A rejtőzködő figyelemzavar: a felnőttkori ADHD tünetei és a diagnózis fontossága

Sokan élik le az életüket abban a hitben, hogy csupán lusták, szeleburdiak vagy egyszerűen képtelenek összeszedni magukat. Nap mint nap megküzdenek a halogatással, az elveszett kulcsokkal és a befejezetlen feladatok nyomasztó súlyával, miközben környezetük értetlenül figyeli a bennük rejlő potenciál és a valós teljesítmény közötti szakadékot. Ez az állandó belső feszültség és az önvád spirálja mögött azonban gyakran nem jellemhiba, hanem egy neurobiológiai sajátosság húzódik meg. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD, nem csak a rendetlen iskolásfiúk betegsége, hanem felnőttek millióit érintő valóság.

A társadalmi sztereotípiák hosszú évtizedeken át elhitették velünk, hogy az ADHD-ból egyszerűen ki lehet nőni. A tudományos kutatások azonban ma már egyértelműen bizonyítják, hogy az érintett gyermekek jelentős részénél a tünetek felnőttkorban is megmaradnak, csupán átalakulnak. Míg egy kisgyermeknél a hiperaktivitás látványos rohangálásban nyilvánul meg, addig egy felnőttnél ez a nyugtalanság belsővé válik, és állandó gondolati pörgésként vagy feszültségként jelentkezik. A rejtőzködő figyelemzavar felismerése azért is nehéz, mert a felnőttek az évek során kifinomult túlélési stratégiákat, úgynevezett maszkolást fejlesztenek ki.

Ez a folyamatos szerepjátszás azonban hatalmas energiákat emészt fel, ami végül krónikus fáradtsághoz, kiégéshez vagy depresszióhoz vezethet. Az érintett nők helyzete még speciálisabb, hiszen a társadalmi elvárások sokszor kényszerítik őket a tökéletes rendszerezettség látszatára. Egy kismama számára, akinek egyszerre kellene kézben tartania a háztartást, a gyereknevelést és a munkát, az ADHD tünetei valóságos rémálommá tehetik a hétköznapokat. A diagnózis hiányában ezek az anyák gyakran érzik magukat alkalmatlannak, pedig csupán az idegrendszerük működik másként.

Az ADHD nem a figyelem hiányáról szól, hanem a figyelem irányításának nehézségéről egy olyan világban, amely a linearitást jutalmazza.

A dopamin éhsége és az agyi huzalozás különbségei

Az ADHD hátterében az agy dopaminrendszerének eltérő működése áll, ami alapvetően határozza meg a motivációt és a jutalmazás érzékelését. A dopamin az a neurotranszmitter, amely segít nekünk abban, hogy a hosszú távú célokra fókuszáljunk a pillanatnyi élvezetek helyett. Egy ADHD-s agyban azonban a dopamin szintje alacsonyabb, vagy az agysejtek nem használják fel hatékonyan ezt a vegyületet. Emiatt az érintettek folyamatosan keresik az új, izgalmas ingereket, amelyek képesek megemelni ezt a szintet.

Ez a biológiai éhség magyarázza meg, miért tud egy figyelemzavaros felnőtt órákon át hiperfókuszálni egy őt érdeklő témára, miközben képtelen tíz percet tölteni egy unalmas számla befizetésével. Az agy ilyenkor nem választja a lustaságot, egyszerűen nem kapja meg a szükséges kémiai támogatást a monoton feladatok elvégzéséhez. A végrehajtó funkciók gyengesége miatt a tervezés, a Priorizálás és az időérzékelés is sérül, ami kívülről nézve megbízhatatlanságnak tűnhet. Valójában azonban az agy elülső területei, a prefrontális kéreg funkciói nem megfelelően hangolódnak össze.

A modern képalkotó eljárások során jól látható, hogy bizonyos agyterületek közötti kommunikáció lassabb vagy kevésbé hatékony ezeknél az embereknél. Ezért van az, hogy egy ADHD-s számára a „csak kezdd el” tanács körülbelül annyit ér, mintha egy rövidlátónak azt mondanánk, hogy „próbálj meg jobban látni”. A diagnózis elfogadása az első lépés ahhoz, hogy ne akarjuk a saját agyunkat egy olyan sablonba kényszeríteni, amelyre nem lett tervezve.

