A gyermek érkezése az egyik legmeghatározóbb esemény egy család életében, amely során a szülő és a csecsemő között egy láthatatlan, mégis szétszakíthatatlan kötelék szövődik. Ez a mély érzelmi kapcsolat, amelyet a szakirodalom kötődésnek nevez, nem csupán a túlélést szolgálja, hanem alapvetően meghatározza a gyermek későbbi érzelmi intelligenciáját, szociális készségeit és önértékelését is. Amikor azonban ez a természetes folyamat valamilyen okból megszakad vagy torzul, kötődési zavarról beszélünk, amely komoly kihívások elé állíthatja mind a gyermeket, mind a környezetét. A tünetek felismerése és a háttérben meghúzódó mechanizmusok megértése az első lépés a gyógyulás és a harmonikus családi élet felé vezető úton.
A kötődés elméleti háttere és jelentősége
A kötődés fogalma John Bowlby brit pszichológus nevéhez fűződik, aki felismerte, hogy a csecsemők veleszületett igénnyel rendelkeznek a közelségre. Ez a közelségkeresés nem csupán a táplálék megszerzéséről szól, hanem a biztonság és a védelem megéléséről is. A biztonságos kötődés során a gyermek tudja, hogy gondozója elérhető, válaszkész és vigaszt nyújt számára, ha fél vagy fájdalmat érez. Ez a tapasztalat adja meg számára azt az „érzelmi bázist”, ahonnan bátran elindulhat felfedezni a világot.
Amikor a környezet nem képes megadni ezt az alapvető biztonságot, a gyermek védekezési mechanizmusokat alakít ki. Mary Ainsworth kísérletei rávilágítottak arra, hogy a kötődési stílusok már korai életszakaszban jól elkülöníthetőek. A bizonytalan-elkerülő vagy a bizonytalan-ambivalens mintázatok még nem feltétlenül számítanak klinikai értelemben vett zavarnak, de jelzik a kapcsolat sérülékenységét. A valódi kötődési zavar ennél sokkal súlyosabb állapot, amely gyakran extrém elhanyagolás vagy trauma hatására jön létre.
„A kötődés nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamatos interakciósorozat, amely során a gyermek megtanulja, bízhat-e a világban és önmagában.”
Mi valójában a kötődési zavar
A klinikai értelemben vett kötődési zavar egy olyan pszichológiai állapot, amelyben a gyermek képtelen egészséges kapcsolatokat kialakítani az elsődleges gondozóival. Ez nem egy pillanatnyi rosszkedv vagy nehéz természet, hanem a személyiség mélyebb rétegeit érintő probléma. A mentális zavarok diagnosztikai kézikönyve két fő típust különböztet meg: a reaktív kötődési zavart és a gátlástalan társas kapcsolati zavart.
Ebben az állapotban a gyermek érzelmi fejlődése megreked egy ponton, mert az alapvető bizalom hiányzik. Gyakran látjuk, hogy ezek a gyerekek nem keresnek vigaszt, ha baj éri őket, vagy éppen ellenkezőleg, válogatás nélkül bárkihez odabújnak, anélkül, hogy különbséget tennének idegen és közeli hozzátartozó között. Ez a viselkedés a túlélést szolgálja egy olyan világban, ahol a gondozó nem volt kiszámítható vagy elérhető.
Fontos látni, hogy a kötődési zavar nem a szülői szeretet hiányának a közvetlen következménye az örökbefogadó vagy nevelőszülők esetében. Sokszor a korai, csecsemőkori traumák olyan mély nyomot hagynak az idegrendszerben, hogy a későbbi, szerető környezetben is nehéz a feloldódás. A gyermek agya ugyanis „túlélő üzemmódba” kapcsol, és minden közeledést fenyegetésnek érzékelhet.
A reaktív kötődési zavar (RAD) sajátosságai
A reaktív kötődési zavar (Reactive Attachment Disorder) talán a legismertebb forma, amelyre a visszahúzódás és az érzelmi gátoltság jellemző. Az ilyen diagnózissal rendelkező gyermekek ritkán mutatnak pozitív érzelmeket az interakciók során. Gyakran tűnnek közönyösnek vagy ingerlékenynek, még akkor is, ha semmi látható okuk nincs a feszültségre. A legfőbb jellemzőjük, hogy nem igényelnek vigasztalást, és nem is fogadják el azt, ha felkínálják nekik.
