A játszótéri padokon ülve, miközben a gyerekeink önfeledten kergetik egymást, ritkán kerül szóba az időskori öngondoskodás vagy a nyugdíjrendszer fenntarthatósága. Mégis, a délutáni kávézások és a pelenkázások közepette ott lebeg a kérdés: mi lesz velünk évtizedek múlva? Vajon a társadalom elismeri-e azt a rengeteg láthatatlan munkát, amit az anyák és apák nap mint nap végeznek a következő generáció felneveléséért? A gyerekszám alapú nyugdíj gondolata nem új keletű, de az utóbbi években egyre hangosabbá vált a szakmai és közösségi diskurzusban, hiszen alapjaiban rengetheti meg a jelenlegi társadalombiztosítási logikát.
A jelenlegi magyar nyugdíjrendszer alapvetően a felosztó-kirovó elven nyugszik. Ez azt jelenti, hogy a mai aktív dolgozók járulékaiból fizetik a mai nyugdíjasok ellátását. Ez a rendszer akkor működik olajozottan, ha a generációk közötti egyensúly fennáll, és elegendő fiatal lép be a munkaerőpiacra. Amikor azonban a születésszám tartósan alacsony marad, a rendszer alapjai megremegnek, és felmerül a kérdés: ki fogja kitermelni a mi nyugdíjunkat, ha nem a gyermekeink? Ezen a ponton válik a gyermekvállalás nemcsak magánüggyé, hanem közgazdasági tényezővé is.
A demográfiai olló és a nyugdíjrendszer jövője
Magyarország, hasonlóan Európa legtöbb országához, súlyos demográfiai kihívásokkal néz szembe. Az elöregedő társadalom azt jelenti, hogy egyre kevesebb aktív befizetőre jut egyre több nyugdíjas. Ebben a kontextusban a gyermeknevelés egyfajta befektetés a jövőbe, hiszen a felnevelt gyermekek lesznek a holnap adófizetői. Sokan érvelnek amellett, hogy aki gyermeket nevel, az kettős áldozatot hoz: egyrészt fizeti a saját járulékait, másrészt biztosítja a rendszer utánpótlását. Ez a kettős teherviselés jelenleg alig tükröződik a nyugdíjösszegekben, ami sokak szerint mélyen igazságtalan.
A közgazdászok gyakran emlegetik a humán tőke fogalmát. Eszerint egy gyermek felnevelése óriási anyagi és időbeli ráfordítást igényel a szülők részéről. Ha valaki ezt az energiát nem a családba, hanem kizárólag a karrierjébe fekteti, magasabb fizetést és ezáltal magasabb nyugdíjat érhet el. Ezzel szemben a többgyermekes szülők, különösen az édesanyák, gyakran kényszerülnek részmunkaidőre vagy karrierszünetre, ami drasztikusan csökkenti a későbbi ellátásukat. A gyerekszám alapú nyugdíj hívei szerint ezt a hátrányt kellene kompenzálni az államnak.
A gyermek nemcsak a szülőnek öröm, hanem a társadalom számára a legfontosabb gazdasági erőforrás, amelynek hiánya a teljes nyugdíjrendszert veszélyezteti.
A vita azonban itt válik igazán élessé. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a nyugdíjnak kizárólag a befizetett járulékoktól kellene függnie. Ha valaki több gyermeket nevel, ő a családjába fektetett, míg aki nem, az a munkájába. Az egyenlőség elve alapján mindenkinek a saját munkája után járna az ellátás. Ebben a megközelítésben a gyerekszám alapú differenciálás diszkriminatív lenne azokkal szemben, akiknek nincs gyermekük, legyen az döntés vagy sajnálatos élethelyzet eredménye.
Az anyasági büntetés és a nyugdíjszakadék
A statisztikák nem hazudnak: a nők nyugdíja átlagosan alacsonyabb, mint a férfiaké. Ennek egyik legfőbb oka az úgynevezett motherhood penalty, vagyis az anyasági büntetés. Amikor egy édesanya otthon marad a gyermekeivel, kiesik a munkaerőpiacról, lassul a bérnövekedése, és kevesebb nyugdíjhozatékot halmoz fel. Bár a gyermekgondozási időszakok beleszámítanak a szolgálati időbe, az ezek alatt folyósított ellátások összege messze elmarad egy piaci fizetéstől, ami lehúzza a nyugdíj alapját képező átlagkeresetet.
