Ülsz a játszótér szélén, élvezed a napsütést, amikor hirtelen éles sikoly töri meg a csendet. Odakapsz a fejed, és látod, ahogy a te édes, angyali kisfiad vagy kislányod éppen teli szájjal beleharap a mászókán mellette álló kisgyerek karjába. A gyomrod azonnal görcsbe rándul, az arcodat elönti a forróság, és legszívesebben a föld alá süllyednél a szégyentől. Nem érted, mi történt, hiszen otthon szeretetben neveled, soha nem láthatott hasonlót, mégis megtörtént az, amitől minden szülő retteg: a gyermeked agresszívan lépett fel egy társával szemben.
A kisgyermekkori agresszió az egyik legnehezebben kezelhető és legmegterhelőbb nevelési kihívás, amivel a szülők szembesülhetnek. Fontos tisztázni, hogy az ütések, harapások és csípések ebben az életkorban ritkán szólnak a rosszindulatról vagy a szándékos bántásról. Ezek az akciók sokkal inkább éretlen kommunikációs kísérletek, amelyek a gyermek belső feszültségét, tehetetlenségét vagy éppen a felfedezési vágyát tükrözik. Amikor a kicsi még nem rendelkezik a megfelelő eszköztárral az érzelmei kifejezéséhez, a teste válik az elsődleges eszközzé a véleménynyilvánításra.
A fejlődéslélektan a tettek mögött
A kisgyermekek agya, különösen az érzelmek szabályozásáért felelős prefrontális kéreg, még messze van a teljes fejlettségtől. Ebben az időszakban az ösztönös reakciók uralják a viselkedést, a gátló funkciók pedig csak nagyon lassan, évek alatt épülnek be. Amikor egy kétévest elöntenek az indulatok, az agya „túléli üzemmódba” kapcsol, ahol az ütés vagy a harapás egyfajta biológiai válaszreakció a fenyegetettségre vagy a frusztrációra.
A beszédfejlődés szorosan összefügg az agresszív megnyilvánulások gyakoriságával. Minél kevesebb szót ismer a gyermek, annál valószínűbb, hogy a kezeivel vagy a fogaival fog „beszélni”. Egy másfél éves kicsi még nem tudja azt mondani: „Nagyon dühös vagyok, mert elvetted a kedvenc dömperemet, és szeretném visszakapni”. Ehelyett egyszerűen odaüt vagy beleharap a másikba, mert ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy jelezze az elégedetlenségét.
Érdemes megfigyelni, hogy az agresszió gyakran olyankor jelentkezik, amikor a gyermek elfárad, megéhezik, vagy túl sok inger éri. A túlingerelt idegrendszer képtelen a finomhangolásra, így a feszültség fizikai úton távozik. A szülő feladata ilyenkor nem a büntetés, hanem az, hogy segítsen a gyermeknek lefordítani ezeket a belső impulzusokat elfogadhatóbb formákra.
A gyermeked viselkedése nem ellened irányul, hanem érted kiált: egy éretlen idegrendszer segélykérése a káoszban.
Miért harap a kicsi, és hogyan állítsuk meg?
A harapás az egyik legmegdöbbentőbb élmény a szülő számára, hiszen rendkívül intim és fájdalmas támadási forma. Gyakran már csecsemőkorban, a fogzás idején megjelenik, amikor a baba felfedezi a rágás erejét és az azzal járó megkönnyebbülést. Később, a tipegőkorban a harapás lehet az izgalom jele, vagy egyfajta kísérletezés is az ok-okozati összefüggésekkel.
Ha a gyerek harap, az első és legfontosabb lépés a határozott, de nyugodt közbelépés. Ne kiabáljunk, mert az csak növeli a feszültséget, és a gyermek azt érezheti, hogy a harapással hatalmas figyelmet tud kiváltani. Mondjuk ki röviden: „Nem harapunk. A harapás fáj.” Ezután fordítsuk minden figyelmünket a sérült fél felé, ezzel is jelezve, hogy az agresszív viselkedéssel nem lehet pozitív figyelmet nyerni.