Ezek a gyerekek megtanulták, hogy a szükségleteik kifejezése nem vezet eredményre, vagy akár veszélyes is lehet. Emiatt egyfajta „érzelmi páncélt” növesztenek maguk köré. A hétköznapokban ez úgy nézhet ki, hogy a gyermek magányosan játszik, kerüli a szemkontaktust, és mereven viselkedik, ha megölelik. Az érzelmi válaszkészség hiánya a környezet számára is rendkívül megterhelő, hiszen a szülő úgy érezheti, képtelen kapcsolódni saját gyermekéhez.
A RAD-os gyermekeknél gyakran megfigyelhető a hirtelen dühkitörés, amely mögött valójában mély félelem húzódik. Mivel nem tanulták meg az érzelmeik szabályozását a szülő segítségével, a legkisebb belső feszültség is kontrollálhatatlan robbanáshoz vezethet. Ez nem engedetlenség, hanem az idegrendszer segélykiáltása egy olyan helyzetben, ahol nem érzi magát biztonságban.
A gátlástalan társas kapcsolati zavar (DSED)
A kötődési zavar másik, talán zavarba ejtőbb formája a gátlástalan társas kapcsolati zavar (Disinhibited Social Engagement Disorder). Míg a RAD-os gyermek elzárkózik, a DSED-ben érintett gyermek túlságosan barátságos idegenekkel is. Képesek ismeretlen felnőttek ölébe ülni, vagy szó nélkül elmenni bárkivel a játszótérről, anélkül, hogy visszanéznének a szüleikre.
Sokan tévesen azt hiszik, hogy ez csak egy nyitott, barátkozó személyiség jele, de a valóságban a mélyebb kötődés hiányáról van szó. A gyermek nem tesz különbséget a biztonságot nyújtó szülő és egy idegen között, ami komoly biztonsági kockázatokat is rejt. Ez a viselkedésforma gyakran megmarad akkor is, ha a gyermek már biztonságos, stabil környezetbe kerül, mert a „bárkitől szeretetet kapni” stratégia mélyen rögzült benne.
A DSED-es gyermekeknél a figyelemfelkeltő viselkedés dominál. Szükségük van a folyamatos megerősítésre és figyelemre, de ezt nem egy mély kapcsolat részeként élik meg, hanem egyfajta tranzakcióként. A szülők számára ez gyakran fájdalmas, hiszen azt tapasztalják, hogy a gyermekük számára „mindenki egyforma”, és nem élveznek kitüntetett szerepet az életében.
Csecsemőkori figyelmeztető jelek
Bár a diagnózist általában csak később állítják fel, a kötődési nehézségeknek már csecsemőkorban is vannak jelei. Az egyik legfontosabb intő jel a szemkontaktus hiánya vagy kerülése etetés vagy játék közben. A csecsemő nem néz a szülő szemébe, nem követi az arcát, és nem reagál mosollyal a mosolyra. Ez az „érzelmi tükrözés” hiánya megnehezíti a kezdeti összehangolódást.
Szintén gyanúra adhat okot, ha a baba nem nyújtja a karját, ha fel akarják venni, vagy testileg megfeszül az érintésnél. Vannak babák, akik szinte „túl jók”: nem sírnak, nem kérnek figyelmet, órákig elvannak magukban az ágyban. Ez nem feltétlenül a nyugodt természet jele, hanem lehet a visszahúzódás korai formája is. A másik véglet a vigasztalhatatlan sírás, ahol a baba nem nyugszik meg a szülő közelségétől, sőt, néha még intenzívebbé válik a fájdalma.
Az etetési és alvási nehézségek is összefüggésbe hozhatóak a kötődéssel. Ha a baba elutasítja a táplálékot, vagy nem tud ellazulni a szülő karjaiban, az az alapvető biztonságérzet hiányát jelezheti. Természetesen ezek a jelek önmagukban más problémára is utalhatnak, de ha halmozottan jelentkeznek, érdemes szakemberhez fordulni.
