A kilenc hónapnyi várakozás után a szülőszobán töltött pillanatok sűrűjében a figyelem középpontjában természetesen az újszülött áll. Azonban az életet adó folyamatnak van egy csendes, háttérbe szoruló, mégis létfontosságú szereplője, amely nélkül a kisbaba fejlődése elképzelhetetlen lett volna. A méhlepény, vagy más néven placenta, egyedülálló szerv: az egyetlen, amely átmenetileg jön létre, két emberi lény közös munkájával épül fel, majd feladata végeztével elhagyja az anya testét. Míg a modern nyugati orvoslás évtizedekig csupán biológiai hulladékként tekintett rá, addig a világ számos kultúrájában szent tisztelet övezi, a legújabb trendek pedig egészen újszerű, olykor megosztó módokon emelik vissza a köztudatba.
Az élet fája és a biológia csodája
Ahhoz, hogy megértsük, miért övezi ekkora kíváncsiság ezt a szervet, érdemes megvizsgálnunk a biológiai hátterét. A placenta a fogantatást követően kezd el kialakulni, és a várandósság végére egy nagyjából fél kilogrammos, korong alakú, sötétvörös szövetté fejlődik. Ez az egység látja el a magzatot oxigénnel és tápanyagokkal, miközben kiszűri a salakanyagokat, és hormonális pajzsként védi a terhességet. Az erek kusza, mégis rendezett hálózata miatt gyakran nevezik az „élet fájának”, hiszen a magzati oldalról nézve a köldökzsinór az elágazó erekkel kísértetiesen emlékeztet egy terebélyes fa koronájára.
A szülés harmadik szakaszában, miután a baba már az anya mellkasán pihen, a méhlepény is megszületik. Ez a pillanat sokak számára elvész a kimerültség és az öröm katarzisában, pedig a test ekkor válik meg attól a „szolgáltató központtól”, amely hónapokig fenntartotta az életet. A hormonális változás, ami a placenta távozását követi, drasztikus és hirtelen, ez pedig közvetlen hatással van az anya érzelmi állapotára és a tejtermelés beindulására is.
A tudományos világban a placenta ma már nem csupán a múlt emléke, hanem a jövő ígérete is. A lepényszövetben és a köldökzsinórvérben található őssejtek kutatása forradalmasította az orvoslást. Ezen sejtek képessége, hogy különböző szövettípusokká alakuljanak, reményt ad számos betegség gyógyításában. Emiatt egyre több szülő dönt úgy, hogy nem hagyja veszni ezt az értékes forrást, hanem speciális őssejtbankokban helyezteti el a mintákat, biztosítva ezzel egyfajta biológiai biztosítékot a gyermek számára.
Azonban a technológiai megközelítés mellett létezik egy sokkal ősibb, ösztönösebb vonzódás is a méhlepényhez. Sok édesanya érzi úgy, hogy ez a szerv túl értékes ahhoz, hogy egy kórházi égetőműben végezze. Ez az érzés hívta életre azokat a modern rituálékat és feldolgozási módszereket, amelyek ma már Magyarországon is egyre ismertebbek, bár továbbra is komoly vitákat generálnak szakmai körökben.
A méhlepény nem csupán egy szerv, hanem az első fizikai kapocs, amelyben a gyermekünk kilenc hónapon át biztonságban növekedett.
Placentofágia és a placentakapszula hódítása
Az egyik leggyakrabban emlegetett trend a placentofágia, vagyis a méhlepény elfogyasztása. Bár az emlősök többsége a természetben elfogyasztja a saját placentáját a szülés után, az embernél ez a szokás évezredekig hiányzott a legtöbb kultúrából, vagy legalábbis nem maradt fenn írásos nyoma széles körben. A modern mozgalom a 1970-es években indult el az Egyesült Államokban, és a kétezres évek közepén nyert igazi lendületet a hírességek beszámolói révén.
A legtöbb édesanya nem nyers formában, hanem feldolgozva, kapszulázott formában találkozik ezzel a lehetőséggel. A folyamat során a placentát megtisztítják, párolják (gyakran gyömbérrel, citrommal és chilivel a hagyományos kínai orvoslás elvei szerint), vékony szeletekre vágva kiszárítják, majd finom porrá őrlik. Ez a por kerül végül zselatin- vagy vegán kapszulákba, amelyeket az anya a gyermekágyas időszakban vitaminként szedhet be.
