Amikor egy családi összejövetelen a távoli nagynéni vagy a lelkes nagypapa kitárt karokkal indul a gyermekünk felé, ösztönösen azt várjuk el, hogy a kicsi viszonozza a kedvességet. Gyakran hangzik el a „Csak egy puszit adj a mamának!” kérés, miközben bele sem gondolunk, milyen mély üzenetet közvetítünk ezzel a gyermekünk számára. A testi autonómia alapjainak lefektetése nem az udvariatlanságról szól, hanem a biztonságos és tudatos felnőtté válás egyik legmeghatározóbb építőkövéről. Ez a szemléletmód segít a kicsiknek felismerni a saját határaikat, és megtanítja nekik, hogy a testük felett kizárólag ők rendelkeznek.
A testi autonómia fogalma a gyerekszobában
A testi autonómia nem egy elvont jogi fogalom, hanem az a legelemibb érzés, hogy közöm van a saját fizikai létezésemhez. Egy kisgyermek számára ez az érzet a fejlődése során fokozatosan alakul ki, és a szülők reakciói formálják a leginkább. Amikor megengedjük a gyermeknek, hogy eldöntse, kit szeretne megölelni, valójában önrendelkezési jogot adunk a kezébe.
Sokan tartanak attól, hogy ha nem kényszerítik a gyermeket a fizikai kontaktusra, akkor neveletlen vagy rideg lesz a viselkedése. Ez a félelem azonban alaptalan, hiszen az érzelmi intelligencia fejlődése éppen a határok tiszteletben tartásával kezdődik. Az a gyermek, akinek a határait tisztelik, sokkal könnyebben tanulja meg mások határainak a felismerését is.
Az autonómia kialakulása már csecsemőkorban elkezdődik, amikor figyelünk a baba jelzéseire az etetés vagy az öltöztetés során. Később, a dackorszak idején ez a folyamat felgyorsul, és a gyermek elkezdi aktívan védeni a saját terét. Ilyenkor a szülői támogatás abban nyilvánul meg, hogy nem törjük le ezt a törekvést, hanem kereteket adunk neki.
A gyermek teste nem a szülő vagy a rokon tulajdona, hanem egy szentély, amelynek kapuját csak ő nyithatja meg.
Miért káros a kikényszerített fizikai kontaktus?
A társadalmi elvárások sokszor felülírják a gyermeki ösztönöket, ami hosszú távon összezavarhatja a kicsik belső iránytűjét. Ha azt tanítjuk nekik, hogy a felnőttek kedvéért el kell viselniük a nem kívánt érintéseket, akkor veszélyes üzenetet közvetítünk. Azt tanulják meg, hogy az ő komfortérzetük másodlagos a társadalmi békéhez vagy mások érzelmeihez képest.
Ez a fajta kondicionálás különösen kockázatos lehet a későbbi visszaélések megelőzése szempontjából. Ha egy gyermek megszokja, hogy nem mondhat nemet egy rokon puszijára, nehezebben fog fellépni olyan helyzetekben, ahol valaki rossz szándékkal közeledik felé. A belső vészcsengő elnémítása az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk a nevelés során.
A kikényszerített puszik és ölelések ráadásul szorongást is kiválthatnak a gyermekből, aki kényelmetlenül érzi magát bizonyos rokonok társaságában. Ez a szorongás később általános bizalmatlansághoz vezethet a felnőttekkel szemben. A gyerekeknek érezniük kell, hogy a szüleik a legfőbb szövetségeseik, akik megvédik az integritásukat.
Gyakran előfordul, hogy a szülők maguk is nyomás alatt érzik magukat, és nem akarnak sértődést a családban. Ilyenkor érdemes szem előtt tartani, hogy a gyermek biztonsága és énképének épsége sokkal előrébb való, mint egy távoli rokon pillanatnyi elégedettsége. A családi béke nem épülhet a gyermek határainak átlépésére.
Hogyan kezeljük a megsértődött nagyszülőket?
A régebbi generációk számára a gyermekek autonómiája gyakran ismeretlen fogalom, hiszen ők még más nevelési elvek mentén nőttek fel. Számukra a puszi az elismerés és a szeretet kifejezése, és elutasításként élik meg, ha a gyermek elhúzódik. Ebben a helyzetben a szülő feladata, hogy diplomatikusan közvetítsen a felek között.