Kisgyermekkori viselkedési minták
Ahogy a gyermek növekszik, a kötődési zavar tünetei egyre komplexebbé válnak. Kisgyermekkorban (2-5 éves korban) a kontrolligény válik az egyik legmeghatározóbb elemmé. Mivel a gyermek nem bízik abban, hogy a felnőttek gondoskodnak róla, megpróbálja ő irányítani az eseményeket. Ez nem a tipikus dackorszakos viselkedés, hanem egy kétségbeesett próbálkozás a biztonság megteremtésére.
A kötődési zavarral küzdő kisgyermekek gyakran mutatnak destruktív viselkedést. Szándékosan összetörik a játékaikat, bántják a háziállatokat, vagy agresszívek a társaikkal szemben. Ez a belső feszültség kivetülése, amelyet szavakkal még nem tudnak kifejezni. Gyakori a hazudozás is, még olyan helyzetekben is, amikor nincs tétje, vagy nyilvánvaló az igazság. Ez a manipulatívnak tűnő viselkedés valójában egy védekezési stratégia.
Az érzelmi önszabályozás hiánya miatt a dührohamok rendkívül intenzívek és hosszú ideig tartanak. A gyermek ilyenkor „kikapcsol”, nem hallja a szép szót, és nem engedi a fizikai kontaktust. A megnyugvás folyamata lassú, és utána a gyermek gyakran úgy tesz, mintha mi sem történt volna, kerüli az érzelmi feldolgozást.
Az iskoláskor kihívásai és a szociális kapcsolatok
Az iskolába lépés egy újabb kritikus pont. Itt a gyermeknek nemcsak a szüleivel, hanem a pedagógusokkal és a kortársakkal is kapcsolódnia kellene. A kötődési zavarral küzdő gyermekek számára az iskola szabályrendszere és a társas elvárások gyakran elviselhetetlenek. Gyakran válnak az osztály bohócává vagy éppen a kiközösített, agresszív gyerekké.
A tanulási nehézségek is gyakoriak, de nem feltétlenül az intelligencia hiánya miatt. A gyermek agya annyira le van foglalva a környezet monitorozásával (vajon biztonságban vagyok?), hogy nem marad energiája a tananyagra. A koncentráció hiánya és a hiperaktivitás tünetei miatt sokszor tévesen ADHD-val diagnosztizálják őket, miközben a gyökérprobléma az érzelmi bizonytalanság.
A kortárs kapcsolatokban a kötődési zavaros gyerekek gyakran dominánsak vagy manipulatívak. Nehezen értik meg a barátság íratlan szabályait, és gyakran elmarják maguk mellől azokat, akik közelednének hozzájuk. A „tesztelés” folyamatos: addig feszítik a húrt, amíg a másik el nem utasítja őket, ezzel igazolva saját belső meggyőződésüket, miszerint senki sem szerethető és senki sem marad melletük.
A kötődési zavar kialakulásának okai
A kötődési zavar soha nem a semmiből alakul ki, mindig van egy kiváltó ok a háttérben. A leggyakoribb ok az elhanyagolás, legyen az fizikai vagy érzelmi. Ha egy csecsemő igényeire (éhség, fájdalom, szeretetigény) rendszerszinten nem érkezik válasz, az agya megtanulja, hogy nem érdemes jelezni, és a másik ember nem megbízható forrás.
A gyakori gondozóváltás szintén kritikus tényező. Azok a gyerekek, akik csecsemőkorukban több nevelőszülőt vagy intézetet megjártak, elveszítik a képességüket a mély kötődésre. Minden egyes elszakadás egy újabb seb a lelken, ami végül ahhoz vezet, hogy a gyermek feladja a próbálkozást. A kórházi traumák vagy a szülő tartós betegsége, depressziója is állhat a háttérben, hiszen ilyenkor a szülő fizikailag jelen lehet, de érzelmileg elérhetetlen.
A bántalmazás minden formája – fizikai, szexuális vagy verbális – súlyosan károsítja a kötődési rendszert. Különösen romboló, ha a bántalmazó éppen az a személy, akitől a gyermeknek a védelmet kellene kapnia. Ilyenkor egy feloldhatatlan biológiai paradoxon jön létre: a félelem elől oda menekülne a gyermek, ahonnan a félelem forrása származik.
