A szülői lét egyik legnehezebb kihívása, amikor a békésnek induló délutánt váratlanul megtöri egy éles sikoly, egy földhöz vágott játék vagy egy dacos nemakarom. Ilyenkor a legtöbb édesanyában és édesapában automatikusan bekapcsolnak a régi minták, a szigorú hangnem vagy a büntetés kilátásba helyezése. Mégis, egyre többen érezzük, hogy a hagyományos módszerek nem hozzák el a vágyott harmóniát, sőt, gyakran csak mélyítik a szakadékot köztünk és gyermekünk között. A pozitív fegyelmezés nem egyfajta engedékenység, hanem egy mélyebb megértésen alapuló út, amely segít, hogy a feszült pillanatokban ne ellenfélként, hanem szövetségesként tekintsünk a kicsikre.
Mi rejlik a viselkedés felszíne alatt
Amikor a gyermekünk látszólag ok nélkül feszültté válik, érdemes úgy tekintenünk a viselkedésére, mint egy jéghegy csúcsára. Amit látunk – a kiabálás, a csapkodás vagy a szófogadatlanság –, az csupán a látható rész, amely mögött meg nem értett érzelmek és ki nem elégített szükségletek húzódnak meg a mélyben. A pozitív szemlélet lényege, hogy a tüneti kezelés helyett a gyökereket keressük meg, hiszen egyetlen gyerek sem akar rossz lenni pusztán a rosszaság kedvéért.
A kisgyermekek idegrendszere még éretlen ahhoz, hogy bonyolult érzelmi folyamatokat egyedül szabályozni tudjanak. Amikor elönti őket a düh vagy a csalódottság, a racionális gondolkodásért felelős agyi területek egyszerűen lekapcsolnak, és átveszi az irányítást az ösztönös védekezés. Ebben a pillanatban a büntetés nem tanít semmit, csupán félelmet kelt, ami tovább fokozza a stresszt a gyerek szervezetében.
A rossz viselkedés valójában egy segélykiáltás: a gyermek azt üzeni, hogy elveszítette a kapcsolatot önmagával vagy velünk, és nem tudja, hogyan kezelje a benne zajló vihart.
Ha sikerül átkereteznünk a gondolkodásunkat, és a dührohamot nem személyes támadásnak, hanem fejlődési lehetőségnek tekintjük, megnyílik az út a valódi megoldás felé. A cél nem az, hogy azonnal elnémítsuk a gyereket, hanem hogy segítsünk neki visszanyerni az érzelmi egyensúlyát. Ez a váltás türelmet igényel, de hosszú távon egy sokkal stabilabb bizalmi viszonyt eredményez.
A kapcsolódás ereje a fegyelmezés előtt
A pozitív fegyelmezés egyik legfontosabb alappillére a kapcsolódás a korrekció előtt elve. Gyakran követjük el azt a hibát, hogy azonnal oktatni, fegyelmezni vagy kioktatni akarunk, miközben a gyermek érzelmileg még teljesen „zárt” állapotban van. Ilyenkor a szavaink falra hányt borsóként lepattannak róla, hiszen az agya nincs befogadó állapotban.
Az érzelmi biztonság megteremtése az első lépés minden konfliktushelyzetben. Ez jelenthet egy ölelést, egy leguggolást a gyerek szintjére, vagy egyszerűen csak annyit, hogy csendben mellette maradunk, amíg a vihar elül. Ha a gyermek érzi, hogy szerethető és biztonságban van a legnehezebb pillanataiban is, sokkal hamarabb lesz képes az együttműködésre.
A közös hang megtalálása nem jelenti azt, hogy helyeseljük a helytelen viselkedést. Csupán elismerjük az érzéseit: „Látom, hogy nagyon mérges vagy, amiért véget ért a játék.” Ezzel a mondattal láthatóvá tesszük őt, validáljuk a belső megéléseit, ami azonnal csökkenti a benne lévő feszültséget. A határok meghúzása csak ezután következhet, amikor már mindketten megnyugodtunk.
Kedvesség és határozottság egyensúlya
Sokan tartanak attól, hogy ha elhagyják a büntetést, a gyermekük a fejükre nő, és a nevelés parttalanná válik. A valóságban a pozitív fegyelmezés egyszerre kedves és határozott. Nem választanunk kell a szigor és az engedékenység között, hanem integrálnunk kell a kettőt a mindennapokba.
