Az első hetek eufóriája és a kialvatlanság köde után sok újdonsült szülő egy váratlan, szúró érzéssel szembesül: a csenddel, ami a telefonja felől érkezik. Amíg korábban a péntek esték a közös vacsorákról, a nagy nevetésekről és a világmegváltó beszélgetésekről szóltak, hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy a legfontosabb társasági eseményünk a védőnő látogatása. A baráti kör lassú, néha fájdalmas lemorzsolódása olyan téma, amiről a várandósgondozóban ritkán esik szó, mégis szinte mindenkit érint. Ez a folyamat nem feltétlenül az indifferenciáról szól, sokkal inkább egy olyan strukturális változásról, amely alapjaiban írja felül az addigi szociális dinamikáinkat és az időhöz való viszonyunkat.
Miért változik meg minden az első sírás után?
A szülővé válás nem csupán egy új szerepkör felvétele, hanem egy teljes identitásbeli transzformáció, amely biológiai és pszichológiai szinten is átírja az egyént. Amikor egy kisbaba megérkezik, az anyai és apai agyban olyan hormonális folyamatok indulnak el, amelyek az életben maradást és a gondoskodást helyezik a prioritási lista legtetejére. Ez a természetes beszűkülés segít abban, hogy a szülő képes legyen ellátni a tehetetlen csecsemőt, de ugyanez a mechanizmus az, ami miatt a külvilág ingerei, beleértve a barátok élményeit is, hirtelen távolinak és súlytalannak tűnhetnek.
A barátok számára, akik nem tartanak velünk ebben az életfázisban, ez a változás gyakran érthetetlennek vagy akár sértőnek is tűnhet. Ők továbbra is azt a személyt keresik bennünk, akivel bármikor el lehetett ugrani egy kávéra, vagy aki órákig tudott lelkesedni egy munkahelyi pletykáért. A valóság azonban az, hogy a szülői lét első időszakában a kognitív kapacitásunk nagy részét a „túlélő üzemmód” köti le, így egyszerűen nem marad elég sávszélesség a mély, odafigyelő kapcsolattartásra.
A barátságok nem azért szűnnek meg, mert már nem szeretjük egymást, hanem mert az életünk ritmusa hirtelen két különböző zenei műfajra kezd emlékeztetni.
Ez a ritmusvesztés az egyik leggyakoribb oka a távolságtartásnak. Míg a gyermektelen barátok élete a szabadság és a spontaneitás tengelyén mozog, a szülőké a szigorú napirend és a kiszámíthatóság köré épül. Egy spontán mozi vagy egy késő esti sörözés már nem csak egy döntés kérdése, hanem egy logisztikai hadművelet, amely bébiszittert, előretervezést és jelentős anyagi áldozatot követelhet meg.
A prioritások kegyetlen átalakulása
Nem szabad szépíteni a helyzetet: a prioritások átrendeződése gyakran kíméletlen. A szülővé válás előtt a barátságok központi helyet foglaltak el az érzelmi háztartásunkban, hiszen ők voltak az elsődleges támaszaink, a szórakozásunk forrásai és az identitásunk megerősítői. Amint azonban megjelenik a gyermek, az érzelmi energia fókusza drasztikusan eltolódik. A figyelem, a türelem és a szeretet nagy része a kicsire irányul, a maradékot pedig a párkapcsolatunk és a saját alapvető szükségleteink (például az alvás) tartják fent.
Ebben az új struktúrában a barátok sokszor a rangsor végére kerülnek, ami nem szándékos elhanyagolás, hanem puszta energiagazdálkodás. Egy hosszú nap után, amikor a gyerek végre elaludt, a legtöbb szülő nem egy órákon át tartó telefonbeszélgetésre vágyik, hanem a csendre és a regenerálódásra. Ez a visszahúzódás azonban a barátok felé azt az üzenetet közvetítheti, hogy már nem fontosak, vagy hogy a szülő „megváltozott”, „unalmassá vált”.
Érdemes látni, hogy a prioritások változása nem csak az időbeosztást érinti, hanem a közös témákat is. A szülő világa hirtelen megtelik olyan kérdésekkel, mint a hozzátáplálás, a mozgásfejlődés vagy az éjszakai ébredések száma. Ha egy baráti körben nincs más szülő, ezek a témák hamar érdektelenné válhatnak a többiek számára, ami elszigetelődéshez vezethet.