A kapszulázás hívei szerint a módszer segít a szülés utáni depresszió megelőzésében, fokozza az energiaszintet, és elősegíti a tejtermelést. Az érvelés alapja, hogy a méhlepényben maradt hormonok – mint az oxitocin és a kortikotropin-felszabadító hormon (CRH) – és a vas visszapótlása segít a szervezetnek az egyensúly gyorsabb visszaállításában. Az anyák gyakran számolnak be arról, hogy a kapszulák szedése mellett kevésbé érzik magukat kimerültnek a nehéz első hetekben.
Ugyanakkor fontos tisztán látni a tudományos hátteret is. Eddig nem született olyan átfogó, kettős vak klinikai kutatás, amely minden kétséget kizáróan bizonyította volna a placentafogyasztás előnyeit az emberi szervezetben. Az orvosok egy része szkeptikus, és inkább a placebohatásnak tulajdonítja a pozitív tapasztalatokat. Ennek ellenére az igény a szolgáltatásra folyamatosan nő, és ma már Magyarországon is elérhetőek olyan szakemberek, akik a higiéniai szabályok szigorú betartása mellett vállalják a kapszulázást.
Veszélyek és biztonsági kérdések a kapszulázás körül
Bár a természetesség vonzó, a méhlepény feldolgozása nem kockázatmentes. Mivel a szerv szűrőként funkcionál, a várandósság során összegyűjthet bizonyos nehézfémeket, például kadmiumot vagy ólmot, bár ezek mennyisége általában elenyésző. A nagyobb kockázatot a bakteriális fertőzések jelentik. Ha a placenta nem megfelelően van tárolva a szülés után, vagy ha a feldolgozás során a hőmérséklet nem éri el a baktériumok elpusztításához szükséges szintet, komoly fertőzésveszély alakulhat ki.
Az amerikai betegségmegelőzési központ (CDC) korábban beszámolt egy esetről, ahol egy újszülött B-csoportú streptococcus (GBS) fertőzést kapott, miután az édesanyja fertőzött placentából készült kapszulákat szedett, és a baktérium az anyatejen keresztül jutott vissza a babához. Ez rávilágít arra, hogy bizonyos esetekben – például ha az anyának láza van a szülés alatt, vagy ha fertőzés gyanúja merül fel – a méhlepény feldolgozása kifejezetten ellenjavallt.
A higiénia tehát kritikus pont. Aki a kapszulázás mellett dönt, annak meg kell győződnie arról, hogy a választott szakember megfelelően fertőtlenített eszközöket használ, és a szárítási folyamat során betartja az előírt hőfokot. A nyers feldolgozás (amikor a párolás kimarad) még nagyobb kockázatot hordoz, így sok szakértő ezt a módszert egyáltalán nem javasolja.
Emellett érdemes figyelembe venni az egyéni érzékenységet is. Előfordulhat, hogy a kapszulák túl sok hormont tartalmaznak, ami szorongást, álmatlanságot vagy túl gyors tejbelövellést okozhat. Mint minden étrend-kiegészítőnél, itt is az óvatosság és a fokozatosság elve a mérvadó. Ha az anya bármilyen szokatlan tünetet tapasztal, a kapszulák szedését azonnal abba kell hagyni.
Hagyományok a nagyvilágban: hol mi a szokás?
Míg mi Európában most barátkozunk a gondolattal, hogy mihez is kezdjünk a méhlepénnyel, a világ számos pontján évezredes rituálék övezik. Sok kultúrában a placentát az újszülött „ikertestvérének” vagy „angyalának” tekintik, aki végigkísérte őt az anyaméhben töltött idő alatt. Ennek megfelelően a sorsa sem lehet mindegy.