Érdemes már az események előtt tisztázni az álláspontunkat a családdal, elmagyarázva, hogy nálunk a fizikai kontaktus önkéntes. Mondhatjuk például: „Kati most épp nem szeretne puszit adni, de nagyon szívesen pacsizik veled!”. Ezzel feloldjuk a feszültséget, és alternatívát kínálunk a kapcsolódásra.
A nagyszülőknek meg kell érteniük, hogy a gyermek szeretete nem a puszik számában mérhető. Ha látják, hogy a kicsi szívesen játszik velük vagy mesél nekik, könnyebben elfogadják majd a fizikai határokat. A türelmes magyarázat és a következetesség idővel meghozza a gyümölcsét, és a családtagok is megtanulják tisztelni a gyermek döntéseit.
Fontos, hogy soha ne szégyenítsük meg a gyermeket a rokonok előtt, ha nem akar puszit adni. A „Ne legyél már ilyen butus, add oda azt a puszit!” típusú mondatok mély nyomot hagynak a gyermeki lélekben. Ehelyett álljunk ki mellette, és mutassuk meg neki, hogy az ő döntése számunkra is mérvadó.
Alternatív üdvözlési formák bevezetése
A társas érintkezés szabályait meg kell tanítanunk a gyermekeinknek, de ez nem egyenlő a testi kényszerrel. Számos olyan üdvözlési forma létezik, amely kifejezi a tiszteletet és a kedvességet anélkül, hogy átlépné a gyermek intim zónáját. Ezeket a formákat érdemes közösen gyakorolni otthon, játékos keretek között.
A pacsi, az ökölpacsi vagy egy egyszerű integetés kiváló alternatíva lehet a visszahúzódóbb gyerekek számára. Sokan szeretik a „levegőpuszit” is, ami távolról is kifejezi a szeretetet. Ezek a módszerek kontrollt adnak a gyermek kezébe, és ő választhatja ki, melyik az a szint, ami még belefér a komfortzónájába.
Néha egy mosoly vagy egy kedves szó is elegendő lehet a találkozáskor. Tanítsuk meg a gyermeknek, hogy az udvariasság a figyelemről szól, nem pedig a kötelező érintésről. Ha megkérdezzük tőle: „Hogyan szeretnél köszönni a bácsinak?”, lehetőséget adunk neki a választásra és az önkifejezésre.
Ezek az alternatívák segítenek abban is, hogy a gyermek magabiztosabb legyen társaságban. Ha tudja, hogy van választási lehetősége, nem fog félni az ismeretlenektől vagy a ritkán látott rokonoktól. A választás szabadsága felszabadítja a gyermeket, és lehetővé teszi a valódi, őszinte kapcsolódást.
A beleegyezés kultúrájának alapjai
A beleegyezés (consent) tanítása nem várhat a kamaszkorig; ennek alapjait már az ovis években le kell fektetni. Ez a szemléletmód áthatja a mindennapi élet minden területét, a közös játéktól kezdve az öltözködésig. A gyermeknek meg kell értenie, hogy az ő teste felett ő az úr, és ez másokra is ugyanúgy vonatkozik.
Otthon is gyakorolhatjuk ezt a szemléletet: mielőtt felkapnánk a gyermeket vagy megpuszilnánk a pocakját, kérdezzük meg tőle, hogy szabad-e. Ez elsőre furcsának tűnhet, de ezzel mutatunk példát a határok tiszteletben tartására. A gyermek látni fogja, hogy még a szülei sem veszik természetesnek a testéhez való hozzáférést.
A beleegyezés tanítása kiterjed a testvérek közötti interakciókra is. Ha az egyik gyerek nem szeretné, hogy a másik átölelje, azt tiszteletben kell tartani. Ezzel nemcsak a saját határai védelmére tanítjuk meg, hanem arra is, hogy vegye figyelembe mások igényeit és jelzéseit.