A kedvesség a gyermek iránti tiszteletet jelenti, azt, hogy figyelembe vesszük az ő szempontjait és méltóságát. A határozottság pedig önmagunk és a helyzet iránti tiszteletet képviseli. Megengedhetjük a gyereknek, hogy dühös legyen, de nem engedhetjük meg, hogy bántson másokat vagy romboljon. Ez a kettősség adja meg azt a biztonságos keretet, amelyben a gyermek fejlődni tud.
A határok világos kommunikálása elengedhetetlen a harmonikus hétköznapokhoz. Ahelyett, hogy tiltások sorozatát zúdítanánk rá, próbáljuk meg elmondani, mit várunk el tőle. A pozitív megfogalmazás – például „Kérlek, sétálj a lakásban” a „Ne rohangálj” helyett – sokkal érthetőbb és könnyebben követhető a kicsik számára.
Miért nem működik a büntetés hosszú távon
A büntetés alapú nevelés gyakran látványos és gyors eredményt hoz: a gyerek megijed és abbahagyja a tiltott tevékenységet. Azonban érdemes feltenni a kérdést, hogy mit tanul ebből a helyzetből valójában. Legtöbbször nem a felelősségvállalást sajátítja el, hanem azt, hogyan váljon ügyesebb titkolózóvá, vagy hogyan kerülje el a lebukást legközelebb.
A büntetés által kiváltott félelem és szégyenérzet rombolja a gyermek önbecsülését és a szülő-gyerek kapcsolatot. Hosszú távon a büntetett gyerekek gyakran lázadóvá válnak, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan megfelelési kényszeresek lesznek, elnyomva saját igényeiket. Egyik út sem vezet az önálló, felelősségteljes felnőttkor felé.
A pozitív fegyelmezés ezzel szemben a belső motiváció kialakítására törekszik. Azt akarjuk, hogy a gyerek ne azért ne bántsa a testvérét, mert fél a sarokba állítástól, hanem azért, mert érti az empátia lényegét, és tudja, hogyan kezelje másként a frusztrációját. Ehhez tanításra és türelemre van szükség, nem pedig fenyítésre.
A hibák mint tanulási lehetőségek
A mai teljesítményorientált világban hajlamosak vagyunk tragédiaként megélni, ha a gyermekünk hibázik vagy rosszul dönt. A pozitív szemlélet azonban azt hirdeti, hogy a hibák valójában csodálatos lehetőségek a tanulásra. Ha kiömlik a tej, nem a szidás a megoldás, hanem egy rongy és a közös feltakarítás.
Amikor a gyermeket bevonjuk a probléma megoldásába, értékes készségeket tanítunk neki. Megtapasztalja, hogy képes kijavítani a mulasztásait, és nem a bűntudatban kell ragadnia. Ez a hozzáállás fejleszti a problémamegoldó képességet és a felelősségvállalást, amelyek nélkülözhetetlenek az életben való boldoguláshoz.
Szülőként nekünk is jogunk van hibázni. Ha elszakad a cérna és kiabálunk, ne féljünk bocsánatot kérni. Ezzel azt mutatjuk meg a gyermekünknek, hogy senki sem tökéletes, és a kapcsolatok helyreállítása minden konfliktus után lehetséges és fontos feladat. Ez a fajta hitelesség többet ér ezer nevelési tanácsnál.
A fegyelmezés eredeti jelentése tanítás, nem pedig fenyítés. Ha tanítóként vagyunk jelen a gyerek életében, a mindennapok küzdelmei közös fejlődéssé nemesednek.
A választási lehetőségek felkínálása
A gyermekek egyik alapvető szükséglete az autonómia és a kontroll érzése. Sokszor azért alakul ki hatalmi harc, mert a gyerek úgy érzi, semmibe nincs beleszólása a saját életében. Ezt a feszültséget remekül oldhatjuk korlátozott választási lehetőségek biztosításával. Ahelyett, hogy ráparancsolnánk az öltözködésre, kérdezzük meg: „A kék vagy a zöld pólót szeretnéd ma felvenni?”