Egy olyan rendszer, amely a felnevelt gyermekek száma szerint adna bónuszt vagy magasabb szorzót, közvetlenül ezt a szakadékot igyekezne áthidalni. Nem csupán segélyről lenne szó, hanem a társadalmilag hasznos munka elismeréséről. Az elképzelés szerint minden gyermek után járna egy meghatározott százalékos növekmény a havi nyugdíjhoz. Ezáltal a szülők nem éreznék úgy, hogy a gyermekvállalással az időskori elszegényedést kockáztatják. Az anyagi biztonság érzete pedig pozitívan hathatna a további gyermekvállalási kedvre is.
Ugyanakkor felmerül a kérdés: mi történik, ha a gyermek nem válik adófizetővé? Ha külföldre költözik, vagy tartósan munkanélküli lesz? A gyerekszám alapú nyugdíj kritikusai szerint a rendszer csak akkor lenne logikus, ha a gyermek tényleges járulékfizetéséhez kötnék a szülő nyugdíját. Ez azonban rendkívül bonyolult adminisztrációt igényelne, és olyan etikátlan helyzeteket teremthetne, ahol a szülő sorsa a gyermeke sikerétől függ. Ez az elképzelés távol áll a modern szociális állam alapelveitől, ahol a biztonság kollektív felelősség.
Az igazságosság és a szolidaritás dilemmája
Mikor beszélhetünk igazságosságról egy társadalomban? Amikor mindenki ugyanazt kapja, vagy amikor mindenki a szükségletei és érdemei szerint részesül? A társadalmi szolidaritás elve szerint a nyugdíjrendszernek védenie kell a leggyengébbeket is. Sokan érvelnek azzal, hogy a gyermektelenek több adót és járulékot fizetnek be életük során, mivel nincs családjukra fordított adókedvezményük, és folyamatosan a munkaerőpiacon vannak. Ebből a szempontból ők már eleve többet tesznek bele a közösbe pénzügyi értelemben.
Azonban a pénzbeli befizetés önmagában nem elegendő egy nyugdíjrendszer működtetéséhez. Ha nincs, aki elvégezze a munkát, aki kenyeret süssön vagy ápolja az időseket, a felhalmozott nyugdíjpontok értéktelenné válnak. A generációs szerződés értelmében a szülők a jövőbeli munkaerőt „szolgáltatják”, ami nélkül a tőke nem tudna hasznosulni. Ebből a perspektívából nézve a gyermektelenek a mások gyermekeitől várják majd el a szolgáltatások fenntartását, amihez ők „csak” pénzzel járultak hozzá, de a munka nehezebbik részét, a nevelést nem vállalták.
| Szempont | Hagyományos járulékalapú | Gyerekszám alapú kiegészítéssel |
|---|---|---|
| Fő alapelv | Befizetett összegek aránya | Társadalmi hozzájárulás (munka + gyerek) |
| Nők helyzete | Gyakran hátrányos | Kompenzált, igazságosabb |
| Demográfiai hatás | Semleges | Ösztönző hatású lehet |
| Kockázat | Elszegényedés a nagycsaládosoknál | Diszkrimináció vádja a gyermekteleneknél |
Látható, hogy mindkét oldalnak vannak erős érvei. A kérdés az, hogy hol húzzuk meg a határt a méltányosság és az egyenlő bánásmód között. A magyar kormány már tett lépéseket ebbe az irányba a Nők 40 kedvezményes nyugdíjjal vagy a családi adókedvezményekkel, de a közvetlen, havi nyugdíjösszegben megjelenő gyerekszám-differenciálás még várat magára. Egy ilyen radikális változtatás óriási társadalmi ellenállást válthatna ki azokból, akik meddőséggel küzdenek, vagy egyszerűen más életutat választottak.
A diszkrimináció kérdése: fájdalom és kirekesztés
Nem mehetünk el szó nélkül azok mellett, akik számára a gyermektelenség nem döntés, hanem egy fájdalmas élethelyzet. Számos pár küzd évekig a gyermekáldásért, lombikprogramokon vesznek részt, és végül kénytelenek elfogadni, hogy nem lesz saját gyermekük. Ha a nyugdíjrendszer őket alacsonyabb ellátással sújtaná, az egyfajta „büntetés” lenne a sorstól elszenvedett veszteségük mellé. Ez a szempont az egyik legerősebb morális érv a gyerekszám alapú nyugdíj bevezetése ellen.