Amikor a gyermek azt mondja, hogy „elég” vagy „hagyd abba”, akkor azonnal meg kell állni, legyen szó csiklandozásról vagy birkózásról. Ezzel rögzítjük benne, hogy az ő szava döntő erejű a saját testét érintő kérdésekben. Ez a tapasztalat lesz az alapja a későbbi egészséges párkapcsolatainak is.
| Üdvözlési forma | Fizikai kontaktus szintje | Autonómia megélése |
|---|---|---|
| Integetés / Szóbeli köszöntés | Nincs kontaktus | Maximális biztonságérzet |
| Pacsi / Ökölpacsi | Minimális érintés | Kontrollált kapcsolódás |
| Ölelés / Puszi | Intim kontaktus | Csak teljes bizalom esetén |
A csiklandozás: nem mindig játék
Sok családban a csiklandozás az önfeledt nevetés és a közös játék szinonimája. Azonban fontos felismerni, hogy a csiklandozás egy fiziológiai válasz, és a nevetés ilyenkor nem feltétlenül jelent örömet vagy beleegyezést. Sőt, a gyermek sokszor azért nevet, mert nem tudja kontrollálni a testét, miközben valójában már szabadulna a helyzetből.
Szakemberek figyelmeztetnek, hogy a kényszerített csiklandozás valójában a határok átlépésének egyik formája. Mivel a gyermek nem tud beszélni a nevetéstől, nem tudja kifejezni a nemtetszését sem. Ezért nagyon lényeges, hogy a csiklandozást csak akkor kezdjük el, ha a gyermek kéri, és azonnal hagyjuk abba, amint jelzi – akár csak egy pillantással is.
Tanítsuk meg a gyermeknek a vészmegállító szót, ami bármilyen játékos birkózás vagy csiklandozás során érvényes. Ha ez elhangzik, mindenki megáll. Ezzel a gyermek megtapasztalja a saját hangjának erejét, és azt, hogy a fizikai ingerek felett is van hatalma. Ez a tudatosság megvédi őt a későbbi kellemetlen helyzetektől.
A szülői minta itt is meghatározó. Ha látjuk, hogy a gyermek teste megfeszül, vagy megpróbál elhúzódni, ne folytassuk a „móka” kedvéért. Az igazi játékhoz két ember szabad akarata és öröme szükséges. A testi autonómia tisztelete a legkisebb, legjátékosabb pillanatokban is meg kell, hogy nyilvánuljon.
A testrészek helyes megnevezése
A testi autonómia részét képezi az is, hogy a gyermek tisztában legyen a saját testével és annak részeivel. Gyakran használunk beceneveket az intim részekre, de a szakértők szerint érdemes a helyes anatómiai megnevezéseket használni. Ez segít a gyermeknek abban, hogy pontosan tudja kommunikálni, ha valahol fájdalmat érez, vagy ha valami kellemetlen érintés érte.
A tudatos szóhasználat megszünteti a tabukat és a szégyenérzetet a testtel kapcsolatban. Ha a „pisihely” helyett a megfelelő kifejezést használjuk, a gyermek számára ez ugyanolyan természetes lesz, mint a könyök vagy az orr. Ez a fajta tárgyilagosság magabiztosságot ad a gyermeknek a saját teste felett.
A beszélgetések során hangsúlyozzuk, hogy vannak olyan részei a testnek, amelyeket fehérnemű takar, és ezekhez senkinek sincs joga engedély nélkül hozzányúlni. Kivételt képezhet az orvosi vizsgálat vagy a szülői segítség a tisztálkodásnál, de ezekben az esetekben is magyarázzuk el előre, mi fog történni. A kiszámíthatóság növeli a gyermek biztonságérzetét.
A testkép kialakulása során dicsérjük a gyermek ügyességét és erejét, ne csak a külsejét. Tanítsuk meg neki, hogy a teste egy fantasztikus eszköz, amivel mozogni, alkotni és érezni tud. Az önbecsülés és a testi határok védelme kéz a kézben járnak a fejlődés során.
Az a gyermek, aki ismeri a testét és bízik az érzéseiben, sokkal nehezebben válik áldozattá.
Hogyan mondjunk nemet udvariasan?
A „nem” kimondása sok felnőttnek is nehézséget okoz, ezért nem várhatjuk el a gyermekünktől, hogy ösztönösen menjen neki. Meg kell tanítanunk neki a technikákat, hogyan képviselje magát anélkül, hogy bántó lenne. A magabiztos elutasítás egy olyan életre szóló készség, amit a szülői támogatással sajátíthat el.
Bátorítsuk a gyermeket, hogy használja a szemkontaktust és a határozott, de nyugodt hangot. Ha nem akar puszit adni, mondhatja azt: „Most nem szeretném a puszit, de adok egy pacsit!”. Ez a technika elismeri a másik fél közeledését, de kijelöli a saját határokat. A szülő feladata, hogy ilyenkor megerősítse a gyermeket a döntésében.
