A nyár és a szabadtéri játékok elválaszthatatlanok, és hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy minden gyermek számára a homokozó maga a földi paradicsom. Gondoljunk csak bele: a szikrázó napsütésben épülő várak, a kanállal mért precíz sütemények, a vizes homok illata. Ám sok szülő szembesül a rideg valósággal: a gyermekük megdermed a homokozó szélén, vagy egyenesen sikítva menekül, ha egy szemcse is rátapad a bőrére. Ezt a jelenséget nevezzük homokiszonynak, vagy tudományosabb nevén taktilis védekezésnek, és messze nem egy egyszerű hisztiről van szó. Ez egy valós, szenzoros alapú reakció, ami mélyen gyökerezhet a gyermek idegrendszerében, és megértést, türelmet, valamint célzott stratégiákat igényel tőlünk, felnőttektől.
Mi is az a homokiszony, és miért érdemes komolyan venni?
A homokiszony (szakszóval taktilis averzió, vagy a homokhoz kapcsolódó szenzoros túlérzékenység) nem csupán egy pillanatnyi ellenkezés, hanem egy olyan intenzív elutasítás, amely jelentős szorongást okoz a gyermeknek. A homokozás mint tevékenység több szenzoros bemenetet is igénybe vesz egyszerre: látvány, tapintás, szag, és a testhelyzet folyamatos változtatása (propriocepció). A homok textúrája – ami számunkra finom vagy szemcsés – egy érzékeny gyermek számára olyan lehet, mint apró üvegszilánkok vagy bogarak, amelyek ellepik a bőrét. Ez a kellemetlen élmény a gyermek számára valós fenyegetésnek tűnik.
A jelenség komolyan vételének elsődleges oka, hogy a homokozás a gyermekkori fejlődés egyik alappillére. A homokozóban zajló játék fejleszti a finommotoros készségeket, a kreativitást, a problémamegoldó képességet és a szociális interakciókat. Ha a gyermekünk teljesen kizárja magát ebből a közegből, hosszú távon hiányozhatnak az idegrendszeri éréshez szükséges tapasztalatok. Ezért nem a kényszerítés a megoldás, hanem a megértés és a fokozatos, biztonságos bevezetés.
A homokiszony mélyen gyökerező szenzoros érzékenységre utalhat. Ne tekintsük hisztinek; tekintsük a gyermek idegrendszerének segélykiáltásának a túlterheléssel szemben.
A homokiszony gyökerei: A szenzoros feldolgozás szerepe
Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, először meg kell értenünk a jelenség mögött meghúzódó okokat. A legtöbb esetben a homokiszony a szenzoros feldolgozási zavarok (SPD) spektrumába esik, ezen belül is a taktilis rendszer túlérzékenységébe. Az idegrendszerünk feladata, hogy feldolgozza a környezetből érkező információkat – látást, hallást, szaglást, ízlést és tapintást. Ha a taktilis rendszer túl érzékenyen reagál, a normális ingerek (mint a homok) is fájdalmasnak vagy invazívnak tűnhetnek.
Taktilis védekezés: Amikor az érintés fenyegető
A taktilis rendszer két fő úton továbbítja az információt: a diszkriminatív (azt mondja meg, mit érintünk) és a védekező (megmondja, ha veszélyben vagyunk). A homokiszony esetében a védekező rendszer túlműködik. A diszkriminatív rendszer nem tudja pontosan azonosítani a homok textúráját, így az agy automatikusan riasztást ad ki. A gyermek teste feszültté válik, a pulzusa felgyorsul, és az egyetlen válasz a menekülés lesz. Ez a reakció teljesen akaratlan, ezért nem lehet egyszerűen „parancsra” megszüntetni.
Különösen a száraz, finom homok okozhat problémát, mivel ez könnyen rátapad a bőrre, és nehéz lemosni, ami a gyermek számára a kontroll elvesztését jelenti. A nedves, tömör homok általában enyhébb reakciót vált ki, mivel kiszámíthatóbb és jobban kontrollálható.
További lehetséges okok
- Fejlődési szakaszok: Kétéves kor körül gyakori, hogy a gyermekek elkezdenek finnyásabbak lenni az ételekkel és a textúrákkal szemben. Ez a normális fejlődés része, de ha elhúzódik, érdemes figyelni.