Új-Zélandon a maori kultúrában a méhlepény neve „whenua”, ami ugyanazt jelenti, mint a „föld”. Ez a nyelvi egyezés nem véletlen: a hagyomány szerint a méhlepényt a családi földbe kell eltemetni, ezzel szimbolizálva a gyermek és a szülőföld közötti megbonthatatlan kapcsot. Ez a rituálé segít a gyermeknek gyökeret ereszteni a világban, és kijelöli a helyét a közösségben.
| Kultúra/Ország | Hagyomány megnevezése | A rituálé lényege |
|---|---|---|
| Bali, Indonézia | Ari-ari tisztelete | A placentát megtisztítják, rituális edénybe teszik, és eltemetik a ház bejáratánál. |
| Nigéria (Ibo törzs) | Az iker eltemetése | A placentát úgy kezelik, mint a gyermek elhunyt ikertestvérét, és fa alá temetik. |
| Kína | Zi He Che | Szárított formában a hagyományos gyógyászatban használják az életerő (Qi) pótlására. |
| Navajo indiánok | A hivatás elrendelése | A méhlepényt olyan helyre temetik, amely meghatározza a gyermek jövőbeli szakmáját. |
Afrikában számos törzsnél a placenta eltemetése a termékenységi rituálék része. Úgy tartják, hogy ha nem megfelelően bánnak vele, az meddőséget vagy balszerencsét hozhat a családra. Törökország egyes vidékein pedig a mai napig él a szokás, hogy a placentát egy iskola udvarán temetik el, ha azt szeretnék, hogy a gyermekből tanult ember váljon, vagy egy mecset közelében, ha vallásos életutat szánnak neki.
Ezek a szokások rávilágítanak arra, hogy a méhlepény sorsa messze túlmutat a biológián. Egyfajta spirituális horgonyként szolgál, amely összeköti a múltat a jövővel, az egyént a közösséggel. Bár a modern városi környezetben ezek a rituálék nehezebben kivitelezhetőek, az igény a „vissza a földhöz” szemléletre nálunk is megjelenik az ültetési rituálék formájában.
A placenta-fa: élet az élet után
Az egyik legszebb és leginkább elfogadott modern hagyomány a méhlepény eltemetése és egy fa ültetése fölé. Ez a módszer azok számára is vonzó lehet, akik idegenkednek az elfogyasztás gondolatától, mégis szeretnének méltó módon megválni a szervtől. A placenta rendkívül gazdag tápanyagokban, így valódi „üzemanyagként” szolgál a frissen ültetett csemete számára.
A rituálé során a család kiválaszt egy fát – gyakran a gyermek születési hónapjához vagy a család szimbolikájához illőt –, és a gyökerei alá ássák a placentát. Ahogy a fa nő és erősödik, úgy növekszik vele a gyermek is. Ez a kertben egy élő emlékművé válik, amely az élet körforgására emlékeztet. Fontos azonban ügyelni a mélységre: legalább 50-60 centiméter mélyre érdemes ásni, hogy a vadon élő állatok ne tudják kikaparni.
A lakásban élőknek sem kell lemondaniuk erről az élményről, bár némileg kreatívabbnak kell lenniük. Egy nagyobb dézsás növény alá is helyezhető a méhlepény, de ilyenkor érdemes előtte komposztálni vagy kisebb darabokban a földbe keverni, hogy elkerüljük a kellemetlen szagokat. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a család magával vigye az „élet fáját”, ha esetleg elköltöznének.
Ez a gyakorlat nemcsak az érzelmi lezárást segíti, hanem a fenntarthatóság jegyében is áll. Ahelyett, hogy orvosi hulladékként plusz terhet rónánk a környezetre, visszaadjuk az anyagot a természetnek, ahol az új életet táplálhat. Sok anya számára ez a folyamat segít feldolgozni a szülés utáni űr érzését, egyfajta hidat képezve a terhesség vége és a kisgyermekes lét kezdete között.
Lótusz-szülés: a természetes leválás művészete
A legextrémebbnek tartott irányzat a lótusz-szülés, amely során a köldökzsinórt egyáltalán nem vágják el. A baba és a méhlepény egészen addig egy egységet alkot, amíg a köldökzsinór magától el nem szárad és le nem válik – ez általában 3 és 10 nap közötti időszakot jelent. Ebben az időben a placentát egy tálban vagy speciális textilzsákban hordozzák a baba mellett, folyamatosan sóval és gyógynövényekkel (például levendulával vagy rozmaringgal) kezelve, hogy konzerválják és illatosítsák.