Gyakorolhatunk szituációs játékokat is, ahol a plüssállatok vagy babák kerülnek hasonló helyzetbe. Hogyan mondhatja meg Mackó a Nyuszinak, hogy most nem akar ölelést? Ezek a játékok segítenek a gyermeknek abban, hogy a valós életben is könnyebben alkalmazza a tanultakat. A játékos tanulás mélyebben rögzül és kevesebb stresszel jár.
Lényeges megérteni, hogy a gyermek nem azért mond nemet, mert nem szereti a nagymamát vagy a nagypapát. Egyszerűen csak éppen nincs olyan hangulatban, vagy túl intenzívnek érzi a közeledést. Ha ezt szülőként elfogadjuk, a gyermek is megérti, hogy a szeretete nincs veszélyben az elutasítás miatt.
Az érzelmi intelligencia és a határok
A testi autonómia tisztelete közvetlenül fejleszti a gyermek érzelmi intelligenciáját. Megtanulja felismerni a saját érzelmi állapotait: mikor vágyik közelségre, és mikor van szüksége egyedüllétre. Ez a belső figyelem segít neki abban, hogy később az élet más területein is tudatos döntéseket hozzon.
Az empátia kialakulásához is szükség van a határok ismeretére. Aki tudja, milyen érzés, ha tiszteletben tartják a kérését, az sokkal hajlamosabb lesz mások kéréseit is figyelembe venni. A „nem kötelező puszit adni” elve tehát nem önzésre tanít, hanem a kölcsönös tiszteleten alapuló emberi kapcsolatokra.
A gyerekek gyakran tükrözik a szüleik viselkedését. Ha mi magunk is tiszteletben tartjuk a saját határainkat – például nem hagyjuk, hogy bárki beleszóljon a nevelési elveinkbe, vagy nem engedünk a tolakodó kérdéseknek –, a gyermek ezt a mintát fogja követni. A hiteles szülői példa többet ér ezer szónál.
Az érzelmi biztonság alapja, hogy a gyermek tudja: a szülei elfogadják őt olyannak, amilyen, az aktuális vágyaival és határaival együtt. Ez a feltétel nélküli elfogadás adja meg azt a hátországot, amiből kiindulva bátran felfedezheti a világot, és képviselheti saját magát bármilyen közösségben.
A társadalmi nyomás és a megfelelési kényszer
Sok szülő bevallja, hogy azért kényszeríti a gyermekét a puszira, mert fél a környezet ítéletétől. „Mit fognak gondolni, ha a gyerekem köszönni sem akar?” – teszik fel a kérdést. Ez a megfelelési kényszer azonban a gyermek rovására megy. Érdemes felülvizsgálni, kinek a véleménye számít igazán: az idegeneké vagy a gyermekünk lelki békéje?
A modern szülőség egyik legnagyobb kihívása, hogy merjünk szembe menni az elavult társadalmi normákkal. A „jól nevelt gyerek” képébe sokszor beletartozik az engedelmesség, de az engedelmesség nem lehet egyenlő az önfeladással. Egy magabiztos, határait ismerő gyermek sokkal többre viszi az életben, mint egy olyan, aki mindenáron meg akar felelni másoknak.
Amikor kiállunk a gyermekünk mellett egy ilyen helyzetben, valójában a jövőbeli énjét védjük. Megtanítjuk neki, hogy az ő érzései érvényesek, és nem kell elnyomnia őket azért, hogy mások jól érezzék magukat. Ez a tudás alapvető lesz a munkahelyi szituációkban, a barátságokban és a párválasztásban is.
Ne féljünk a konfliktusoktól a tágabb családban. Egy-egy ilyen eset jó alkalom arra, hogy párbeszédet indítsunk a modern gyermeknevelésről. Lehet, hogy kezdetben ellenállásba ütközünk, de hosszú távon mindenki profitál abból, ha tisztábbak és tiszteletteljesebbek a határok a családon belül.
A biztonságos érintés tanítása
A gyermekeknek meg kell tanítani a különbséget a biztonságos és a nem biztonságos érintés között. A biztonságos érintés az, ami örömet okoz, megnyugtat, és amit a gyermek bármikor leállíthat. A nem biztonságos érintés titkolózással jár, kényelmetlen érzést kelt, vagy fájdalmat okoz. Ennek felismerése az életvédelmi oktatás része.