Amikor a hiperaktivitás belső feszültséggé szelídül

Felnőttkorban a fizikai nyugtalanság ritkán jelenik meg úgy, hogy az illető felugrál az asztaltól egy értekezlet közben. Ehelyett finomabb jelek formájában mutatkozik meg, mint például a tollal való kattogtatás, a láb folyamatos rázása vagy a körömrágás. Sokan számolnak be arról, hogy belül olyan érzésük van, mintha egy folyamatosan járó motor hajtaná őket, amit nem tudnak leállítani. Ez a belső vibrálás megnehezíti a relaxációt, az elalvást és a jelenben való megélést.

A gondolatok cikázása egy másik tipikus felnőttkori tünet, ahol az egyik ötlet szüli a másikat, gyakran félbeszakítva az aktuális tevékenységet. Ezt nevezzük asszociatív gondolkodásnak, ami ugyan a kreativitás forrása lehet, de a mindennapi hatékonyságot alaposan aláássa. Az érintettek gyakran érzik úgy, hogy ezer irányba húzza őket az agyuk, és mire az egyik dologba belefognának, már egy másik tűnik fontosabbnak. Ez a fajta kognitív hiperaktivitás az oka annak, hogy az ADHD-s felnőttek lakása sokszor tele van félbehagyott projektekkel.

Az impulzivitás is jelen van, de már nem csak gyermeki kicsapongások formájában jelentkezik a hétköznapokban. Megnyilvánulhat meggondolatlan vásárlásokban, hirtelen felindulásból elkövetett munkahelyváltásokban vagy abban, hogy az illető folyamatosan mások szavába vág. Az érzelmi impulzivitás pedig azt jelenti, hogy az érzelmeket sokkal intenzívebben élik meg, mint az átlag, legyen szó lelkesedésről vagy elkeseredésről. Gyakran vádolják őket túlérzékenységgel, holott csupán az érzelemszabályozásért felelős fékek működnek gyengébben az agyukban.

A láthatatlan tünetek listája és változatai

Az ADHD nem egyforma mindenkinél, és fontos tudni, hogy három fő típust különböztet meg a tudomány. Van, akinél a figyelemzavar dominál, van, akinél a hiperaktivitás és impulzivitás, és létezik a kombinált típus. Az alábbi táblázat segít átlátni a leggyakoribb felnőttkori megnyilvánulásokat a mindennapi élet különböző területein.

Életterület	Gyakori tünetek és nehézségek
Munkaszervezés	Halogatás, a határidők krónikus túllépése, nehézségek a prioritások felállításában.
Otthoni élet	Rendetlenség, elfelejtett számlák, nehézségek a rutinok kialakításában és tartásában.
Társas kapcsolatok	Félbeszakítás, feledékenység az ígéretekkel kapcsolatban, késés a találkozókról.
Érzelmi világ	Alacsony kudarctűrés, hirtelen dühkitörések vagy túlzott lelkesedés, érzelmi kimerültség.

Ezek a tünetek önmagukban bárkinél előfordulhatnak egy nehéz héten vagy stresszes időszakban. Az ADHD diagnózisának alapfeltétele azonban, hogy ezek a nehézségek gyermekkor óta fennállnak, és az élet több területén is jelentős akadályt gördítenek a boldogulás elé. Nem csak arról van szó, hogy valaki néha elhagyja a telefonját, hanem arról, hogy ez a fajta káosz alapvetően határozza meg az önképét és az életminőségét.

Sok felnőttnél a diagnózis csak akkor merül fel, amikor a korábban jól működő kompenzációs mechanizmusok csődöt mondanak. Ez gyakran egy nagy életmódbeli váltáskor következik be, például amikor valaki szülővé válik, vagy felelősségteljesebb pozícióba kerül a munkahelyén. Amíg csak magunkért felelünk, a káosz valahogy kordában tartható, de amint mások igényeihez is igazodni kell, a rejtőzködő tünetek felszínre törnek. Ilyenkor a környezet gyakran értetlenkedik, hiszen az érintett korábban „olyan jól elvolt”.