Mit érez az, akinek még nincs gyereke?
Gyakran hajlamosak vagyunk csak a szülők szemszögéből vizsgálni ezt a kérdést, pedig a gyermektelen barátok is komoly veszteségélményen mennek keresztül. Számukra a barátjuk szülővé válása gyakran olyan érzés, mintha „elveszítették” volna az illetőt egy kultusz vagy egy idegen ország javára. A korábbi bizalmas, akivel mindent meg lehetett beszélni, most állandóan fáradt, fél szemmel mindig a gyereket figyeli, és a beszélgetéseket félbeszakítja egy sírás vagy egy pelenkázás.
Sok barát úgy érzi, hogy már nem fér bele az új életbe, vagy hogy a problémái – a szülői lét kihívásaihoz képest – jelentéktelennek tűnnek. Ez a kisebbrendűségi érzés vagy feszélyezettség ahhoz vezethet, hogy ritkábban keresik a kapcsolatot, mert nem akarnak „zavarni”, vagy mert úgy érzik, már nincs közös pont. A gyermektelen barátokban félelem is ébredhet: vajon róluk is csak a gyereknevelés jut majd eszébe a barátjuknak? Vajon ők is „kötelező körré” válnak a szülő életében?
Az empátia hiánya mindkét irányban megjelenhet. Míg a szülő azt várja, hogy a barátja értse meg a végkimerültségét, a barát azt szeretné, ha a régi dinamika legalább nyomokban megmaradna. Ha egyik fél sem képes kilépni a saját perspektívájából, a szakadék egyre mélyül.
Az idő mint a legnagyobb ellenség
A modern szülőség egyik legfőbb jellemzője az időkrízis. A 21. századi családmodellben gyakran hiányzik a „falu”, vagyis az a támogató közösség, amely régebben segített a gyermeknevelésben. A szülők így ketten, vagy gyakran az anya egyedül próbál helytállni minden fronton. Ebben a felállásban az idő luxuscikké válik, és minden szabad percnek ára van.
| Életszakasz | Szabadidő jellege | Barátkozási lehetőségek |
|---|---|---|
| Szülővé válás előtt | Bőséges, spontán, rugalmas | Bármikor, bárhol, korlátok nélkül |
| Csecsemőkor | Töredezett, kiszámíthatatlan | Rövid üzenetek, telefon alvásidőben |
| Kisgyermekkor | Napi rutinba ágyazott | Játszótéri találkozók, közös családi programok |
| Iskolás kor | Ütemezett, logisztikához kötött | Hétvégi események, közös hobbik újraindulása |
A fenti táblázat jól mutatja, hogyan szűkülnek be a lehetőségek. Egy gyermektelen barát számára nehéz lehet értelmezni, hogy miért nem fér bele egy 20 perces telefonhívás napokig. A válasz egyszerű: a szülő agya folyamatosan „készenléti állapotban” van. Még ha éppen nem is csinál semmit, a mentális terhelés – mit kell venni, mikor kell indulni, miért sírhatott – olyan mértékű, hogy a társas interakciókra fordítható energiatartalékok egyszerűen kimerülnek.
A közös témák lassú elapadása
A barátságok egyik legfontosabb kötőanyaga a közös élmény és a hasonló életszemlélet. Amikor valaki szülővé válik, az érdeklődési köre drasztikusan és hirtelen tolódik el. Ami korábban izgalmas volt – az új technológiai kütyük, a legfrissebb divat vagy a politikai viták –, hirtelen távolinak tűnhet a fogzási fájdalmak vagy a megfelelő óvoda kiválasztásának árnyékában.
Ez a „témaváltás” gyakran vezet oda, hogy a beszélgetések egysíkúvá válnak. A szülő hajlamos csak a gyerekről beszélni, mert az tölti ki a mindennapjait, a barát pedig nem tud ehhez érdemben hozzászólni. Ezt nevezzük „szülői buboréknak”. Ha a szülő nem tudatosítja magában, hogy a barátjának szüksége van az ő régi énjére is, a barát előbb-utóbb kívülállónak fogja érezni magát.