Beszélgessünk arról is, hogy kinek van „belépési engedélye” a gyermek személyes terébe. Például a szülőknek, amikor segítenek fürödni, vagy az orvosnak, amikor megvizsgál. De még ezekben az esetekben is hangsúlyozzuk, hogy a gyermeknek joga van tudni, mi történik, és kérdezhet, ha valami furcsa számára.
A „fehérnemű szabály” egy egyszerű és hatékony módszer: amit a bugyi és a trikó takar, az magánterület. Ez a vizuális segítség sokat jelent a kisebb gyerekeknek, akik még nem értik az elvont fogalmakat. Ha ezt a szabályt következetesen alkalmazzuk, a gyermek hamar megtanulja vigyázni a saját integritására.
Fontos, hogy a gyermek érezze, bármit elmondhat nekünk következmények nélkül. Ha valami furcsát vagy kellemetlent tapasztal, tudnia kell, hogy mi nem fogunk rá mérges lenni, és nem fogjuk elbagatellizálni az érzéseit. A bizalmi légkör a legjobb védekezés mindenféle visszaélés ellen.
A szülői felelősség a gyakorlatban
Szülőként a mi feladatunk, hogy a gyermekünk hangja legyünk, amíg ő maga nem tudja megfelelően képviselni az érdekeit. Ha látjuk, hogy egy rokon túlságosan rámenős, nekünk kell közbelépni. Nem kell durvának lenni, elég egy határozott mozdulat vagy mondat: „Látom, Marci most egy kicsit fáradt az ölelésekhez, inkább játsszunk egyet!”.
Figyeljük a gyermek nonverbális jeleit is. A befeszülő vállak, a lesütött szem vagy az elforduló test mind-mind arról árulkodnak, hogy a kicsi nem érzi jól magát a helyzetben. Ilyenkor ne várjuk meg, amíg sírni kezd, hanem finoman vonjuk ki őt az interakcióból. Ezzel azt üzenjük neki: „Látlak téged, és számíthatsz rám”.
A testi autonómia nevelése folyamatos odafigyelést igényel. Vannak napok, amikor a gyermek bújósabb, és vannak, amikor több térre van szüksége. Ez természetes fejlődési folyamat. Ha rugalmasan kezeljük ezeket az igényeket, a gyermek megtanul bízni a saját ösztöneiben, és egészséges kapcsolatot alakít ki a testével.
Ne feledjük, hogy a gyermek tisztelete nem a szülői hatalom gyengítése, hanem a gyermek belső erejének növelése. Egy olyan gyermeket nevelünk, aki tudja, hol végződik ő és hol kezdődik a másik ember. Ez a tudatosság teszi őt képessé arra, hogy később felelősségteljes és empatikus felnőtt váljon belőle.
A nagyszülők és a régi iskolás módszerek
Gyakran merül fel a kérdés: hogyan kezeljük, ha a nagyszülők „szeretetmegvonással” fenyegetnek, például azt mondják: „Akkor a mami szomorú lesz, ha nem adsz puszit”? Ez az érzelmi zsarolás egyik formája, ami bűntudatot kelt a gyermekben. Ilyenkor nekünk, szülőknek kell megálljt parancsolnunk.
Magyarázzuk el a nagyszülőknek, hogy a gyermek szeretetét ne tegyék függővé a fizikai gesztusoktól. Mondhatjuk: „Mama, tudom, hogy mennyire szereted őt, de kérlek, ne tedd őt felelőssé a te jókedvedért. Ő akkor is szeret téged, ha most épp nem akar puszit adni.” Ez segít a nagyszülőknek is elválasztani a saját érzelmi igényeiket a gyermek fejlődési szükségleteitől.
Bátorítsuk a rokonokat, hogy más módon kapcsolódjanak a gyermekhez. Egy közös rajzolás, meseolvasás vagy labdázás sokkal mélyebb kötődést alakít ki, mint egy kikényszerített puszi. Ha a nagyszülők látják, hogy a gyermek örömmel tölt időt velük, idővel elengedik a fizikai kontaktushoz való ragaszkodást.
