A mai anyák egy olyan világban próbálnak helytállni, ahol a közösségi média és a társadalmi elvárások folyamatosan azt sugallják, hogy a maximum nem elég. Naponta több száz olyan képpel találkozunk, amelyeken mosolygó, kipihent anyukák mutatják be makulátlan otthonukat és kiegyensúlyozott gyermekeiket. Ez a mesterségesen fenntartott illúzió azonban súlyos terhet ró a valódi mindennapokra, és elhiteti velünk, hogy ha nem érjük el ezt a szintet, kudarcot vallottunk. Ideje felismerni, hogy a gyermekeinknek nem egy hibátlan szoborra, hanem egy hús-vér, néha fáradt, de érzelmileg elérhető édesanyára van szükségük.
A tökéletesség mítosza és a valóság közötti szakadék
A modern anyaság egyik legnagyobb kihívása a láthatatlan nyomás, amely minden irányból érkezik. Nemcsak a közvetlen környezetünk, hanem a digitális tér is állandó mércét állít elénk. Ez a mérce azonban gyakran elérhetetlen, hiszen a filterezett valóság mögött ritkán látjuk a kialvatlan éjszakákat, a halomban álló mosatlant vagy a hisztirohamokat. Amikor megpróbálunk megfelelni ezeknek a külső elvárásoknak, elkerülhetetlenül szembe kell néznünk azzal az érzéssel, hogy valahol elbuktunk.
Az anyai bűntudat szinte a baba megszületésének pillanatában megjelenik. Azon rágódunk, hogy vajon elég ideig szoptatunk-e, megfelelő-e a hozzátáplálás üteme, vagy éppen eleget foglalkozunk-e a gyermek fejlesztésével. Ez a folyamatos önostorozás felemészti az energiáinkat, amelyeket egyébként a gyermekünkkel való valódi kapcsolódásra is fordíthatnánk. A tökéletességre való törekvés valójában egy falat emel közénk és a gyermekünk közé, mert a folyamatos teljesítménykényszer mellett nem marad hely a spontaneitásnak és az őszinte örömnek.
Érdemes átgondolni, hogy kinek is akarunk megfelelni valójában. A szomszédnak, az anyósunknak, vagy a követőinknek? A gyermekünk számára mi vagyunk a világ közepe, és ő nem a hibáinkat látja, hanem azt a szeretetet és biztonságot, amit tőlünk kap. Ha képesek vagyunk elengedni a külső elvárásokat, felfedezhetjük, hogy az „elég jó” állapot sokkal fenntarthatóbb és boldogabb életet kínál az egész család számára.
A tökéletes anya egy olyan ideál, amely a valóságban nem létezik, és ha létezne, valószínűleg ijesztő lenne a gyermek számára.
Donald Winnicott és az elég jó anya fogalma
A pszichológia történetében Donald Winnicott brit gyermekorvos és pszichoanalitikus volt az, aki először megalkotta az „elég jó anya” fogalmát az 1950-es években. Winnicott felismerte, hogy a gyermek egészséges fejlődéséhez nem egy tökéletes, hanem egy megfelelően reagáló gondozóra van szükség. Az elmélet lényege, hogy kezdetben az anya teljes mértékben alkalmazkodik a csecsemő igényeihez, megteremtve számára a mindenhatóság illúzióját és a biztonságérzetet.
Ahogy azonban a gyermek növekszik, az anya természetes módon elkezd „hibázni” – nem ugrik azonnal minden hangra, nem tudja rögtön értelmezni minden vágyát. Winnicott szerint ezek az apró, adagolt csalódások elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyerek megtanulja: a világ nem csak róla szól, és képes legyen megküzdeni a kisebb nehézségekkel. Ha egy anya tökéletes lenne, a gyermek soha nem szembesülne a realitással, ami gátolná az önállósodását és a lelki rugalmasságának fejlődését.
Ez a szemléletmód felszabadító erejű lehet a mai szülők számára is. Azt sugallja, hogy a hibáink nem gyengeségek, hanem a nevelési folyamat szerves részei. Amikor nem sikerül minden tökéletesen, valójában egy fontos leckét tanítunk a gyermekünknek az életről: az élet tökéletlen, de így is szerethető és élhető. Az elég jó anya képes bocsánatot kérni, képes újrakezdeni, és képes megmutatni, hogyan kell kezelni a frusztrációt.