- Negatív élmények: Ha a homokba belekeveredett valami éles tárgy, vagy ha a gyermek arcába fújták a homokot, ez traumatikus élményt okozhat, ami tartós averzióhoz vezet.
- Kontrolligény: A homok állandóan mozgó, formálódó anyag, ami megnehezíti a kontrollt. Azok a gyermekek, akik erősen igénylik a kiszámíthatóságot, gyakran elutasítják a homokot és a hasonló, „rendetlen” játékokat.
A homokiszony felismerése: Mik a figyelmeztető jelek?
Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a pillanatnyi rosszkedvet a valódi szenzoros averziótól. A homokiszony tipikus megnyilvánulásai rendkívül konzisztensek és intenzívek, függetlenül attól, hogy milyen jó a gyermek hangulata.
Fizikai és érzelmi reakciók
A gyermekek gyakran nem tudják szavakkal kifejezni, hogy miért irtóznak a homoktól, ezért a testük beszél helyettük. Figyeljünk a következő jelekre, amikor megközelítik a homokozót:
- Feszültség és merevség: A gyermek láthatóan megmerevedik, a karjait szorosan a testéhez szorítja, vagy felemeli a lábát, hogy ne érjen le a talajra.
- Kerülés és távolságtartás: A gyermek a homokozó szélén áll, vagy csak ott játszik, ahol a homok nem éri el. Szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy csak a kőre vagy a fapadra üljön.
- Katasztrófareakció: Ha a homokozás elkerülhetetlen, a gyermek azonnal sírni kezd, pánikba esik, vagy dührohamot kap. Ez a reakció aránytalanul erősnek tűnik a helyzethez képest.
- Fókuszt a kezeken: Egy homokiszonyos gyermek gyakran azonnal letörli a legapróbb homokszemcsét is a kezéről, mintha az égne. A „piszkos kéz” érzése a legnagyobb trauma forrása.
Ha a gyermek a homokozó elkerülésére törekszik, és ez a viselkedés más, hasonló textúrájú anyagokra is kiterjed (pl. iszap, festék, ragasztó, gyurma), akkor szinte biztos, hogy szenzoros érzékenységgel állunk szemben.
A homokozás mint szenzoros kihívás: A textúra és hőmérséklet
Ahhoz, hogy sikeresen integráljuk a homokozást a gyermek életébe, apró lépésekben kell megközelíteni a textúrát. A homok nem egydimenziós anyag; állapota és hőmérséklete folyamatosan változik, ami tovább nehezíti a feldolgozását az érzékeny idegrendszer számára.
A homok változó természete
A homokozóban a gyermek találkozhat:
| Homok típusa | Szenzoros kihívás | Tipp a bevezetéshez |
|---|---|---|
| Száraz, finom homok | Kiszámíthatatlan, könnyen szétoszlik, rátapad a bőrre. A leginkább averzív textúra. | Csak eszközökkel, műanyag edényben, távol a testtől. |
| Nedves, tömör homok | Hideg lehet, ami egyes gyermekeknél hidegiszonyhoz vezet. Viszont jobban formázható, kiszámítható. | Kezdjük langyos vízzel otthon, kis adagokban. |
| Homokos víz (sár) | Csúszós, nyálkás érzet, ami a kontroll teljes elvesztését jelenti. | Csak a legutolsó fázisban, amikor a gyermek már jól tolerálja a nedves homokot. |
A hőmérséklet is kulcsfontosságú. A forró nyári napon felmelegedett homok, vagy a korán reggel még hideg, nedves homok eltérő reakciókat válthat ki. Mindig figyeljünk arra, hogy a gyermek számára optimális körülmények között kezdjük meg a felfedezést.
Stratégia 1: A fokozatosság elve – A deszenzitizáció művészete
A homokiszony leküzdésének alapja a deszenzitizáció, azaz az érzékenység fokozatos csökkentése. Ez a folyamat lassú, türelmet igényel, és soha nem szabad kényszeríteni a gyermeket. A cél, hogy az idegrendszer megszokja, majd semlegesként regisztrálja az ingert.
Első lépés: Távolságtartás és megfigyelés (A vizuális fázis)
Ne várjuk el, hogy a gyermek azonnal beleüljön a homokozóba. Kezdjük a távolból. Üljünk le a homokozó mellé, de a betonra vagy a fűre. Beszéljünk arról, amit látunk:
- „Nézd, milyen szépen folyik a homok a vödörből.”