Soha ne harapjunk vissza a gyereknek azzal a felkiáltással, hogy „lássad, neked is fáj”! Ezzel csak azt tanítjuk meg neki, hogy az erősebbnek joga van bántani a gyengébbet, és a harapás elfogadható konfliktuskezelési mód. Helyette kínáljunk fel alternatívákat: ha rágni akar, adjunk neki rágókát, ha dühös, tanítsuk meg neki, hogyan dobbantson a lábával vagy fújja ki nagy levegővel a mérgét.
| Életkor | Agresszió oka | Javasolt reakció |
|---|---|---|
| 12-18 hónap | Kíváncsiság, fogzás, impulzuskontroll hiánya | Fizikai blokkolás, figyelemelterelés |
| 18-36 hónap | Frusztráció, birtoklási vágy, nyelvi korlátok | Érzések megnevezése, rövid szabályok |
| 3-4 év | Szociális tanulás, határok tesztelése | Empátia fejlesztése, következmények alkalmazása |
Ütés és csípés: a düh fizikai manifesztációja
Az ütés legtöbbször a hirtelen jött harag vagy a tehetetlenség eszköze. A kisgyermek még nem érti az idő fogalmát, és nem tud várni a sorára, ami hatalmas belső feszültséget generál. Amikor elcsattan egy pofon a homokozóban, az nem azt jelenti, hogy a gyermekünk agresszív természetű, hanem azt, hogy az adott pillanatban nem tudott mit kezdeni a benne dúló viharral.
A csípés gyakran a kontrollgyakorlás egy formája. Apró kezek, amelyek még nem koordináltak tökéletesen, de már érzik a szorítás erejét. Sokszor játék közben, a nagy hancúrozás hevében történik meg, amikor a gyermek érzelmi túlfűtöttsége már nem fér el a testében. Ilyenkor érdemes azonnal megállítani a játékot, és egy kis szünetet tartani, hogy az idegrendszere megnyugodhasson.
A megelőzés érdekében figyeljük meg a gyermekünk „mikrojeleit”. Általában látható az arcán, a tartásán vagy a hangszínén, amikor kezd telítődni. Ha időben észrevesszük a közeledő vihart, elterelhetjük a figyelmét, vagy kivonhatjuk a helyzetből, mielőtt az ütés megtörténne. A fizikai közelségünk biztonságot ad, és segít neki visszanyerni az uralmat az indulatai felett.
A szülői higgadtság mint minta
Amikor a gyermekünk megüt minket, az egyik legnehezebb feladat, hogy ne reagáljunk indulatból. Természetes emberi reakció a védekezés vagy a visszatámadás, de szülőként nekünk kell lennünk az érzelmi horgonynak. Ha mi is elveszítjük a fejünket, azzal azt üzenjük, hogy az agresszióra az agresszió a megfelelő válasz. A halk, de határozott fellépés sokkal hatékonyabb minden hangos szónál.
Vegyünk egy mély levegőt, mielőtt megszólalnánk. Fogjuk meg gyengéden, de határozottan a gyermek kezét, és nézzünk a szemébe. Ezzel fizikai korlátot állítunk, és biztonságot is nyújtunk számára. Fontos, hogy a gyermek érezze: a viselkedése elutasított, de ő maga továbbra is szerethető és elfogadott. A viselkedés és a személyiség szétválasztása az egészséges énkép alapja.
A dühünk kezelése tananyag a gyermek számára. Ha látja, hogy mi hogyan kezeljük a saját frusztrációnkat – például elmondjuk, hogy „most nagyon mérges vagyok, kell egy perc nyugalom” – akkor ő is elkezdi beépíteni ezeket a mintákat. Ne feledjük, a gyerekek utánzással tanulnak, nem pedig abból, amit prédikálunk nekünk.
Az érzések validálása és a határok meghúzása
Sokan félnek attól, hogy ha megértőek az agresszív gyermekkel, azzal bátorítják a rossz viselkedést. Valójában az érzések validálása – „Látom, hogy nagyon dühös vagy, mert nem ehetsz több kekszet” – segít a gyermeknek nevet adni a belső állapotának. Amint egy érzés nevet kap, az intenzitása csökkenni kezd. A megértés azonban nem jelenti a tett elfogadását.
A képlet egyszerű: az érzés szabad, de a tettnek határa van. Elfogadjuk a haragot, de tiltjuk az ütést. Ez a kettősség tanítja meg a gyermeknek az önszabályozást. Segítsünk neki szavakat adni a szájába: „Mondd azt, hogy kérlek, add vissza!” vagy „Mondd, hogy nem tetszik!”. Minél több verbális eszköze van, annál kevésbé lesz szüksége a fizikai agresszióra.