Ugyanakkor a szülő is érezheti úgy, hogy a barátja „nem érti meg őt”. Amikor a barát panaszkodik, hogy fáradt a munka miatt, a szülőben (gyakran jogtalanul) feltámadhat a düh: „Te legalább aludtál éjszaka!”. Ez a rejtett versengés a „ki a fáradtabb” vagy „kinek nehezebb az élete” kérdéskörében mérgezővé teheti a legszorosabb kapcsolatokat is.
A „babátlan” barátok szerepe az identitás megőrzésében
Bár a lemorzsolódás valós veszély, érdemes küzdeni azokért a barátokért, akiknek nincs gyermekük. Ők jelentik ugyanis a hidat a „régi életünkhöz” és a saját, szülői szerepen túli identitásunkhoz. Amikor velük vagyunk, nem csak anyák vagy apák vagyunk, hanem önmagunk: a nő, aki szereti a művészfilmeket, vagy a férfi, aki ért a motorokhoz.
Ezek a barátok emlékeztetnek minket arra, hogy a világ nem csak pelenkákból és alvásidőkből áll. Friss perspektívát hoznak, másfajta problémákat és örömöket, ami segít megelőzni a szülői kiégést. Ha sikerül fenntartani ezeket a kapcsolatokat, hosszú távon sokkal kiegyensúlyozottabbak maradhatunk. Ehhez azonban mindkét fél részéről tudatosságra van szükség.
A szülőnek meg kell tanulnia néha „letenni” a szülői szerepet a beszélgetések idejére, a barátnak pedig el kell fogadnia, hogy a találkozók keretei megváltoztak. Nem lesz minden alkalom mély és hosszú, de a minőség kárpótolhat a mennyiségért. A kulcs a rugalmasság és az őszinteség abban, hogy éppen mire van szükségünk.
Hogyan maradjunk emberi lények a szülőség mellett?
Sok szülő beleesik abba a hibába, hogy teljesen feloldódik a gyermeke életében, és elfelejti ápolni a saját kapcsolatait. Ez rövid távon érthető, hosszú távon viszont izolációhoz vezet. Az önreflexió ebben a szakaszban nélkülözhetetlen. Időnként érdemes megállni és feltenni a kérdést: mikor beszéltem utoljára a barátommal anélkül, hogy a gyerekről lett volna szó? Tudom-e, mi történik most az ő életében?
A barátságok fenntartása nem igényel feltétlenül nagy gesztusokat. Egy kedves üzenet, egy mém elküldése, vagy egy rövid telefonhívás is jelezheti a másiknak, hogy még mindig fontos számunkra. Az apró interakciók fenntartják a folytonosságot, amíg eljön az idő, amikor újra több lehetőségünk lesz a személyes találkozókra.
Azt is el kell fogadnunk, hogy a barátságaink jellege változik. Lehet, hogy már nem fogunk minden hétvégén együtt bulizni, de kialakulhat egy új típusú közelség, amely az őszinteségen és a kölcsönös támogatáson alapul. A barátunk lehet az, aki „kiment” minket a hétköznapokból egy órára, mi pedig azok, akik stabilitást és melegséget sugárzunk felé.
Praktikus stratégiák a barátságok megmentésére
Ha azt érezzük, hogy kezdenek kicsúszni a kezünkből a fontos kapcsolatok, érdemes proaktívnak lenni. Ne várjuk meg, amíg a másik jelentkezik – ő is bizonytalan lehet, nem akar-e zavarni. A nyílt kommunikáció csodákra képes. Mondjuk ki: „Nagyon hiányzol, de most alig van energiám. Kérlek, ne add fel velem a harcot, mert fontos vagy nekem.”
- Alacsony küszöbű kapcsolattartás: Használjuk a hangüzeneteket! Ezeket bármikor felvehetjük (akár altatás közben is suttogva), és a barátunk is akkor hallgatja meg, amikor neki kényelmes.
- A „gyerekmentes zóna”: Ha találkozunk, próbáljunk meg legalább a beszélgetés felében nem a gyerekről beszélni. Kérdezzünk rá a barátunk munkájára, hobbijára, szerelmi életére.
- Rugalmas tervezés: Fogadjuk el, hogy a találkozók elmaradhatnak betegség vagy váratlan esemény miatt. Ilyenkor ne legyen bűntudatunk, de igyekezzünk azonnal új időpontot keresni.
- A barát bevonása: Ha a barátunk nyitott rá, hívjuk meg olyan programokra, ahol a gyerek is ott van, de ne várjuk el tőle, hogy ő is bébiszitterré váljon. Csak létezzen velünk az új környezetben.