- „Milyen puha a homok. Olyan, mint a liszt.”
A gyermek a biztonságos távolságból vizuálisan és verbálisan dolgozza fel az ingert anélkül, hogy a testének reagálnia kellene. Ez a fázis akár több napig vagy hétig is eltarthat.
Második lépés: Közvetítő eszközök használata (A kontroll fázis)
A homokiszonyos gyermek számára a kontroll megtartása létfontosságú. Ezt úgy érhetjük el, ha bevezetjük a játékba a „közvetítőket”.
A kesztyű és a kanál: Kezdjük azzal, hogy a gyermek egy hosszú nyelű lapáttal játszik, vagy akár gumikesztyűt visel. A textúra még így is érzékelhető a kesztyűn keresztül, de a közvetlen érintkezés elmarad. A gumikesztyűk vagy a vastagabb kertészkesztyűk segíthetnek abban, hogy a gyermek megtanulja manipulálni az anyagot anélkül, hogy szorongana. Amikor már magabiztosan bánik a lapáttal, lassan váltsunk rövidebb nyelű eszközökre.
A kesztyű nem kudarcnak számít. Ez egy biztonsági háló, ami lehetővé teszi a gyermek számára, hogy feldolgozza az ingert anélkül, hogy pánikba esne.
Harmadik lépés: A száraz homok alternatívái (A taktilis híd)
Mielőtt a homokozóval próbálkoznánk, vezessünk be más, kevésbé averzív, de hasonló textúrájú anyagokat otthon, ellenőrzött környezetben. Ez egyfajta „szenzoros híd” a homokozás felé. Nagyszerű alternatívák lehetnek:
- Rizs és lencse: Száraz, szemcsés, de sokkal tisztább érzetet ad. Játsszunk velük tálban, kanállal.
- Víz és szappanhab: A nedves, könnyen lemosható textúrák segítik a kéz tisztaságának érzetét.
- Gyurma és kinetikus homok: A kinetikus homok (ami nem tapad a bőrhöz) zseniális bevezető lehet, mivel megtartja a formáját, így a gyermek kontrollálhatja az anyagot.
Stratégia 2: A szülői attitűd szerepe és a biztonságos környezet
A szülő reakciója kritikus fontosságú. Ha mi magunk is feszültek vagyunk a homokozóban, vagy folyamatosan sürgetjük a gyermeket, a szorongásunk átragad. A siker kulcsa az elfogadás és a türelem.
A „mindjárt letörlöm” ígérete
A homokiszonyos gyermek legnagyobb félelme, hogy a homok rátapad és ott is marad. Ezért mindig legyen nálunk törlőkendő, vizes flakon, vagy egy kis kéztisztító gél. A „mindjárt letörlöm” ígérete biztonságot nyújt. Ha a gyermek megpróbálja megérinteni a homokot, de azonnal elhúzza a kezét, dicsérjük meg a próbálkozásért, és azonnal segítsünk a tisztításban. Ezzel azt üzenjük: itt te vagy a főnök, és én segítek neked fenntartani a kontrollt.
A játék átstrukturálása
Ne a homok legyen a játék célja, hanem az eszköz. Ha a gyermek szeret autókkal játszani, vigyünk be terepjárókat a homokozó szélére. A homok ekkor már csak egy „út” vagy egy „akadály” lesz, nem pedig a fő fókusz. Ez eltereli a figyelmet a textúráról és a feladatra koncentrálja. A homokozóban való tartózkodás idejét is érdemes korlátozni – kezdjük 5 perccel, majd fokozatosan növeljük, de csak addig, amíg a gyermek jól érzi magát.
A szülők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a homokozóba kényszerítik a gyermeket, mondván: „nem fog fájni”. Ezzel viszont csak erősítik azt az érzetet, hogy a szülő nem érti a gyermek valós szorongását. Ehelyett használjunk empatikus nyelvezetet:
„Tudom, hogy ez az érzés nagyon kellemetlen neked. Nem kell bemenned. Játsszunk a szélén, és nézzük meg, mi történik, ha csak a lapáttal érinted meg.”
Stratégia 3: Mélyebb szenzoros munka: A propriocepció bevonása
A taktilis védekezés gyakran együtt jár a proprioceptív rendszer (a testhelyzet és az izmok feszültségének érzékelése) alulműködésével vagy a vesztibuláris rendszer (egyensúly) érzékenységével. Ha a gyermekünk nem érzi magát biztonságban a testében, nehezebben fogja tolerálni a környezetéből érkező kaotikus ingereket, mint amilyen a homok.
