A hétköznapi reggelek sokszor békésen indulnak, amíg egy apró, jelentéktelennek tűnő mozzanat, például egy nem megfelelően kettévágott pirítós vagy egy rossz színű zokni ki nem robbantja az érzelmi atomrobbanást. A gyermek a földön fekszik, teli torokból üvölt, te pedig tehetetlenül állsz felette, és azon tűnődsz, hová tűnt az az édes kisbaba, aki nemrég még békésen szuszogott a karjaidban. Ez a dackorszak, amely bár próbára teszi a szülők minden türelmét és idegszálát, valójában a fejlődés egyik legizgalmasabb és legszükségesebb állomása, ahol a kicsi elkezdi felfedezni saját határait és önálló akaratát.
Mi történik valójában a gyermek fejében az ellenállás idején
Ahhoz, hogy megértsük a dührohamok természetét, érdemes bekukkantani a gyermeki agy motorházteteje alá. Ebben az életkorban az érzelmi központ, az amigdala már teljes gőzzel üzemel, miközben a logikus gondolkodásért és az impulzuskontrollért felelős prefrontális kéreg még gyerekcipőben jár. A kicsi agya olyan, mint egy nagy teljesítményű sportautó, amelyben még nem szerelték be a fékeket, így ha elönti az indulat, nincs ami megállítsa a folyamatot.
A dackorszak valójában az autonómia iránti vágy megnyilvánulása, egyfajta érzelmi leválási folyamat az elsődleges gondozótól. A gyermek ekkor döbben rá, hogy ő és az édesanyja nem egyetlen entitás, hanem két különálló személy, saját vágyakkal és akarattal. Ez a felismerés egyszerre mámorító és ijesztő számára, ami belső feszültséget generál, és gyakran ellenállásban vagy sírásban tör utat magának.
Amikor a gyermek nemet mond, valójában azt gyakorolja, hogyan legyen önmaga, és hogyan képviselje a saját érdekeit a világban. Bár szülőként ezt nehéz elviselni, ez a képesség felnőttkorban elengedhetetlen lesz az önérvényesítéshez és a határok meghúzásához. A dac tehát nem ellened irányul, hanem a gyermek fejlődésének motorja, még ha ez a motor néha fülsiketítő zajjal is jár a nappali közepén.
A dühroham nem a gyermek kudarca, hanem egy kérés a segítségre: az idegrendszere abban a pillanatban képtelen kezelni a világ súlyát.
A biológiai szükségletek és a feszültség kapcsolata
Gyakran hajlamosak vagyunk mély pszichológiai okokat keresni egy-egy kiborulás mögött, miközben a válasz sokszor sokkal prózaibb és kézzelfoghatóbb. Az éhség, a szomjúság és a fáradtság olyan fizikai állapotok, amelyek drasztikusan csökkentik a gyermek érzelmi ellenállóképességét. Egy alacsony vércukorszintű kisgyerek számára egy aprócska nemleges válasz is világvégének tűnhet, mert egyszerűen nincs energiája a csalódottság feldolgozására.
Az ingertúlsúly szintén gyakori kiváltó ok a modern világban, ahol a zajok, a fények és a folyamatos pörgés túlterheli az éretlen idegrendszert. Egy bevásárlóközpontban tett látogatás után a gyermek „lefagyhat” vagy éppen „túlmelegedhet”, és a pénztárnál jelentkező hiszti csupán a felgyülemlett feszültség levezetése. Érdemes ilyenkor átgondolni, kapott-e a kicsi elegendő lehetőséget a csendes pihenőre vagy a szabad levegőn való mozgásra.
A napi rutin kiszámíthatósága biztonságot nyújt, és segít megelőzni a váratlan összeomlásokat, hiszen a gyermek tudja, mi miután következik. Ha a napirend felborul, az bizonytalanságot szül, ami szorongáshoz, majd végül ellenálláshoz vezethet. A következetesség nem szigort jelent, hanem egy olyan láthatatlan védőhálót, amely megtartja a gyermeket, amikor a saját érzelmei elragadnák.
