Amikor egy párkapcsolat végleg megromlik, a legtöbb szülő azt gondolja, a válás az a pont, ahol a legnagyobb trauma éri a gyermeket. A szétválás kétségtelenül fájdalmas, de gyakran elfelejtjük, hogy van ennél sokkal pusztítóbb állapot: az a krónikus, mérgező légkör, amelyben a gyerek nap mint nap ébred és fekszik. A szakemberek egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet arra, hogy a szülők közötti állandó, megoldatlan feszültség, még akkor is, ha a szülők együtt maradnak, sokkal súlyosabb, hosszú távú károkat okozhat, mint egy tiszta, bár fájdalmas szakítás. Ez a folyamatos stressz nemcsak szorongáshoz vezet, hanem közvetlen utat nyithat a gyermekkori depresszió kialakulásához.
Miért a folyamatos feszültség a csendes gyilkos?
A válás egy egyszeri, bár elhúzódó trauma, ami után a rendszer stabilizálódhat. A folyamatos konfliktus viszont egy állandóan jelen lévő stresszor, amely sosem ad esélyt a gyermeki idegrendszernek a megnyugvásra. Képzeljük el, hogy a gyermek otthona nem egy biztonságos menedék, hanem egy állandóan rezgő, kiszámíthatatlan földrengés zóna. A gyermekek alapvető biológiai igénye a biztonság és a kiszámíthatóság, és amikor ezt a bázist a két legfontosabb ember (anya és apa) teszi tönkre, a következmények mélyrehatóak. A gyermekek ösztönösen próbálják értelmezni és megoldani a szüleik közti feszültséget, még akkor is, ha ez a feladat meghaladja a kognitív képességeiket.
A szülők közötti viszályoknak számos formája lehet. Nem csak a hangos veszekedések számítanak. Sokszor a passzív agresszió, a dacos hallgatás, a másik szülő semmibevétele vagy a folyamatos kritizálás okozza a legnagyobb kárt. A gyermekek hihetetlenül érzékenyek a nem verbális jelekre: az elhúzott szájra, a szúrós tekintetre, a megfagyott légkörre. Ezek a finom jelzések állandó készültségben tartják az idegrendszerüket.
A gyerekek belsővé teszik a konfliktust. Azt hiszik, ők a felelősek a szüleik boldogtalanságáért, vagy hogy ha elég jók lennének, a veszekedés megszűnne. Ez a bűntudat és önhibáztatás az első lépés a depresszió felé.
A neurobiológia árnyoldala: A kortizol állandó szintje
Amikor a gyermek folyamatosan feszültséget érzékel, a szervezete biológiai vészhelyzetre reagál. A stresszhormon, a kortizol szintje tartósan megemelkedik. Normális esetben a kortizol segít a veszélyre való reagálásban (harcolj vagy menekülj), de ha a szintje sosem csökken le, az súlyos következményekkel jár.
A krónikusan magas kortizolszint károsítja az agy fejlődő területeit, különösen a hippokampuszt (amely a memória és az érzelmek szabályozásáért felelős) és a prefrontális kortexet (amely a döntéshozatalért és a végrehajtó funkciókért felelős). Ez a károsodás nehezíti az érzelmek szabályozását, rontja a koncentrációt, és hosszú távon növeli a mentális zavarok, így a depresszió kockázatát is.
A gyermekek, akik ilyen környezetben nőnek fel, gyakran mutatnak hiperéberséget. Folyamatosan figyelik a szülők hangulatát, próbálják előre jelezni a robbanást, és mindent megtesznek annak elkerüléséért. Ez a túlélési mechanizmus rendkívül kimerítő, és az állandó kimerültség is hozzájárul a depresszív állapotok kialakulásához.
Hogyan szivárog be a feszültség a gyermeki lélekbe?
A szülői konfliktusok több fő úton vezetnek pszichés problémákhoz:
Az érzelmi elérhetőség hiánya
Amikor a szülők folyamatosan egymással vannak elfoglalva – a harccal, a sérelmekkel, a dühvel – érzelmileg elérhetetlenné válnak a gyermek számára. Lehet, hogy fizikailag jelen vannak, de a figyelmük máshol jár. A gyermek elveszíti azt a biztonságos bázist, ahonnan felfedezheti a világot, és ahová visszatérhet, ha megijedt. Ez a hiányosság különösen az anya-gyermek kötődésben okozhat zavarokat, ami elengedhetetlen a gyermek érzelmi stabilitásához.