A homokozás előtti vagy közbeni proprioceptív bemenetek segíthetnek az idegrendszer megnyugtatásában és a „védekező üzemmód” kikapcsolásában. Ezek a tevékenységek magukban foglalják a nehéz munka elvégzését:
- Tolás és húzás: Homokozás előtt toljuk a babakocsit, vagy húzzunk egy nehéz vödröt.
- Ugrálás és mászás: Másszunk fel a mászókára, vagy ugráljunk a padon (ha biztonságos).
- Szorítás: Adjunk a gyermek kezébe stresszlabdát, amit szoríthat, mielőtt megpróbálja megérinteni a homokot.
Ezek a tevékenységek segítenek a gyermeknek jobban érezni a testét a térben, csökkentve ezzel a taktilis ingerekre adott szorongásos reakciót. Ha a gyermek idegrendszere „földelt”, könnyebben fogja fogadni az új textúrákat.
Homokozás a különböző korosztályokban: Korcsoport-specifikus tippek
A homokiszony kezelése eltérő megközelítést igényel a gyermek életkorától és fejlődési szintjétől függően.
Tippek a kisgyermekeknek (1-3 év)
Ebben a korban a taktilis érzékenység gyakran a legerősebb. A játék legyen rövid, és a fókusz a textúra helyett a tevékenységen legyen.
A vizes homokozóasztal: Egy kis asztal, amelyben kevés homok van, sok vízzel keverve. A vizes homok kevésbé tapad, és a magasság miatt nem kell a gyermeknek leülnie a homokba. A víz segít lemosni a homokot is, ha rátapad a kezére.
Egyszerű átmenet: Először csak vizet öntsön a homokba egy kancsóval. A cél nem a homokkal való érintkezés, hanem a homok formájának megváltoztatása távolról. Ha ezt már tolerálja, be lehet vezetni a gumicsizmát, amivel taposhatja a homokot.
Tippek az óvodáskorúaknak (3-5 év)
Ebben az időszakban a gyermek már képes szerepjátékra és verbális kommunikációra, amit fel lehet használni a szorongás oldására.
Történetmesélés: Hozzunk létre egy történetet, ahol a homok egy „veszélyes” vagy „különleges” terület. A gyermek lehet a „bátor felfedező”, aki kesztyűben vagy lapáttal bemerészkedik. A játék átkeretezése segít a szorongás leküzdésében, mivel a gyermek irányítja a narratívát.
A láb bevonása: Néhány gyermek, aki irtózik a homoktól a kezén, jobban tolerálja azt a lábán (vagy fordítva). Kezdjük azzal, hogy levesszük a cipőjét a homokozó szélén, és hagyjuk, hogy csak a lábujjaival érintse meg a textúrát. A láb érzékelő idegei eltérőek lehetnek a kézhez képest, és ez a módszer enyhítheti a félelmet.
Tippek az iskoláskor előttieknek (5-7 év)
Ebben a korban a gyermek már részt vehet a megoldás kitalálásában és megérti a szenzoros érzékenység fogalmát (egyszerűsítve).
Megbeszélés és tervezés: Beszéljünk arról, mi történik a testében, amikor homokot lát. „Amikor homokot érzel, miért érzed magad furán? Talán a tested azt hiszi, hogy a homok viszket vagy szúr? Próbáljunk ki egy technikát, ami segít a testednek megnyugodni.” A gyermek bevonása a tervezésbe növeli az együttműködési hajlandóságot.
A szerepek felcserélése: A gyermek legyen a „homokozó mester”, aki megmondja, ki mit csinálhat. Ő irányítja a játékot, de nem muszáj, hogy ő érjen a homokhoz. Ezáltal a kontroll érzése megmarad, és lassan, a saját tempójában döntheti el, mikor érintkezik az anyaggal.
Szakemberek bevonása: Mikor keressünk segítséget?
Bár a legtöbb homokiszony enyhíthető a fokozatos expozíció és a szülői türelem révén, vannak esetek, amikor szakmai segítségre van szükség. Ez akkor indokolt, ha a taktilis averzió nemcsak a homokozásra korlátozódik, hanem kiterjed más területekre is, és akadályozza a mindennapi életet és a fejlődést.