Az Instagram-csapda: miért érezzük magunkat kevesebbnek?
A közösségi média platformok egyfajta digitális kirakatként működnek, ahol mindenki a legszebb pillanatait teszi közszemlére. Egyetlen képkockán nem látszik a káosz, a fáradtság vagy az a küzdelem, ami a tökéletes beállítás eléréséhez vezetett. Amikor ezeket a képeket görgetjük, tudat alatt is összehasonlítjuk a saját, rendezetlen életünket mások látszólagos idilljével. Ez a folyamat szinte garantáltan elégedetlenséghez és irigységhez vezet, még akkor is, ha tudjuk, hogy amit látunk, az csak egy töredéke a valóságnak.
A vizuális ingerek mellett a kéretlen tanácsok és az ítélkező kommentek is súlyosbítják a helyzetet. A virtuális térben mindenki szakértővé válik, és sokan nem riadnak vissza attól, hogy éles kritikával illessék mások nevelési módszereit. Ez a mérgező közeg arra kényszeríti az anyákat, hogy még inkább a tökéletesség álcája mögé bújjanak, félve attól, hogy ha megmutatják a valódi nehézségeiket, megbélyegzik őket. A transzparencia hiánya pedig elszigetelődéshez vezet.
Érdemes tudatosan korlátozni az olyan tartalmak fogyasztását, amelyek szorongást keltenek bennünk. Keressünk olyan közösségeket és influenszereket, akik őszintén beszélnek az anyaság árnyoldalairól is. A felismerés, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, hatalmas megkönnyebbülést adhat. Ne feledjük, a lájkok száma nem határozza meg az anyai minőségünket, és a gyermekünk nem fogja emlékezni arra, hogy a szülinapi tortája kézműves volt-e vagy a sarki cukrászdából származott.
A perfekcionizmus ára: kiégés és stressz
Amikor mindenáron a tökéletességre törekszünk, saját magunkat hajszoljuk bele egy olyan spirálba, amelynek a vége gyakran a fizikai és mentális kimerülés. Az állandó készenléti állapot, a listaírás és az önkontroll felemészti a tartalékainkat. Az anyai kiégés nem egy hirtelen esemény, hanem egy lassú folyamat, amely során elveszítjük az örömünket abban, amit csinálunk, és úgy érezzük, csak gépiesen hajtjuk végre a feladatainkat.
A stressz nemcsak ránk, hanem a gyermekünkre is hatással van. A gyerekek rendkívül érzékenyek a szüleik érzelmi állapotára; ha mi feszültek vagyunk, ők is nyugtalanabbakká válnak. Ironikus módon éppen az a törekvés, hogy mindent jól csináljunk, vezethet oda, hogy ingerlékenyebbek leszünk, és kevésbé tudunk türelemmel fordulni a gyermekünk felé. A perfekcionizmus tehát éppen azt az érzelmi biztonságot veszélyezteti, amit annyira meg szeretnénk teremteni.
A testi tünetekre is figyelni kell: az alvászavarok, a gyakori fejfájás vagy az emésztési panaszok mind intő jelek lehetnek. Ha nem tanulunk meg nemet mondani bizonyos elvárásokra, a szervezetünk fog megálljt parancsolni. Az öngondoskodás nem önzőség, hanem az alapfeltétele annak, hogy hosszú távon is gondoskodni tudjunk másokról. Egy kipihent és kiegyensúlyozott anya sokkal többet ad a családjának, mint egy mártírként küzdő, de idegileg összeroppant szülő.
Az elvárások és a valóság összehasonlítása
Sokszor segít, ha táblázatba foglaljuk azokat a tévhiteket, amelyek a fejünkben élnek a tökéletes anyaságról, és melléjük tesszük a fenntartható valóságot. Ez segít tárgyilagosabban látni a helyzetünket, és rámutat arra, hogy hol vagyunk túl szigorúak önmagunkkal szemben.