Hatékony kommunikációs eszközök a feszült helyzetekben
A kommunikáció a dackorszakban leginkább egy kötéltánchoz hasonlít, ahol minden szó súlya és iránya meghatározza az egyensúlyt. Ahelyett, hogy megpróbálnánk lebeszélni a gyermeket az érzéseiről, használjunk érzelmi visszatükrözést, ami segít neki megérteni, mi zajlik benne. Ha kimondjuk, hogy „látom, most nagyon mérges vagy, mert szerettél volna még maradni”, azzal érvényesítjük az élményeit, és csökkentjük a magányosság érzését.
A hosszú magyarázatok és a logikai érvelés egy dühroham közepén teljesen hatástalanok, sőt, gyakran csak rontanak a helyzeten. Ilyenkor a gyermek „hüllőagya” dominál, amely nem érti az összetett mondatokat, csak az energiát és a hangszínt érzékeli. Használjunk rövid, tiszta utasításokat, és beszéljünk nyugodt, mély tónusban, ami biztonságot sugároz a káosz közepette is.
A választási lehetőségek felkínálása az egyik legerősebb fegyver a szülő kezében, mert visszaadja a gyermeknek a kontroll érzését. Ne azt kérdezzük, hogy „felveszed-e a cipődet?”, mert a válasz nagy eséllyel „nem” lesz, hanem kérdezzük azt: „a piros vagy a kék cipődet szeretnéd felvenni?”. Ez a technika eltereli a figyelmet az ellenállásról, és a döntéshozatal folyamatára irányítja a kicsi energiáit.
| Helyzet | Amit gyakran mondunk | Amit érdemesebb mondani |
|---|---|---|
| Nem akar öltözni | Azonnal vedd fel a kabátod! | A macis vagy a csíkos pulcsit kéred? |
| Sír a boltban | Hagyd abba a hisztit, mindenki téged néz! | Látom, elfáradtál. Segítesz kiválasztani a kiflit? |
| Nem akarja abbahagyni a játékot | Most rögtön pakolj el! | Még öt percig játszhatsz, aztán megyünk fürdeni. |
A megelőzés művészete és a környezet kialakítása
A dackorszak csatáinak jelentős része megelőzhető, ha tudatosan alakítjuk ki a gyermek életterét és a napi folyamatokat. Az „igen-környezet” megteremtése azt jelenti, hogy a lakást úgy rendezzük be, hogy minél kevesebbszer kelljen tiltó szavakat használnunk. Ha a törékeny tárgyak és a veszélyes eszközök elérhetetlenek, kevesebb lesz a konfliktusforrás, és a gyermek szabadabban fedezheti fel a világot.
Az átmenetek segítése alapvető fontosságú, mivel a kisgyermekek számára a tevékenységek közötti váltás gyakran nehézséget okoz. Ne várjuk el, hogy egyetlen felszólításra azonnal abbahagyja az elmélyült játékot, inkább adjunk időbeli figyelmeztetéseket. „Még hármat csúszhatsz, és utána indulunk haza” – ez a módszer segít a gyermeknek lélekben felkészülni a változásra, és csökkenti a hirtelen megszakítás okozta frusztrációt.
A humor és a játékosság sokszor hatékonyabb minden szabálynál vagy kérésnél, mert oldja a feszültséget és kapcsolódást teremt. Ha a zokni „megszólal” és kéri, hogy kerülhessen a lábacskára, vagy ha versenyt futunk az ajtóig, a gyermek elfelejti az ellenállást. A játékos nevelés nem a tekintély elvesztését jelenti, hanem egy olyan hidat, amelyen keresztül könnyebben eljutunk a gyermek együttműködéséhez.
Hogyan őrizzük meg a nyugalmunkat a vihar szemében
A szülői higgadtság a legfontosabb eszköz a dührohamok kezelésében, hiszen a gyermek belőlünk meríti a biztonságot. Amikor mi is elveszítjük a türelmünket, csak olajat öntünk a tűzre, és egy érzelmi spirálba kerülünk, amiből nehéz a kiút. Tanuljunk meg figyelni a saját testünk jelzéseire: ha érezzük a gombócot a torkunkban vagy a szaporább szívverést, tartsunk egy pillanatnyi szünetet.
A mély légzés és a tudatos jelenlét segíthet abban, hogy ne reagáljunk ösztönösen a gyermek viselkedésére, hanem választhassunk egy tudatosabb utat. Emlékeztessük magunkat, hogy a gyermek nem „rossz”, és nem szándékosan akar bosszantani minket, csupán érzelmi túlterheltségben van. Ha mi maradunk a stabil pont, a gyermek vihara is hamarabb elcsendesedik, mert érzi a megtartó erőt.