A következetesség itt is alapvető. Ha egyszer megengedjük az ütést játékból, de máskor büntetjük érte, a gyermek összezavarodik. A határoknak szilárdnak és kiszámíthatónak kell lenniük, mint a kerítésnek a szakadék szélén. Ez adja meg azt a pszichológiai biztonságot, amelyben a gyermek mer kísérletezni a viselkedésével.
A határok nem börtönfalak, hanem jelzőfények, amelyek megmutatják a gyermeknek, meddig mehet el biztonságosan.
Alternatívák az agresszió levezetésére
A düh egy energia, amit nem lehet egyszerűen elnyomni, el kell vezetni. Tanítsunk a gyermeknek olyan módszereket, amelyekkel biztonságosan kiadhatja a feszültséget. Ilyen lehet például a „dühpárna” püfölése, egy nagy papírlap összefirkálása vagy széttépése, esetleg a helyben ugrálás vagy futás. Ezek a tevékenységek segítenek a felgyülemlett adrenalint feldolgozni a szervezetben.
A légzőgyakorlatok is csodákra képesek, még egészen kicsi korban is. Tanítsuk meg a „forró leves fújását” vagy a „szülinapi gyertya eloltását”. Ezek a játékos technikák aktiválják a paraszimpatikus idegrendszert, ami természetes módon nyugtatja le a testet. Gyakoroljuk ezeket olyankor is, amikor a gyermek éppen nyugodt, hogy dühös állapotban már rutinszerűen tudja alkalmazni.
A vizualizáció is segíthet a nagyobb ovisoknál. Képzeljük el, hogy a düh egy nagy, vörös lufi a pocakjukban, amit ki kell engedni a szájukon keresztül. A lényeg, hogy ne érezze magát rossz gyereknek azért, mert dühös. A harag természetes emberi érzelem, a célunk csupán az, hogy megtanítsuk a kezelhető mederbe terelését.
A környezeti tényezők szerepe
Sokszor az agresszió mögött egyszerű fizikai szükségletek vagy környezeti hatások állnak. Egy zajos, zsúfolt játszóház könnyen túlterhelheti a gyermek érzékszerveit, ami ingerlékenységhez vezet. Érdemes ilyenkor figyelni a napi ritmusra: vajon eleget aludt a kicsi? Megfelelő volt a táplálkozása? Néha egy kis tízórai vagy egy csendes pihenő többet ér bármilyen nevelési tanácsnál.
A képernyőidő is jelentős hatással van a viselkedésre. A gyors vágásokkal operáló, hangos és vibráló mesék túlpörgetik az idegrendszert, és csökkentik a türelmet. Ha azt vesszük észre, hogy a gyermek a mese után agresszívebb, érdemes felülbírálni a választott tartalmat vagy csökkenteni a nézés idejét. A szabad játék a természetben ezzel szemben bizonyítottan csökkenti a stressz-szintet.
A családi dinamika is tükröződhet a gyermek tetteiben. Ha a szülők között sok a feszültség, vagy ha a családban a fizikai fenyítés eszközként jelen van, a gyermek ezt fogja alapmintának tekinteni. A békés otthoni légkör a legjobb prevenció az agresszió ellen. Törekedjünk az asszertív kommunikációra a párunkkal is, hiszen a gyermekünk folyamatosan figyel minket.
Hogyan segítsünk az empátia fejlődésében?
Az empátia nem velünk született tulajdonság, hanem egy kognitív és érzelmi készség, ami folyamatos gyakorlást igényel. Amikor a gyermekünk bánt valakit, a későbbiekben – amikor már megnyugodott – érdemes beszélni az áldozat érzéseiről. „Nézd, Panka sír. Fáj neki a keze, ahol megütötted. Szomorú lett tőle.” Ezzel segítünk összekötni a saját tettét a másik ember fájdalmával.
Olvassunk olyan meséket, amelyek az érzelmekről szólnak. Beszélgessünk a szereplők érzéseiről, találgassuk ki, vajon miért viselkednek úgy, ahogy. A szerepjátékok is remek lehetőséget nyújtanak a perspektívaváltásra. Játsszuk el bábokkal a játszótéri konfliktusokat, és keressünk közösen megoldásokat a problémákra. Ez biztonságos terep a próbálkozáshoz.