A trianguláció csapdája
A trianguláció az, amikor a gyermek akaratlanul bekerül a szülők közötti viszályba, vagy „üzenetvivővé” válik. Néha az egyik szülő nyíltan a gyermek elé tárja a sérelmeit a másik szülővel szemben, ezzel szövetségest keresve. Ez a helyzet hatalmas terhet ró a kicsire, hiszen lojalitási konfliktusba kerül. Nem szeretheti mindkét szülőt anélkül, hogy ne árulná el a másikat – ez a helyzet mélységes szorongást és szégyent okoz.
A gyermeknek nem szabadna bíróvá vagy mediátorrá válnia a saját otthonában. A szülői szerepek összekeverése a gyermek felelősségtudatát és szorongását növeli.
Modellezés és tanulás
A gyermekek a szüleiktől tanulják meg, hogyan kell kezelni a stresszt és a konfliktusokat. Ha a szülők folyamatosan destruktív módon oldják meg (vagy nem oldják meg) a problémáikat, a gyermek ezt a mintát veszi át. Kétféle kimenetel lehetséges: a gyermek vagy maga is agresszív, konfliktuskereső lesz (externalizáló viselkedés), vagy befelé fordul, elnyomja az érzéseit, és saját magát bünteti (internalizáló viselkedés), ami a depresszió tipikus jele.
A depresszió nem csak felnőtt betegség: A tünetek felismerése
A gyermekkori depresszió felismerése nehéz, mert a tünetek gyakran eltérnek a felnőtteknél tapasztaltaktól. Egy depressziós felnőtt lehet, hogy szomorú és passzív, de egy depressziós gyermek sokszor ingerlékeny, dühös, vagy éppen túlságosan is ragaszkodó. A szülők hajlamosak a rossz viselkedésnek vagy a kamaszos hóbortnak tulajdonítani ezeket a jeleket, anélkül, hogy észlelnék a mélyben rejlő szomorúságot.
A belsővé váló fájdalom jelei
| Tüneti terület | Megnyilvánulás gyermekeknél |
|---|---|
| Érzelmi változások | Tartós szomorúság, ok nélküli sírás, állandó ingerlékenység, dührohamok, korábban élvezett tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése. |
| Fizikai panaszok | Gyakori fejfájás, hasfájás, hányinger (pszichoszomatikus tünetek), alvászavarok (túl sok vagy túl kevés alvás), étvágyváltozás. |
| Kognitív zavarok | Koncentrációs nehézségek, iskolai teljesítmény hirtelen romlása, önkritika és önhibáztatás, reménytelenség érzése. |
| Szociális viselkedés | Visszahúzódás, a barátokkal való találkozások kerülése, szeparációs szorongás (különösen kisebb korban), a szülőhöz való túlzott ragaszkodás. |
Különösen riasztó jel, ha a gyermek reménytelenségről beszél, vagy ha a szeparációs szorongás olyan mértékűvé válik, hogy nem hajlandó iskolába menni. Ezek a tünetek, ha tartósan (több mint két hétig) fennállnak, komoly szakmai figyelmet igényelnek, mivel a szülői konfliktusok által generált stressz depresszív epizóddá alakulhat.
Fejlődési szakaszok és a konfliktus eltérő hatásai
A konfliktus káros hatása a gyermek életkorától függően változik. Egy csecsemő másképp reagál a feszültségre, mint egy kamasz, de a romboló hatás mindkét esetben jelen van.
A csendes sírás: Hatások csecsemő- és kisgyermekkorban
A csecsemők és totyogók nem tudják szavakba önteni a szorongásukat, de a testük és a viselkedésük jelzi a problémát. A szülői feszültség a kötődési mintázatot veszélyezteti. Ha a szülő (aki maga is stresszes a konfliktus miatt) nem tud megfelelően reagálni a baba szükségleteire, a gyermeknél bizonytalan vagy dezorganizált kötődés alakulhat ki.