Ne féljünk segítséget kérni vagy megosztani a nehézségeinket más szülőkkel, hiszen a dackorszak mindannyiunkat próbára tesz. Az önvád és a bűntudat csak tovább emészti az energiáinkat, amire pedig nagy szükségünk van a mindennapokban. Ismerjük fel a saját határainkat, és ha érezzük, hogy elpattan a húr, biztonságos körülmények között tartsunk rövid szünetet, amíg újra képessé válunk a nyugodt jelenlétre.
A szülői nyugalom nem egy velünk született adottság, hanem egy nap mint nap gyakorolt döntés, amely a legnagyobb ajándék a gyermekünknek.
A dühroham utáni kapcsolódás és tanulságok
Miután elült a vihar és a gyermek megnyugodott, elérkezik a legfontosabb pillanat: a kapcsolódás helyreállítása. Ilyenkor ne a büntetésen vagy a prédikáción legyen a hangsúly, hanem az érzelmi biztonság visszaállításán. Egy ölelés, egy kedves szó jelzi a gyermeknek, hogy bár a viselkedése nem volt elfogadható, őt magát továbbra is feltétel nélkül szeretjük.
Amikor a kedélyek teljesen lecsillapodtak, röviden megbeszélhetjük a történteket, segítve a gyermeknek szavakat találni az érzéseihez. „Nagyon dühös voltál, mert nem kaptál csokit, ugye?” – az ilyen mondatok fejlesztik az érzelmi intelligenciát és segítik a későbbi önreflexiót. Fontos, hogy ne keltsünk benne szégyenérzetet, hanem mutassunk alternatívákat a feszültség levezetésére, például a lábdobbantást vagy a mély levegővételt.
Minden egyes átvészelt dühroham egy lehetőség a tanulásra, mind a gyermek, mind a szülő számára. Figyeljük meg a visszatérő mintázatokat, és próbáljuk megérteni, mi volt a valódi kiváltó ok a háttérben. A dackorszak végére a gyermek megtanulja jobban szabályozni az indulatait, mi pedig türelmesebb és magabiztosabb szülőkké válhatunk a folyamat során.
Határok meghúzása és a következetesség ereje
A szeretet és az elfogadás mellett a határozott határok adják meg azt a keretet, amelyben a gyermek biztonságban érezheti magát. A dackorszakban a kicsi folyamatosan feszegeti ezeket a határokat, hogy lássa, megállnak-e a helyükön a szabályok. Ha egyszer engedünk a követelésnek a békesség kedvéért, azzal azt tanítjuk, hogy a kitartó sírás kifizetődő, ami hosszú távon több konfliktushoz vezet.
A következetesség nem azt jelenti, hogy rugalmatlanok vagyunk, hanem azt, hogy a fontos alapelvekben nem kötünk kompromisszumot. Ilyen alapelv lehet a biztonság, a mások tisztelete vagy az alapvető higiénia, ahol a szülői „nem” megfellebbezhetetlen. A gyermek számára ez a stabilitás megnyugtató, még ha pillanatnyilag hevesen tiltakozik is ellene, hiszen tudja, mire számíthat a világ működésével kapcsolatban.
Érdemes kevés, de betartható szabályt felállítani, amelyekhez minden családtag tartja magát a mindennapok során. Ha túl sok a tiltás, a gyermek úgy érezheti, gúzsba kötik, ami felesleges lázadáshoz és állandó feszültséghez vezet a családban. A cél az, hogy a határok védelmet nyújtsanak, ne pedig korlátozzák a természetes kíváncsiságot és a felfedezés örömét.
Az érzelmi intelligencia alapjainak lerakása
A dackorszak az ideális időszak arra, hogy elkezdjük megtanítani a gyermeknek az érzelmek sokszínűségét és azok kezelését. Az érzelmi intelligencia nem csupán a kedvességről szól, hanem arról a képességről, hogy felismerjük és nevén nevezzük a bennünk zajló folyamatokat. Használjunk érzelmeket ábrázoló kártyákat vagy olvassunk olyan meséket, ahol a hősök is átélik a haragot, a félelmet vagy a szomorúságot.