Miért marad rejtve az ADHD a nők esetében

A statisztikák szerint a fiúkat háromszor-négyszer gyakrabban diagnosztizálják ADHD-val gyermekkorban, mint a lányokat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a nők körében ritkább a zavar, hanem azt, hogy náluk másként mutatkozik meg. A lányoknál gyakrabban fordul elő a figyelemhiányos típus, ami nem jár látványos rendetlenkedéssel az osztályteremben. Ők azok a csendes, ábrándozó kislányok, akik „bámulnak ki az ablakon”, és bár okosak, az eredményeik elmaradnak a képességeiktől.

A társadalmi szocializáció során a lányok azt tanulják meg, hogy kedvesnek, együttműködőnek és rendezettnek kell lenniük. Emiatt ők sokkal nagyobb erőfeszítést tesznek a tüneteik elrejtésére, amit maskingnak vagy maszkolásnak nevezünk. Ez a folyamatos önmonitorozás elképesztő belső szorongáshoz vezet. Egy ADHD-s nő lehet, hogy kifelé tökéletes rendet tart az otthonában, de ezt csak úgy tudja elérni, ha minden más energiáját felemészti a takarítás és a rendszerezés, közben pedig a belső világa darabokra hullik.

A nők számára a diagnózis gyakran nem egy megbélyegzés, hanem az élethosszig tartó ‘rossz vagyok’ érzés alóli feloldozás.

A hormonális változások is jelentősen befolyásolják az ADHD tüneteit, amiről sajnos még mindig kevés szó esik. Az ösztrogénszint csökkenése – például a menstruációs ciklus bizonyos szakaszaiban, szülés után vagy a menopauza idején – súlyosbíthatja a kognitív nehézségeket. Sok édesanya a szülés utáni depresszió gyanújával fordul orvoshoz, miközben valójában a kezeletlen ADHD-ja vált kontrollálhatatlanná a hormonális viharok és a megnövekedett kognitív terhelés hatására. A diagnózis hiányában ezek a nők gyakran maradnak magukra azzal az érzéssel, hogy csődöt mondtak anyaként és nőként.

Az érzelmi disreguláció és a rejection sensitivity dysphoria

Az ADHD-s felnőttek egyik legfájdalmasabb, mégis legkevésbé ismert tünete a Rejection Sensitive Dysphoria (RSD), azaz az elutasításra való szélsőséges érzékenység. Ez egy olyan intenzív érzelmi fájdalom, amely akkor jelentkezik, ha az illető úgy érzi, elutasították, kritizálták, vagy nem felelt meg az elvárásoknak. Mivel az ADHD-s agy nehezebben szűri és szabályozza az érzelmeket, egy apró megjegyzés is képes világvége-hangulatot vagy mély letörést okozni.

Ez az érzékenység gyakran vezet „people pleasing” (mások kedvében járás) viselkedéshez, ahol az érintett mindent megtesz azért, hogy elkerülje a konfliktusokat és a negatív visszajelzéseket. Ez azonban egy újabb csapda, hiszen a folyamatos megfelelési kényszer és a saját igények háttérbe szorítása garantált út a kiégéshez. A környezet gyakran drámainak vagy túlérzékenynek bélyegzi meg őket, ami tovább mélyíti az elszigeteltség érzését. A diagnózis során fontos megérteni, hogy ez az érzelmi hullámvasút nem a gyengeség jele, hanem a neurobiológiai huzalozás része.

Az érzelemszabályozási nehézségek miatt a düh vagy a frusztráció is hirtelen robbanhat. Egy ADHD-s felnőtt számára sokkal nehezebb „lenyelni” a bosszúságot, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezte. Ezek a kitörések gyakran bűntudattal és önostorozással végződnek, hiszen az érintett tisztában van vele, hogy reakciója túlzó volt, mégsem tudta megakadályozni. A szabályozási képesség fejlesztése terápiás úton lehetséges, de az alapja minden esetben az önelfogadás és a saját működésünk mély ismerete.

A mindennapi káosz és a végrehajtó funkciók harca

A végrehajtó funkciók olyanok az agyunkban, mint egy nagyvállalat vezérigazgatója: ők felelnek a szervezésért, a döntéshozatalért és a feladatok ütemezéséért. ADHD esetén ez a „vezérigazgató” gyakran szabadságon van vagy elalszik az asztalánál. Ezért okoz nehézséget egy többlépcsős folyamat – például egy ebéd megfőzése vagy egy projekt megtervezése – átlátása. Az érintettek gyakran elakadnak az első lépésnél, vagy a folyamat közepén elterelődik a figyelmük valami apróságra, és soha nem jutnak el a befejezésig.