Emellett ott vannak azok is, akik tudatosan döntöttek a gyermektelen életmód mellett. A modern társadalomban az egyéni autonómia fontos érték. Vajon jogos-e az állam részéről, ha egy életmódbeli döntést (vagy annak hiányát) évtizedekkel később pénzügyi hátránnyal honorál? A jogászok szerint ez sértheti az egyenlő emberi méltósághoz való jogot, hiszen a nyugdíjhoz való jog alapvetően a munkaviszonyon és a járulékfizetésen alapuló szerzett jog, nem pedig egy demográfiai jutalom.
Érdemes belegondolni abba is, hogy a gyermektelenek gyakran magasabb szintű önkéntes öngondoskodást folytatnak, hiszen tudják, hogy nem számíthatnak családi segítségre öregkorukban. Ha emellett az állami nyugdíjukat is megnyirbálnák, az kettős csapást mérne rájuk. A megoldás talán nem a büntetésben, hanem egy olyan pozitív ösztönzőben rejlene, amely nem a gyermektelenektől von el forrásokat, hanem plusz forrásokat biztosít a szülőknek külső forrásból.
Gazdasági fenntarthatóság vagy populista ígéret?
Bármilyen szociális reformnak át kell mennie a költségvetési szűrőn. Honnan lenne forrás a gyerekszám alapú nyugdíjemelésre? Ha a teljes nyugdíjkassza fix, akkor a szülőknek adott többlet csak a többiekétől való elvonással valósítható meg. Ez feszültséget szít a generációkon belül és a társadalmi csoportok között. Egy fenntartható rendszerhez vagy magasabb járulékok, vagy a nyugdíjkorhatár további emelése, vagy a gazdaság jelentős fehéredése szükséges.
Egyes szakértők szerint a gyerekszám alapú nyugdíj helyett hatékonyabb lenne a munkaerőpiaci integrációt segíteni. Ha az anyák könnyebben és hamarabb térhetnének vissza a munkába rugalmas feltételekkel, akkor magasabb saját nyugdíjat szerezhetnének anélkül, hogy a rendszert át kellene alakítani. A bölcsődei férőhelyek bővítése, a távmunka támogatása és a nemek közötti bérszakadék felszámolása hosszú távon stabilabb megoldást nyújthatna.
Másfelől, a demográfiai mutatók olyan kritikusak, hogy egyesek szerint már nincs idő apró lépésekre. A radikális ösztönzés hívei szerint csak egy egyértelmű, a távoli jövőben is biztonságot ígérő rendszer fordíthatja meg a folyamatokat. Ha egy fiatal pár látja, hogy a gyermekeik felnevelése nemcsak érzelmi, hanem biztos anyagi befektetés is a saját öregkorukba, talán bátrabban vágnak bele a nagycsaládos életmódba. Ez azonban egy olyan elmélet, amelyet a gyakorlatban még sehol sem igazoltak átfogóan.
A nagyszülők szerepe és a generációs lánc
A magyar családmodellben a nagyszülők gyakran pótolhatatlan segítséget nyújtanak. Az ő láthatatlan munkájuk teszi lehetővé, hogy a szülők visszatérjenek a munkaerőpiacra. Amikor a gyerekszám alapú nyugdíjról beszélünk, felmerülhetne-e, hogy ez a nagyszülőkre is vonatkozzon? Ha valaki felnevelt három gyermeket, akik most tíz unokát nevelnek, az ő társadalmi hasznossága többszörösen is megjelenik a rendszerben.
A generációk közötti szolidaritás nem csupán lefelé, hanem felfelé is működik. Egy olyan rendszer, amely elismeri a többgenerációs családok erejét, stabilabb társadalmi szövetet eredményezhetne. Jelenleg azonban a nyugdíjrendszerünk atomizált: az egyéni teljesítményt nézi, és figyelmen kívül hagyja a család mint gazdasági egység működését. A jövő nagy kérdése, hogy képesek leszünk-e visszatérni egy olyan szemlélethez, ahol a közösség és a család sikere az egyén biztonságának alapja.
A nyugdíj nem ajándék, hanem a múltbeli munkánk és a jövőbe vetett hitünk elszámolása.