| Környezeti tényező | Lehetséges hatás a gyermekre |
|---|---|
| Extrém elhanyagolás | Az alapvető bizalom teljes hiánya a felnőttek felé. |
| Gyakori költözés/gondozóváltás | Képtelenség a tartós, mély kapcsolatok kialakítására. |
| Szülői mentális betegség | Kiszámíthatatlan érzelmi válaszok és bizonytalanság. |
| Korai traumák, bántalmazás | Állandó készenléti állapot és bizalmatlanság. |
A neurobiológia szerepe a kötődésben
A modern kutatások rávilágítottak, hogy a kötődési zavar nemcsak pszichológiai, hanem neurológiai kérdés is. Az élet első éveiben az agy rendkívül plasztikus, és a tapasztalatok alapján építi fel az idegi hálózatokat. Ha a gyermek állandó stresszben él, az agya túlzott mennyiségű kortizolt (stresszhormont) termel, ami károsíthatja a fejlődő területeket, például a hippocampus-t, amely az érzelmi szabályozásért és a memóriáért felelős.
Ezzel szemben az oxitocin, az úgynevezett „szeretethormon” termelődése alacsony marad. Az oxitocin felelős a bizalomért és a társas kötődésért. Ha ez a rendszer nem kap megfelelő stimulációt a korai időszakban, a gyermek szó szerint nem fogja érezni azt a kellemes, megnyugtató érzést, amit egy ölelés vagy egy kedves szó vált ki másokból. Az agyuk máshogy dolgozza fel a szociális ingereket.
Az amygdala, az agy félelemközpontja viszont túlérzékennyé válik. Ezért van az, hogy egy kötődési zavarral küzdő gyermek egy apró kritikát vagy egy semleges arckifejezést is halálos fenyegetésnek érzékelhet. Nem a viselkedésével van baj tehát elsősorban, hanem azzal, ahogyan az agya interpretálja a külvilágot. Ez a tudatosság segíthet a szülőknek abban, hogy ne személyes támadásnak vegyék gyermekük nehéz pillanatait.
Differenciáldiagnózis: mi nem kötődési zavar?
Nagyon fontos a pontos diagnózis, mert a kötődési zavar tünetei sokszor átfedést mutatnak más állapotokkal. Az egyik leggyakoribb tévhit az autizmus spektrum zavarral való összetévesztés. Bár mindkét állapotnál sérülhet a szemkontaktus és a társas kapcsolódás, az okok és a mechanizmusok teljesen mások. Az autista gyermeknél a fejlődési sajátosság az idegrendszer huzalozásából ered, míg a kötődési zavarnál a kapcsolat sérülése az elsődleges.
Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) tünetei is gyakran megjelennek a kötődési zavaros gyerekeknél: a nyugtalanság, az impulzivitás és a koncentrációs zavar mindkét esetben jellemző. Azonban a kötődési zavaros gyermeknél ezek a tünetek gyakran kontextusfüggőek, és szorosan kapcsolódnak az érzelmi biztonság aktuális szintjéhez. Egy gyógyszeres kezelés, ami az ADHD-nál hatásos lehet, nem fogja megoldani a kötődési problémát.
A gyermekkori depresszió vagy szorongás is hasonlíthat a reaktív kötődési zavarra. A különbség itt is a tartósságban és a kiváltó okokban rejlik. A kötődési zavar egy mélyebb, strukturális probléma, amely az egész személyiségfejlődést áthatja, nem pedig egy átmeneti érzelmi állapot. A pontos diagnózishoz klinikai szakpszichológus vagy gyermekpszichiáter bevonása elengedhetetlen.
Az út a gyógyulás felé: terápiás lehetőségek
A kötődési zavar kezelése hosszú és türelmet igénylő folyamat, de nem reménytelen. A hagyományos „beszélgetős” terápiák a kisebb gyerekeknél kevésbé hatékonyak, helyettük az élményalapú és kapcsolati fókuszú módszerek működnek. Az egyik legsikeresebb a játékterápia, ahol a gyermek a játék nyelvén tudja kifejezni belső félelmeit és konfliktusait, miközben a terapeuta segít ezek feldolgozásában.
A családterápia szintén kulcsfontosságú. Nem a gyermeket kell „megjavítani”, hanem a szülő és a gyermek közötti interakciókat kell átalakítani. A szülőnek meg kell tanulnia a gyermek látszólag érthetetlen viselkedése mögé látni, és megtalálni azokat az utakat, amivel áttörheti az érzelmi falakat. Ehhez gyakran a szülőnek is szüksége van saját támogatásra, hogy ne égjen ki az állandó küzdelemben.