A lótusz-szülés hívei szerint ez a módszer biztosítja a legkíméletesebb átmenetet a babának a külvilágba. Úgy vélik, hogy a köldökzsinór elvágása egyfajta sokk az újszülöttnek, és a placentával való folyamatos fizikai kapcsolat segít megőrizni a baba nyugalmát és energetikai egyensúlyát. Emellett így minden csepp értékes őssejt és vér átáramlik a babába, amit a korai köldökzsinór-ellátás egyébként megakadályozna.
Azonban a szakorvosok többsége határozottan óva int ettől a gyakorlattól. Amint a placenta megszületik, keringése leáll, és lényegében elhalt szövetté válik. Ez a szövet meleg, nedves környezetben ideális táptalaj a baktériumok számára. Fennáll a veszélye, hogy egy esetleges fertőzés a köldökzsinóron keresztül közvetlenül a baba vérkeringésébe jut, ami súlyos szepszishez vezethet.
Bár a lótusz-szülés ritka, Magyarországon is vannak követői. Aki ezt az utat választja, annak rendkívül szoros megfigyelés alatt kell tartania a babát, és azonnal orvoshoz kell fordulnia, ha a köldökcsonk környéke kipirosodik, vagy ha a placentának kellemetlen szaga lesz. Alternatív megoldásként sokan választják a késleltetett köldökzsinór-ellátást, ami hasonló előnyökkel jár (a vér átáramlása), de a fertőzésveszély nélkül, hiszen a zsinórt néhány perc vagy óra múlva, a pulzálás megszűnése után elvágják.
A lótusz-szülés a türelem és a természet tiszteletének legmagasabb foka, de felelősségteljes és alapos ismereteket igényel az anya részéről.
Placenta-lenyomatok és művészeti alkotások
Sok édesanya szeretne valamilyen kézzelfogható emléket is a placentáról, de nem feltétlenül akarja megenni vagy elásni. Erre született meg a placenta-lenyomat készítésének divatja. A folyamat egyszerű: a friss méhlepényt óvatosan megtisztítják a vértől (vagy éppen a vér természetes színét használják), majd egy nagyobb darab savmentes papírra fektetik. Az erek hálózata gyönyörű, fára emlékeztető mintát hagy a papíron.
Vannak, akik színes festékeket (ételfestéket vagy természetes növényi alapú festékeket) használnak, hogy még művészibb legyen az eredmény. A kész alkotást aztán bekeretezik, és a gyerekszoba falára vagy az emlékdobozba teszik. Ez a lenyomat vizuálisan is visszaadja az „élet fája” szimbolikát, és egy örök mementó marad arról az időszakról, amikor az anya és a gyermeke testileg egyek voltak.
A művészeti feldolgozásnak léteznek még modernebb formái is. Készülnek például ékszerek a méhlepény porából. Ebben az esetben a kiszárított és porított placentát műgyantába öntik, és gyűrűt, medált vagy fülbevalót formáznak belőle. Ezek az ékszerek gyakran hasonlítanak az opálra vagy más nemeskövekre, így diszkrét, mégis mély jelentéssel bíró kiegészítőkké válnak.
Hasonlóan népszerű a köldökzsinór-emlék is. A köldökzsinórt kiszárítják, és gyakran szív vagy spirál alakúra formázzák. Ez a kis „szobor” szintén az anya-gyermek kapcsolat fizikai szimbóluma marad. Bár egyesek számára ezek az emlékőrök bizarrnak tűnhetnek, a pszichológiai hatásuk jelentős: segítenek az anyáknak a szülés élményének integrálásában és a kötődés erősítésében.
A méhlepény a kozmetikai iparban
Kevésbé ismert, de a placenta felhasználása a szépségiparban is jelen van. Már az 1940-es években kísérleteztek méhlepény-kivonatokkal arckrémekben, mivel úgy vélték, hogy a benne lévő növekedési faktorok és aminosavak radikális fiatalító hatással bírnak. Ma is léteznek olyan luxusmárkák, amelyek (gyakran juh- vagy szarvasmarha-eredetű) placentát használnak anti-aging termékeikben.
A humán placenta kozmetikai célú felhasználása szigorúan szabályozott, és a legtöbb országban tiltott a kereskedelmi forgalomban, de a saját méhlepényből készült balzsamok és tinktúrák otthoni használata vagy kisipari előállítása szürkezónának számít. Vannak édesanyák, akik a placentapor egy részét kókuszolajjal és méhviasszal keverik össze, hogy gyógyító kenőcsöt készítsenek. Ezt aztán kisebb horzsolásokra, ekcémára vagy a császármetszés hegének kezelésére használják.
