Amikor egy kisgyermek érkezik a családba, hirtelen minden megváltozik, és a figyelmünk középpontjába az ártatlan, tiszta érzelmek kerülnek. Nemcsak a mindennapi rutinok alakulnak át, hanem az emberi kapcsolataink is új megvilágításba kerülnek, hiszen a szülőség türelmet, megértést és hatalmas adag önreflexiót igényel. Gyakran ekkor szembesülünk azzal, hogy környezetünkben – vagy akár saját magunkban – bizonyos reakciók nem úgy működnek, ahogy azt a harmonikus együttélés megkívánná. Az érzelmi intelligencia, vagyis az EQ, sokkal többet jelent puszta kedvességnél; ez az a láthatatlan belső iránytű, amely segít eligazodni a társas érintkezések sűrűjében és a saját belső világunkban.
Miért határozza meg életünket az érzelmi intelligencia?
Az érzelmi intelligencia fogalma az elmúlt évtizedekben vált a pszichológia és a közgondolkodás egyik legmeghatározóbb elemévé. Bár sokáig az IQ-t, vagyis a kognitív képességeket tekintették a siker egyetlen mérőfokának, mára bebizonyosodott, hogy a boldoguláshoz és a kiegyensúlyozott családi élethez az érzelmi érettség elengedhetetlen. Az EQ valójában egy összetett képességcsokor, amely magában foglalja a saját és mások érzelmeinek felismerését, megértését és hatékony kezelését. Egy édesanya számára ez a képesség teszi lehetővé, hogy a gyermek sírása mögött meglássa a valódi szükségletet, vagy hogy egy feszült helyzetben ne indulatból, hanem tudatosan reagáljon.
Az érzelmi intelligencia hiánya gyakran nem látványos agresszióban nyilvánul meg, hanem finomabb, mégis romboló viselkedésmintákban. Ezek a minták észrevétlenül mérgezhetik meg a párkapcsolatot, a barátságokat és a szülő-gyermek viszonyt is. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy a személyiség részének tekintik ezeket a hiányosságokat, mondván, „ő egyszerűen ilyen típus”. Valójában azonban az érzelmi intelligencia egy tanulható és fejleszthető készségkészlet, feltéve, ha hajlandóak vagyunk szembenézni a hiányosságainkkal. A felismerés az első lépés a változás felé, hiszen csak azt tudjuk alakítani, aminek a létezéséről tudomásunk van.
Az érzelmi intelligencia nem az érzelmek elnyomását jelenti, hanem azt a képességet, hogy tudatosan megéljük és irányítsuk őket a céljaink elérése érdekében.
A kutatások rávilágítanak, hogy az alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező egyének gyakran érzik magukat elszigeteltnek vagy félreértettnek. Mivel nehézséget okoz számukra az érzelmi finomhangolás, a környezetük is gyakran távolságtartással vagy védekezéssel reagál rájuk. Ez egy ördögi kört hoz létre, ahol az egyén még inkább megerősödik abban a hitében, hogy a világ ellenséges vagy igazságtalan. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy szülőként tisztában legyünk azokkal a jelekkel, amelyek az érzelmi érettség hiányára utalnak, hiszen gyermekeink elsősorban a mi példánkból tanulják meg az érzelmek kezelésének művészetét.
A következőkben részletesen górcső alá veszünk öt olyan meghatározó viselkedésformát, amely egyértelműen az alacsony érzelmi intelligencia számlájára írható. Ezek a pontok nem ítélkezésként szolgálnak, hanem eszközként a tisztánlátáshoz. A cél, hogy képessé váljunk azonosítani ezeket a romboló mechanizmusokat, legyen szó a partnerünkről, egy rokonunkról vagy akár saját magunkról. A tudatosság az a fény, amely segít eloszlatni az érzelmi vakság ködét a mindennapjainkban.
Az empátia hiánya és a mások érzései iránti érzéketlenség
Az empátia az érzelmi intelligencia alappillére, az a képesség, amellyel bele tudunk helyezkedni egy másik ember érzelmi állapotába. Az alacsony EQ-val rendelkező személyek számára ez a folyamat rendkívül nehézkes, néha pedig teljesen kivitelezhetetlen. Számukra a világ kizárólag a saját tapasztalataik és érzelmeik szűrőjén keresztül létezik. Ha valaki más fájdalmáról vagy nehézségeiről beszél, az alacsony érzelmi intelligenciájú ember gyakran türelmetlennek tűnik, vagy elbagatellizálja a problémát olyan mondatokkal, mint: „Ne csinálj belőle ekkora ügyet” vagy „Túlérzékeny vagy”.