Dicsérjük meg, ha látjuk rajta a kedvességet és az együttműködést. „Olyan jó volt látni, hogy megsimogattad a kisfiút, amikor elesett!” A pozitív megerősítés sokkal tartósabb változást hoz, mint a negatív visszajelzés. A gyermek érezni fogja, hogy a kedvesség és a segítségnyújtás értékes dolog, ami jó érzéssel tölti el mindkét felet.
Mikor kell szakemberhez fordulni?
Bár a legtöbb agresszív megnyilvánulás a normál fejlődés része, vannak esetek, amikor érdemes szakértő segítségét kérni. Ha a gyermek agressziója extrém mértékű, ha önmagára vagy másokra nézve veszélyes, vagy ha a viselkedése jelentősen rontja a család életminőségét, ne habozzunk konzultálni egy gyermekpszichológussal vagy fejlesztőpedagógussal.
Néha az agresszió hátterében szenzoros feldolgozási zavar áll. Ilyenkor a gyermek nem megfelelően dolgozza fel a külvilág ingereit, és a teste védekezési reakcióként válaszol az érintésre vagy a zajra. Egy jó szakember segíthet feltárni ezeket a mélyebb okokat, és célzott terápiával – például TSMT tornával vagy szenzoros integrációs terápiával – segíthet a gyermeknek.
A figyelemzavar vagy az autizmus spektrum bizonyos jelei is mutatkozhatnak korai agresszió formájában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem minden ütő-harapó gyerek érintett ezekben. A legtöbbször csak időre és türelemre van szükségük, amíg az agyuk beéri a környezet elvárásait. A szakember abban is segíthet, hogy a szülő megkapja a szükséges érzelmi támogatást és eszközöket a mindennapokhoz.
Gyakori hibák, amiket kerüljünk el
Az egyik legnagyobb hiba a gyermek megbélyegzése. Ha „rossz gyereknek” vagy „agresszívnek” nevezzük, elkezdi elhinni, hogy ő ilyen, és a viselkedése ehhez a belső képhez fog igazodni. Használjunk helyette olyan kifejezéseket, mint „ez most egy nehéz pillanat neked” vagy „még tanulod a dühöd kezelését”. A növekedési szemlélet segít a változásban.
A büntetés, különösen a testi fenyítés, teljes mértékben kontraproduktív. A verés csak azt tanítja meg, hogy az erősebbnek igaza van, és növeli a gyermekben lévő félelmet és haragot, ami később még intenzívebb agresszióhoz vezethet. Az időkérés (time-out) elszigeteltsége is sokszor csak ront a helyzeten, hiszen a gyermek éppen olyankor marad magára a hatalmas érzelmeivel, amikor a legnagyobb szüksége lenne a segítségre.
Ne várjunk azonnali eredményt. A viselkedésváltozás egy folyamat, ami hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel jár. Lehet, hogy egy hétig minden rendben megy, majd egy fárasztó nap után újra elcsattan egy pofon. Ne tekintsük ezt kudarcnak! Ez csupán egy jelzés, hogy a gyermekünk még fejlődik és gyakorol. A mi feladatunk a kitartó támogatás és a következetes iránymutatás.
Testvérkonfliktusok kezelése
A testvérek közötti agresszió különösen fájdalmas a szülők számára, hiszen két olyan lény bántja egymást, akiket egyformán szeretünk. A féltékenység és a rivalizálás természetes velejárója a testvéri kapcsolatnak. Fontos, hogy ne álljunk egyik fél oldalára sem bíróként, mert az csak növeli a testvérek közötti feszültséget. Helyette legyünk mediátorok, akik segítik a kommunikációt.
Gondoskodjunk róla, hogy mindkét gyereknek legyen saját tere és ideje, amit csak a szülővel tölt. Sok agresszív viselkedés a figyelemért folytatott küzdelem része. Ha a gyermek érzi, hogy fontos és látva van, kevesebb szüksége lesz arra, hogy negatív eszközökkel hívja fel magára a figyelmet. Erősítsük bennük a csapatszellemet közös játékokkal és pozitív élményekkel.