Ezek az apró lépések segítenek abban, hogy a barátság ne szakadjon meg, csak átalakuljon. Fontos, hogy ne érezzük kötelességnek a kapcsolattartást, hanem erőforrásnak. Ha a baráttal való találkozás csak egy újabb pont a „tennivalók listáján”, akkor érdemes átgondolni, hogy valóban szükségszerű-e az a kapcsolat ebben a formában.
A barátság megőrzésének titka szülőként nem a több idő, hanem az őszintébb figyelem abban a kevés időben, ami adatik.
Amikor el kell engedni: a barátságok szezonalitása
Fájdalmas felismerés, de nem minden barátság éli túl a szülővé válást. Vannak kapcsolatok, amelyek egy adott életszakaszra, közös tevékenységre (például bulizás, munkahely) épültek. Ha az alap, ami összetartott minket, megszűnik, és nincs mögötte mélyebb érzelmi kötődés vagy közös értékrend, a barátság természetes módon elhalványulhat.
Ezt nem kell kudarcként megélni. Az emberek változnak, az igényeink módosulnak. Vannak barátok, akikkel egyszerűen „szétfejlődünk”. Ez egy természetes szelekciós folyamat, amely helyet készít az új típusú kapcsolatoknak. Ha valaki nem tudja elfogadni az új életünket, vagy folyamatosan bűntudatot kelt bennünk a hiányunk miatt, akkor lehet, hogy az a kapcsolat már nem szolgálja a fejlődésünket.
Az elengedés lehetőséget ad arra is, hogy az energiáinkat azokra a barátokra összpontosítsuk, akik valóban mellettünk állnak a nehéz időkben is. Azok a kapcsolatok, amelyek kiállják a szülővé válás próbáját, általában sokkal mélyebbek és tartósabbak lesznek, mint bármi azelőtt.
Az új barátságok születése: a homokozó széle
Ahogy a régi barátok egy része lemorzsolódik, úgy tűnnek fel újak a láthatáron. A játszótér, a baba-mama klubok és az óvodai folyosók az új típusú barátságok melegágyai. Ezek a kapcsolatok azért működnek jól az elején, mert a felek azonos élethelyzetben vannak, ugyanazokkal a kihívásokkal küzdenek, és nem kell magyarázkodniuk, ha fáradtak vagy ha a gyerek éppen hisztizik.
Ezek a „sorsközösségi” barátságok rendkívül támogatóak tudnak lenni. Itt nem kell szégyellni a rendetlenséget a lakásban, vagy azt, ha elfelejtettünk válaszolni egy üzenetre. Azonban vigyázni kell, hogy ezek a kapcsolatok ne csak a gyerekekről szóljanak. A legjobb „játszótéri barátságok” azok, ahol a szülők idővel felfedezik egymásban az embert is, és a gyerekek nélkül is szívesen töltenek időt együtt.
Az új barátok nem helyettesítik a régieket, hanem kiegészítik a szociális hálónkat. Szükségünk van mindkét típusra: azokra, akik ismerik a múltunkat és a „gyerek előtti” énünket, és azokra, akikkel a jelen kihívásait osztjuk meg nap mint nap.
Érzelmi intelligencia és határhúzás
A barátságok ápolása szülőként magas fokú érzelmi intelligenciát igényel. Meg kell tanulnunk felismerni a saját határainkat, és azokat kedvesen, de határozottan kommunikálni. Ha nem tudunk fogadni egy vendéget, mert a gyerek éppen beteg, ne érezzünk bűntudatot, de ajánljunk fel egy későbbi, online alternatívát.
Ugyanígy fontos a barátaink határainak tiszteletben tartása is. Ne várjuk el, hogy ők is imádják a gyerekünket, vagy hogy minden egyes apró mérföldkőnél velünk ujjongjanak. Fogadjuk el, ha nekik más a fontos, és ne próbáljuk őket „megtéríteni” a szülőség hitére. A kölcsönös tisztelet a tartós kapcsolat alapköve.
A határhúzás része az is, hogy megvédjük a saját privát szféránkat. Nem kell minden baráttal minden részletet megosztani a családi életünkről, és fordítva: a barátaink élete sem kell, hogy csak a mi problémáink körül forogjon. A barátság egy egyensúlyi állapot, amit folyamatosan finomhangolni kell.
