Amikor a játszótéren vagy a védőnői váróban körbenézünk, óhatatlanul is elindul bennünk az összehasonlítás vágya. Látjuk, ahogy a szomszéd kisfia már nyolchónaposan magabiztosan mászik, a mi kislányunk pedig még csak most próbálgatja a hason fekvés közbeni alkartámaszt. Ilyenkor könnyen beférkőzik a gondolataink közé a gyanú: vajon az én gyermekem csak kényelmes, vagy esetleg valamilyen fejlődési elmaradás áll a háttérben? Fontos már az elején leszögezni, hogy a „lusta baba” kifejezés szakmailag nem létezik, hiszen minden csecsemőben ott rejlik a belső hajtóerő a világ felfedezésére.
A csecsemőkori mozgásfejlődés egy rendkívül összetett folyamat, amely nem csupán az izmok erejétől, hanem az idegrendszer érettségétől, a környezeti ingerektől és az egyéni vérmérséklettől is függ. Gyakran előfordul, hogy egy baba, aki látszólag passzívabb, valójában éppen más területeken, például a finommotorikában vagy a beszédértésben gyűjti az energiáit. A fejlődés menete nem egy lineáris vonal, sokkal inkább egy hullámzó folyamat, ahol a látványos ugrásokat hosszabb stagnálási szakaszok követhetik.
Ebben az írásban mélyebbre ásunk a mozgásfejlődés mechanizmusaiba, hogy segítsünk értelmezni a jeleket, és eloszlatni a felesleges szorongást. Megvizsgáljuk, mikor érdemes valóban szakemberhez fordulni, és melyek azok a helyzetek, amikor egyszerűen csak türelemre és bátorításra van szüksége a kicsinek. A célunk, hogy reális képet kapj arról, mi zajlik a babád testében és lelkében, miközben az első nagy mérföldkövek felé halad.
A temperamentum és a mozgásigény kapcsolata
Minden újszülött egyedi személyiséggel érkezik a világra, és ez a belső alkat alapvetően meghatározza, hogyan viszonyul a fizikai aktivitáshoz. Vannak az úgynevezett „megfigyelő” babák, akik órákig képesek elmélyülten nézegetni egy játékot vagy az arcunkat, anélkül, hogy nagyobb helyváltoztatási kísérletet tennének. Ők gyakran később kezdenek el fordulni vagy mászni, mert a belső világuk és a közeli környezetük ingerei egyelőre lekötik minden figyelmüket.
Ezzel szemben a „felfedező” típusú csecsemők szinte megállíthatatlanok, állandóan mozgásban vannak, és hajtja őket a vágy, hogy elérjék a távolabb lévő tárgyakat. Ez a különbség nem a képességek hiányát jelenti, hanem a prioritások eltérését. A megfigyelő baba gyakran precízebb mozdulatokkal rendelkezik majd később, míg a mozgékonyabb társai hamarabb elsajátítják a nagymozgásokat, de talán többször is huppannak a földre a sietség miatt.
A gyermek egyéni ritmusa nem versenyfutás az idővel, hanem egy belső érési folyamat, amelyet a genetika és a környezet tánca határoz meg.
Szülőként az egyik legnagyobb kihívás, hogy elfogadjuk gyermekünk saját tempóját anélkül, hogy ráerőltetnénk a társadalmi elvárásokat. Ha a baba kiegyensúlyozott, érdeklődő, és bár lassabban, de folyamatosan halad előre a saját útján, akkor nagy valószínűséggel csak a kényelmesebb típusba tartozik. A valódi „lustaság” mögött szinte mindig valamilyen fizikai vagy idegrendszeri ok áll, amit nem akaratgyengeségként, hanem megoldandó feladatként kell kezelnünk.
Az izomtónus szerepe a fejlődésben
Amikor egy csecsemő mozgását lassúnak vagy bizonytalannak látjuk, az első dolog, amit a szakemberek megvizsgálnak, az az izomtónus állapota. Az izomtónus az izmok alapfeszültségi állapota, amely lehetővé teszi a testtartást és a mozgást. Két szélsőséges esetet különböztetünk meg, amelyek befolyásolhatják a baba aktivitását: a hipotóniát és a hipertóniát.