Tanítsuk meg nekik a „megállj” jelet. Ha az egyiküknek nem tetszik, ahogy a másik játszik vele, legyen egy egyértelmű jelzése, amit a másiknak tiszteletben kell tartania. Ez az első lépés az egészséges határok és a beleegyezés megtanulása felé. Ha pedig fizikai bántalmazás történik, válasszuk szét őket azonnal, de ne keressük a bűnbakot – mindkét gyermeknek szüksége van a megnyugtatásra és a tanításra.
Hogyan beszéljünk más szülőkkel a játszótéren?
A legnagyobb félelmünk sokszor nem is a gyermek tette, hanem a többi szülő ítélkezése. Amikor a gyermekünk bánt valakit, az első dolgunk legyen a bocsánatkérés a másik szülőtől és a gyermektől. Ez nem a mi szégyenünk, hanem egy tanítási helyzet. Mutassunk példát a gyermekünknek a felelősségvállalásról.
Ha egy másik szülő ellenségesen reagál, maradjunk nyugodtak. Mondhatjuk például: „Nagyon sajnálom, ami történt, még tanuljuk az indulatkezelést. Mindent megteszek, hogy ne forduljon elő többször.” Ezzel jelzzük, hogy kezünkben tartjuk a helyzetet, és nem hagyjuk figyelmen kívül a problémát. A legtöbb szülő, aki volt már hasonló helyzetben, megértő lesz.
Ne vonuljunk vissza a közösségből a gyermekünk viselkedése miatt. A szociális készségeket csak közösségben lehet gyakorolni. Keressünk olyan támogató közeget, ahol a szülők nem ítélkeznek, hanem segítik egymást. A nyílt kommunikáció és a tapasztalatcsere segít nekünk is abban, hogy ne érezzük magunkat egyedül ezzel a problémával.
Az önismeret ereje a nevelésben
A gyermekünk agressziója gyakran a saját elfojtott indulatainkat vagy gyermekkori traumáinkat hozza felszínre. Ha minket is sokat büntettek gyerekként az érzelmeink kifejezése miatt, nehezebb lesz türelmesnek maradnunk. Érdemes ránézni a saját érzelmi mintáinkra: hogyan kezeljük mi magunk a haragunkat? Tudunk-e nemet mondani anélkül, hogy bűntudatunk lenne?
A szülői öngondoskodás nem luxus, hanem a hatékony nevelés alapfeltétele. Ha kiégettek és fáradtak vagyunk, a türelmünk elfogy, és sokkal könnyebben reagálunk mi is agresszíven vagy elutasítóan. Találjunk időt a töltődésre, akár napi 15 perc nyugodt kávézás vagy egy séta formájában. Egy kipihent szülő sokkal bölcsebben tud reagálni egy „harapós” helyzetre.
Fogadjuk el, hogy nem vagyunk tökéletesek. Lesznek napok, amikor elszakad a cérna, és mi is olyat mondunk vagy teszünk, amit később megbánunk. Ilyenkor fontos a kapcsolat helyreállítása. Kérjünk bocsánatot a gyermektől: „Sajnálom, hogy kiabáltam, nagyon mérges voltam, de ez nem a te hibád.” Ezzel is egy fantasztikus mintát mutatunk neki a hibák kezeléséről és az újrakezdésről.
Hogyan segíthet a játék a düh feldolgozásában?
A játék a gyermek anyanyelve, ezen keresztül dolgozza fel az őt ért eseményeket és feszültségeket. A „durva játék” (rough-and-tumble play), mint például a párnacsata vagy a birkózás, szülői felügyelet mellett kiválóan alkalmas az impulzuskontroll fejlesztésére. Ilyenkor a gyermek megtapasztalhatja az erejét, de közben meg kell tanulnia vigyázni a másikra és betartani a szabályokat.
Alkalmazzunk játékos metaforákat. Ha a gyermek „harapós kedvében” van, játszhatunk oroszlánosat, ahol csak a képzeletbeli zsákmányt vagy egy speciális rágójátékot szabad harapdálni. A humor bevonása gyakran feszültségmentesíti a legélesebb szituációkat is. Egy vicces hang vagy egy váratlan grimasz képes kizökkenteni a gyermeket a dühéből, és újra megnyitni őt a kapcsolódásra.