| Terület | A „Tökéletes Anya” Képzete | Az „Elég Jó Anya” Valósága |
|---|---|---|
| Háztartás | Mindig tiszta lakás, rendszerezett fiókok. | Néha rendetlenség van, de a lakás élhető. |
| Étkezés | Csak bio, házi készítésű, mindenmentes ételek. | Változatos étrend, amibe néha a gyorsvacsora is belefér. |
| Érzelmek | Soha nem emeli fel a hangját, végtelen türelem. | Néha elfogy a türelem, de tud bocsánatot kérni. |
| Énkép | Mindig stílusos, sminkelt és fitt. | Vannak melegítős napok, a kényelem fontosabb. |
| Gyermeknevelés | Minden percben fejlesztő játékot játszik. | Hagyja a gyermeket unatkozni és egyedül felfedezni. |
Ahogy a táblázatból is látszik, az elég jó anya nem elhanyagolja a feladatait, hanem prioritásokat állít fel. Megérti, hogy az erőforrásai végesek, és bölcsen osztja be azokat. A gyermek fejlődése szempontjából sokkal fontosabb a minőségi együtt töltött idő, mint az, hogy csillog-e a parketta vagy hétféle zöldség van-e a pürében.
Miért jó a gyereknek, ha nem vagyunk tökéletesek?
Talán meglepően hangzik, de a hibáink valójában tanítómesterek a gyermekeink számára. Ha egy gyerek olyan környezetben nő fel, ahol minden hibátlanul működik, és a szülei soha nem rontanak el semmit, akkor ő maga is rettegni fog a hibázástól. A szülői esendőség megmutatja a gyermeknek, hogy az emberi kapcsolatok elbírják a konfliktusokat és a tévedéseket is. Ez alapozza meg a későbbi érzelmi intelligenciáját és problémamegoldó képességét.
Amikor látja, hogy anya elfelejtett valamit, vagy kicsit morcos, mert fáradt, de aztán rendezi a helyzetet, megtanulja a rezilienciát. Megérti, hogy a negatív érzelmek az élet részei, és nem jelentenek világvégét. Ez a minta segít neki abban, hogy felnőttként ne legyen önmaga legkegyetlenebb kritikusa, és elfogadja saját hiányosságait is. A tökéletlenségünk tesz minket hitelessé és hozzáférhetővé.
Ezen túlmenően, ha nem próbálunk meg minden percet mi irányítani és tökéletessé tenni, teret adunk a gyermek önállóságának. A túlféltés és a túlzott kontroll gyakran a perfekcionizmus mellékterméke. Ha engedjük, hogy a dolgok néha a maguk természetes, kissé kaotikus medrében folyjanak, a gyermek lehetőséget kap arra, hogy saját tapasztalatokat szerezzen, és kialakuljon a saját kompetenciaérzete.
A bűntudat lebontása lépésről lépésre
A bűntudat egy olyan mélyen gyökerező érzés, amit nem lehet egyik napról a másikra kikapcsolni. Azonban tudatos munkával mérsékelhető az ereje. Az első lépés a felismerés: amikor elönt minket az érzés, hogy „rossz anyák vagyunk”, álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg magunktól, hogy ez az állítás tényszerű-e, vagy csak egy irreális elvárás miatt érezzük így. Gyakran rájövünk, hogy a bűntudatunk forrása valamilyen külső, be nem tartott szabály, nem pedig a gyermekünk tényleges hiánya.
A második lépés az önegyüttérzés gyakorlása. Beszéljünk magunkkal úgy, ahogy a legjobb barátnőnkkel beszélnénk. Neki valószínűleg nem azt mondanánk, hogy lusta, mert nem főzött ma meleg ételt, hanem azt, hogy teljesen érthető, ha egy nehéz éjszaka után nincs hozzá ereje. Saját magunkkal szemben is legyünk megértőek és támogatóak. Az önvád csak blokkolja a kreativitásunkat és a szeretetünket.
Harmadszor, érdemes kis sikerekre fókuszálni a nagy célok helyett. Ahelyett, hogy azt néznénk, mi minden maradt el aznap, írjunk egy listát arról, amit sikerült megtennünk. Megpusziltuk a sebet a térdén? Elolvastunk egy esti mesét? Nevettünk egyet együtt? Ezek a valódi értékek az anyaságban, nem pedig a kipipált teendőlisták. Ha ezeket értékelni tudjuk, a bűntudatnak kevesebb hely marad.
A gyermekednek nem a legjobb anyára van szüksége a világon, hanem arra az anyára, aki te vagy – minden hibáddal és szereteteddel együtt.