Ez a bizonytalanság gyakran megnyilvánul alvászavarokban, etetési problémákban, vagy abban, hogy a gyermek folyamatosan nyugtalan, nehezen vigasztalható. A gyermekek a szülők érzelmi állapotát tükrözik; ha az anya (vagy az elsődleges gondozó) stresszes és szorongó, a gyermek is ezt a mintát veszi át. Hosszú távon ez a korai stresszérzékenység alapozza meg a későbbi szorongásos és hangulati zavarokat.
Az iskolai teljesítmény romlása és a szociális elszigetelődés
Az iskoláskorú gyermekek már sokkal jobban értik a konfliktusok tartalmát, de még mindig hiányzik a képességük a hatékony megküzdésre. A szülői viszályok miatt kognitív erőforrásaik lefoglalódnak. Ahelyett, hogy az iskolai feladatokra koncentrálnának, a gondolataikat a szülői problémák kötik le.
Gyakran tapasztalható náluk az iskolai elutasítás vagy a hirtelen romló tanulmányi eredmény. Továbbá, mivel szégyellik a családi légkört, elszigetelődhetnek a kortársaiktól. Nem akarnak barátokat hazavinni, mert félnek, hogy a barátok tanúi lesznek a szülők közötti állandó feszültségnek, ami tovább mélyíti az elszigetelődésből fakadó szomorúságot.
Lázadás vagy visszahúzódás: A kamaszkor nehéz terhei
Kamaszkorban a konfliktus hatásai a legdrámaibbak lehetnek. A kamaszoknak szükségük van a szülőktől való egészséges elkülönülésre, de ha az otthoni légkör mérgező, ez a folyamat félresiklik. A kamasz vagy lázadóvá válik, külső problémákba menekül (pl. drogok, alkohol, kockázatos viselkedés), vagy éppen ellenkezőleg, teljesen visszahúzódik, elzárkózik a szobájában, és mély depresszióba süllyed.
A szülői konfliktusok gyakran megkérdőjelezik a kamasz jövőbeni párkapcsolatokba vetett hitét is. Látva a szülők diszfunkcionális mintáját, cinikussá válhatnak, és azt gondolhatják, hogy a tartós, egészséges kapcsolat lehetetlen. A tanult tehetetlenség érzése, miszerint nem képesek hatni a környezetükre, a depresszió egyik fő mozgatórugója ebben az életkorban.
A konfliktusok finom árnyalatai: Mi a különbség a konstruktív és a destruktív veszekedés között?
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a szülők közötti alkalmi nézeteltérés önmagában nem káros, sőt, ha azt konstruktív módon oldják meg, az példát mutathat a problémamegoldásra. A gyereknek látnia kell, hogy két ember vitázhat, majd kibékülhet és meg tud állapodni.
Destruktív konfliktusok jellemzői (a depresszió melegágya):
- Verbalizált ellenségesség: Kiabálás, szidalmazás, fenyegetőzés.
- Fizikai agresszió: Tárgyak dobálása, lökdösődés (ez különösen traumatikus).
- Elkerülés és visszavonulás: Az egyik szülő érzelmileg teljesen elzárkózik, falat épít, ami a gyermeket bizonytalanságban hagyja.
- A gyermek bevonása: A gyermek felhasználása üzenetvivőként vagy szövetségesként (trianguláció).
A legkárosabb nem feltétlenül a hangerő, hanem a feloldatlanság. Ha a gyerek sosem látja a kibékülést, csak a folyamatos feszültséget és haragot, azt tanulja meg, hogy a kapcsolatok állandó veszélyforrások és a konfliktusok sosem érnek véget.
A konstruktív konfliktus kulcsa az, hogy a gyermek lássa, a szülők képesek a nézeteltérés után is szeretetteljesen és tisztelettel bánni egymással. Ha ez hiányzik, a gyerek elveszti a bizalmát a kapcsolatok stabilitásában.
Védőpajzsot építeni: Konfliktuskezelési stratégiák szülőknek
Ha a párkapcsolat már menthetetlen, és a folyamatos feszültség uralja a mindennapokat, a válás lehet a kevésbé rossz megoldás. Fontos azonban, hogy a válás folyamatát is a gyermek érdekeit szem előtt tartva, minimális konfliktussal kezeljék. De mi van akkor, ha a szülők még együtt vannak, és próbálnak javítani a helyzeten?
