai kérdés vagy rossz szokás. Hosszú távon megváltoztatja a lábfej szerkezetét, rövidítheti az Achilles-inat, és kihat a térd, illetve a csípő helyzetére is. A test súlypontja előrébb kerül, ami miatt a gyermeknek folyamatosan korrigálnia kell a tartását, hogy ne dőljön el. Ez a folyamatos kompenzáció rengeteg energiát emészt fel, amit a gyermek elvonhat a figyelmi folyamatoktól vagy a szociális interakcióktól.
A fejlesztőpedagógusok és gyógytornászok gyakran speciális gyakorlatokkal segítik a sarok leeresztését, de a valódi megoldást a reflex integrálása jelenti. Amint az idegrendszer megtanulja gátolni a TLR automatikus válaszát, az izmok képessé válnak a ellazulásra, és a gyermek képessé válik a telitalpas járásra. Ez a folyamat néha időigényes, de alapvető a későbbi mozgásszervi egészség szempontjából.
Az egyensúly és a térérzékelés fejlődése
A TLR közvetlen kapcsolatban áll a vesztibuláris rendszerrel, amely a belső fülben található, és a fej gyorsulását, illetve helyzetét érzékeli. Ez a rendszer az alapja minden egyéb érzékelésünknek. Ha a „belső mérlegünk” nem működik megfelelően, a világot kaotikusnak és kiszámíthatatlannak érezhetjük. A gyermek, akinek a TLR-je nem integrálódott, gyakran bizonytalan a térben: nem tudja pontosan, milyen messze van tőle egy asztal sarka, vagy milyen magasan kell emelnie a lábát a lépcsőn.
Ez a bizonytalanság kihat a tájékozódási képességre is. A jobb és bal irányok megkülönböztetése, a térbeli viszonyok (alatt, felett, mellett) megértése mind a saját testünk stabil érzékeléséből indul ki. Ha a testünk alapjai (a reflexek szintjén) remegnek, nehezebb ráépíteni ezeket az absztrakt fogalmakat. A mozgáskoordináció tehát nem csak a sportról szól, hanem arról is, hogyan térképezzük fel és értelmezzük a körülöttünk lévő világot.
Érdemes hangsúlyozni, hogy a játékos mozgás, mint például a hintázás, a pörgés vagy a különböző akadálypályák teljesítése, mind-mind segítik az egyensúlyrendszer érését. Ezek a tevékenységek természetes módon ingerlik a labirintust, és segítik a TLR beépülését. A mai világban, ahol a gyerekek kevesebbet mozognak szabadon, különösen fontos, hogy tudatosan biztosítsunk lehetőséget az ilyen típusú szenzoros élményekre.
Az iskolai teljesítmény és a tónusos labirintus reflex
Amikor egy gyermek iskolába kerül, hirtelen elvárássá válik az, ami korábban természetes volt: üljön nyugodtan, figyeljen tartósan, és írjon olvashatóan. Azok számára, akiknél a TLR még mindig aktív, az iskolapadban való ülés valóságos kínzás lehet. Mivel a fejük előrehajtása (írás közben) kiváltja az előrehajló reflexet, az izmaik automatikusan be akarnak hajlani. Ez ellen a gyermek akaraterővel küzd, próbálja egyenesen tartani magát, ami elvonja az agyi kapacitását a tananyagról.
Az olvasás során a szemizmoknak precíz, ugrásszerű mozgásokat (szakkádokat) kell végezniük. A TLR és a szemmozgás szoros neurológiai kapcsolata miatt a fennmaradó reflex akadályozhatja a tekintet stabilizálását. Ez gyakran vezet olvasási nehézségekhez vagy diszlexiás-szerű tünetekhez. A gyermek elveszíti a fonalat, felcseréli a betűket, vagy egyszerűen nem emlékszik a bekezdés végén arra, amit az elején olvasott, mert az olvasás technikai része minden energiáját felemésztette.