Az idővakság (time blindness) egy másik gyakori jelenség, ami miatt az ADHD-sok máshogy érzékelik az idő múlását. Számukra csak kétféle idő létezik: a „most” és a „nem most”. Emiatt a határidők, amik még messze vannak, nem ösztönzik őket cselekvésre, amíg nem válnak égetően sürgőssé. Ez a krónikus halogatás nem lustaság, hanem az agy képtelensége arra, hogy a jövőbeli következményeket jelenbeli motivációvá alakítsa. A végeredmény pedig az utolsó pillanatos kapkodás, az adrenalin hajtotta éjszakázás és a folyamatos stressz.

Az emlékezet is gyakran megtréfálja őket, különösen a munkamemória területén. Hiába tudják, mit akartak venni a boltban, amint belépnek az ajtón és meglátnak valami újat, az információ törlődik. Ez a mentális „tárhelyhiány” miatt van szükségük vizuális emlékeztetőkre, cetlikre és listákra, bár sokszor még ezeket is elfelejtik megnézni. A környezet számára ez feledékenységnek vagy nemtörődömségnek tűnhet, de valójában egy folyamatos küzdelem a belső és külső zajok kiszűrésével.

A diagnózis mint megváltás: miért fontos az azonosítás

Sokan tartanak attól, hogy a diagnózis egyfajta bélyeget nyom rájuk, de a legtöbb felnőtt számára ez inkább egy hatalmas megkönnyebbülés. A tudat, hogy nem hibásak, hanem másmilyenek, segít átírni az életük eddigi kudarcait. A diagnózis lehetővé teszi a gyászfolyamatot is: gyászolják azt az embert, akivé válhattak volna, ha korábban segítséget kapnak, és azt az energiát, amit a rejtőzködésre fordítottak. Ez az önismereti munka elengedhetetlen a gyógyuláshoz és a továbblépéshez.

Szakmailag a diagnózis kaput nyit a célzott segítség felé. Az ADHD nem egy olyan állapot, amit „meg lehet gyógyítani”, de hatékonyan menedzselhető. A diagnózis után elérhetővé válnak a specifikus terápiák, az ADHD-coaching és szükség esetén a gyógyszeres kezelés is. Ezek az eszközök segítenek abban, hogy a neurodivergens agy erősségeit (mint a kreativitás, a problémamegoldás és a lelkesedés) kiaknázzuk, miközben a nehézségeket minimalizáljuk.

A párkapcsolatok szempontjából is kritikus a pontos azonosítás. Sok házasság megy tönkre azért, mert az egyik fél „gyereknek” vagy „megbízhatatlannak” érzi a másikat, míg az ADHD-s partner folyamatosan kritizálva érzi magát. Ha mindkét fél megérti a zavar biológiai hátterét, a vádaskodást felválthatja az együttműködés és a közös stratégiaalkotás. A diagnózis fontossága tehát nem csak az egyéni jólétben, hanem a családi béke megőrzésében is rejlik.

Hogyan zajlik a kivizsgálás felnőttkorban

A felnőttkori diagnózis folyamata Magyarországon jelenleg nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Mivel az ADHD idegrendszeri fejlődési zavar, a diagnózist klinikai szakpszichológus és pszichiáter állítja fel. A folyamat általában több alkalomból áll, ahol részletesen áttekintik az egyén élettörténetét, különös tekintettel a gyermekkorra. Gyakran kérnek be iskolai bizonyítványokat vagy interjút készítenek a szülőkkel, partnerekkel, hogy objektív képet kapjanak a tünetek fennállásáról.

A tesztelés során különböző kérdőíveket és kognitív teszteket alkalmaznak, amelyek a figyelmet, az impulzivitást és a végrehajtó funkciókat mérik. Fontos a differenciáldiagnózis is, hiszen az ADHD tünetei átfedhetnek más állapotokkal, például a szorongással, a depresszióval vagy a bipoláris zavarral. Egy alapos szakember nem csak a tüneteket nézi, hanem azt is, hogyan hatnak azok az illető mindennapi funkcióira és közérzetére. A cél nem a címkézés, hanem a hatékony támogatási terv kidolgozása.