A türelem és a következetesség itt is kulcsfontosságú. Lehet, hogy többször is el kell mondanunk ugyanazt, de ne adjuk fel. A gyermekünk védelme megéri a kisebb családi súrlódásokat. Idővel a családtagok is megszokják az új rendszert, és rájönnek, hogy a tiszteletteljes közeledés sokkal őszintébb válaszokat szül.
Az önrendelkezés hosszú távú előnyei
Azok a gyermekek, akiknek a testi autonómiáját tiszteletben tartják, felnőttként sokkal magabiztosabban navigálnak az emberi kapcsolatokban. Képesek lesznek felismerni a mérgező helyzeteket, és nem fognak benne maradni olyan kapcsolatokban, ahol a határaikat nem tisztelik. Ez az alapozás a mentális egészségük záloga is egyben.
A magabiztosság a testképükre is pozitív hatással van. Aki érzi, hogy ő az ura a testének, az kevésbé lesz hajlamos az öngyűlöletre vagy a megfelelési kényszerből elkövetett önsanyargatásra. A testi autonómia tehát a testpozitív szemlélet alapja is, ami a mai világban különösen értékes útravaló.
A társadalmi szinten is fontos ez a változás. Ha egy egész generáció úgy nő fel, hogy tiszteletben tartják a határait, akkor egy sokkal empatikusabb és tiszteletteljesebb társadalmat építhetünk. A beleegyezés kultúrája csökkenti az erőszakot és növeli a biztonságérzetet mindenki számára.
Zárásként gondoljunk bele: a gyermekünknek adott szabadság nem a rendetlenséget szolgálja, hanem az embert. Amikor megengedjük neki, hogy nemet mondjon egy puszira, valójában arra tanítjuk meg, hogyan legyen önmaga. És ez a legszebb ajándék, amit egy szülő adhat.
Gyakori kérdések a testi autonómia és az üdvözlés témájában
Nem lesz neveletlen a gyerekem, ha nem köszön puszival? 🧐
Egyáltalán nem. Az udvariasság és a testi kontaktus két külön dolog. Tanítsd meg neki az integetést, a köszönést vagy a pacsit. Ha a gyermek tiszteletteljesen üdvözöl valakit szavakkal vagy más gesztussal, az bőven elegendő a jó modorhoz.
Mit tegyek, ha a nagymama sírva fakad az elutasítástól? 😢
Vond félre a nagymamát és beszélj vele felnőtt módjára. Magyarázd el, hogy ez nem ellene szól, hanem a gyermek határainak tiszteletben tartásáról. Bátorítsd, hogy próbáljon meg játékkal vagy mesével közeledni, ne csak fizikai kontaktussal.
Hány éves kortól kezdjem tanítani a testi autonómiát? 👶
Már az első naptól kezdve! Persze egy csecsemő még nem tud nemet mondani, de ha figyelsz a jelzéseire és tisztelettel nyúlsz hozzá, már alapozod az autonómiáját. Ahogy elkezd beszélni és önállóan mozogni, egyre hangsúlyosabbá válhat a beleegyezés kérése.
Mi van, ha a gyermekem mindenkit össze-vissza ölelget? 🫂
Ilyenkor is fontos a tanítás: magyarázd el neki, hogy nem mindenki szereti az ölelést, és mindig kérdezze meg, szabad-e. Ahogy az ő határait tisztelik, neki is meg kell tanulnia tisztelni másokét. Ez az empátia fejlesztésének remek módja.
A csiklandozás tényleg káros lehet? 🧤
Csak akkor, ha kényszerített és a gyermek nem tudja leállítani. Ha a gyermek kéri és mindketten élvezitek, akkor remek játék. A lényeg, hogy legyen egy „állj” jelzés, amit minden körülmények között tiszteletben tartotok.
Hogyan magyarázzam el ezt egy 3 évesnek? 🧸
Használj egyszerű szavakat: „A te tested a tiéd, mint egy kis vár. Te döntöd el, kit engedsz be a kapun.” Mesélj neki arról, hogy ha valami nem esik jól, azt mindig szabad mondani, és anya/apa meg fogja hallgatni.
Miért fontos a testrészek pontos megnevezése? 🧬
Mert ez adja a gyermek kezébe a pontos kommunikáció eszközét. Ha tudja a nevét a testrészeinek, sokkal egyértelműbben tudja jelezni, ha valami baj van, vagy ha valaki olyat tesz, ami neki nem tetszik. Ez a biztonságának egyik alapfeltétele.
Leave a Comment