A figyelemzavarosnak (ADHD) tűnő tünetek mögött is gyakran ott állhat a reflexek éretlensége. A gyermek, aki folyamatosan fészkelődik, próbálja stimulálni az egyensúlyszervét, hogy ébren tartsa a figyelmét, vagy éppen a reflex által kiváltott izomfeszültséget igyekszik mozgással oldani. Ha felismerjük, hogy a viselkedés mögött egy neurológiai késztetés áll, sokkal türelmesebben és hatékonyabban tudunk segíteni.
A mindennapi mozgás szerepe az integrációban
Szülőként rengeteget tehetünk azért, hogy segítsük a TLR beépülését, akár már csecsemőkortól kezdve. Az egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb módszer a hasra fektetés (tummy time). Amikor a baba ébren van, és hason fekszik, kénytelen emelni a fejét, nézelődni, ami aktiválja a hátizmait és ingerli az egyensúlyszervét. Ez a pozíció a hátrahajló reflex fázisát dolgoztatja meg kontrollált körülmények között, segítve az izomtónus normalizálódását.
A ringatás, a különböző irányú mozgatás (fel-le, jobbra-balra) szintén jótékony hatású. A régi korok bölcsője nem véletlenül volt olyan népszerű: a ritmikus mozgás segít az idegrendszernek feldolgozni a gravitációs ingereket. Később, kisgyermekkorban a szabad játék a természetben – mászás a dombon, egyensúlyozás a kidőlt fatörzsön, kúszás a fűben – mind-mind természetes fejlesztő gyakorlat. A modern játszóterek eszközei, mint a csúszda vagy a hinta, kiváló terepei a vesztibuláris rendszer érésének.
Fontos elkerülni a mozgást korlátozó eszközök túlzott használatát. A bébikomp vagy a túl sokat használt pihenőszék éppen attól a lehetőségtől fosztja meg a gyermeket, hogy megtapasztalja a saját teste és a gravitáció viszonyát. A gyermeknek szüksége van arra, hogy a padlón töltse az idejét, ahol szabadon kísérletezhet a mozgásformákkal. Itt tanulja meg, hogyan koordinálja a végtagjait és hogyan uralkodjon a reflexei felett.
Szakmai segítség és diagnosztika Magyarországon
Ha szülőként úgy érezzük, gyermekünk mozgása eltér a megszokottól, érdemes szakemberhez fordulni. Magyarországon rendkívül magas színvonalú diagnosztikai és terápiás módszerek érhetőek el. A védőnői hálózat az első szűrőpont, de gyanú esetén keressünk fel fejlesztőpedagógust vagy gyermek-gyógytornászt. A reflexvizsgálat fájdalommentes, játékos feladatokból áll, amelyek során a szakember megfigyeli, hogyan reagál a gyermek teste bizonyos fejtartásokra vagy egyensúlyi helyzetekre.
A legnépszerűbb terápiák közé tartozik a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning), amely célzottan a primitív reflexek integrálására és az idegrendszer érésére fókuszál. Szintén hatékony lehet az Ayres-terápia (szenzoros integrációs terápia), amely játékos környezetben, eszközök (óriáslabdák, hinták, alagutak) segítségével fejleszti az egyensúlyérzéket és a testérzékelést. Ezek a foglalkozások nemcsak a mozgást javítják, hanem önbizalmat is adnak a gyermeknek.
Az időben megkezdett fejlesztés látványos eredményeket hozhat. Sokszor már néhány hónapnyi célzott torna után megszűnnek az iskolai nehézségek, javul a testtartás és kiegyensúlyozottabbá válik a gyermek viselkedése. Az idegrendszer plaszticitása (alakíthatósága) gyermekkorban a legnagyobb, ezért soha nincs késő elkezdeni a munkát, de a korai felismerés jelentősen megkönnyíti a későbbi éveket.
Az érzelmi biztonság és a mozgás kapcsolata
Kevesen gondolnak bele, de a reflexek állapota az érzelmi jólétre is kihat. Egy gyermek, aki nem érzi stabilnak magát a térben, állandó, tudat alatti készenléti állapotban (fight or flight) élhet. Ha az egyensúlyrendszer folyamatosan téves vagy bizonytalan jeleket küld az agynak, a világ veszélyes helynek tűnhet. Ez megnyilvánulhat abban, hogy a gyermek fél a magasságtól, nehezen válik le a szülőről, vagy kerüli az új, ismeretlen helyzeteket.