A hipotónia, vagyis a „laza izomzat” az, amit a szülők leggyakrabban lustaságnak titulálnak. Ilyenkor a baba teste puhábbnak tűnik, az ízületei lazábbak, és szemmel láthatóan nagyobb erőfeszítésébe kerül egy-egy mozdulat kivitelezése, például a fejemelés vagy a hason fekvés. Ezeknek a babáknak valóban több időre és gyakran célzott segítő gyakorlatokra van szükségük, hogy megerősítsék az izomzatukat a gravitáció leküzdéséhez.
A másik véglet a hipertónia, amikor az izmok túlságosan feszesek. Ez furcsa módon néha gyorsabb fejlődésnek tűnhet, hiszen a baba „erősnek” látszik, korán átfordul vagy megáll a lábán. Azonban ez a feszesség gyakran akadályozza a minőségi mozgást, és korlátozza a természetes mozgásrepertoárt. A kiegyensúlyozott fejlődéshez a megfelelő tónus elengedhetetlen, ezért ha a baba tartása aszimmetrikusnak tűnik, vagy testhelyzete merev, érdemes szakvéleményt kérni.
A hason fekvés: a mozgásfejlődés bölcsője
A modern csecsemőgondozás egyik legnagyobb kihívása a „tummy time”, vagyis a hason töltött idő népszerűsítése. Mivel az alvásbiztonsági ajánlások miatt a babák hátukon alszanak, ébrenléti idejükben kritikus fontosságú, hogy elegendő időt töltsenek a hasukon. Ez a pozíció az alapja minden későbbi nagymozgásnak, hiszen itt erősödnek meg a nyak-, a hát- és a vállizmok.
Sok baba tiltakozik a hason fekvés ellen, sírni kezd, amint letesszük. Ilyenkor a szülő hajlamos azt hinni, hogy a gyermeke „nem szereti” ezt, vagy „túl lusta” hozzá, és inkább visszateszi a hátára vagy egy hordozóba. Pedig a tiltakozás oka legtöbbször az, hogy nehéz munkát kell végeznie a gravitáció ellenében. Ha engedünk a sírásnak és elkerüljük a hason fekvést, azzal akaratlanul is lassíthatjuk a mozgásfejlődést, hiszen kimaradnak azok az izomerősítő fázisok, amelyek a guruláshoz és a kúszáshoz szükségesek.
A megoldás nem a kényszerítés, hanem a fokozatosság és a játékosság. Kezdjük rövid, pár perces szakaszokkal, feküdjünk le mi is a földre a babával szemben, használjunk színes játékokat vagy tükröt, hogy eltereljük a figyelmét a fizikai nehézségről. A szemkontaktus és a biztatás csodákra képes; a baba hamar rájön, hogy ebből a helyzetből sokkal izgalmasabb a világ, mint a mennyezetet bámulva.
A mozgásfejlődési mérföldkövek valódi idővonala
A szakirodalom tág határokat szab meg az egyes mozgásformák megjelenésére, amit szülőként gyakran nehéz elfogadni. Ha a táblázat azt írja, hogy a baba 6 hónaposan fordul, a miénk pedig 7 hónaposan sem teszi, rögtön pánikba esünk. Pedig a fejlődésnek van egy egyéni biológiai rendje, amely figyelembe veszi a baba súlyát, alkatát és az idegrendszeri érettségét is. Egy dundibb baba számára fizikailag nehezebb lehet az átfordulás, míg egy vékonyabb, hosszú végtagú csecsemő hamarabb lendületbe jön.
| Mozgásforma | Átlagos megjelenés | Még elfogadható tartomány |
|---|---|---|
| Fejemelés (hason) | 2-3 hónap | 4 hónapig |
| Átfordulás (hát-has) | 5-6 hónap | 8 hónapig |
| Kúszás | 7-8 hónap | 10 hónapig |
| Mászás (négykézláb) | 8-10 hónap | 12 hónapig |
| Önálló járás | 12-14 hónap | 18 hónapig |
A fenti táblázat jól mutatja, milyen széles az a spektrum, amin belül a fejlődés normálisnak tekinthető. Nem az a fontos, hogy a baba az átlaghoz képest hol tart, hanem az, hogy látható legyen egyfajta folyamatosság és egymásra épülés. A mozgásformák sorrendje ugyanis sokkal fontosabb, mint az időpontjuk. A kúszásnak és a mászásnak például kiemelt szerepe van az agyféltekék összehangolásában, ezért ha egy baba ezeket kihagyva egyből feláll, az nem feltétlenül jelent előnyt.