Mutassunk példát a saját érzelmeink kezelésével is, hiszen a gyermekünk minket utánoz a leginkább a nehéz helyzetekben. Ha mi is elmondjuk, hogy „most egy kicsit feszült vagyok, mert sokat kellett várnom a sorban”, megmutatjuk, hogy az érzések természetesek, és lehet róluk beszélni. Ez a fajta nyitottság bizalmat épít, és segít a gyermeknek abban, hogy ne ijedjen meg a saját intenzív belső állapotaitól.
Az érzelmi nevelés része az is, hogy megtanítjuk a gyermeknek, miként csillapíthatja le magát, ha elönti az indulat. Lehet ez egy puha párna megölelése, egy pohár víz megivása vagy egy egyszerű légzőgyakorlat, amit közösen is végezhetünk. Ezek az apró technikák felnőttkorban is hasznos eszközei lesznek a stresszkezelésnek és a lelki egyensúly fenntartásának.
Társadalmi elvárások és a nyilvános dührohamok kezelése
Sok szülő számára a legnagyobb nehézséget a nyilvános helyeken előforduló dührohamok és az idegenek ítélkező tekintete jelenti. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a külső elvárásoknak megfelelően cselekedni, és túlzott szigorral vagy szégyenkezve reagálni a gyermek viselkedésére. Emlékeztessük magunkat, hogy a gyermekünk szükségletei fontosabbak, mint egy ismeretlen járókelő véleménye, aki valószínűleg már elfelejtette, milyen egy kisgyerekkel az élet.
Ha a bolt közepén tör ki a vihar, maradjunk higgadtan a gyermek mellett, és ha szükséges, vigyük el egy csendesebb sarokba. Ne próbáljuk meg ilyenkor megnevelni vagy magyarázkodni, csak biztosítsuk a fizikai biztonságát és a jelenlétünket. A határozott, de szeretteljes fellépés jelzi a környezetnek is, hogy uraljuk a helyzetet, és nem hagyjuk magunkat provokálni az események által.
A nyilvános helyzetekre való felkészülés is segíthet: vigyünk magunkkal rágcsálnivalót, kedvenc játékot, és próbáljuk meg elkerülni a zsúfolt időszakokat. Vonjuk be a gyermeket a folyamatba, adjunk neki apró feladatokat, például, hogy ő tegye a kosárba az almát, így hasznosnak érzi magát, és kevésbé fog unatkozni. A megelőzés ezen a téren is sokkal hatékonyabb, mint az utólagos tűzoltás.
A gyermeked nem azért sír a boltban, hogy téged megszégyenítsen, hanem mert abban a pillanatban túl sok számára a világ.
A dackorszak hatása a testvéri kapcsolatokra
Ha több gyermek van a családban, a dackorszak hullámai a testvéreket is elérik, ami gyakran feszültséget és féltékenységet szülhet. A nagyobb testvér értetlenül állhat a kistesó hirtelen jött dühkitörései előtt, és úgy érezheti, a szülők figyelme aránytalanul eltolódik a „rosszalkodó” felé. Fontos, hogy a nagyobb gyermekkel is beszélgessünk erről a korszakról, és magyarázzuk el neki, mi történik a kicsi fejében.
Biztosítsunk külön időt a nagyobb gyermek számára, ahol csak rá figyelünk, és ahol nem kell osztoznia rajtunk a dacos kistestvérrel. Ez segít megerősíteni a biztonságérzetét és csökkenti a rivalizálást, ami egyébként is természetes velejárója a testvéri dinamikának. Ha a nagyobb gyermek érzi, hogy az ő igényei is fontosak, türelmesebben fog viszonyulni a kicsi nehezebb időszakaihoz.
A közös játék és a pozitív élmények gyűjtése segít ellensúlyozni a feszült pillanatokat, és erősíti a testvérek közötti köteléket. Tanítsuk meg nekik, hogyan kérhetnek segítséget egymástól, és hogyan fejezhetik ki az érzéseiket veszekedés helyett. A szülői mediáció ilyenkor felbecsülhetetlen értékű, hiszen mi mutatjuk meg az utat az együttműködés és a békés konfliktuskezelés felé.
Öngondoskodás: a szülői erőforrások feltöltése
Nem lehetünk türelmes és megértő szülők, ha a saját tartalékaink teljesen kimerültek a napi küzdelmekben. A dackorszak egy maraton, nem pedig sprint, ezért elengedhetetlen, hogy időt szakítsunk a saját mentális és fizikai regenerálódásunkra. Keressünk olyan tevékenységeket, amelyek kikapcsolnak, legyen az egy rövid séta, olvasás vagy egy forró fürdő a nap végén.