Figyelmeztető jelek, amelyek szakembert igényelnek:
- Általános elutasítás: A gyermek irtózik a gyurmától, a festéktől, az ételmaradéktól, a piszkos kéztől, vagy csak bizonyos ruházatot hajlandó viselni (pl. nem tolerálja a címkéket vagy a vastag varrásokat).
- Étkezési problémák: Szélsőségesen válogatós, csak bizonyos textúrájú ételeket hajlandó megenni.
- Súlyos reakciók: A homokhoz vagy más textúrához való érintés azonnali, kontrollálhatatlan dührohamot vagy pánikot vált ki.
- Nincs javulás: A szülői beavatkozás, a fokozatos expozíció és a türelem ellenére hónapokig tartó stagnálás tapasztalható.
Kik segíthetnek?
A legmegfelelőbb szakember a szenzoros integrációs (SI) terapeuta. Az SI terápia célja az idegrendszer áthuzalozása, hogy az megfelelően tudja feldolgozni az érzékszervi információkat. A terapeuta célzott játékos gyakorlatokkal (pl. rizses medence, babos zsákok, speciális ecsetelések) segít a gyermeknek megszokni az ingereket és csökkenteni a védekező reakciókat.
Ezen túlmenően, ha a homokiszony súlyos szorongással párosul, érdemes lehet gyermekpszichológust is felkeresni, aki segíthet a gyermeknek a szorongás kezelésében és a félelmek verbális kifejezésében.
A homokozás mint fejlesztő eszköz: Miért éri meg a küzdelem?
Miután megértettük a homokiszony természetét és a leküzdésére irányuló stratégiákat, fontos megerősíteni, miért is érdemes ezt a hosszú utat végigjárni. A homokozás nem csak egy játék, hanem egy rendkívül gazdag fejlesztési környezet.
A kognitív és kreatív előnyök
Amikor a gyermek homokvárat épít, alapvető fizikai törvényszerűségeket tanul meg: a súlyt, az ok-okozatot (ha túl száraz a homok, szétesik), és a térbeli viszonyokat. A homokozásban a gyermek folyamatosan tervez, kivitelez, és hibázik. Ez fejleszti a problémamegoldó képességet és a tervezést. A szerepjátékok (pl. „ez a kávézó”, „ez az építkezés”) pedig a szimbolikus gondolkodást erősítik.
A motoros fejlődés
A homokozóban végzett tevékenységek – ásás, merítés, öntés, tömörítés – mind a finom-, mind a nagymotoros készségeket fejlesztik. A csukló, az ujjak és a tenyér izmai folyamatosan dolgoznak, ami elengedhetetlen a későbbi írástanuláshoz. A homok különböző textúrái pedig a kéz kis izmainak érzékelő receptorait stimulálják.
A homokozóban a gyermekek megtanulnak osztozkodni, várni a sorukra, és konfliktusokat megoldani (pl. „kié a lapát?”). A szociális interakciók során fejlődik az empátia és a kommunikációs készség.
A homokozó higiéniája: Egy gyakori szülői szorongás enyhítése
Sok szülő aggódik a homokozók higiéniája miatt, és ez az aggodalom tudat alatt átragadhat a gyermekre is, felerősítve a homokiszonyát. Fontos, hogy mi, szülők, kezeljük ezeket a félelmeket, és biztosítsuk a gyermek számára a lehető legtisztább környezetet.
Tiszta homok és fedés
A legnagyobb veszélyt a macskák és más állatok ürüléke jelenti. Ha van rá lehetőség, mindig válasszuk azokat a homokozókat, amelyeket éjszakára letakarnak. Ha otthoni homokozónk van, a letakarás kötelező. A homokot érdemes évente cserélni, vagy legalább átforgatni és megtisztítani a felső réteget.
Ezenkívül a homokozás utáni azonnali kézmosás ne legyen egy elrettentő büntetés, hanem a játék természetes része. „Először építünk, aztán lemossuk a kezeket, hogy utána tudjunk sütizni.” Ez a rutin megerősíti a gyermekben azt a tudatot, hogy a szennyeződés csak átmeneti, és a kontroll visszaszerezhető.