Amikor a környezet akadályozza a mozgást
Gyakran előfordul, hogy a baba „lustasága” mögött valójában a környezeti feltételek hiánya áll. A mai modern világban rengeteg olyan eszköz vesz körül minket, amelyek bár kényelmesek a szülőnek, gátolják a csecsemő természetes mozgásigényét. A túlzott ideig pihenőszékben, hordozóban vagy kompozit babakocsiban töltött idő limitálja a baba lehetőségét a próbálkozásra és a tapasztalatszerzésre.
A legfontosabb „fejlesztő eszköz” minden otthonban a tiszta, biztonságos padló. A kemény felület adja meg azt az ellenállást, amire a babának szüksége van az elrugaszkodáshoz és a támaszkodáshoz. A puha franciaágy vagy a vastag szőnyeg elnyeli az energiát, így a baba hamarabb elfárad és feladja a kísérletezést. Ha azt látjuk, hogy a kicsi nem szívesen mozog, próbáljuk meg minél többet a földre tenni, ahol elegendő tere van a felfedezésre.
Érdemes odafigyelni a ruházatra is. A túl szoros nadrágok, a csúszós zoknik vagy a merev talpú cipők mind-mind nehezíthetik a mozgást. A legjobb, ha a baba mezítláb vagy tapadós zokniban ismerkedik a talajjal, mert a talpán lévő érzékelők rengeteg információt küldenek az agynak az egyensúlyról és a testhelyzetről. Egy kényelmes, rugalmas body és egy szabad mozgást engedő nadrág sokszor többet ér bármilyen drága fejlesztő játéknál.
A padló a baba játszótere és edzőterme egyben; itt dől el, hogyan tanulja meg uralni a saját testét a térben.
A motiváció, mint a fejlődés motorja
Néha a baba egyszerűen nem látja értelmét a mozgásnak, mert minden vágya teljesül anélkül is. Ha minden játékot a kezébe adunk, amint ránéz, vagy ha állandóan ölben hordozzuk, nem alakul ki benne a belső motiváció a helyváltoztatásra. A fejlődéshez szükség van egy kis pozitív feszültségre: a játék legyen éppen csak annyira messze, hogy nyújtózkodnia kelljen érte, de ne annyira, hogy kudarcélményt okozzon.
A szociális motiváció is rendkívül erős. Egy nagyobb testvér, egy másik baba a közelben, vagy akár a szülő, aki a földön kúszik mellette, hatalmas ösztönzést jelenthet. A babák imádják utánozni a környezetüket. Ha azt látják, hogy a mozgás öröm és felfedezés, ők maguk is szívesebben vágnak bele a nehéznek tűnő feladatokba. A dicséret, az ujjongás és az örömteli visszajelzés megerősíti bennük, hogy érdemes próbálkozni.
Ugyanakkor fontos megtalálni az egyensúlyt. Ha túl sok inger éri a babát, vagy túl nagy elvárásokat támasztunk felé, könnyen bezárkózhat vagy passzívvá válhat. A mozgásfejlődéshez nyugodt, biztonságos légkörre van szükség, ahol nem a teljesítmény a cél, hanem maga az út. Hagyjuk, hogy a baba a saját maga által felfedezett technikákkal kísérletezzen, még ha azok elsőre furcsának vagy „lustának” is tűnnek.
Mikor nem lustaság: a figyelmeztető jelek
Bár hangsúlyoztuk a türelem fontosságát, szülőként fontos ismernünk azokat a piros zászlókat, amelyek valóban szakember bevonását teszik szükségessé. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni a problémát a „majd kinövi” vagy a „csak kényelmes” mondatokkal, ha bizonyos tüneteket észlelünk. Az időben megkezdett korai fejlesztés (például Dévény-módszer vagy gyógytorna) csodákra képes, és megelőzheti a későbbi tartáshibákat vagy tanulási nehézségeket.
Figyelmet érdemel, ha a baba három-négy hónapos kora után is látványosan aszimmetrikusan mozog, például csak az egyik oldalára fordul, vagy csak az egyik kezét használja aktívan. Szintén intő jel, ha a baba teste túl merev, a lábai keresztezik egymást, vagy ha éppen ellenkezőleg, túlságosan rongybabaszerű, és nem tudja megtartani a saját súlyát a fejlődési szintjének megfelelő helyzetben. Ha a gyermek érdektelen a környezete iránt, nem próbál nyúlni a tárgyakért, vagy nem követi szemmel a mozgást, az szintén kivizsgálást igényel.