Vannak specifikus kötődés-fókuszú terápiák, mint például a Theraplay, amely játékos, fizikai aktivitásokon keresztül építi újjá a bizalmat és az örömet a kapcsolatban. Ezek a foglalkozások segítenek az idegrendszernek „újrahuzalozni” önmagát, és megtapasztalni, hogy a közelség és az érintés biztonságos és jó dolog. A gyógyulás nem lineáris, gyakran vannak visszaesések, de minden kis lépés a bizalom irányába hatalmas győzelem.
„A gyógyulás nem a tünetek eltűnését jelenti, hanem azt a pillanatot, amikor a gyermek először meri rábízni magát a szülőre, tudva, hogy megtartják.”
Hogyan segíthet a szülő a mindennapokban?
A mindennapi élet egy kötődési zavarral küzdő gyermekkel komoly érzelmi rugalmasságot igényel. Az egyik legfontosabb eszköz a kiszámíthatóság és a struktúra. A szigorú napirend és az előre látható események csökkentik a gyermek szorongását, mert nem kell folyamatosan a váratlan helyzetektől tartania. Ha tudja, mi következik, energiát tud felszabadítani a kapcsolódásra.
A szülői válaszkészség finomítása szintén elengedhetetlen. Ez azt jelenti, hogy a szülő megpróbálja dekódolni a gyermek viselkedését: „Nem azért kiabál, mert rossz, hanem mert fél, hogy elhagyom.” Ez a szemléletváltás segít abban, hogy a szülő ne büntetéssel, hanem megnyugtatással reagáljon a feszült helyzetekben. Természetesen a határok tartása fontos, de a büntetés helyett a logikus következmények és az érzelmi jelenlét hatékonyabb.
Az érintés és a fizikai közelség adagolása is nagy figyelmet igényel. Nem szabad erőltetni az ölelést, ha a gyermek ellenáll, de folyamatosan fel kell kínálni a lehetőséget. Sokszor a közvetett érintés (például krémzés, közös gyurmázás vagy játékos birkózás) könnyebben elfogadható a gyermek számára, mint egy szoros ölelés. A cél a pozitív testi tapasztalatok gyűjtése, amelyek lassan felülírják a régi, negatív emlékeket.
A pedagógusok és az iskola szerepe
Az iskola és az óvoda világa gyakran ijesztő terep a kötődési zavarral élő gyermek számára. A pedagógusoknak meg kell érteniük, hogy ezek a gyerekek nem „rosszak” vagy „neveletlenek”, hanem sérültek. Egy támogató, elfogadó pedagógus, aki stabil pontként van jelen a gyermek életében, rengeteget segíthet a fejlődésben. Fontos a szoros együttműködés a szülő és az iskola között, hogy a gyermek mindenhol ugyanazokkal a szabályokkal és támogatással találkozzon.
Az iskolai környezetben a gyermeknek szüksége lehet egy „biztonságos helyre”, ahová visszahúzódhat, ha elönti az érzelmi feszültség. A büntetés alapú fegyelmezés náluk általában csak ront a helyzeten, mert megerősíti a világba vetett bizalmatlanságukat. Ehelyett a kapcsolatépítésre alapozott fegyelmezés és a pozitív visszajelzések sorozata hozhat áttörést.
A társas kapcsolatok segítése is pedagógiai feladat. A pedagógus moderálhatja a játékhelyzeteket, és segíthet a gyermeknek megtanulni, hogyan kérjen segítséget vagy hogyan fejezze ki az igényeit anélkül, hogy agresszívvé válna. Az iskolai sikerek – legyen az bármilyen apróság – építik a gyermek önbecsülését, ami közvetve a kötődési képességét is javítja.
A hosszú távú kilátások és a felnőttkor
Gyakran merül fel a kérdés: kinőhető-e a kötődési zavar? A válasz összetett. A zavar nem „múlik el” magától, de a megfelelő támogatással a gyermek képessé válhat egészséges és boldog életet élni. Minél korábban kezdődik el a szakmai segítségnyújtás, annál jobb az esély a teljes értékű kapcsolódásra. A kamaszkor egy újabb nehéz időszak lehet, hiszen az autonómia iránti vágy és a kötődési félelmek ilyenkor felerősödnek.