Ez a viselkedés nem feltétlenül gonoszságból fakad, hanem abból az érzelmi korlátoltságból, hogy nem képesek rezonálni a környezetük rezgéseire. Egy kismama számára, aki éppen éjszakázik a babájával és kimerült, egy ilyen reakció a párjától mély sebeket ejthet. Az empátia hiánya miatt az ilyen személyek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy kéretlen tanácsokat osztogatnak ahelyett, hogy egyszerűen csak meghallgatnák a másikat. Úgy gondolják, hogy a logikus megoldás felkínálása értékesebb, mint az érzelmi jelenlét, miközben pont ez utóbbira lenne a legnagyobb szükség.
| Helyzet | Magas EQ reakció | Alacsony EQ reakció |
|---|---|---|
| A barátnőd panaszkodik a fáradtságra. | „Megértelek, ez tényleg nagyon nehéz időszak.” | „Én is fáradt vagyok, mégsem panaszkodom.” |
| A gyermek sír, mert elgurult a labdája. | „Látom, most nagyon szomorú vagy a labda miatt.” | „Hagyd abba a sírást, ez csak egy labda!” |
Az érzéketlenség egy másik megnyilvánulási formája a „hangulatgyilkosság”. Az alacsony érzelmi intelligenciájú emberek gyakran nincsenek tekintettel a környezetükben lévő érzelmi klímára. Képesek egy vidám ünnepségen a saját sérelmeiket emlegetni, vagy egy gyászoló embernek a saját sikereikről dicsekedni. Ez a fajta érzelmi vakság elszigeteli őket a közösségtől, hiszen az emberek ösztönösen kerülik azokat, akik mellett nem érzik magukat biztonságban vagy érzelmileg validálva. Az empátia ugyanis a bizalom ragasztója, amely nélkül a kapcsolatok kártyavárként omlanak össze.
A fejlődés útja itt az aktív hallgatás gyakorlása lenne. Az érzelmileg éretlenebb egyéneknek meg kellene tanulniuk, hogy a csend és a figyelem néha többet ér minden szónál. Az empátia fejleszthető azáltal, ha tudatosan feltesszük magunknak a kérdést: „Vajon mit érezhet most ő?” Ez a belső monológ segíthet áttörni az egocentrizmus falait. Szülőként pedig különösen vigyáznunk kell, hogy ne érvénytelenítsük gyermekeink érzéseit, hiszen ők így tanulják meg, hogy az érzelmeik fontosak és kezelhetőek.
Az érzelmi kitörések és az önszabályozás nehézségei
Az érzelmi önszabályozás az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy ne váljunk a saját impulzusaink rabszolgájává. Az alacsony EQ egyik legszembetűnőbb jele, amikor egy felnőtt ember érzelmi reakciói hasonlítanak egy dacos kisgyermekéhez. Hirtelen harag, kontrollálatlan sírás vagy sértődött duzzogás – ezek mind azt mutatják, hogy az egyén nem képes feldolgozni és megfelelően csatornázni a benne zajló feszültséget. Az ilyen emberek gyakran mondják, hogy „én ilyen hirtelen haragú vagyok”, mintha ez egy megváltoztathatatlan genetikai adottság lenne, nem pedig a fejlesztendő önkontroll hiánya.
A kismamák számára ez a téma különösen kritikus, hiszen a hormonális változások és az alváshiány eleve próbára teszik az idegrendszert. Azonban van különbség a pillanatnyi kimerültségből fakadó ingerültség és az állandó érzelmi labilitás között. Aki alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezik, az gyakran robban a legkisebb kényelmetlenség hatására is. Nem képes szünetet tartani az inger és a válasz között; ha valami nem az ő elképzelései szerint alakul, azonnal támad vagy összeomlik. Ez a környezete számára rendkívül megterhelő, hiszen folyamatos „tojáshéjon járást” kényszerít a családtagokra.
Az önszabályozás hiánya gyakran párosul azzal a hittel, hogy mások a felelősek az ő érzelmi állapotáért. „Te hoztál ki a sodromból” – hangzik el a klasszikus mondat, amellyel áthárítják a felelősséget a saját kitörésükért. Egy érzelmileg intelligens ember tudja, hogy bár az érzelmei validak, a kifejezésmódjukért ő maga felel. Az érzelmi érettség jele, ha képesek vagyunk felismerni a bennünk növekvő feszültséget, és még a robbanás előtt technikákat alkalmazni a megnyugvásra, legyen az egy mély levegő, egy rövid séta vagy a helyzet átkeretezése.