A fejlődési sorrend tartós felborulása is jelzésértékű lehet. Ha egy baba teljesen kihagyja a kúszást és a mászást, és hónapokon keresztül csak egy helyben ülve „pattog”, érdemes megkérdezni egy szakembert. Gyakran egy apró ízületi blokk vagy egy megmaradt csecsemőkori reflex áll a háttérben, ami egy-két kezeléssel orvosolható, és utána a baba szinte megtáltosodik a mozgásban.
A segítő szándék csapdái: amit ne tegyünk
Sokszor a legjobb szándékunk ellenére is hátráltathatjuk a baba fejlődését. Az egyik leggyakoribb hiba a siettetés. Ha a babát azelőtt ültetjük fel, hogy ő maga képes lenne rá, vagy ha a kezénél fogva járatjuk, mielőtt önállóan megállna a lábán, azzal felesleges terhelést rovunk a még éretlen vázrendszerre és ízületekre. Az idő előtti felültetés például a gerinc deformitásához vezethet, ráadásul megfosztja a babát a gurulás és a kúszás gyakorlásának lehetőségétől.
A bébikomp használata a szakemberek körében egyöntetűen elutasított. Bár a baba látszólag élvezi a száguldozást, a komp természetellenes testhelyzetbe kényszeríti, a lábujjhegyezést erősíti, és teljesen kikapcsolja az egyensúlyérzék fejlődését. Ráadásul a baba agya nem kap valós visszajelzést a teste határairól és a gravitációról, ami később koordinációs problémákhoz vezethet. A valódi mozgásfejlődéshez nem kellenek mesterséges segédeszközök, csak idő és szabadság.
Egy másik gyakori hiba a folyamatos összehasonlítás. Ha a környezetünkben mindenki azt kérdezgeti, hogy „még nem áll?”, „még nem mászik?”, hajlamosak vagyunk sürgetni a folyamatot. Ne feledjük, hogy a baba érzi a rajtunk lévő feszültséget. Ha a mozgás egy kényszeres feladattá válik, amit a szülő elvár, a gyerek elveszítheti a természetes örömét a felfedezésben. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy biztosítjuk a feltételeket, és szeretettel figyeljük az apró sikereket.
A finommotorika és a nagymozgás egyensúlya
Gyakran látni olyan babákat, akiket a környezetük lustának bélyegez, mert tíz hónaposan még csak ücsörögnek, viszont képesek a legapróbb morzsát is két ujjal precízen felcsippenteni. Fontos megérteni, hogy az agy kapacitása véges, és gyakran választ: vagy a nagymozgások fejlesztésére koncentrál, vagy a finommotorikára és a beszédfejlődésre. Ez a jelenség teljesen természetes, és semmiképpen sem lustaság.
Ezek a babák általában vizuálisabb típusok, akik számára a világ elemzése fontosabb, mint a fizikai tér meghódítása. Gyakran az ilyen gyerekeknél a mozgásfejlődés egy-egy nagyobb ugrásban történik: hetekig úgy tűnik, semmi sem változik, aztán pár nap alatt megtanulnak mászni és felállni is. Az ő esetükben a „várakozás” ideje alatt az idegrendszer a háttérben dolgozik, tervezi a mozdulatokat, és csak akkor hajtja végre őket, amikor már biztosnak érzi a kivitelezést.
Szülőként támogathatjuk ezt a folyamatot azzal, hogy felismerjük gyermekünk erősségeit. Ha látjuk, hogy a finommotorika érdekli jobban, adjunk neki olyan játékokat, amelyek ezt fejlesztik, de közben motiváljuk a mozgásra is. Például tegyük a kedvenc építőkockáit egy kicsit távolabb, hogy el kelljen értük mozdulnia. Így a két terület fejlődése szépen lassan egyensúlyba kerül, és a baba végül mindkét területen magabiztossá válik.