Felnőttkorban a kötődési zavar, ha nem kezelték, párkapcsolati nehézségekben, intimitástól való félelemben vagy éppen túlzott függőségben nyilvánulhat meg. Sokan küzdenek bizalmi problémákkal vagy alacsony önértékeléssel. Azonban az emberi agy és lélek csodálatos öngyógyító képességgel rendelkezik. Sok felnőtt a terápiás munka során képes átdolgozni a gyermekkori sebeit, és megtanulni a „szerzett biztonságos kötődést”.
A remény kulcsa a kapcsolatban rejlik. Egy szerető partner, egy támogató közösség vagy egy mély barátság gyógyító erejű lehet. A kötődési zavarral való küzdelem nem egy életfogytig tartó ítélet, hanem egy nehéz indulás, amely után még mindig megérkezhetünk a biztonságos kikötőbe. A türelem, a megértés és a szakszerű segítség a legerősebb eszközök a kezünkben.
Gyakori kérdések a kötődési zavarral kapcsolatban
Csak árva vagy örökbefogadott gyerekeknél alakulhat ki kötődési zavar? 🏠
Nem, bár náluk statisztikailag gyakoribb a korai traumák miatt. Kötődési zavar kialakulhat vér szerinti családban is, ha a szülő súlyos mentális betegséggel küzd, függőségben szenved, vagy ha a gyermeket elhanyagolják, esetleg bántalmazzák. A lényeg nem a genetikai kapcsolat, hanem a válaszkész gondoskodás minősége és folyamatossága.
A szigorúbb nevelés megoldhatja a viselkedési problémákat? 📐
Éppen ellenkezőleg. A kötődési zavarral küzdő gyermeknél a szigor és a kemény büntetés csak fokozza a félelmet és a bizalmatlanságot. Ezek a gyerekek nem azért viselkednek nehezen, mert nem ismerik a szabályokat, hanem mert érzelmileg nincsenek biztonságban. A gyógyulás útja a kapcsolódáson és a megértésen keresztül vezet, nem a fegyelmezésen keresztül.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni? 👩⚕️
Ha azt tapasztalod, hogy a gyermeked látványosan kerüli a szemkontaktust, nem kér vigaszt, ha bajban van, vagy válogatás nélkül bárkihez odabújik, érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust. Szintén intő jel az extrém agresszió, a kontrollmánia vagy az érzelmek teljes hiánya. A korai felismerés jelentősen javítja a fejlődési esélyeket.
Lehet egy gyermek egyszerre autista és kötődési zavaros? 🧩
Igen, lehetséges a kettős diagnózis, de ez ritka. Az autizmus egy idegrendszeri fejlődési zavar, míg a kötődési zavar környezeti traumák hatására alakul ki. A két állapot diagnosztikai elkülönítése alapos szakértői vizsgálatot igényel, mivel a kezelési módok alapvetően eltérnek egymástól.
Veszélyes lehet egy kötődési zavaros gyermek a testvéreire? 🧒
Előfordulhat, hogy a gyermek a felgyülemlett feszültségét és dühét a testvérein vezeti le, vagy féltékenységből bántja őket. Ilyenkor fokozott szülői felügyeletre és a határok egyértelmű kijelölésére van szükség. Fontos, hogy a testvérek is kapjanak segítséget a helyzet megértéséhez és érzelmeik feldolgozásához.
Segíthet a kutyaterápia vagy más állatasszisztált foglalkozás? 🐾
Igen, az állatokkal való kapcsolódás gyakran könnyebb egy sérült gyermek számára, mint az emberekkel való interakció. Az állatok feltétel nélküli elfogadása és a fizikai közelségük segít az oxitocin termelődésében és a szorongás csökkentésében. Ez egy kiváló kiegészítő terápia lehet a kötődés építése során.
Hogyan tudom szülőként megőrizni a türelmemet a dührohamok alatt? 🧘
Ez a legnehezebb feladat. Segíthet, ha emlékezteted magad: a gyermek nem téged támad, hanem a saját félelmeivel küzd. Saját magad megnyugtatása (mély levegő, rövid szünet) az első lépés, mert a gyermek a te idegrendszeredre támaszkodik a megnyugváshoz. Ne félj segítséget kérni saját magadnak is, egy támogató terapeuta vagy szülőcsoport rengeteg erőt adhat.
Leave a Comment