Érdemes megfigyelni, hogyan kezeli az illető a stresszes helyzeteket. Aki alacsony EQ-val rendelkezik, az gyakran lebénul vagy éppen hiperaktívvá és agresszívvá válik válsághelyzetben. Nem látja át a prioritásokat, mert elárasztják az érzelmei. Az ilyen típusú embereknek szükségük lenne az önmegfigyelés elsajátítására. Meg kellene tanulniuk azonosítani a fizikai jeleket – a gombócot a torokban, a gyorsuló szívverést –, amelyek megelőzik az érzelmi vihart. Az önszabályozás nem az érzelmek elfojtása, hanem azok elegáns mederbe terelése.
Aki nem ura önmagának, az nem szabad ember – az érzelmi önszabályozás a belső szabadság alapköve.
A gyermeknevelés során az önszabályozás hiánya katasztrofális lehet, hiszen a gyermek a szülőtől tanulja meg az indulatkezelést. Ha a szülő kiabálással reagál a gyermek dührohamára, azzal csak megerősíti, hogy ez a helyes konfliktuskezelési mód. Az érzelmileg intelligens szülő képes megtartani a saját nyugalmát akkor is, amikor a gyermek éppen darabokra hullik érzelmileg. Ez a „tartály” funkció az egyik legfontosabb feladatunk, de ehhez először a saját érzelmi háztartásunkat kell rendbe tennünk.
A felelősség áthárítása és az áldozatszerep
Az érzelmi intelligencia szorosan összefügg a felelősségvállalással. Az alacsony EQ-val rendelkező személyek egyik legjellemzőbb vonása, hogy képtelenek elismerni a saját hibáikat. Számukra a kudarc vagy a konfliktus mindig valaki másnak a bűne. Ha elfelejtenek valamit, az azért van, mert a másik nem emlékeztette őket. Ha megbántanak valakit, az azért történt, mert a másik „provokálta” őket. Ez a fajta hárítás egyfajta belső védekezési mechanizmus, amely megvédi a törékeny énképüket a szembesüléstől.
Ez a viselkedés gyakran torkollik az örökös áldozatszerepbe. Az ilyen ember úgy érzi, a világ összeesküdött ellene, és ő csak a körülmények áldozata. Ez a mentalitás rendkívül mérgező egy családban, hiszen megakadályozza a valódi problémamegoldást. Ha valaki soha nem hibás semmiért, akkor nem is érez késztetést a változásra vagy a fejlődésre. A párkapcsolatokban ez a „gaslighting” egy formájához is vezethet, ahol a másik fél kezdi megkérdőjelezni a saját valóságérzékelését, mert folyamatosan őt teszik meg bűnbaknak minden nehézségért.
A felelősségvállalás elkerülése mögött gyakran mélyen gyökerező önbizalomhiány áll. Az alacsony érzelmi intelligenciájú ember annyira fél a kudarctól és a kritikától, hogy az agya automatikusan hárít minden negatív visszacsatolást. Számára a hiba elismerése egyenlő a teljes megsemmisüléssel, ezért inkább a támadást választja. Ezzel szemben egy magas EQ-val rendelkező személy tudja, hogy a hibázás az emberi lét természetes része, és a bocsánatkérés nem a gyengeség, hanem az erő és az érettség jele.
Gyakori jelenség az úgynevezett „de-zés” is. „Sajnálom, hogy megbántódtál, DE te is tehettél volna róla, hogy ne így alakuljon.” Ez nem valódi bocsánatkérés, hanem a felelősség azonnali visszapattintása. Az ilyen típusú kommunikáció soha nem vezet megbékéléshez, csak további feszültséget szül. Egy érett felnőtt képes azt mondani: „Hibáztam, sajnálom, mit tehetek, hogy jóvátegyem?” Ez a mondat azonban szinte soha nem hagyja el egy alacsony érzelmi intelligenciájú ember száját.