Az alvás és a táplálkozás hatása az aktivitásra
Bár elsőre nem tűnik szorosnak a kapcsolat, a baba napi ritmusa, az alvásminősége és a táplálkozása is alapvetően befolyásolja a mozgásfejlődését. Egy kimerült, kialvatlan csecsemőnek nincs energiája a nehéz fizikai gyakorlatokhoz. Ha a baba éjszakánként sokszor ébred, vagy nappal nem tud mélyen pihenni, az idegrendszere túlingerelté válik, ami passzivitáshoz vagy éppen ellenkezőleg, koordinálatlan kapkodáshoz vezethet.
A táplálkozás terén a vashiány az egyik leggyakoribb rejtett ok, ami „lustaságnak” tűnő bágyadtságot okozhat. A vas elengedhetetlen az oxigénszállításhoz és az izommunkához. Ha a baba sápadt, kedvetlen, és nincs kedve mozogni, érdemes ellenőriztetni a vasértékeit. Emellett a megfelelő kalóriabevitel is fontos; a mozgásfejlődés egy energiaigényes folyamat, a kúszás-mászás rengeteg kalóriát éget el. A kiegyensúlyozott hozzátáplálás biztosítja azt az üzemanyagot, ami a fizikai aktivitáshoz szükséges.
Ugyanakkor a túltáplálás is nehezítheti a helyzetet. Egy jelentős súlyfelesleggel rendelkező baba számára a saját testének megemelése és mozgatása komoly fizikai kihívás. Ilyenkor nem lustaságról van szó, hanem egyszerű fizikai korlátról. A megfelelő növekedési görbe fenntartása és az egészséges étrend kialakítása tehát közvetve a mozgásfejlődést is segíti, hiszen egy könnyed, energikus testtel sokkal egyszerűbb a világ meghódítása.
Önbizalom és érzelmi biztonság: a mozgás alapjai
A mozgásfejlődés nemcsak fizikai, hanem pszichológiai folyamat is. Ahhoz, hogy egy baba elinduljon a térben, el kell szakadnia a szülő közvetlen biztonságától, amihez komoly önbizalomra és érzelmi stabilitásra van szüksége. Azok a babák, akik bizonytalanabbul kötődnek, vagy akiket sokszor ért kudarc, gyakran óvatosabbak, és kevésbé szívesen teszik meg az első lépéseket az ismeretlen felé.
A szülői támogatás nemcsak a gyakorlatok segítésében merül ki, hanem abban a „biztonságos bázisban”, amit nyújtunk. Ha a baba tudja, hogy ha elesik, ott vagyunk, és ha elfárad, visszatérhet hozzánk, sokkal bátrabban fog kísérletezni. A pozitív megerősítés és a türelem szárnyakat adhat a fejlődésnek. Kerüljük a sürgető hangsúlyt és a csalódottságot, ha valami nem sikerül elsőre. A baba számára a mi arcunk a legfontosabb tükör; ha azt látja rajtunk, hogy hiszünk benne, ő is hinni fog magában.
Érdemes megfigyelni, hogyan reagálunk a baba próbálkozásaira. Ha minden apró esésnél felszisszenünk és odakapunk, akaratlanul is azt üzenjük, hogy a világ veszélyes, és a mozgás kockázatos. Próbáljunk meg higgadtak maradni, és csak akkor beavatkozni, ha valóban veszélyben van a testi épsége. Engedjük meg neki a biztonságos kockázatvállalást, mert ebből tanulja meg a saját határait és képességeit.
Szakemberek, akik segíthetnek
Ha végül úgy döntünk, hogy a baba mozgásfejlődése nem a megszokott mederben halad, többféle szakemberhez is fordulhatunk. Az első állomás mindig a gyerekorvos és a védőnő, akik általános képet kapnak a fejlődésről. Azonban ők gyakran csak a nagyobb elmaradásokat veszik észre. Ha finomabb eltérésekre gyanakszunk, érdemes felkeresni egy gyermekgyógytornászt vagy egy mozgásfejlesztőt.
A Dévény-módszer (DSGM) Magyarországon rendkívül népszerű és hatékony, különösen az izomtónus eloszlási zavarok kezelésében. A módszer lényege a kötőszövetek és izmok manuális kezelése, ami felszabadítja a mozgást gátló feszültségeket. Ezen kívül ott van a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning), amely az idegrendszer érését segíti célzott feladatokkal, vagy a Katona-módszer, ami a neurohabilitáció alapköve.