A tudományos bizonyítékok itt is korlátozottak. Bár a placenta valóban tartalmaz kollagént és különböző fehérjéket, kérdéses, hogy ezek a feldolgozás és a bőrre kenés után képesek-e valódi strukturális változást elérni. Azonban a népi gyógyászat és a homeopátia hívei esküsznek a hatékonyságára. A placentából készült homeopátiás golyócskák (nosodák) például népszerűek a természetes gyógymódokat kedvelő szülők körében, akik szerint ezek segítenek a baba fogzásakor vagy az anya hormonális ingadozásai idején.
Jogi és gyakorlati tudnivalók Magyarországon
Magyarországon a méhlepény sorsa alapvetően a kórházi protokolloktól függ. Jogilag a betegnek – jelen esetben a kismamának – joga van rendelkezni a testéből eltávolított szervekről és szövetekről, de ez a gyakorlatban olykor akadályokba ütközik. A legtöbb kórházban a placentát alapértelmezés szerint egészségügyi hulladékként kezelik, és rövid időn belül elszállítják megsemmisítésre.
Ha egy anya szeretné hazavinni a méhlepényét, azt érdemes már a szülési tervben rögzíteni, és a felvételkor jelezni a szülésznőnek és az orvosnak. Általában egy nyilatkozatot kell aláírni, amelyben az anya kijelenti, hogy saját felelősségére viszi el a szervet, és gondoskodik annak megfelelő szállításáról. Fontos tudni, hogy bizonyos esetekben (például fertőzés gyanúja vagy ha a placentát szövettani vizsgálatra kell küldeni) a kórház megtagadhatja a kiadást.
A szállításról a szülőknek kell gondoskodniuk. Ehhez szükség van egy jól záródó, tiszta edényre és egy hűtőtáskára jégakkukkal. A méhlepényt a szülés után minél hamarabb le kell hűteni, hogy megőrizzük az állapotát. Otthon aztán vagy azonnal fel kell dolgozni, vagy a fagyasztóba kell helyezni. A hűtőben (nem fagyasztva) maximum 24-48 óráig tárolható biztonságosan.
A hazai kórházak hozzáállása sokat változott az elmúlt években. Míg korábban furcsálkodva néztek az ilyen kérésekre, ma már a bababarát és háborítatlan szülésre törekvő intézményekben ez rutinszerű eljárásnak számít. A legfontosabb a nyílt kommunikáció és az előre tervezés, hogy a szülés utáni pillanatokban ne a bürokrácia, hanem a megélés legyen az elsődleges.
Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy ha kapszulázó szakembert fogadunk, ő gyakran segít a logisztikában is, tanácsokat ad a tároláshoz, és olykor házhoz is megy a placentáért. Ez nagy könnyebbséget jelent az újdonsült apukáknak, akiknek így nem kell a konyhában kísérletezniük, miközben feleségükre és újszülött gyermekükre figyelnek.
Etikai és spirituális megfontolások
A méhlepény körüli trendek nemcsak biológiai vagy egészségügyi kérdéseket vetnek fel, hanem mélyebb etikai dilemmákat is. Egyesek szerint a placenta fogyasztása a kannibalizmus egy formája, mások szerint viszont ez az öngondoskodás legtisztább megnyilvánulása. A vita gyakran a szentség és a profán között feszül: vajon a testünk része egy hulladék, vagy egy tiszteletet érdemlő emléktárgy?
A pszichológusok szerint a placenta sorsával való törődés egyfajta „záróakkordja” a terhességnek. Segít az anyának tudatosítani, hogy véget ért egy korszak, és valami új kezdődött. Azok az anyák, akik valamilyen rituálét végeznek a méhlepénnyel, gyakran érzik úgy, hogy visszanyerték az irányítást a saját testük és a szülési folyamat felett, ami a kórházi medikalizáció mellett sokszor csorbul.
Ugyanakkor fontos a társadalmi nyomás és a „trendi” anyaság veszélyeit is látni. Nem lesz valaki „rosszabb” anya attól, ha nem akarja megenni vagy elásni a placentáját. A legfontosabb szempont mindig a személyes komfortérzet és a biztonság kell, hogy legyen. Aki kényszernek érzi, hogy kövesse a legújabb természetes trendeket, az pont a lényeget veszíti el: a saját ösztöneire való hallgatást.