A TLR integrálódása tehát nem csak fizikai folyamat, hanem az érzelmi biztonság megteremtésének eszköze is. Amikor a gyermek képessé válik uralni a mozdulatait, nő az önhatékonyság érzése. „Képes vagyok rá, meg tudom csinálni!” – ez a felismerés alapozza meg az egészséges önértékelést. A mozgásfejlesztés során elért sikerek átgyűrűznek az élet más területeire is, javítva a társas kapcsolatokat és az iskolai beilleszkedést.
Szülőként a legtöbb, amit tehetünk, a támogató, elfogadó környezet biztosítása. Ne hasonlítsuk gyermekünket másokhoz, hiszen minden idegrendszer egyedi ütemben fejlődik. Inkább teremtsünk minél több lehetőséget a közös, aktív játékra, ahol a gyermek biztonságban fedezheti fel saját határait. A mozgás öröme a legjobb „gyógyszer” az éretlen reflexek ellen.
A TLR hatása felnőttkorban: mi történik, ha elmarad a fejlesztés?
Bár a primitív reflexekről legtöbbször a gyerekek kapcsán beszélünk, hatásuk felnőttkorban is megmaradhat, ha nem történt meg az integráció. Egy felnőtt, akinél a TLR aktív maradt, gyakran panaszkodik hát- és nyakfájásra a folyamatosan rossz tartás miatt. Lehet, hogy sosem tanult meg magabiztosan úszni vagy biciklizni, és az autózás során is hamarabb elszédül (utazási betegség). Ezek a finom jelek mind az egyensúlyrendszer és a reflexek összehangolatlan működésére utalnak.
A koncentrációs nehézségek és a stresszkezelési problémák mögött is állhat egyfajta idegrendszeri éretlenség. A felnőtt agy már rengeteg kompenzációs mechanizmust épített ki, így a tünetek nem annyira szembetűnőek, de a mentális fáradtság gyakori kísérőjelenség. Ilyenkor is segíthet a speciális mozgásterápia, hiszen az agy bizonyos szintig felnőttkorban is képes az újrahuzalozásra, bár a folyamat lassabb, mint gyermekkorban.
A sportolás, különösen a koordinációt és egyensúlyt igénylő ágak, mint a jóga, a falmászás vagy a tánc, felnőttként is sokat javíthatnak az állapotunkon. A tudatos mozgás segít abban, hogy visszanyerjük az uralmat a testünk felett, és csökkentsük a reflexek okozta feszültséget. Az önismereti folyamat részévé is válhat annak felismerése, hogy bizonyos fizikai korlátaink gyökere az életünk legkorábbi szakaszaiban keresendő.
Gyakorlatok otthonra: hogyan segíthetjük a fejlődést?
Bár a súlyosabb esetek szakembert igényelnek, otthoni körülmények között is végezhetünk olyan játékos gyakorlatokat, amelyek támogatják a TLR integrációját. Az egyik ilyen a „szupermen” póz: a gyermek hason fekve egyszerre emeli meg a karjait és a lábait, mintha repülne. Ez erősíti a hátizmokat és dolgoztatja a hátrahajló reflexet. Fontos, hogy a mozdulat lassú és kontrollált legyen, ne kapkodó.
A „kisgombóc” gyakorlat ennek az ellentéte: a gyermek háton fekve felhúzza a térdeit a mellkasához, átkulcsolja őket, és az állát a térdeihez szorítja. Ebben a pozícióban finoman hintázhat előre-hátra vagy oldalra. Ez az előrehajló fázis tudatosítását segíti. A játékos gurulás a földön (kifli-gurulás) szintén kiváló módszer az egész test tónusának szabályozására és a vesztibuláris rendszer stimulálására.