A mentális teher: a láthatatlan munka felszabadítása
Az anyákra nehezedő nyomás jelentős része az úgynevezett mentális teherből (mental load) adódik. Ez az a láthatatlan munka, amely a háztartás és a család logisztikájának fejben tartását jelenti: mikor van a védőnő, mikor fogy el a pelenka, mit kell venni a hétvégi ebédhez, kinőtte-e a gyerek a cipőjét. Ez a folyamatos kognitív terhelés az egyik fő oka annak, hogy az anyák állandóan úgy érzik, le vannak maradva, és soha nem végeznek a feladataikkal.
Ahhoz, hogy el tudjuk engedni a tökéletességet, muszáj megosztanunk ezt a terhet. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy érzik, senki nem tudja olyan jól megcsinálni a dolgokat, mint ők – ez is a perfekcionizmus egyik arca. Azonban meg kell tanulni delegálni, és ami még fontosabb: elfogadni, hogy a partnerünk vagy a segítségünk máshogy végzi el a feladatot. Lehet, hogy nem olyan katonás rendben hajtogatja össze a ruhákat, de a lényeg, hogy tiszta ruha van a szekrényben.
A mentális teher csökkentéséhez szükséges a nyílt kommunikáció. Nem várhatjuk el a környezetünktől, hogy kitalálják a gondolatainkat. Mondjuk ki, ha elfáradtunk, és határozzuk meg konkrétan, miben van szükségünk segítségre. A tökéletesség hajszolása helyett törekedjünk a hatékonyságra és a csapatmunkára. Ha mindenki kiveszi a részét a feladatokból, nekünk is több időnk marad arra, hogy egyszerűen csak jelen legyünk az életünkben.
Az öngondoskodás nem luxus, hanem üzemanyag
Gyakori tévhit, hogy a jó anya minden idejét a gyermekének szenteli, és saját magát a háttérbe szorítja. Valójában ez egy fenntarthatatlan modell, amely előbb-utóbb mártírsághoz és belső feszültséghez vezet. Ahhoz, hogy türelmesek és támogatóak tudjunk lenni, szükségünk van a saját érzelmi és fizikai tankunk feltöltésére is. Az öngondoskodás nem egy wellness-hétvégével kezdődik, hanem azokkal az apró döntésekkel, amelyeket nap mint nap meghozunk magunkért.
Lehet ez tíz perc csendes kávézás reggel, egy rövid séta egyedül, vagy egy hobbi, ami semmilyen módon nem kapcsolódik az anyasághoz. Fontos megtartani az autonóm énünket is – azt a nőt, aki a gyermek születése előtt is voltunk. Ha mi jól vagyunk a bőrünkben, az a kisugárzásunkon és a reakcióinkon is látszani fog, ami pozitívan hat vissza az egész család dinamikájára.
Sokan éreznek bűntudatot, amikor magukra szánnak időt, de gondoljunk erre befektetésként. Ha nem szánunk időt a pihenésre, a szervezetünk előbb-utóbb betegséggel vagy kimerültséggel fog kényszeríteni rá. Az „elég jó” anya tudja, mikor jött el az a pont, amikor le kell tennie a lantot és fel kell töltődnie. Ezzel nemcsak magának tesz jót, hanem példát is mutat a gyermekének az egészséges önszeretetről és a határok meghúzásáról.
A generációs minták hatása
Gyakran azért küzdünk a tökéletességgel, mert tudat alatt olyan mintákat próbálunk követni – vagy éppen elkerülni –, amelyeket otthonról hoztunk. Sok anya érzi úgy, hogy túl kell szárnyalnia a saját édesanyját, vagy éppen jóvá kell tennie azokat a hibákat, amiket gyermekként elszenvedett. Ez a transzgenerációs nyomás gyakran észrevétlenül irányítja a cselekedeteinket, és olyan mércéket állít elénk, amelyek nem a sajátjaink.
Érdemes megvizsgálni, hogy mik azok az üzenetek, amiket az anyaságról kaptunk. „Egy anya sosem pihen”, „A gyerek az első”, „A házimunka az asszony dolga” – ezek az elavult nézetek mélyen belénk ivódhatnak. Azonban jogunk van felülbírálni ezeket a mintákat, és kialakítani a saját, modern anyaképünket. Olyat, ami illeszkedik a jelenlegi életkörülményeinkhez, munkánkhoz és személyiségünkhöz.