1. A szülői szerep elválasztása a párkapcsolattól
Ez a legnehezebb, de legfontosabb lépés. A szülőknek meg kell állapodniuk abban, hogy a gyermek előtt nem tárgyalnak ki párkapcsolati sérelmeket. Létre kell hozni egy „konfliktusmentes zónát” a gyermek számára. A szülői kommunikáció kizárólag a gyermek neveléséről, iskolai ügyeiről, egészségéről szólhat, és ennek a kommunikációnak tiszteletteljesnek kell lennie, még akkor is, ha a szülők egyébként utálják egymást.
2. Érzelmi validálás és a bűntudat oldása
Beszéljünk a gyermekkel az érzéseiről! Ne a konfliktusról, hanem a gyermek érzéseiről. Mondatok, mint például: „Látom, hogy feszült vagy, amikor mi apáddal vitatkozunk. Ez rendben van, ha szomorú vagy dühös vagy emiatt. De ne feledd, ez nem a te hibád.” Ez a fajta érzelmi validálás segít a gyermeknek feldolgozni a feszültséget, és csökkenti az önhibáztatás terhét.
3. Megküzdési minták tanítása
Ha a szülők veszekednek, és a gyermek tanúja volt ennek, a veszekedés után feltétlenül mutassanak be egy helyreállító folyamatot. Ez lehet egy bocsánatkérés a másik szülő felé (ha még élnek együtt), vagy egy magyarázat a gyermeknek: „Sajnáljuk, hogy kiabáltunk. Anya és apa néha nem ért egyet, de szeretjük egymást és téged is. Megpróbáljuk legközelebb nyugodtabban megbeszélni.” Ez megtanítja a gyermeket arra, hogy a konfliktusoknak van feloldása, és nem jelentenek világvégét.
4. A minőségi idő fontossága
A konfliktusos időszakokban a gyermeknek fokozott szüksége van a kizárólagos figyelemre. A minőségi idő (15-20 perc naponta, amikor a szülő teljes figyelmével a gyermekre koncentrál, telefon, tévé nélkül) megerősíti a kötődést, és jelzi a gyermek számára, hogy ő a legfontosabb, függetlenül a szülői problémáktól. Ez a stabilizáló faktor ellensúlyozza a konfliktus romboló hatását.
A szülői szövetség létrehozása válás után: A ko-parenting kihívásai
Ha a szakítás megtörténik, a konfliktus gyakran nem ér véget, hanem átalakul a gyermekfelügyelet és a logisztika körüli harccá. Ez a poszt-szeparációs konfliktus ugyanolyan káros, mint az együttélés alatti feszültség. A cél a hatékony ko-parenting (társszülőség) kialakítása, ami azt jelenti, hogy a szülők, mint partnerek működnek együtt a gyermek nevelésében, de mint pár már nem léteznek.
Ehhez elengedhetetlen a tiszta határok meghúzása. Kerülni kell a gyermek felhasználását információs csatornaként. A szülőknek a kommunikációt írásban vagy semleges platformokon (pl. közös naptár applikációk) kell lebonyolítaniuk, hogy minimalizálják a közvetlen interakciót, amely feszültséget generálhat. A gyermeknek tudnia kell, hogy mindkét otthonban biztonságban van, és hogy a szabályok konzisztensek, amennyire csak lehetséges.
A párkapcsolati sérelmek semlegesítése
A legveszélyesebb, amikor az egyik szülő negatívan beszél a másikról a gyermek előtt. Ez az úgynevezett „parental alienation” (szülői elidegenítés) a gyermek identitását támadja, hiszen a gyermek a másik szülő felét is saját magának érzi. Ha az egyik szülőt rossznak állítják be, a gyermek önbecsülése sérül, és ez erősen hozzájárul a depresszióhoz.
Még ha a szülői kapcsolat teljesen tönkre is ment, a gyermek előtt fenn kell tartani a semleges vagy pozitív képet a másik szülőről, legalábbis a gyermek szemszögéből. Például: „Apával/Anyával most nem értünk egyet, de ő a te apád/anyád, és szeret téged.”
A reziliencia fejlesztése: Erős alapok a bizonytalan talajon
A reziliencia, vagyis a lelki ellenálló képesség, nem veleszületett tulajdonság, hanem fejleszthető. A szülői konfliktusok közepette a gyermek rezilienciájának erősítése lehet a legjobb védelmi vonal a depresszió ellen.