Fontos látni, hogy a gyereknevelés nemcsak „kiadás”, hanem értékteremtés. Aki gyermeket nevel, az a jövő pedagógusát, orvosát vagy mérnökét adja a világnak. Ezt a hozzájárulást számszerűsíteni nehéz, de nem lehetetlen. Ha a nyugdíjrendszer képes lenne ezt integrálni, azzal a társadalom legfontosabb alapkövét, a családot erősítené meg.
A nők negyven év utáni szabadsága
A „Nők 40” program már most is egyfajta elismerése annak, hogy a nők a munka mellett a családban is helytállnak. Ez a lehetőség sok édesanyának és nagymamának adta vissza a méltóságát és a pihenéshez való jogát. Bár ez nem közvetlenül gyerekszám alapú pénzbeli kiegészítés, mégis időbeli előnyt biztosít azoknak, akik ledolgozták a negyven évet, beleértve a gyermeknevelési időszakokat is.
Kritikus hangok szerint azonban ez a rendszer is igazságtalan, mivel a férfiak számára nem biztosít hasonló kedvezményt, pedig az apák szerepe is meghatározó a gyermeknevelésben. A modern apaszerep megköveteli, hogy a férfiak is aktívan kivegyék a részüket a mindennapi feladatokból. Ha a gyerekszám alapú nyugdíjat bevezetnék, azt vajon meg kellene-e osztani a két szülő között? Ez tovább bonyolítaná a rendszert, de tükrözné a modern, egyenrangú szülői feladatmegosztást.
A gyerekszám alapú nyugdíj tehát nemcsak egy pénzügyi kérdés, hanem egy társadalmi tükör is. Azt mutatja meg, mit tartunk valódi értéknek. Ha csak a fizetett munkát, akkor maradunk a jelenlegi úton. Ha viszont a gondoskodást, a nevelést és az élet továbbadását is, akkor elkerülhetetlen a rendszer reformja. A változás szele már érezhető, de az út még hosszú és tele van etikai bukkanókkal.
Nemzetközi kitekintés és tanulságok
Számos európai ország próbálkozik különböző megoldásokkal a demográfiai válság kezelésére. Franciaországban például a három vagy több gyermeket nevelő szülők nyugdíját 10 százalékkal megemelik. Ez egy viszonylag egyszerű és átlátható módja a többgyermekesek támogatásának. Németországban a „gyermeknevelési évek” (Kindererziehungszeiten) rendszere működik, ahol a gyermek születése utáni első három évet úgy ismerik el, mintha a szülő az átlagbérnek megfelelő összeget kereste volna.
Ezek a példák azt mutatják, hogy van középút. Nem feltétlenül kell az egész rendszert felforgatni ahhoz, hogy méltányosabb feltételeket teremtsünk. A hangsúly az arányosságon van. Olyan megoldást kell találni, amely érezhető segítséget jelent a szülőknek, de nem taszítja kilátástalanságba a gyermekteleneket. A magyar sajátosságokhoz illeszkedő modell kidolgozása még várat magára, de az európai tapasztalatok jó kiindulópontot jelenthetnek.
Érdemes megfigyelni, hogy ahol magasabb a társadalmi bizalom és erősebb a szociális védőháló, ott a gyermekvállalási kedv is magasabb. A nyugdíjrendszer stabilitása kulcsfontosságú eleme ennek a bizalomnak. Ha a fiatalok elhiszik, hogy az állam nem hagyja őket cserben öregkorukban csak azért, mert a családot választották a karrierépítés helyett, bátrabban hoznak hosszú távú döntéseket.
Az egyéni felelősség és az állami szerepvállalás
Sokan érvelnek amellett, hogy a nyugdíjrendszer reformja mellett nem szabad elfeledkeznünk az egyéni öngondoskodásról sem. A nyugdíjmegtakarítások és az öngondoskodási formák segíthetnek abban, hogy ne függjünk kizárólag az állami rendszertől. Azonban itt ismét előjön a régi dilemma: kinek van felesleges pénze félretenni? Annak, aki nem költ havi százezreket különórákra, cipőre és iskolakezdésre, vagy annak, aki éppen ezeket a kiadásokat fedezi a gyermeke érdekében?