A világ különböző pontjain tapasztalható szokások sokszínűsége arra tanít minket, hogy nincs egyetlen „helyes” út. A méhlepény sorsa egy személyes döntés, amely tükrözi a szülők világnézetét, félelmeit és reményeit. Legyen szó tudományos őssejt-megőrzésről, spirituális faültetésről vagy éppen a modern kapszulázásról, a cél ugyanaz: elismerni azt a hihetetlen munkát, amit ez a szerv végzett az új élet létrejöttéért.
A jövőben valószínűleg még többet tudunk meg a placenta rejtett titkairól. A kutatások folytatódnak a regeneratív medicina területén, miközben a szülői közösségekben tovább élnek és formálódnak az ősi rituálék. A méhlepény tehát marad, ami volt: egy híd két világ között, amely a szülés után is képes tanítani minket az élet értékéről és a természet bölcsességéről.
Ahogy a kisbaba növekszik, és az első hetek ködös emlékké válnak, a méhlepény sorsa is a családi történet részévé válik. Akár egy fa lombjában, akár egy ékszerben, akár csak a tudatunkban él tovább, emlékeztet minket arra a kilenc hónapra, amikor ketten osztoztak egyetlen keringési rendszeren, és amikor a csoda még a felszín alatt készült.
Bármelyik utat is választjuk, a legfontosabb, hogy tájékozottak legyünk, mérlegeljük a kockázatokat és az előnyöket, és tartsuk tiszteletben mások döntését. A születés misztériuma mindannyiunké, és ebben a méhlepénynek vitathatatlanul helye van az asztalnál – vagy éppen a föld alatt, az életet táplálva.
Gyakran ismételt kérdések a méhlepény feldolgozásáról
Milyen íze van a placentakapszulának? 😋
A kapszulázott méhlepénynek nincs érezhető íze vagy szaga, mivel a porított szövet zselatin- vagy cellulózburkolatba kerül. Ez éppen azért népszerű módszer, mert így az anya anélkül juthat hozzá a vélt tápanyagokhoz, hogy közvetlenül érintkeznie kellene a szervvel.
Minden kórházban engedik, hogy hazavigyem a méhlepényt? 🏥
Magyarországon a legtöbb állami és magánkórházban engedélyezik, de ehhez előzetes egyeztetés és egy felelősségvállalási nyilatkozat aláírása szükséges. Fontos, hogy időben jelezd a szülési tervedben, és vigyél magaddal megfelelő hűtőeszközt.
Tényleg segít a placentakapszula a szülés utáni depresszió ellen? 🧠
Sok édesanya számol be javuló hangulatról és több energiáról, de a tudomány jelenleg ezt nem támasztja alá egyértelműen. Fontos, hogy ha súlyos depressziós tüneteket tapasztalsz, ne csak a kapszulákra hagyatkozz, hanem fordulj szakemberhez.
Hány kapszula készül egy méhlepényből? 💊
Ez a placenta méretétől és a feldolgozás módjától függ, de általában 100 és 200 darab közötti kapszula készül. Ez a mennyiség általában elegendő a gyermekágyas időszak első 4-6 hetére.
Veszélyes lehet a placentafogyasztás a babára? 👶
Igen, ha a placenta fertőzött volt (például GBS baktériummal), a kórokozók bekerülhetnek az anyatejbe. Ezért lázas szülés vagy fertőzés gyanúja esetén szigorúan tilos a méhlepény elfogyasztása bármilyen formában.
Mi az a lótusz-szülés, és biztonságos-e? 🪷
A lótusz-szülés során nem vágják el a köldökzsinórt, a baba és a placenta együtt marad a leválásig. Orvosi szempontból ez kockázatos a fertőzésveszély miatt, ezért fokozott óvatosságot és higiéniát igényel.
Lehet ékszert készíteni a placentából akkor is, ha nem szedek kapszulát? 💍
Természetesen igen. Az ékszerkészítőknek csak egy egészen pici, kiszárított darabra van szükségük a méhlepényből, így a többi rész sorsáról (például eltemetéséről) külön is dönthetsz.
Leave a Comment