Autonómia és kontroll érzetének visszaadása
A konfliktusok során a gyermek elveszíti a kontroll érzetét. Adjunk neki lehetőséget, hogy döntéseket hozzon saját életének kisebb területein (pl. mit vegyen fel, melyik filmet nézze meg). Ez segít helyreállítani azt az érzést, hogy hatással van a környezetére. Ha a gyermek látja, hogy képes megoldani kisebb problémákat, az önbizalma nő, és jobban tud megbirkózni a szülői feszültség okozta tehetetlenséggel.
Érzelmi kifejezés támogatása
Biztosítsunk a gyermek számára biztonságos utakat az érzései kifejezésére. Ez lehet rajzolás, naplóírás, sport vagy zene. A cél, hogy a gyermek ne fojtsa el a szorongását és dühét. A kreatív kifejezés a feszültség egészséges levezetésére szolgál, megelőzve az internalizálást, ami depresszióhoz vezethet.
Különösen hasznos lehet, ha a szülővel közösen olvasnak olyan könyveket, amelyek a válással, a szomorúsággal vagy a családi változásokkal foglalkoznak. Ezek a történetek segítenek a gyermeknek abban, hogy lássa: az ő helyzete nem egyedi, és van kiút a nehézségekből.
Mikor forduljunk szakemberhez? A vészjelzések
Egy tapasztalt szülői magazin szerkesztőjeként hangsúlyoznom kell: ha a konfliktusok elhúzódnak, és a gyermek viselkedése tartósan megváltozik, elengedhetetlen a szakmai segítség. A depresszió nem múlik el magától, és a kezeletlen gyermekkori depresszió növeli a felnőttkori mentális problémák kockázatát.
Azonnali beavatkozást igénylő jelek:
- Önsértő viselkedés: Bármilyen utalás az öngyilkosságra, halálvágy, vagy az önsértés (pl. vágás, ütögetés).
- Társadalmi funkciók elvesztése: Képtelen bejárni az iskolába, nem tudja ellátni a napi feladatokat.
- Súlyos szomatikus tünetek: Tartós alvásképtelenség, jelentős súlyvesztés, amely nem magyarázható orvosi okokkal.
- Súlyos regresszió: Kisebb korban már elhagyott viselkedésminták visszatérése (pl. bepisilés, ujjszopás).
A szakember lehet gyermekpszichológus, gyermekpszichiáter vagy családterapeuta. A családterápia különösen hasznos lehet, mivel nem csak a gyermeket, hanem a teljes családi rendszert kezeli, segítve a szülőket a kommunikációs minták megváltoztatásában.
Hosszú távú hatások: A felnőtté válás árnyai
A folyamatos szülői konfliktusoknak a gyermekkori depresszión túlmutató, hosszú távú következményei is vannak, amelyek kihatnak a felnőtt életre.
Párkapcsolati minták átvétele
Azok a felnőttek, akik krónikus konfliktusban éltek gyermekkorukban, gyakran ismétlik a szüleik mintáit. Vagy maguk is konfliktuskeresővé válnak, vagy éppen ellenkezőleg, annyira kerülik a feszültséget, hogy nem tudnak egészségesen kiállni magukért egy párkapcsolatban. A bizalom hiánya és a szorongó vagy elkerülő kötődési stílus jellemző rájuk.
Krónikus szorongás és testi betegségek
A folyamatosan magas kortizolszint gyermekkorban nem csak az agyat, hanem az immunrendszert is gyengíti. Felnőttkorban ezek az egyének hajlamosabbak lehetnek krónikus szorongásra, pánikbetegségre, sőt, bizonyos autoimmun betegségekre is. A test emlékszik a gyermekkorban átélt stresszre.
A személyiségfejlődési zavarok kialakulásának kockázata is megnő. A gyermek megtanulja, hogy a világ kiszámíthatatlan és veszélyes, ami befolyásolja az önértékelését és a másokba vetett bizalmát. A szülői konfliktusok tehát nem csupán átmeneti nehézséget jelentenek, hanem formálják a gyermek egész jövőbeni énképét és kapcsolatait. Ezért létfontosságú, hogy a szülők, ha már nem tudnak együtt élni, legalább tisztelettel váljanak el, és a gyermek érzelmi biztonságát tartsák elsődleges prioritásnak.