Az állam szerepe itt az lenne, hogy egyenlítse a pályát. Olyan adókedvezményekkel vagy támogatott megtakarítási formákkal segíthetné a szülőket, amelyek kifejezetten az időskori biztonságot célozzák. Ez egyfajta hibrid megoldás lehetne: maradna a járulékalapú nyugdíj, de a szülőknek célzott támogatás járna a privát megtakarításaikhoz. Ez kevésbé lenne megosztó, mint a közvetlen gyerekszám alapú differenciálás.
A közbeszédben gyakran elhangzik a „gyermektelenségi adó” réme is. Ez a megközelítés azonban büntető jellegű, ami ritkán vezet jóra. A pozitív ösztönzők, mint a nyugdíjprémium vagy a magasabb szolgálati idő elismerése, sokkal inkább társadalmi konszenzusra találhatnának. A cél nem az egyik csoport büntetése, hanem a másik csoport jogos igényeinek és extra hozzájárulásának elismerése kellene, hogy legyen.
A technológia és az automatizáció hatása
Vajon harminc év múlva is ugyanolyan fontos lesz a gyermekek száma a nyugdíjrendszer szempontjából, mint ma? Az automatizáció és a robotika terjedésével elképzelhető, hogy a termelés és a szolgáltatások fenntartásához kevesebb emberi munkára lesz szükség. Ha a robotok termelik meg a javakat, a nyugdíjrendszert is át kellene alakítani, például a robotadók bevezetésével. Ebben az esetben a gyerekszám alapú nyugdíj koncepciója is más megvilágításba kerülne.
Mégis, az emberi gondoskodást, az empátiát és a kreativitást soha nem fogják teljesen kiváltani a gépek. Az elöregedő társadalomban az idősgondozás lesz az egyik legfontosabb szektor, ahol a hús-vér emberek jelenléte elengedhetetlen. Aki gyermeket nevel, az a jövő gondozóit is felneveli. Ezért a humán tőke fontossága, még a technológiai fejlődés mellett is, megkérdőjelezhetetlen marad.
A vita tehát nem csak a mának szól. Egy olyan rendszerről kell döntenünk, amely rugalmasan alkalmazkodik a jövő változásaihoz, de közben nem veszíti el az emberi arcát. A gyerekszám alapú nyugdíj egy javaslat a sok közül, amely megpróbál választ adni egy égető problémára. Hogy ez lesz-e a végső megoldás, vagy egy finomított, több pilléren nyugvó rendszer, azt az elkövetkező évek politikai és társadalmi egyeztetései fogják eldönteni.
A szubjektív jólét és a család ereje
Végül, de nem utolsósorban, ne feledkezzünk meg a dolog érzelmi oldaláról. A nyugdíj összege egy szám, de a biztonságérzet és a szubjektív jólét ennél sokkal összetettebb. Azok a szülők, akik szoros kapcsolatot ápolnak felnőtt gyermekeikkel, gyakran boldogabb és kiegyensúlyozottabb öregkort élnek meg, függetlenül a bankszámlájuk egyenlegétől. A gyermekektől kapott érzelmi és gyakorlati támogatás nem váltható ki semmilyen állami juttatással.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az államnak ne lenne dolga. Sőt, éppen az a feladata, hogy megteremtse azokat a kereteket, amelyekben a családok virágozhatnak. Ha a szülők nem érzik úgy, hogy a gyermekvállalás miatt hátrányos helyzetbe kerülnek az élet alkonyán, akkor szabadabban dönthetnek a szívük szerint. A gyerekszám alapú nyugdíj ötlete tehát nem csupán a pénzről szól, hanem arról a biztonságról, amit egy gondoskodó közösségnek nyújtania kell a tagjai számára.
Az igazságosságkeresés közben fontos, hogy ne felejtsük el: mindannyian egy hajóban evezünk. Akár van gyermekünk, akár nincs, egy stabil, kiszámítható és méltányos rendszer mindannyiunk érdeke. A párbeszéd folytatása elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan megoldás szülessen, amelyben senki sem érzi magát másodrendű állampolgárnak, és ahol a jövő nemzedékét nevelő szülők munkáját végre a helyén kezelik.
Hogyan tovább a nyugdíjreform útján?