A felelősség áthárítása a gyerekekre nézve is káros. Ha egy szülő nem képes bocsánatot kérni a gyermekétől, amikor igazságtalan volt, azt tanítja neki, hogy a hatalom fontosabb, mint az igazság és az emberi kapcsolatok. Az érzelmi intelligencia fejlesztése itt az önreflexióval kezdődik: képessé kell válni arra, hogy kívülről tekintsünk a saját viselkedésünkre, és felismerjük a saját részünket a kialakult helyzetekben. Ez fájdalmas folyamat lehet, de elengedhetetlen a valódi intimitás és a hiteles élet kialakításához.
A társas jelzések félreértelmezése és a tapintatlanság
A társas érintkezés egy bonyolult tánc, ahol a legtöbb információ nem szavakkal, hanem testbeszéddel, hangsúllyal és arckifejezésekkel adódik át. Az alacsony érzelmi intelligencia egyik legkellemetlenebb tünete a „társas süketség”. Az érintett személy nem veszi észre a finom jelzéseket, nem tud olvasni a sorok között. Ha valaki az órájára néz beszélgetés közben, vagy próbál hátrálni, az alacsony EQ-val rendelkező ember nem veszi a lapot, és tovább folytatja a monológját. Ez a tapintatlanság gyakran hozza kínos helyzetbe mind az illetőt, mind a környezetét.
Ez a fajta viselkedés megnyilvánulhat abban is, hogy az egyén nem érzi, mikor ér véget a vicc és mikor kezdődik a bántás. Gyakran „csak viccelek” felütéssel mondanak sértő dolgokat, és őszintén értetlenkednek, ha a másik fél megsértődik. Hiányzik belőlük az a belső fék, ami megsúgná, mi az, ami még belefér egy adott társaságban vagy helyzetben. A tapintatlanságukkal gyakran átlépik mások határait, legyen szó személyes kérdésekről vagy kéretlen véleménynyilvánításról a másik gyereknevelési módszereivel kapcsolatban.
A társas jelzések félreértelmezése miatt ezek az emberek gyakran paranoiásak is lehetnek. Mivel nem értik az érzelmi árnyalatokat, egy semleges arckifejezést könnyen ellenségesnek vagy elutasítónak vélhetnek. Ez felesleges konfliktusokhoz vezet, ahol az illető védekezni vagy támadni kezd egy olyan sérelem miatt, ami valójában csak a saját fejében létezik. Az érzelmi intelligencia hiánya tehát nemcsak a környezetnek, hanem magának az érintettnek is sok szenvedést okoz, hiszen folyamatos bizonytalanságban él a társas kapcsolatait illetően.
A „reading the room” (a szoba hangulatának leolvasása) képessége elengedhetetlen a harmonikus szociális élethez. Az alacsony EQ-val rendelkező egyéneknek gyakran kifejezetten tanítani kell, hogyan figyeljenek a nonverbális jelekre. Érdemes megfigyelniük mások reakcióit: elfordítják a testüket? Elkerülik a szemkontaktust? Ezek mind fontos információk, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. A tapintatosság valójában a figyelem és a tisztelet egyik legmagasabb rendű formája.
A családi összejöveteleken ez a viselkedés különösen látványos lehet. Az a nagynéni, aki a legrosszabb pillanatban kérdez rá a meddőségre, vagy az az ismerős, aki hosszan ecseteli a saját szülési traumáját egy éppen babát váró kismamának, mind az alacsony érzelmi intelligencia iskolapéldái. A megoldás itt a tudatos lassítás lenne: mielőtt megszólalnánk, tegyük fel a kérdést, hogy amit mondani akarunk, az igaz-e, kedves-e és szükséges-e abban a pillanatban. A hallgatás néha a legnagyobb ajándék, amit adhatunk.
Az építő kritika elutasítása és a sértődékenység
Az érzelmi intelligencia egyik legmagasabb szintű megnyilvánulása az, ahogyan a visszajelzéseket kezeljük. Az alacsony EQ-val bíró emberek számára bármilyen kritika – legyen az bármilyen építő szándékú vagy finoman megfogalmazott – személyes támadásnak minősül. Mivel az önértékelésük külső megerősítéseken alapul és rendkívül törékeny, a legkisebb korrekciós javaslattól is úgy érezhetik, hogy megkérdőjelezik az egész lényüket. Emiatt azonnal védekező állásba vonulnak, vagy ellentámadásba lendülnek.