Ez a módszer segít a gyereknek úgy érezni, hogy van döntési joga, miközben a kereteket továbbra is mi szabjuk meg. Fontos, hogy mindkét felkínált opció elfogadható legyen számunkra. A választás szabadsága növeli az együttműködési kedvet, hiszen a gyerek nem egy külső kényszernek engedelmeskedik, hanem a saját döntése mellett köteleződik el.
A napi rutin során is bevethetjük ezt a technikát. „A játékokat akarod először elpakolni, vagy a könyveket tennéd a helyére?” – egy ilyen egyszerű kérdés gyakran megelőzi a hosszú percekig tartó alkudozást vagy ellenállást. A gyermek kompetensnek érzi magát, ami pozitív hatással van az énképére is.
Az ösztönzés és a dicséret közötti különbség
Bár elsőre hasonlónak tűnhet, a pozitív fegyelmezés éles határvonalat húz a dicséret és az ösztönzés közé. A dicséret gyakran külső értékelés („Ügyes vagy!”), ami a gyermeket a szülő elismerésétől teszi függővé. Hosszú távon ez oda vezethet, hogy a gyerek csak akkor tesz meg dolgokat, ha várhatja érte a jutalmazó szavakat.
Az ösztönzés ezzel szemben a gyermek belső erőfeszítésére és a folyamatra koncentrál. „Látom, mennyi időt töltöttél ezzel a rajzzal, nagyon sok színt használtál!” – egy ilyen visszajelzés arra sarkallja a gyereket, hogy önmagát értékelje és büszke legyen a saját munkájára. Az ösztönzés segít kialakítani az önbizalmat, ami nem mások véleményén alapul.
Érdemes tehát a „szép volt” és „ügyes vagy” típusú üres frázisok helyett leíró jellegű visszajelzéseket adni. Ha a gyermek látja, hogy észrevesszük a belefektetett energiáját, sokkal motiváltabb lesz a továbbiakban is. Az ösztönzés szárnyakat ad, míg a dicséret néha csak egy kalitkát épít a gyermek köré, amiben a megfelelés a legfőbb cél.
A természetes és logikus következmények alkalmazása
A büntetés helyett a pozitív fegyelmezés következményekkel dolgozik, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a cselekedethez. A természetes következmény az, ami szülői beavatkozás nélkül történik: ha a gyerek nem veszi fel a kesztyűt, fázni fog a keze. Ilyenkor érdemes hagyni, hogy a tapasztalat tanítson, ahelyett, hogy hosszas vitákba bonyolódnánk.
Amikor természetes következmény nem alkalmazható, jönnek képbe a logikus következmények. Ezeknek három fontos feltételnek kell megfelelniük: kapcsolódniuk kell az esethez, tiszteletteljesnek kell lenniük, és arányosnak a tetthez. Ha a gyermek szétlocsolja a vizet a fürdőszobában, a logikus következmény az, hogy segítenie kell feltörölni, nem pedig az, hogy másnap nem nézhet mesét.
A logikus következmény célja a tanítás, nem a szenvedés okozása. Ha a következmény nincs összefüggésben a viselkedéssel, a gyerek büntetésként fogja megélni, és az igazságtalanság érzése fogja foglalkoztatni a tanulság helyett. A jól megválasztott következmények segítik a gyermeket abban, hogy megértse tettei súlyát a világban.
A „Time-out” helyett a „Time-in” módszere
Sokáig a sarokba állítás vagy a „gondolkodószék” volt a fegyelmezés csúcsa, de mára tudjuk, hogy az elszigetelés leginkább csak félelmet és elutasítottságot szül. Amikor egy gyerek rosszul viselkedik, valójában több figyelemre és közelségre van szüksége, nem pedig elszeparálásra. Itt jön képbe a „Time-in” koncepciója.
A Time-in lényege, hogy a gyermeket nem küldjük el magunktól a dühroham közepén, hanem behívjuk őt egy biztonságos közelségbe. Lehet ez egy közös kuckózás, vagy csak annyi, hogy leülünk mellé a földre. Ez üzeni azt a gyermeknek: „Itt vagyok veled akkor is, amikor nehéz neked, és segítek kezelni ezeket az érzéseket.”
Ez a módszer segít az érzelemszabályozás elsajátításában. A gyerek megtanulja, hogy az érzései nem ijesztőek, és van segítség a kezelésükhöz. Amint a kedélyek megnyugodtak, sokkal hatékonyabban meg lehet beszélni, mi történt, és legközelebb hogyan lehetne másként csinálni. A biztonságos kapcsolódás a legjobb alap a fejlődéshez.