A szem-kéz koordinációt fejlesztő játékok, mint a célba dobás vagy a lufi levegőben tartása, szintén közvetve segítik a folyamatot. Minél több ingert kap az agy a mozgáson keresztül, annál hatékonyabban tudja rendszerezni azokat. A lényeg a rendszeresség és a játékosság: ne érezze a gyermek feladatnak, hanem legyen ez a közös játék része.
Az idegrendszer fejlődése egy olyan befektetés, amelynek kamatait a gyermek egész életén át élvezheti: a stabil testtartás, a tiszta figyelem és a mozgás öröme formájában.
A tónusos labirintus reflex tehát sokkal több, mint egy egyszerű csecsemőkori automatizmus. Ez a „láthatatlan erő” formálja a tartásunkat, befolyásolja a látásunkat és meghatározza, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Ha szülőként figyelmet fordítunk erre a területre, megadjuk gyermekünknek a lehetőséget, hogy magabiztosan, stabil alapokon állva fedezze fel a világot. A mozgásfejlődés támogatása az egyik legszebb ajándék, amit az útravalóul adhatunk.
Gyakori kérdések a TLR-ről és a mozgáskoordinációról
🌀 Mi a legfontosabb különbség a TLR és más primitív reflexek között?
A TLR abban egyedülálló, hogy közvetlenül a belső fül egyensúlyszervéhez (a labirintushoz) kötődik, és az egész test izomtónusát befolyásolja a gravitáció függvényében. Míg például a fogóreflex csak a kezet érinti, a TLR a fejtől a lábujjakig hatással van a feszességre és a tartásra.
🦶 Okozhat-e a TLR lábfájdalmat a gyerekeknél?
Igen, közvetett módon igen. Ha a reflex miatt a gyermek tartósan lábujjhegyen jár vagy feszíti a vádliját, az izmok túlterhelődhetnek, ami lábszár- vagy talpfájdalomhoz vezethet. Emellett a rossz testtartás miatti statikai zavarok a térdet és a derekat is megterhelhetik.
📚 Lehet-e egy gyerek okos, de közben aktív TLR-je?
Természetesen! A reflexek éretlensége nem az intelligenciát befolyásolja, hanem azt, hogy a gyermek milyen hatékonysággal tudja kiaknázni a képességeit. Egy kiemelkedő értelmi képességű gyerek is küzdhet olvasási nehézségekkel vagy fáradékonysággal, ha az idegrendszere alsóbb szintjein még aktívak a primitív válaszok.
👶 Mikor kell elkezdeni aggódni, ha a baba nem emeli a fejét?
Minden baba egyedi, de ha a 3. hónap végére hason fekve egyáltalán nem próbálja emelni vagy megtartani a fejét, érdemes szakember véleményét kérni. Ez utalhat alacsony izomtónusra vagy a TLR hátrahajló fázisának gyengeségére, ami korai fejlesztéssel jól korrigálható.
🧸 Segíthet a hinta a reflex beépülésében?
Igen, a hinta az egyik legjobb eszköz a vesztibuláris rendszer ingerlésére. A ritmikus, különböző irányú mozgás segít az agynak feldolgozni a fej helyzetének változását, ami kulcsfontosságú a TLR integrációjához. Arra ügyeljünk, hogy a gyermek élvezze a mozgást, és ne erőltessük, ha fél tőle.
🎒 Hogyan vehető észre a suliban, ha fennmaradt a reflex?
A legtipikusabb jelek: a gyermek fekszik az asztalon írás közben, gyakran támasztja a fejét a kezével, állandóan fészkelődik a széken, vagy nehezen másol a tábláról, mert a tekintetváltás (tábla-füzet) kibillenti az egyensúlyából.
⏱️ Mennyi ideig tart a reflexek integrálása fejlesztéssel?
Ez teljesen egyénfüggő, függ a gyermek életkorától és az éretlenség mértékétől is. Általánosságban elmondható, hogy 6-12 hónapnyi rendszeres célzott torna (például TSMT) már jelentős és tartós változást hoz az idegrendszer működésében és a mozgáskoordinációban.
Leave a Comment