A párunkkal való szövetség és a feladatok megosztása segít abban, hogy egyikünk se égjen ki teljesen az állandó készenlétben. Beszéljük meg a nehéz napokat, osszuk meg egymással a sikereinket és a kudarcainkat is, hogy egységes frontot alkothassunk a nevelésben. A közös nevetés a gyermek furcsa vagy vicces megnyilvánulásain a legjobb feszültségoldó szer a legnehezebb hetekben is.
Ne féljünk segítséget kérni a nagyszülőktől, barátoktól vagy akár szakembertől, ha úgy érezzük, túlmutat rajtunk a helyzet kezelése. A gyermekünknek nem tökéletes szülőre van szüksége, hanem egy olyanra, aki képes újra és újra odahajolni hozzá a nehézségek ellenére is. Az öngondoskodás nem önzőség, hanem a felelősségteljes szülőség egyik legfontosabb eleme.
| Szülői típus | Reakció a dacra | Hosszú távú hatás |
|---|---|---|
| Tekintélyelvű | Büntetés, elnyomás | Szorongás vagy lázadás |
| Engedékeny | Azonnali engedés | Bizonytalanság, határok hiánya |
| Támogató/Szeretetteljes | Megértés + határozott határok | Önbizalom, érzelmi stabilitás |
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Bár a dackorszak a normál fejlődés része, előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor érdemes szakértő segítségét kérni a folyamat megkönnyítésére. Ha a dührohamok napi szinten többször is jelentkeznek, rendkívül hosszú ideig tartanak, vagy ha a gyermek önmagában vagy másokban kárt tesz, javasolt konzultálni egy gyermekpszichológussal. A szakember segíthet feltárni, ha a háttérben esetleg szenzoros feldolgozási zavar vagy egyéb fejlődési sajátosság áll.
A szülői bizonytalanság is jó ok lehet a tanácsadásra, hiszen sokszor csak egy külső, objektív megerősítésre van szükségünk a továbblépéshez. Egy szülőkonzultáció során olyan konkrét technikákat és nézőpontokat kaphatunk, amelyek átlendítenek a holtponton és visszaadják a családi béke reményét. Ne tekintsük ezt kudarcnak, hiszen a legjobb szülők is kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol szükség van egy külső útmutatásra.
Figyeljünk a gyermek alvási szokásaira, étvágyára és általános kedélyállapotára a dührohamokon kívüli időszakokban is. Ha a gyermek feltűnően visszahúzódóvá válik, vagy ha elveszíti az érdeklődését a korábban kedvelt tevékenységek iránt, az is jelzésértékű lehet. A korai intervenció sokat segíthet abban, hogy a nehézségek ne rögzüljenek, és a család visszataláljon az örömteli hétköznapokhoz.
A dackorszak mint a jövőbeli siker alapköve
Végezetül érdemes egy kicsit távolabbról is ránézni erre az időszakra, és meglátni benne a pozitívumokat a sok küzdelem mellett. Az a gyermek, aki ma szenvedélyesen küzd azért, hogy ő választhassa ki a zokniját, holnap ugyanilyen szenvedéllyel fog kiállni az igazáért a munkahelyén vagy a magánéletében. A dac valójában az életerő és a tettvágy megnyilvánulása, amely megfelelő terelés mellett a gyermek egyik legnagyobb erényévé válhat.
A dackorszak alatt tanult önszabályozási készségek és a szülővel való biztonságos kötődés alapozza meg a későbbi mentális egészséget és a társas kapcsolatok minőségét. Amikor türelemmel végigkísérjük a gyermekünket ezeken a viharokon, valójában egy érzelmi iránytűt adunk a kezébe, amivel magabiztosan navigálhat majd a felnőttkor kihívásai között is. Minden nehéz pillanat egy befektetés a gyermekünk jövőjébe, és egy tégla abba a várba, amit úgy hívunk: egészséges önbecsülés.