Családi kupaktanácsok és közös megoldáskeresés
A harmonikus hétköznapok kulcsa, ha a család tagjai egy csapatként működnek együtt. A rendszeres családi megbeszélések lehetőséget adnak arra, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, és közösen keressünk megoldást a felmerülő problémákra. Ez már egészen kis kortól, akár 3-4 éves szintről elkezdhető.
Ezeken a találkozókon nem a szülői diktátumok hangzanak el, hanem egyenrangú felekként ötletelünk. Ha például gondot okoz a reggeli készülődés, kérdezzük meg a gyerekeket is: „Mit gondoltok, hogyan tudnánk gyorsabban elkészülni, hogy ne kelljen sietnünk?” Meglepő, mennyire kreatív és érett javaslataik tudnak lenni a kicsiknek is.
A közös döntéshozatal során a gyerekek elkötelezettebbek lesznek a szabályok betartása mellett, hiszen ők maguk is részt vettek azok kialakításában. Ez fejleszti az együttműködési készséget, a demokratikus gondolkodást és azt az érzést, hogy az ő szavuk is számít. A család egy olyan biztonságos mikroközösséggé válik, ahol mindenki fontosnak érezheti magát.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése a mindennapokban
A pozitív fegyelmezés elválaszthatatlan az érzelmi intelligencia építésétől. Ahhoz, hogy egy gyermek irányítani tudja a tetteit, először meg kell tanulnia felismerni és megnevezni az érzelmeit. Szülőként az a feladatunk, hogy érzelmi szótárat adjunk a kezükbe. „Úgy látom, csalódott vagy, mert nem sikerült a torony” – ez egy apró, de jelentőségteljes mondat.
Ha a gyermek megtanulja azonosítani, mi zajlik benne, kevésbé lesz szüksége arra, hogy fizikai agresszióval vagy sírással fejezze ki magát. Az érzelmek validálása nem jelenti a viselkedés elfogadását, de alapot ad a megértéshez. Egy gyermek, aki érti önmagát, sokkal könnyebben tud empatikus lenni másokkal is.
Használhatunk különböző segédeszközöket, mint például érzelemkártyákat vagy „nyugisarok” kialakítását, ahol a gyerek biztonságban átélheti az érzéseit. Fontos hangsúlyozni, hogy minden érzés szabad, csak a tetteinknek vannak határai. Ez a felismerés felszabadító a gyermek számára, és csökkenti a belső szorongást.
A szülői önreflexió és öngondoskodás
Nem lehetünk türelmes és megértő szülők, ha a saját tartalékaink teljesen kimerültek. A pozitív fegyelmezés egyik legkevésbé hangoztatott, de legfontosabb eleme a szülő lelkiállapota. Ha állandó stresszben élünk, az idegrendszerünk sokkal hamarabb vált át „támadó” üzemmódba, ami szinte garantálja a konfliktusok elmérgesedését.
Az öngondoskodás nem luxus, hanem a felelősségteljes szülőség része. Ha mi jól vagyunk, sokkal nagyobb lesz a türelmi küszöbünk, és képesek leszünk higgadtan reagálni a provokatív helyzetekre is. Érdemes megtanulnunk a saját triggerpontjainkat: mi az a viselkedés a gyerektől, ami nálunk azonnal „kiveri a biztosítékot”, és miért?
Gyakran a saját gyermekkori sérelmeink köszönnek vissza a dühünkben. A tudatosság segít abban, hogy megálljunk egy pillanatra, vegyünk egy mély levegőt, és ne a zsigeri indulatból cselekedjünk. A szülői önreflexió folyamatos munka, de ez a kulcs ahhoz, hogy megtörjük a generációs traumák láncolatát és egy egészségesebb mintát adjunk tovább.
A rutinok és az előrejelzés biztonsága
A gyerekek számára a világ sokszor kiszámíthatatlan és ijesztő hely. A stabil napi rutin olyan, mint egy iránytű: segít nekik eligazodni az időben és tudni, mi vár rájuk. Ha a napirend kiszámítható, a gyermek biztonságban érzi magát, ami drasztikusan csökkenti az ellenállást és a szorongásból fakadó rosszalkodást.