A szülői szerep nem engedheti meg a hosszú távú, megoldatlan harcot. Ha a szülők nem képesek megóvni a gyermeket a folyamatos feszültségtől, jobban teszik, ha külön utakon keresik a békét, hiszen ez a béke a gyermek mentális egészségének alapja.
Gyakran ismételt kérdések a szülői konfliktusok és a gyermeki depresszió kapcsolatáról
❓ A válás mindig jobb, mint a folyamatos konfliktus?
Nem feltétlenül a válás ténye a döntő, hanem az utána következő légkör. A szakemberek szerint a válás akkor jobb, ha az megteremti a lehetőséget a szülői konfliktusok jelentős csökkenésére. Ha a szülők válás után is folyamatosan harcolnak (különösen a gyermekfelügyelet miatt), az a gyermekre nézve ugyanolyan, vagy akár még károsabb is lehet, mint a feszült együttélés.
😔 Honnan tudhatom, hogy a gyermekem depressziós, és nem csak rossz a kedve?
A gyermekkori depresszió tartós, legalább két hétig fennálló tünetekben nyilvánul meg, amelyek jelentősen befolyásolják a gyermek mindennapi működését (iskolai teljesítmény, alvás, étkezés, szociális kapcsolatok). A kulcs a változás és a tartósság. Ha a gyermek elveszíti érdeklődését a korábban kedvelt tevékenységek iránt, vagy tartósan ingerlékeny, érdemes szakemberhez fordulni.
🗣️ Mennyi veszekedés számít „túl soknak” a gyermek szempontjából?
Nem a veszekedések száma, hanem a minősége és a feloldása számít. A destruktív, ellenséges, feloldatlan konfliktusok a károsak. Ha a gyermek gyakran (heti többször) tanúja kiabálásnak, némaságnak vagy egymás kritizálásának, az már túlzott terhelést jelent az idegrendszerére nézve. A gyermeknek látnia kell a helyreállítást is.
🛡️ Hogyan védhetem meg a gyermekemet a másik szülő agressziójától, ha nem élünk együtt?
A legfontosabb a határok felállítása. Ha a másik szülő kommunikációja mérgező, használjon írásos kommunikációt, és csak a gyermekkel kapcsolatos gyakorlati ügyekre koncentráljon. Kerülje a vitákat a gyermek jelenlétében. Ha a gyermek elmondja, hogy a másik szülő rosszat mond Önről, nyugtassa meg: „Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett. Tudnod kell, hogy én nagyon szeretlek téged, és a te érzéseid a legfontosabbak.” Súlyos esetekben (verbális vagy fizikai bántalmazás) jogi és gyermekvédelmi beavatkozás szükséges.
🤫 Kisebb korban is érti a gyermek a konfliktust, ha csendben zajlik?
Igen. A kisgyermekek rendkívül érzékenyek a szülők non-verbális kommunikációjára. A feszült testtartás, a dühös arckifejezés, a távolságtartás és a szobában uralkodó „megfagyott” légkör ugyanolyan stresszreakciót vált ki, mint a hangos veszekedés. A csendes, passzív-agresszív konfliktus gyakran még nehezebben feldolgozható, mert a gyermek nem tudja pontosan beazonosítani a veszélyt.
🧑⚖️ Mi az a trianguláció, és miért káros?
A trianguláció az, amikor a gyermek akaratlanul bekerül a szülők közötti konfliktusba, például üzenetvivővé válik, vagy az egyik szülő szövetségesként használja a másikkal szemben. Ez a gyermekben súlyos lojalitási konfliktust okoz, bűntudatot érez, és úgy érzi, el kell árulnia az egyik szülőt, hogy a másiknak megfeleljen. Ez a szerep a gyermek érzelmi fejlődését súlyosan károsítja, és a depresszió előfutára lehet.
🌱 Lehet-e a gyermek rezilienciáját fejleszteni, ha a konfliktusok elkerülhetetlenek?
Igen, a reziliencia fejleszthető. Bár a konfliktusok károsak, a szülői támogatás ellensúlyozhatja a hatásukat. Segíthet, ha a gyermeknek biztosítják a feltétel nélküli szeretetet, támogatják az érzelmi kifejezést (rajz, sport), és visszaadják neki a kontroll érzetét az életének más területein. A legfontosabb, hogy legalább az egyik szülő legyen érzelmileg elérhető és stabil bázist nyújtson.
Leave a Comment