A sértődékenység náluk egyfajta manipulációs eszköz is lehet: ha a környezetük tudja, hogy az illető minden apróságon vérig sértődik, egy idő után elkerülik a konfliktusokat és nem mondanak igazat neki. Ez hosszú távon ahhoz vezet, hogy az alacsony érzelmi intelligenciájú ember egy visszhangkamrában találja magát, ahol senki nem meri szembesíteni a hibáival. Ezzel azonban elzárja magát a fejlődés lehetőségétől, hiszen a növekedéshez elengedhetetlen a külső szemlélő nézőpontja.
A munkahelyen ez a viselkedés különösen hátrányos, de a családi életben is sok feszültséget generál. Ha egy édesanyának nem lehet szólni, hogy a kisbaba túl öltözött, vagy ha egy apának nem lehet jelezni, hogy a gyerek fél tőle, akkor a családi rendszer működése sérül. Az érzelmileg intelligens ember képes különválasztani a cselekedetét a személyiségétől: ha hibázott, az nem azt jelenti, hogy ő „rossz ember”, hanem csak azt, hogy abban a konkrét helyzetben volt hova fejlődnie. Ez a rugalmasság teszi lehetővé a valódi partnerséget.
A túlzott defenzivitás gyakran megnyilvánul abban is, hogy az illető elkezdi sorolni a másik múltbeli hibáit, amint kritikát kap. „Én elfelejtettem levinni a szemetet? És te emlékszel, mit csináltál tavaly karácsonykor?” Ez a módszer eltereli a figyelmet a jelenlegi problémáról, és sárdobálássá silányítja a beszélgetést. Az érzelmi érettség jele, ha képesek vagyunk befogadni az információt, átgondolni annak valóságtartalmát, és higgadtan reagálni rá, még akkor is, ha a visszajelzés stílusa nem volt tökéletes.
A fejlődéshez itt arra van szükség, hogy az egyén megtanulja az érzelmi távolságtartást a kritikától. Fel kell ismerni, hogy a visszajelzés nem róla, mint emberről szól, hanem egy konkrét viselkedésről vagy eredményről. Érdemes gyakorolni a kérdezést a védekezés helyett: „Pontosan mire gondolsz, hogyan csinálhatnám jobban legközelebb?” Ez a váltás a „miért támadsz engem?” kérdésről a „hogyan fejlődhetek?” irányába az érzelmi intelligencia növekedésének egyértelmű jele. A kritika valójában egy ingyen lecke, amit csak az okosak tudnak kamatoztatni.
Hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia felnőttkorban?
Sokan tévesen azt hiszik, hogy az érzelmi intelligencia a gyerekkorban rögzül, és felnőttként már késő változtatni. Szerencsére az agyunk plaszticitása lehetővé teszi, hogy új érzelmi és viselkedési útvonalakat építsünk ki. Az érzelmi intelligencia fejlesztése egy életen át tartó folyamat, amely az önismeretnél kezdődik. Az első lépés mindig a megfigyelés: észrevenni, amikor elöntenek az indulatok, amikor hárítjuk a felelősséget, vagy amikor nem tudunk kapcsolódni a másik ember fájdalmához. A naplóírás vagy a meditáció kiváló eszközök arra, hogy közelebb kerüljünk a belső működésünkhöz.
A tudatos jelenlét, vagyis a mindfulness gyakorlása segít abban, hogy ne reagáljunk azonnal az érzelmi ingerekre. Megtanít arra a bizonyos „szünetre”, ahol eldönthetjük, hogyan akarunk viselkedni ahelyett, hogy hagynánk, hogy az automatikus sémáink irányítsanak. Ha érezzük a feszültséget, álljunk meg egy pillanatra, vegyünk három mély levegőt, és nevezzük meg az érzelmet: „Most dühös vagyok, mert nem hallgatnak meg.” Már az érzelem puszta megnevezése is csökkenti az amigdala aktivitását az agyban, így a racionális gondolkodásunk ismét szóhoz juthat.
Az empátia fejlesztése érdekében érdemes tudatosan keresni a más nézőpontokat. Olvassunk olyan könyveket, vagy nézzünk olyan filmeket, amelyek tőlünk távol álló sorsokat mutatnak be. Beszélgetés közben ne a válaszon gondolkodjunk, hanem próbáljuk meg valóban megérteni a másik fél motivációit és érzéseit. Kérdezzünk többet, és feltételezzünk kevesebbet. Ha nem vagyunk biztosak benne, mit érez a másik, kérdezzünk rá bátran: „Úgy tűnik nekem, hogy most csalódott vagy, jól látom?” Ez a fajta érzelmi validálás csodákat tesz a kapcsolatainkkal.