Az átmenetek – például a játék befejezése és az indulás – a legkritikusabb pontok. Ilyenkor segít az előrejelzés: „Még öt percig játszhatsz, aztán felvesszük a cipőt.” Használhatunk homokórát vagy csipogót is, így a „gonosz szülő” szerepe helyett a technika szabja meg az időt, ami sokszor könnyebben elfogadható a kicsiknek.
A rutinok kialakításába vonjuk be a gyereket is. Készíthetünk közösen rajzos napirendet, amit ő is tud követni. Ha a gyermek látja, hogy mi miután következik, nagyobb lesz az együttműködési hajlandósága, hiszen úgy érzi, érti a folyamatokat és fel tud készülni rájuk érzelmileg is.
A játék mint a kapcsolódás elsődleges nyelve
Gyakran elfelejtjük, hogy a gyermekek anyanyelve a játék. Sok konfliktus feloldható, ha képesek vagyunk egy kis játékosságot és humort csempészni a feszült helyzetekbe. Ha a gyerek nem akar fogat mosni, ne parancsoljunk, hanem tegyünk úgy, mintha a fogkefe egy kis repülő lenne, ami le akar szállni a „Fog-szigeten”.
A humor azonnal oldja a stresszhormonokat és segít a kapcsolódás helyreállításában. Egy közös kergetőzés, egy párnacsata vagy egy vicces arc elvágja a feszültséget és visszatereli a gyermeket a befogadó állapotba. A játék nem komolytalanság, hanem a leghatékonyabb eszköz a gyerekek eléréséhez.
Napi tíz-tizenöt perc osztatlan figyelem, amit kizárólag a gyermek által választott játéknak szentelünk, csodákra képes. Ha a gyerek „érzelmi tankja” tele van közös játékkal és figyelemmel, sokkal kevesebb szüksége lesz arra, hogy negatív viselkedéssel próbálja kicsikarni belőlünk az érdeklődést.
A nevelés nem az akaratok harca, hanem két ember szívének találkozása. Ha a szeretet a vezérfonal, a szabályok maguktól értetődővé válnak.
Hosszú távú célok a napi küzdelmek helyett
Amikor benne vagyunk egy nehéz szituációban, hajlamosak vagyunk csak a pillanatnyi megoldásra koncentrálni: „Hagyja abba a sírást most!” A pozitív fegyelmezés azonban arra hív, hogy emeljük fel a tekintetünket és nézzük a hosszú távú céljainkat. Milyen felnőttet szeretnénk nevelni a gyermekünkből?
Szeretnénk, ha önálló, magabiztos, empatikus és jó problémamegoldó lenne? Ha igen, akkor minden egyes interakciónk egy tégla ennek a felépítésében. A büntetés és a megfélemlítés nem ezeket a készségeket fejleszti. A megértés, a határok tiszteletteljes meghúzása és a közös tanulás viszont igen.
Lehet, hogy ma több időbe telik megbeszélni egy konfliktust, mint rákiabálni a gyerekre, de a befektetett energia sokszorosan megtérül. A cél nem az, hogy tökéletes gyerekünk legyen, hanem az, hogy megbízható alapokat adjunk neki az élethez. A pozitív fegyelmezés egy befektetés a jövőbe, amelynek gyümölcse egy mély, bizalmi kapcsolat és egy boldog, kiteljesedett felnőtt ember lesz.
Az út nem mindig könnyű, és lesznek napok, amikor elfáradunk és visszacsúszunk a régi sémákba. Ez is a folyamat része. A lényeg a szándék és az irány: minden nap egy új lehetőség arra, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a gyermekeinkhez és önmagunkhoz. A harmonikus hétköznapok nem a konfliktusok hiányát jelentik, hanem azt a képességet, hogy a nehézségeket szeretettel és megértéssel tudjuk áthidalni.
| Hagyományos szemlélet | Pozitív fegyelmezés |
|---|---|
| A gyereket meg kell törni vagy irányítani. | A gyereket meg kell érteni és vezetni. |
| A büntetés tanítja meg a leckét. | A kapcsolódás és a tanítás hoz változást. |
| A rossz viselkedés szándékos provokáció. | A rossz viselkedés egy kielégítetlen szükséglet. |
| A szülő hatalmi pozícióból beszél. | A szülő tiszteletteljes partnerként van jelen. |
A szemléletváltás első lépése mindig az elhatározás. Amikor legközelebb válsághelyzet adódik, álljunk meg egy pillanatra, és emlékeztessük magunkat: a gyermekünk nem rosszalkodik, hanem nehézségei vannak. Ez az apró gondolati váltás megváltoztatja a hangszínünket, a mozdulatainkat és végül az egész helyzet kimenetelét. A megértés az a híd, amelyen átjutva elérhetjük a gyermekünk szívét, és ahol a valódi nevelés elkezdődik.