A múlt sérelmeinek feldolgozása segít abban, hogy ne a saját traumáinkon keresztül szűrjünk le minden eseményt a gyermeknevelés során. Ha felismerjük, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy jobbak legyünk, mint az elődeink, hatalmas teher esik le a vállunkról. A gyógyulás útja az elfogadáson keresztül vezet – önmagunk és a saját szüleink emberi mivoltának elfogadásán keresztül.
A kapcsolódás fontosabb a szabályoknál
Hajlamosak vagyunk elveszni a nevelési elvek, táblázatok és rutinok tengerében. Miközben próbáljuk követni a legújabb szakértői ajánlásokat, néha pont a lényegről feledkezünk meg: a valódi kapcsolódásról. A gyerekeknek nem egy tökéletesen betartott napirendre van szükségük, hanem arra az érzésre, hogy látjuk őket, figyelünk rájuk és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek.
A kapcsolódás a jelenlétben rejlik. Abban a pillanatban, amikor letesszük a telefont, és tényleg halljuk, amit a gyermekünk mesélni akar – még ha az egy végtelen történet is a kedvenc meséjéről. Az elég jó anya tudja, hogy a szabályok rugalmasak lehetnek, ha a helyzet úgy kívánja. Egy váratlan közös tánc a konyhában, egy esti összebújás a tervezettnél kicsit később, vagy egy közös pocsolyába ugrás sokkal mélyebb nyomot hagy a gyermek lelkében, mint egy patikatisztaságú konyhapult.
Az érzelmi biztonság alapja az őszinteség. Ha rossz napunk van, nem kell úgy tennünk, mintha minden rendben lenne. Elmondhatjuk a gyereknek (az ő szintjén), hogy most fáradtak vagyunk, és szükségünk van egy kis nyugalomra. Ezzel tanítjuk meg neki az empátiát és azt, hogy mások érzéseit is figyelembe kell venni. A hitelesség mindig többet ér a mesterségesen fenntartott jókedvnél.
Hogyan mondjunk nemet a külső elvárásokra?
A környezetünk – rokonok, barátok, idegenek az utcán – gyakran érzi úgy, hogy felhatalmazása van véleményt nyilvánítani a nevelési módszereinkről. Ez a folyamatos külső kontroll megingathatja az önbizalmunkat és felerősítheti a megfelelési kényszert. Fontos azonban felállítani a saját határainkat. Tanuljuk meg udvariasan, de határozottan elhárítani a kéretlen tanácsokat.
Nincs szükségünk arra, hogy mindenkinek megmagyarázzuk a döntéseinket. Ha mi úgy érezzük, hogy egy adott módszer működik a családunkban, akkor az elég. A szülői kompetenciaérzetet belülről kell felépíteni, nem pedig külső megerősítésekre alapozni. Minél biztosabbak vagyunk a saját utunkban, annál kevésbé fognak megérinteni minket a kritikus megjegyzések.
Ebbe beletartozik az is, hogy nemet mondunk azokra a programokra vagy feladatokra, amelyek már nem férnek bele az energiánkba. Nem kell minden ovis ünnepségre házi sütit vinni, nem kell minden hétvégén vendégeket fogadni, ha pihenésre van szükségünk. A „nem” kimondása másoknak valójában egy „igen” önmagunkra és a családunk békéjére.
A humor mint túlélési stratégia
Az anyaság tele van abszurd, kaotikus és néha sírnivaló helyzetekkel. A legjobb ellenszer a perfekcionizmus ellen a humor. Ha képesek vagyunk nevetni azon, amikor a gyerek szétkente a falon a spagettit, vagy amikor rájövünk, hogy két különböző színű zokni van rajtunk a játszótéren, akkor máris nyert ügyünk van. A humor segít perspektívát váltani és csökkenti a stresszhormonok szintjét.
A nevetés összehozza a családot. Egy közös nevetés egy elrontott helyzeten sokkal több feszültséget old fel, mint bármilyen fegyelmezési technika. Megmutatja a gyereknek, hogy az életet nem kell véresen komolyan venni, és a hibákból vicces történetek is születhetnek. Azok az anyák, akik tudnak nevetni saját magukon, sokkal rugalmasabban kezelik a mindennapi kihívásokat.