Sokan választják a magánellátást a gyorsabb folyamat érdekében, de léteznek állami diagnosztizáló központok is, bár itt gyakran hosszú a várólista. Érdemes olyan szakembert keresni, akinek van tapasztalata a felnőttkori ADHD területén, mert sajnos még ma is vannak olyan orvosok, akik szerint felnőttkorban ez a zavar nem létezik. A tudatos tájékozódás és a sorstárs-közösségek segíthetnek abban, hogy megtaláljuk a megfelelő utat a diagnózis felé.

Az ADHD és a munkahelyi kihívások

A munka világában az ADHD egyszerre lehet átok és áldás. Az érintettek gyakran kiválóak válsághelyzetekben, ahol gyors döntésekre és kreativitásra van szükség, de elvéreznek az adminisztrációban vagy a monoton folyamatokban. A rejtőzködő figyelemzavar miatt sokan olyan munkakörben ragadnak, amely nem illik az agyuk működéséhez, és naponta küzdenek az alkalmatlanság érzésével. Egy jól megválasztott karrier azonban szárnyakat adhat a neurodivergens elmének.

A munkahelyi környezet kialakítása sokat segíthet. A zajszűrő fejhallgatók, a vizuális tervezőtáblák vagy a rugalmas munkaidő alapvető fontosságúak lehetnek egy ADHD-s alkalmazott számára. Sokan félnek bevallani a diagnózisukat a főnöküknek, tartva az előítéletektől, de bizonyos esetekben a transzparencia segíthet a megfelelő ésszerű alkalmazkodás megteremtésében. Nem különleges bánásmódról van szó, hanem olyan feltételekről, amelyek között az egyén a tőle telhető legjobbat tudja nyújtani.

A vállalkozói lét gyakran vonzó az ADHD-s felnőttek számára, hiszen itt maguk oszthatják be az idejüket és olyan feladatokra fókuszálhatnak, amik lelkesítik őket. Ugyanakkor ez a forma hatalmas veszélyeket is rejt: az önfegyelem hiánya, az adóügyek elhanyagolása és a túlvállalás gyorsan csődbe viheti a legkreatívabb vállalkozást is. Itt válik fontossá a külső kontroll vagy egy olyan asszisztens bevonása, aki segít a strukturálásban és a földön maradásban.

Párkapcsolati dinamika és a társ támogatása

Egy párkapcsolatban az ADHD tünetei gyakran okoznak visszatérő konfliktusokat. A nem érintett fél úgy érezheti, hogy ő cipeli az összes felelősséget, ő a „szülő”, míg a társa csak a szórakozásra koncentrál. Az ADHD-s partner viszont állandóan úgy érzi, hogy kritizálják, és soha nem tud elég jó lenni, bármennyire is igyekszik. Ez a szülő-gyerek dinamika lassan megöli a romantikát és a bizalmat. A diagnózis segít keretbe foglalni ezeket a vitákat, és eltávolítja a szándékosság vádját.

A közös nyelv megtalálása az első lépés. Fontos megérteni, hogy ha a társunk elfelejtette megvenni a tejet, az nem azért van, mert nem szeret minket, hanem mert az agya eldobta az információt egy másik inger hatására. A megoldás nem a még több veszekedés, hanem az olyan külső rendszerek bevezetése, mint a közös digitális bevásárlólista vagy a falinaptár. A humor és a türelem elengedhetetlen, ahogy az is, hogy a nem ADHD-s fél is megkapja a támogatást, amire szüksége van.

Az intimitás terén is megjelenhetnek a tünetek. A figyelem elkalandozása az ágyban, vagy az impulzivitás miatti túl intenzív érzelmi reakciók mind részei lehetnek a képnek. Ugyanakkor az ADHD-sok gyakran képesek mély empátiára és izgalmas, spontán kalandokra, ami frissen tarthatja a kapcsolatot. A kulcs az őszinte kommunikáció és annak elfogadása, hogy a szeretet nem feltétlenül a tökéletes rendben és a pontos érkezésekben nyilvánul meg.

A boldog kapcsolat titka ADHD mellett nem a normalitásra való törekvés, hanem a közös rendszerek és a végtelen humorérzék.