Kommunikációs csapdák és elkerülésük
Sok barátság azért fut zátonyra, mert a felek nem mernek őszinték lenni egymással. A szülő nem meri bevallani, hogy halálosan fáradt és semmi kedve a társasághoz, ezért inkább csak nem veszi fel a telefont (ghosting). A barát pedig nem meri megmondani, hogy unja már a tizenötödik videót a kicsi evéséről, ezért inkább nem keresi többet a szülőt.
A megoldás az úgynevezett „én-közlésekben” rejlik. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „Te sosem értesz meg”, próbálkozzunk ezzel: „Úgy érzem, most nagyon kevés energiám marad a beszélgetésekre, és emiatt rosszul érzem magam. Kérlek, ne vedd magadra a hallgatásomat.” Az őszinteség leveszi a vállunkról a megfelelési kényszer súlyát.
Érdemes tisztázni a várakozásokat is. Ha tudjuk, hogy a következő hónapokban nagyon sűrű lesz az életünk (például bölcsődei beszoktatás vagy visszatérés a munkába), jelezzük a barátoknak előre. Így nem érik őket váratlanul a kimaradások, és tudják, hogy a háttérbe vonulásunk csak átmeneti állapot.
Hogyan kérjünk segítséget a barátoktól?
Sok szülő fél segítséget kérni a barátaitól, mert nem akar terhet róni rájuk, vagy mert „szuperanyának/apának” akar tűnni. Pedig a barátok többsége szívesen segít, csak nem tudja, hogyan. Ha egy barát megkérdezi: „Miben segíthetek?”, ne azt válaszoljuk, hogy „Semmiben, köszi”.
Legyünk konkrétak! „Hoznál egy ebédet, amikor jössz látogatóba?” vagy „Tudnál vigyázni a kicsire 20 percet, amíg lezuhanyozom és iszom egy forró kávét?”. Ezek az apró kérések nemcsak nekünk segítenek, hanem a barátnak is lehetőséget adnak arra, hogy részese legyen az életünknek, és hasznosnak érezze magát. A közös feladatok közelebb hozhatják egymáshoz az embereket.
Ugyanakkor ne váljunk „segítségvámpírrá”. Figyeljünk arra, hogy a barátunk ne csak akkor legyen fontos, amikor szükségünk van valamire. A barátság egy adok-kapok viszony, ami még a legnehezebb szülői időszakokban is törekednie kell a viszonylagos egyensúlyra.
A technológia mint áldás és átok
A közösségi média és az azonnali üzenetküldő alkalmazások kétélű fegyverek a barátságok szempontjából. Egyrészt lehetővé teszik, hogy kapcsolatban maradjunk, képeket osszunk meg és gyorsan informálódjunk egymásról. Másrészt viszont hamis közelségérzetet kelthetnek. Ha látjuk a barátunk posztjait az Instán, azt hihetjük, tudjuk mi van vele, és elmarad a valódi, mélyebb beszélgetés.
A csoportos chat-ek hasznosak lehetnek a logisztika vagy a gyors kapcsolattartás szempontjából, de a valódi intimitást nem pótolják. Törekedjünk arra, hogy néha személyesen vagy legalább élőszóban is beszéljünk a számunkra legfontosabb emberekkel. A hangszín, a nevetés és a csendek sokat elárulnak a másik állapotáról, amit egy emoji nem tud átadni.
A másik veszély a digitális világban az összehasonlítás. Ha látjuk a barátainkat bulizni vagy utazni, miközben mi a negyedik fogzós éjszakán vagyunk túl, könnyen elönthet minket az irigység vagy a kimaradástól való félelem (FOMO). Ilyenkor érdemes tudatosítani, hogy az ő életüknek is megvannak a maguk nehézségei, és a mi jelenlegi áldozatvállalásunk egy magasabb cél érdekében történik.
A hosszú távú perspektíva: a barátságok reneszánsza
A jó hír az, hogy a szülői lét legintenzívebb, legizoláltabb szakasza nem tart örökké. Ahogy a gyermek nő és önállóbbá válik, a szülők visszanyerik az idejüket és az energiájukat. Eljön a pont, amikor újra el lehet menni egy egész estére, amikor újra lehet mélyen koncentrálni mások problémáira, és amikor a barátságok ismét virágzásnak indulhatnak.