Gyakori kérdések a pozitív fegyelmezésről
A pozitív fegyelmezés nem azt jelenti, hogy mindent ráhagyok a gyerekre? 🧸
Egyáltalán nem. A pozitív fegyelmezés nem egyenlő az engedékenységgel. Míg az engedékenység során nincsenek határok, addig itt világos keretek és szabályok vannak. A különbség a szabályok betartatásának módjában rejlik: nem büntetéssel és megfélemlítéssel, hanem tiszteletteljes kommunikációval és logikus következményekkel érjük el az együttműködést.
Mi van, ha a gyerek nem reagál a kedvességre, és folytatja a rosszalkodást? ⚡
Ilyenkor valószínűleg még nem sikerült megtalálni a viselkedés mögötti valódi okot, vagy a gyermek érzelmileg annyira telített, hogy nem tud kapcsolódni. Ilyenkor a határozottságé a főszerep: „Nem engedem, hogy bántsd a cicát, ezért most felveszlek és átmegyünk a másik szobába.” A kedvesség az érzéseinek szól, a határozottság pedig a biztonságos határok megtartásának.
Mikor érdemes elkezdeni ezt a módszert? 📅
A pozitív szemlélet már csecsemőkortól alkalmazható, hiszen a válaszkész gondoskodás az alapja mindennek. A konkrét technikák – mint a választási lehetőségek felkínálása vagy a családi kupaktanács – általában két-három éves kortól válnak igazán hatékonnyá, ahogy a gyermek kognitív képességei fejlődnek. Sosem késő elkezdeni, még kamaszkorban is látványos változást hozhat a váltás.
Hogyan maradhatok nyugodt, amikor a gyerekem ordít velem? 🧘♀️
Ez a legnehezebb rész, és sok gyakorlást igényel. Segíthet, ha tudatosítod, hogy a gyerek nem téged akar bántani, hanem az idegrendszere „túlélő üzemmódba” kapcsolt. Alkalmazz villám-öngondoskodási technikákat: vegyél három mély levegőt, igyál egy pohár vizet, vagy mondd ki hangosan: „Most nagyon dühös vagyok, várjunk egy percet, amíg megnyugszom.” Te vagy a minta az érzelemszabályozásra.
Miért ne dicsérjem meg, ha valamit jól csinált? 🌟
A dicsérettel nincs baj, ha nem válik a nevelés kizárólagos eszközévé. A cél az, hogy a gyermek ne a külső visszajelzésért (a „jó pontért”) cselekedjen, hanem belső késztetésből. Az ösztönzés („Látom, sokat gyakoroltál, és most sikerült!”) tartósabb önbizalmat épít, mint a puszta minősítés („Ügyes vagy!”).
A logikus következmény nem csak egy szép szó a büntetésre? 🔄
Van köztük egy lényeges különbség: a büntetés célja a fájdalom vagy szégyen okozása („Most azért nem kapsz sütit, mert csúnyán beszéltél”), a logikus következmény pedig a tanítás és a jóvátétel („Mivel kiöntötted a vizet, segítened kell feltörölni”). A következmény mindig közvetlenül kapcsolódik a tetthez, és tiszteletteljes marad.
Mennyi idő után várható látványos változás a családban? ⏳
Ez nem egy gyors megoldás („quick fix”), hanem egy hosszú távú szemléletváltás. Az első apró sikerek – mint egy békésebb reggeli készülődés – akár néhány nap után is jelentkezhetnek, de a mélyebb bizalmi viszony és az önálló érzelemszabályozás kialakulása hónapokig vagy évekig tarthat. A pozitív fegyelmezés egy folyamat, ahol az út maga is fontos, nem csak a cél.
Leave a Comment