Öngondoskodás és gyakorlati stratégiák

A diagnózis utáni élet egyik legfontosabb feladata a saját működésünkhöz illeszkedő stratégiák kidolgozása. Felejtsük el a hagyományos határidőnaplókat, ha azok soha nem működtek nálunk! Keressünk olyan eszközöket, amelyek vizuálisak és interaktívak. Sokan esküsznek a „testdublőr” módszerre, ami annyit jelent, hogy valaki más jelenlétében végzik az unalmas feladatokat – a másiknak nem kell segítenie, csak a puszta jelenléte segít a fókusz megtartásában.

Az alvás, a táplálkozás és a mozgás hármasa az ADHD-soknál nem csak általános jótanács, hanem az idegrendszer karbantartásának alapkövei. A rendszeres sport segít a dopaminszint természetes emelésében és a belső feszültség levezetésében. Az étkezésnél érdemes kerülni a vércukorszint hirtelen ingadozásait, mert azok súlyosbítják a figyelemzavart. Az alváshigiénia pedig kritikus, hiszen a kialvatlan ADHD-s agy szinte képtelen a védekezésre a tünetek ellen.

Tanuljunk meg nemet mondani és határokat szabni. Mivel hajlamosak vagyunk a túlzott lelkesedésre, gyakran vállalunk be olyan dolgokat, amikre valójában nincs kapacitásunk. A „várj, megnézem a naptáramat” mondat bevezetése életmentő lehet, mert időt ad az agyunknak a mérlegelésre az impulzív igen helyett. Az önelfogadás része az is, hogy felismerjük: nem kell mindent ugyanúgy csinálnunk, mint a neurotipikus embereknek. Ha nekünk az segít, hogy tíz ébresztőt állítunk be reggel, akkor tegyük azt bűntudat nélkül.

Az ADHD mint szupererő: mítosz vagy valóság?

Gyakran hallani, hogy az ADHD egyfajta szupererő, ami kreativitást és különleges képességeket ad. Fontos ezt óvatosan kezelni: egy kezeletlen figyelemzavarral küzdő ember számára, aki épp az adósságaival és a romokban lévő kapcsolataival küzd, ez a kijelentés sértő lehet. Az ADHD elsősorban egy nehézség, egy akadályozottság a modern világban. Ugyanakkor tény, hogy a neurodivergens agy képes olyan összefüggések meglátására, amikre mások nem.

A hiperfókusz képessége, ha megfelelő mederbe terelik, elképesztő teljesítményekre sarkallhat. Sok sikeres művész, feltaláló és vállalkozó érintett, akik a zavart nem leküzdötték, hanem megtanultak vele együttműködni. Az ADHD-sok gyakran bátrak, kockázatvállalók és rendkívül szórakoztató társasági emberek. Ez a széles látókör és a szabályoktól eltérő gondolkodás az, ami innovációt hozhat a világba, feltéve, ha az egyén megkapja a szükséges támogatást a mindennapi élet apró-cseprő dolgainak kezeléséhez.

A cél nem az, hogy „normálissá” váljunk, hanem az, hogy megtaláljuk azt a környezetet, ahol a különlegességünk érték, a nehézségeink pedig menedzselhetőek. Ehhez szükség van a társadalom érzékenyítésére is, hogy a figyelemzavart ne rosszaságnak vagy gyengeségnek lássák. A rejtőzködő figyelemzavar napvilágra hozatala nem csak az egyéni sorsokat változtatja meg, hanem segít egy elfogadóbb és sokszínűbb világ felépítésében is, ahol minden agy típusnak helye van.

Ha magunkra ismertünk a tünetekben, ne essünk pánikba, és ne is söpörjük a szőnyeg alá az érzéseinket. A felismerés az első lépés a szabadság felé. Keressünk fel egy szakembert, olvassunk hiteles forrásokból, és kapcsolódjunk olyan közösségekhez, ahol nem kell magyarázkodnunk a szétszórtságunk miatt. Az ADHD-val élni nem könnyű, de megfelelő támogatással egy teljes, boldog és sikeres élet kapuja nyílhat meg előttünk, ahol végre nem a maszkunkat, hanem valódi önmagunkat adhatjuk a világnak.

Gyakran ismételt kérdések a felnőttkori figyelemzavarról