A fejlődéshez hozzátartozik a sebezhetőség vállalása is. Merjünk bocsánatot kérni, és merjük elismerni, ha hibáztunk. Ez eleinte ijesztő lehet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az őszinte beismerés nem rombolja, hanem erősíti a bizalmat. Egy édesanya, aki bocsánatot kér a gyermekétől, mert elvesztette a türelmét, hatalmas leckét ad a kicsinek az érzelmi intelligenciáról és a humánumról. A tökéletlenség vállalása felszabadító erejű, és megnyitja az utat a valódi, mély emberi kapcsolódások felé.
Végül ne feledjük, hogy az érzelmi intelligencia nem egy célállomás, hanem egy út. Lesznek napok, amikor remekül kezeljük a stresszt és az érzelmeinket, és lesznek olyanok, amikor minden régi rossz mintánk visszaköszön. Ez teljesen rendben van. A lényeg a törekvés és a tudatosság. Ahogy fejlődik az érzelmi intelligenciánk, úgy válik egyszerűbbé a kommunikációnk, harmonikusabbá a családi életünk és kiegyensúlyozottabbá a belső világunk. Ez a legszebb ajándék, amit magunknak és a gyermekeinknek adhatunk.
Gyakori kérdések az érzelmi intelligencia jeleiről
Veleszületett adottság az érzelmi intelligencia, vagy tanulható? 🧠
Bár vannak bizonyos temperamentumbeli sajátosságok, amelyekkel születünk, az érzelmi intelligencia nagy része tanult készség. Az agyunk képes az áthuzalozásra, így tudatos gyakorlással, önismereti munkával vagy akár terápiával jelentős fejlődést érhetünk el felnőttkorban is.
Hogyan jelezhetem valakinek tapintatosan, hogy alacsony az EQ-ja? 🗣️
Érdemes nem magát a fogalmat használni, mert az támadásnak tűnhet. Ehelyett fókuszáljunk konkrét helyzetekre és az „én-üzenetekre”. Mondjuk el például: „Rosszul esett, amikor nem hallgattál meg, amikor a fáradtságomról beszéltem, és úgy éreztem, nem fontosak az érzéseim.”
Összefügg az IQ és az EQ egymással? 🎓
Nincs közvetlen összefüggés a kettő között. Magas IQ-val rendelkező embereknek is lehet nagyon alacsony az érzelmi intelligenciájuk, és fordítva. A sikerhez és a boldogsághoz azonban mindkettőre szükség van, bár sok szakértő szerint az EQ meghatározóbb a magánéleti és szakmai stabilitás szempontjából.
Milyen jelei vannak az alacsony érzelmi intelligenciának egy gyermeknél? 👶
Gyermekkorban ez gyakran a túlzott agresszióban, a megosztás képtelenségében, a mások érzelmei iránti teljes közönyben vagy a szélsőséges dührohamokban nyilvánul meg. Fontos azonban tudni, hogy a gyermekek érzelmi agya még fejlődésben van, így náluk ez nem állandó állapot, hanem fejlesztendő terület.
Okozhat az alacsony EQ fizikai tüneteket is? 🤒
Igen, mivel az érzelmek kezelésének képtelensége krónikus stresszhez vezet. Ez pedig pszichoszomatikus tünetekben, például fejfájásban, emésztési zavarokban, alvásproblémákban vagy magas vérnyomásban is megnyilvánulhat, mivel a testünk elraktározza a fel nem dolgozott feszültséget.
Lehet valaki túl empatikus, ami már káros? 🌊
Igen, ezt nevezik hiper-empátiának vagy érzelmi elárasztottságnak. Ha valaki annyira átveszi mások fájdalmát, hogy az a saját életvitelét gátolja, ott hiányoznak az egészséges érzelmi határok. Az igazi EQ része a határok meghúzása is, hogy segíteni tudjunk anélkül, hogy mi magunk összeomlanánk.
Mikortól érdemes szakemberhez fordulni érzelmi elakadásokkal? 🆘
Ha azt vesszük észre, hogy az érzelmi reakcióink folyamatosan tönkreteszik a kapcsolatainkat, ha állandóan magányosnak érezzük magunkat, vagy ha képtelenek vagyunk uralni az indulatainkat, érdemes pszichológus vagy coach segítségét kérni. A szakember segít feltárni a sémákat és új, hatékonyabb megküzdési stratégiákat tanít.
Leave a Comment