A kérdés most már nem az, hogy kell-e változtatni, hanem az, hogy mikor és hogyan. A demográfiai mutatók sürgetővé teszik a cselekvést. A döntéshozóknak mérlegelniük kell a gazdasági realitásokat és a társadalmi igazságosság iránti igényt. Egy olyan modell, amely lépcsőzetesen, a meglévő jogokat tiszteletben tartva vezeti be az ösztönzőket, talán a leginkább elfogadható út lehetne.
A jövő anyái és apái számára a legfontosabb üzenet a kiszámíthatóság. Tudniuk kell, hogy a ma meghozott áldozataik nem maradnak visszhang nélkül évtizedek múltán sem. A gyerekszám alapú nyugdíj egy bátor felvetés, amely rávilágít rendszerünk hiányosságaira és lehetőségeire egyaránt. Akár megvalósul ebben a formában, akár nem, a róla szóló vita már most segített abban, hogy jobban értékeljük azt a munkát, amit egy új élet felnevelése jelent.
Miközben a gyerekek a homokozóban játszanak, mi, felnőttek felelősséggel tartozunk azért, hogy milyen világot és milyen biztonságot hagyunk rájuk. És persze magunkra is gondolnunk kell, hiszen a mi nyugdíjas éveink is akkor lesznek szépek, ha a társadalom, amelyben élünk, becsüli az életet minden formájában. A vita tehát folytatódik, és minden egyes érvvel közelebb kerülünk egy olyan megoldáshoz, amely valóban mindenki számára igazságos és fenntartható jövőt ígér.
Gyakran ismételt kérdések a gyerekszám alapú nyugdíjról
Miért lenne igazságosabb a több gyermek után magasabb nyugdíj? 👶
Az érvelés szerint a szülők nemcsak a jelenlegi nyugdíjasokat tartják el a járulékaikkal, hanem a jövő adófizetőinek felnevelésével a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát is biztosítják. Ez a kettős hozzájárulás jelenleg nem jelenik meg arányosan a nyugdíjuk összegében, ami sokak szerint méltánytalan.
Nem diszkriminatív ez a rendszer a gyermektelenekkel szemben? 🙅♀️
Ez a legnagyobb ellenérv a rendszerrel kapcsolatban. Sokan úgy vélik, hogy a nyugdíjnak csak a befizetett munkajövedelemtől kellene függnie. A gyermektelenség gyakran nem döntés, hanem biológiai vagy élethelyzetbeli kényszer, így az ellátás csökkentése vagy elmaradása büntetésként hathat ezekre az emberekre.
Hogyan érintené ez a nők nyugdíjszakadékát? 👩🦳
A nők nyugdíja jelenleg jelentősen elmarad a férfiakétól a gyermeknevelés miatti kieső munkaévek és az alacsonyabb bérnövekedés miatt. Egy gyerekszám alapú kiegészítés közvetlenül csökkenthetné ezt a hátrányt, elismerve a családban végzett munkát is.
Mi történik, ha a felnevelt gyermek külföldön dolgozik? ✈️
Ez a rendszer egyik legnagyobb gyakorlati dilemmája. Ha a gyermek nem a magyar rendszerbe fizeti a járulékait, akkor közvetlenül nem járul hozzá a hazai nyugdíjkasszához. Ennek ellenére a szülő elvégezte a nevelés munkáját, így morális szempontból továbbra is jogosult lehetne a kiegészítésre.
Milyen hatással lenne ez a gyermekvállalási kedvre? 🍼
Bár a nyugdíj messze van a fiatal szülők gondolataitól, a hosszú távú biztonság ígérete pozitívan befolyásolhatja a demográfiai döntéseket. Ha a nagycsalád nem az időskori elszegényedés kockázatával járna, többen mernének több gyermeket vállalni.
Van-e nemzetközi példa ilyen típusú nyugdíjra? 🌍
Igen, több országban, például Franciaországban vagy Németországban is léteznek olyan elemek, amelyek pluszpontokat vagy százalékos emelést adnak a felnevelt gyermekek után. Ezek a modellek bizonyítják, hogy a rendszer technikailag kivitelezhető és működőképes.
Kiváltható-e a gyerekszám alapú nyugdíj öngondoskodással? 💰
Az öngondoskodás fontos, de a szülőknek gyakran kevesebb szabadon felhasználható jövedelmük marad a gyermeknevelés költségei miatt. Ezért számukra nehezebb a privát megtakarítás felhalmozása, amit egy állami, gyerekszám alapú korrekció tudna kiegyensúlyozni.
Leave a Comment