A hosszú távú cél: Az elfogadás és a rugalmasság
A homokiszony leküzdése egy maraton, nem sprint. Lehet, hogy a gyermekünk soha nem lesz az a típus, aki órákig dagonyázik a sárban. De a cél nem az, hogy mindenáron megszerettessük vele a homokot, hanem az, hogy az idegrendszere megtanulja tolerálni az ingert anélkül, hogy pánikba esne. A szenzoros rugalmasság fejlesztése a legfontosabb eredmény. Ha a gyermek megtanulja, hogy egy kellemetlen érzés elmúlik, és képes szabályozni a reakcióit, ez a tudás az élet minden területén segíteni fogja őt – legyen szó új ételek megkóstolásáról, új ruhák viseléséről, vagy új szociális helyzetek kezeléséről.
Legyünk türelmesek, támogatók, és ünnepeljük meg minden apró sikert, legyen az csak annyi, hogy a gyermek öt percig ült a homokozó szélén anélkül, hogy sírt volna. Minden homokszem, amit a gyermek a saját akaratából megérint, egy lépés a fejlődés felé.
Gyakran ismételt kérdések a homokiszonyról
❓ Mi a különbség a homokiszony és a sima hiszti között?
A homokiszony (taktilis averzió) egy szenzoros alapú reakció, ami következetes és intenzív. Ha a gyermek más hasonló textúrájú anyagokat (pl. gyurma, festék, ragasztó) is elutasít, és a reakciója szorongást vagy pánikot mutat, akkor valószínűleg averzióról van szó. A hiszti általában könnyebben befolyásolható, és a helyzettől függően változik. A homokiszonyos gyermek valóban kellemetlennek, sőt fájdalmasnak éli meg az érintést.
⏳ Mennyi idő alatt múlik el a homokiszony?
Nincs általános válasz, de a fokozatos deszenzitizáció hetekig, vagy akár hónapokig is eltarthat. Fontos a rendszeresség és a türelem. A folyamat felgyorsítása (kényszerítés) visszafordíthatja a fejlődést, és növelheti a szorongást. Ha fél év után sem tapasztalható semmilyen javulás, érdemes SI terapeutát felkeresni.
🧤 Használhat a gyermekem kesztyűt a homokozáshoz?
Igen, sőt, ez az egyik leghatékonyabb bevezető technika! A kesztyű egy biztonsági háló, ami lehetővé teszi a gyermek számára, hogy manipulálja az anyagot anélkül, hogy közvetlenül érintkezne vele. Kezdhetünk vastagabb kesztyűvel, majd fokozatosan válthatunk vékonyabbra, vagy csak egy ujjon viselt ujjbegyvédőre, ha már magabiztosabb.
🍚 Játszhatunk rizzsel vagy lencsével a homok helyett?
Abszolút! Ezek az anyagok kiváló „szenzoros hidak”. A rizs, a lencse, a bab vagy a kinetikus homok hasonló szemcsés érzetet nyújtanak, de tisztábbak, kiszámíthatóbbak, és könnyebben eltávolíthatók a bőrről. Játsszunk velük tálban, kanállal, mielőtt a valódi homokozóba mennénk.
💧 Segít, ha vizes homokot adok neki?
Igen, sok gyermek jobban tolerálja a nedves, tömör homokot, mint a szárazat. A nedves homok nehezebben tapad a bőrre, és jobban tartja a formáját, ami növeli a kontroll érzetét. Kezdjük a felfedezést vizes, sáros homokkal, és csak később vezessük be a száraz, finom homokot.
😱 Mit tegyek, ha a gyermekem pánikol a homok érintésétől?
Először is, maradjunk nyugodtak, és ne kényszerítsük a gyermeket. Azonnal vonuljunk vissza a homokozótól, és vigyük olyan helyre, ahol biztonságban érzi magát. Segítsünk neki letörölni a homokot, és alkalmazzunk nyugtató proprioceptív tevékenységeket (pl. egy szoros ölelés, vagy a karok és lábak nyomása). Csak akkor térjünk vissza a játékhoz, ha a gyermek teljesen megnyugodott, de akkor is csak a korábban tolerált biztonságos távolságba.
🏡 Érdemes otthoni homokozót beszerezni?
Igen, az otthoni homokozó nagy előnye, hogy kontrollált környezetet biztosít. A gyermek a saját tempójában, megszokott környezetében fedezheti fel az anyagot, és mi biztosíthatjuk a higiéniát is. Egy kisebb homokozó asztal is elegendő lehet a kezdeti deszenzitizációs gyakorlatokhoz.
Leave a Comment