Bár most még távolinak tűnik, eljön majd az idő, amikor nosztalgiával gondolunk vissza ezekre a harsány évekre, és rájövünk, hogy mi is mennyit fejlődtünk a folyamat során. A dackorszak nem a világ vége, hanem egy új fejezet kezdete, ahol a kisbabából egy önálló, saját akarattal rendelkező, izgalmas személyiség születik. Tartsunk ki, szeressünk türelemmel, és ne felejtsük el, hogy a legnagyobb vihar után is mindig kisüt a nap a gyerekszobában.
Gyakran ismételt kérdések a dackorszak békés kezeléséhez
Mikor kezdődik és meddig tart általában ez az időszak? ⏳
A legtöbb gyermeknél 1,5 és 2 éves kor között kezdődnek az első komolyabb dacos megnyilvánulások, és jellemzően 4 éves kor környékére szelídülnek meg a folyamatok. Fontos azonban tudni, hogy minden gyermek egyedi ritmusban fejlődik, így az időtartam és az intenzitás is nagy egyéni eltéréseket mutathat. A fejlődési ugrások idején gyakran tapasztalhatunk visszaeséseket, de ezek általában átmenetiek.
Normális, ha a gyermekem a földhöz veri magát? 😫
Igen, ez a dackorszak egyik legtipikusabb megnyilvánulása, és bár ijesztőnek tűnhet, a legtöbb esetben a normál fejlődés része. A gyermek ilyenkor annyira elárasztva érzi magát az indulatai által, hogy a teste „leáll”, és csak a fizikai feszültség levezetése marad számára eszközként. Maradjunk mellette, vigyázzunk a testi épségére, és várjuk meg, amíg a roham magától lecseng.
Büntessem meg, ha csúnyán beszél vagy felesel? 🤐
A büntetés helyett hatékonyabb, ha higgadtan elmagyarázzuk, hogy nálunk ez a hangnem nem elfogadható, és megmutatjuk, hogyan fejezhetné ki magát másképp. A gyermek gyakran csak próbálgatja a szavak erejét, anélkül, hogy tisztában lenne azok valódi súlyával. Ha mi magunk is tiszteletteljesen beszélünk vele a feszült helyzetekben, azzal a legjobb mintát nyújtjuk számára az indulatkezeléshez.
Miért csak velem, az anyjával ilyen dacos a gyerek? 👩👧
Ez valójában a bizalom legmagasabb szintjének jele: a gyermek veled érzi magát annyira biztonságban, hogy merje vállalni a legnehezebb érzelmeit is. Tudja, hogy az iránta érzett szereteted feltétel nélküli, így nem kell álarcot viselnie vagy visszafognia magát, mint az óvodában vagy az idegenek előtt. Bár ez szülőként rendkívül fárasztó, tekints rá úgy, mint egy különleges, mély kapcsolódásra.
Visszaadhatom a pofont vagy a rúgást, hogy érezze, fáj? ❌
Szigorúan tilos fizikai erőszakkal válaszolni a gyermek agressziójára, mert ezzel csak azt tanítjuk meg neki, hogy az erősebbnek van igaza, és az erőszak elfogadható konfliktuskezelési mód. Ehelyett fogjuk meg gyengéden, de határozottan a kezét vagy lábát, és mondjuk meg, hogy „nem engedem, hogy bánts engem”. A cél a biztonságos határhúzás, nem pedig a bosszú vagy a fájdalom okozása.
Minden dührohamot végig kell várni, vagy elterelhetjük a figyelmét? 🧸
A dühroham elején, amikor még csak kezdődik a feszültség, a figyelemelterelés nagyon hatékony eszköz lehet egy vicces játékkal vagy egy érdekes kérdéssel. Ha azonban már benne van a vihar közepén, a figyelemelterelés gyakran csak ront a helyzeten, mert a gyermek úgy érzi, nem vesszük komolyan az érzéseit. Ilyenkor a legjobb stratégia a támogató jelenlét és a megvárás, amíg az érzelmi hullám magától elvonul.
Megelőzhető a dühroham, ha mindenben engedek neki? 🍦
Rövid távon talán elkerülheted a konfliktust, de hosszú távon sokkal nagyobb károkat okozol az engedékenységgel. A gyermeknek szüksége van a határokra a biztonságérzethez, és ha mindig mindent megkap, soha nem tanulja meg kezelni a frusztrációt és a várakozást. A cél nem a sírás teljes elkerülése, hanem az, hogy megtanítsuk a gyermeket megbirkózni a „nem” válasz okozta nehéz érzésekkel.
Leave a Comment