Érdemes olyan baráti körrel körbevenni magunkat, akikkel meg tudjuk osztani ezeket a vicces kudarcokat. A közös nevetés a sorstársakkal gyógyító erejű. Rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül a „bénázásainkkal”, és hogy ezek a pillanatok valójában az anyaság legemberibb és legkedvesebb részei.
A tökéletlenség elfogadásának hosszú távú előnyei
Amikor végleg leszámolunk a tökéletességre való törekvéssel, egy újfajta szabadságot nyerünk. Ez a szabadság lehetővé teszi, hogy valóban kiélvezzük a gyermekünkkel töltött éveket, ahelyett, hogy csak túlélni próbálnánk őket. A gyermekeink pedig egy olyan anyát kapnak, aki nem egy távoli, elérhetetlen ideál, hanem egy biztonságos bázis, aki mellett önmaguk lehetnek.
Hosszú távon ez az attitűd alapozza meg a gyermek önbecsülését. Látva, hogy anya elfogadja önmagát a hibáival együtt, ő is megtanulja szeretni önmagát. A tökéletesség elengedése nem egyenlő az igénytelenséggel vagy a nemtörődömséggel. Éppen ellenkezőleg: ez a legmagasabb szintű tudatosság, amikor felismerjük, mi az, ami valóban számít az életben, és mi az, ami csak felesleges zaj.
Az „elég jó” anyaság egy életre szóló ajándék mindkét fél számára. Kevesebb szorongás, több őszinte mosoly és egy mélyebb, valódi alapokon nyugvó kapcsolat a jutalmunk. Kezdjük el ma: engedjük el azt az egy dolgot, ami miatt a leginkább rágódunk, és vegyünk egy nagy levegőt. Mert igen, elég jók vagyunk.
Gyakori kérdések az elég jó anyaságról 🤔
Hogyan tudom megkülönböztetni az „elég jó” és a „hanyag” anyaságot? 🛑
Az elég jó anya tudatosan hoz döntéseket: prioritást ad az érzelmi biztonságnak a külsőségekkel szemben. A hanyag szülővel ellentétben ő válaszkész és figyel a gyermeke szükségleteire, de nem akarja feláldozni magát a tökéletesség oltárán.
Mit tegyek, ha a környezetem folyamatosan kritizál? 🗣️
Húzzon világos határokat! Emlékeztesse magát, hogy senki sem ismeri jobban a gyermekét és a családja igényeit, mint ön. A kritika gyakran a kritizáló saját bizonytalanságából fakad, nem az ön hiányosságaiból.
Tényleg nem ártok a gyereknek, ha néha elveszítem a türelmemet? 😤
Nem, feltéve, hogy utána képes a javításra. Ha elmagyarázza a gyermeknek, mi történt, és bocsánatot kér, valójában egy rendkívül fontos konfliktuskezelési mintát mutat neki, amit később ő is hasznosítani tud.
Mennyi énidőre van szüksége egy anyának? ⏳
Ez egyénfüggő, de a napi 15-30 perc teljes egyedüllét már sokat segíthet a mentális egyensúly megtartásában. A cél nem a mennyiség, hanem az, hogy ez az idő valóban a feltöltődésről szóljon.
A közösségi média törlése az egyetlen megoldás a szorongásra? 📱
Nem feltétlenül, de a tudatosítás elengedhetetlen. Próbálja meg követni azokat, akik valódi, filtermentes tartalmakat osztanak meg, és korlátozza a görgetéssel töltött időt, ha érzi, hogy rossz hatással van a hangulatára.
Hogyan vonjam be a páromat a mentális terhek megosztásába? 🤝
Ne csak segítséget kérjen, hanem adjon át teljes feladatköröket felelősséggel együtt. Fontos, hogy ne ellenőrizze és ne bírálja felül a módszereit; fogadja el, hogy ő máshogy csinálja, de a cél ugyanaz.
Mikor forduljak szakemberhez a bűntudat miatt? 🩺
Ha a szorongás és a bűntudat már akadályozza a mindennapi életvitelben, tartós álmatlanságot vagy depressziós tüneteket okoz, érdemes felkeresni egy pszichológust. Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha szakmai támogatást kérünk az anyasághoz.
Leave a Comment