A gyurmázás, a vizezés vagy a homokozás is nyugtató hatású, mert a taktilis ingerek segítenek a testben való elhelyezkedésben. A düh sokszor olyan érzés, mintha „elszállna” a gyermek, ezek a tevékenységek viszont leföldelik őt. Adjunk teret a szabad, irányítás nélküli játéknak, ahol ő dönthet mindenről – ez segít kompenzálni azt a sok korlátozást, amivel a mindennapokban szembesül.
Záró gondolatok a kitartásról
A kisgyermekkori agresszió kezelése nem sprint, hanem maraton. Nincsenek csodaszerek, amik egyik napról a másikra eltüntetik az ütéseket vagy a harapásokat. Amit adhatunk, az a türelmes jelenlét, a következetes határok és a végtelen szeretet. Ez az időszak nehéz, de egyben lehetőség is arra, hogy megalapozzuk gyermekünk érzelmi intelligenciáját.
Ne feledd, minden egyes alkalom, amikor nyugodtan kezeled a gyermeket az indulatai közepette, egy téglát helyezel le a jövőbeli biztonságos kötődéséhez. A te higgadtságod lesz az ő belső hangja, ami segít neki majd a későbbi életében is megküzdeni a nehézségekkel. Bízz magadban és a gyermekedben: ez csak egy átmeneti szakasz, amiből mindketten erősebben és bölcsebben fogtok kikerülni.
Az évek múlásával a beszéd fejlődik, az agy érik, és a gyermeked meg fogja tanulni, hogyan fejezze ki magát szavakkal. Addig is öleld meg sokat, szabj határokat, és emlékeztesd magad: a gyermeked nem „rossz”, csak éppen most tanulja, hogyan legyen ember egy érzelmileg néha túl zajos világban.
Kérdések és válaszok a gyermekkori agresszióról
❓ Miért harap a gyermekem, ha láthatóan nem dühös, hanem éppen vidám?
Sokszor az erős érzelmek – legyen az akár kitörő öröm vagy izgalom – ugyanúgy túlterhelik a kisgyermek idegrendszerét, mint a harag. Ilyenkor a harapás egyfajta „érzelmi kisülés”, mert a kicsi még nem tudja másképp kezelni a benne lévő hatalmas energiát. 😆
❓ Használ-e, ha én is megütöm vagy megcsípem a gyereket, hogy érezze, milyen rossz?
Egyáltalán nem, sőt! Ezzel csak azt erősíted meg benne, hogy a bántás elfogadható megoldás a problémákra. A célunk a pozitív mintaadás, az agresszió viszonzása pedig pont az ellenkezőjét tanítja. 🚫
❓ Normális, hogy a kétévesem minden ok nélkül odacsap a társainak?
Ebben az életkorban gyakori az úgynevezett „párhuzamos játék”, ahol a gyerekek még nem tudnak együtt játszani, csak egymás mellett. Az ütés ilyenkor gyakran csak egy ügyetlen kapcsolódási kísérlet vagy a személyes tér védelme. 🧸
❓ Meddig számít „normálisnak” ez a viselkedés, és mikor kell aggódni?
A tipegőkorban (1-3 év) az agresszió a fejlődés része. Ha azonban a gyermek 4-5 éves kora után is rendszeresen, szándékosan és kontrollálhatatlanul bánt másokat, érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust. 🕵️♀️
❓ Mit tegyek, ha a gyermekem kifejezetten engem, az anyját üt meg?
Ez paradox módon a biztonság jele: veled meri leginkább kiadni a feszültségét, mert tudja, hogy te akkor is szeretni fogod. Ettől függetlenül határozottan állítsd le a kezeit, és mondd el, hogy a te testedet tilos bántani. 🛑
❓ Segíthet a büntetés a harapásról való leszoktatásban?
A büntetés helyett a következetes „határállítás” hatékonyabb. Ha harap, azonnal szakítsd meg a tevékenységet, és vonuljatok el egy rövid „nyugalom-szünetre”, ahol nincs játék, csak a megnyugvás. ⏳
❓ Van összefüggés a beszédkésés és az agresszió között?
Igen, nagyon gyakran. Ha a gyermek nem tudja szavakkal kifejezni az igényeit (pl. „éhes vagyok”, „kérem azt a játékot”), akkor a teste veszi át az irányítást. A beszédfejlődés beindulásával az agresszió általában jelentősen csökken. 🗣️
Leave a Comment