Azok a kapcsolatok, amelyek átvészelték a viharos éveket, ekkor válnak igazán stabillá. Gyakran tapasztalható egyfajta „újraegyesülés” a régi barátokkal, amikor már ők is szülőkké válnak, vagy amikor egyszerűen csak beérik a közös múlt. A megpróbáltatások, a félreértések és a kibékülések után a barátság egy magasabb szintre lép.
Érdemes tehát türelmesnek lenni magunkkal és a barátainkkal is. A lemorzsolódás egy része elkerülhetetlen, de a tudatos odafigyelés, a nyílt kommunikáció és a kölcsönös empátia segítségével megőrizhetjük azokat az embereket, akik valóban számítanak.
Kérdések és válaszok a baráti kapcsolatok megőrzéséről szülővé válás után
Miért érzem úgy, hogy a barátaim elkerülnek, mióta gyerekem van? 📱
A legtöbb esetben ez nem szándékos elkerülés, hanem bizonytalanság. A barátok nem tudják, mikor zavarnak, mikor alszik a baba, vagy éppen van-e kapacitásod beszélni. Gyakran attól tartanak, hogy a régi témáik már nem érdekelnek téged, vagy hogy csak a gyerekről tudsz beszélni. Érdemes neked is jelezni feléjük, hogy mikor és milyen formában vagy elérhető.
Hogyan tartsam fenn a barátságot, ha nincs időm találkozni? ⏳
Használd ki az apró időszeleteket! A hangüzenetek kiválóak, mert nem igényelnek azonnali választ, mégis személyesek. Egy-egy vicces kép, egy közös emlék felidézése üzenetben mindössze fél perc, de jelzi a másiknak, hogy gondolsz rá. A minőségi idő nem mindig az órákban mért hosszt jelenti, hanem a figyelem intenzitását.
Mit tegyek, ha unalmasnak érzem a barátaim „gyerekmentes” problémáit? 🙄
Ez egy természetes reakció a szülői lét elején, amikor minden más eltörpül a gyerek körül. Azonban emlékeztesd magad, hogy neked is voltak ilyen problémáid, és számodra is fontosak voltak. Az empátia gyakorlása segít megőrizni a kapcsolatot. Próbálj meg úgy tekinteni a barátod életére, mint egy ablakra a külvilágra, ami segít neked is kikapcsolódni a napi rutinból.
Normális, ha irigykedem a gyermektelen barátaim szabadságára? ✈️
Teljesen normális és emberi érzés. A szabadság elvesztése a szülőség egyik legnagyobb áldozata. Fontos azonban különválasztani az irigységet a barátságtól. Az, hogy vágyunk a szabadságukra, nem jelenti azt, hogy nem szeretjük őket. Ismerd el magadnak ezeket az érzéseket, de ne hagyd, hogy megmérgezzék a találkozásokat.
Hogyan találjak új, szülő barátokat, ha magányosnak érzem magam? 🛝
A legtermészetesebb helyszínek a játszóterek, a baba-mama foglalkozások és az online szülői csoportok. Ne félj kezdeményezni! Egy egyszerű kérdés a másik gyerekének koráról vagy egy eszközről jó beszélgetésindító lehet. Ne feledd, a legtöbb szülő ugyanabban a cipőben jár és ugyanúgy vágyik a felnőtt társaságra, mint te.
Hogyan mondjam meg a barátomnak, hogy ne adjon kéretlen tanácsokat? 🤫
Használj kedves, de határozott kommunikációt. Például: „Nagyra értékelem, hogy segíteni akarsz, de most leginkább csak arra van szükségem, hogy valaki meghallgasson, nem tanácsokra.” Ha a barátodnak nincs gyereke, elmondhatod neki, hogy te is most tanulod ezt az új szerepet, és a saját utadat szeretnéd járni.
Mikor kell végleg elengedni egy barátságot? 💔
Ha azt érzed, hogy a találkozók már csak energiát vesznek el tőled, és semmit nem adnak cserébe. Ha a barátod folyamatosan bírálja a nevelési elveidet, nem tartja tiszteletben a határaidat, vagy ha már semmi közös témátok nem maradt a gyereken kívül (és benne sincs szándék a változásra), akkor lehet, hogy eljött az idő az elengedésre.
Leave a Comment