A szakember kiválasztásánál fontos a bizalom és a baba reakciója. Egy jó terapeuta nemcsak a gyereket kezeli, hanem a szülőt is tanácsokkal látja el, hogyan tudja otthon, a mindennapi játék során segíteni a fejlődést. Ne tekintsük kudarcnak, ha fejlesztésre van szükség; ez egy befektetés a gyermek jövőjébe, amely segít, hogy később ne kelljen tanulási vagy magatartási zavarokkal küzdenie az iskolában.
A csecsemőkori mozgásfejlődés egy varázslatos és néha idegőrlő utazás. Szülőként a legfontosabb feladatunk, hogy értő figyelemmel kísérjük gyermekünket, megadjuk neki a szükséges teret és biztonságot, és felismerjük az egyéni tempóját. Legyen szó egy „sietős” vagy egy „megfontoltabb” babáról, a szeretet és a támogatás a legbiztosabb alap, amire építhetnek.
Gyakori kérdések a csecsemőkori mozgásfejlődésről
Létezik-e valóban „lusta baba”, vagy ez csak egy mítosz? 💤
Szakmai értelemben nem beszélhetünk lustaságról. Minden csecsemőben megvan a természetes igény a mozgásra, de ezt befolyásolhatja a temperamentuma, az izomtónusa, a súlya és a környezete is. Amit mi lustaságnak látunk, az gyakran csak egy lassabb érési folyamat vagy egy átmeneti fókuszváltás a fejlődésben.
Baj-e, ha a babám teljesen kihagyja a kúszást és egyből mászni kezd? 🐢
Bár a szakemberek szeretik látni a teljes folyamatot (kúszás, majd mászás), nem ritka, hogy egy-egy fázis rövidebb ideig tart vagy kevésbé hangsúlyos. A legfontosabb a keresztcsatornák mozgása (ellentétes kéz-láb koordináció), ami mindkét formánál jelen van. Ha a baba stabilan, szabályosan mászik négykézláb, általában nincs ok az aggodalomra.
Mikor kell elkezdeni a „tummy time”-ot, és mit tegyek, ha sír a hasán? 👶
A hason fektetést már az első napokban el lehet kezdeni, kezdetben a szülő mellkasán. Ha a baba sír a földön, próbáljuk rövidíteni az időt, de növelni a gyakoriságot. Használjunk figyelemfelkeltő játékokat, vagy feküdjünk mellé a földre. A lényeg a következetesség, mert ez az alapja minden későbbi mozgásnak.
Befolyásolja-e a baba súlya a mozgásfejlődés sebességét? ⚖️
Igen, a súlyosabb babáknak gyakran több időbe telik a gravitáció leküzdése. Több izomerőre van szükségük az átforduláshoz vagy a kúszáshoz, ezért ők gyakran a fejlődési tartomány későbbi szakaszában teljesítik a mérföldköveket. Ez nem jelent lemaradást, csak nagyobb fizikai munkát.
Segít-e a bébikomp abban, hogy a baba hamarabb megtanuljon járni? 🚫
Nem, sőt kifejezetten káros lehet. A bébikomp nem tanítja meg az egyensúlyozást, természetellenes lábtartásra ösztönöz (lábujjhegyezés), és megfosztja a babát a természetes tapasztalatszerzéstől. A szakemberek egyöntetűen a bébikomp mellőzését javasolják az egészséges fejlődés érdekében.
Milyen jeleknél érdemes azonnal gyógytornászhoz fordulni? 🚩
Ha a baba tartása aszimmetrikus, ha csak az egyik irányba fordul, ha túlságosan feszes vagy éppen nagyon laza az izomzata, vagy ha jelentősen (több hónapot) elmarad a korosztályos átlagtól. Akkor is érdemes szakembert keresni, ha a mozgása darabos, bizonytalan, vagy ha látványosan kerüli a helyváltoztatás minden formáját.
Okozhat-e a túl sok kézben tartás mozgásfejlődési elmaradást? 🤗
Az érzelmi biztonsághoz kell a közelség, de a mozgáshoz kell a tér. Ha a baba ébrenléti idejének nagy részét kézben vagy hordozóeszközben tölti, kevesebb lehetősége marad a saját testének felfedezésére és az izmai erősítésére. Fontos az egyensúly: a napi rutinban legyen dedikált idő a szabad, földön történő játékra is.
Leave a Comment