Javaslat: legyen kötelező figyelmeztetés az egészségtelen ételek csomagolásán

A szupermarketek polcai között sétálva, a bevásárlólistát böngészve gyakran érezzük magunkat egy modern labirintus foglyának. Színes csomagolások, kecsegtető feliratok és mosolygós kabalafigurák versengenek a figyelmünkért, és ami még fontosabb, a gyermekeink figyelméért. Miközben a legjobb szándékkal próbálunk egészséges döntéseket hozni, az élelmiszeripar marketinggépezete egyre nehezebbé teszi a dolgunkat. Egy „teljes kiőrlésű” felirattal ellátott keksz valójában tele lehet cukorral, egy „gyümölcsös” joghurt pedig több édesítőt tartalmazhat, mint egy szelet torta. Ebben a csendes harcban a szülők gyakran egyedül maradnak a túlcukrozott ígéretekkel szemben.

De mi lenne, ha a csomagolás nemcsak eladni akarna, hanem őszintén tájékoztatna is? Mi lenne, ha egy egyszerű, félreérthetetlen jelzés azonnal figyelmeztetne minket, ha egy termék túlzott mennyiségű cukrot, zsírt vagy sót tartalmaz? Ez a gondolat áll a kötelező, előlapi figyelmeztető címkék bevezetésének javaslata mögött, egy olyan eszköz, amely világszerte egyre több országban bizonyítja hatékonyságát, és amely forradalmasíthatja a családok táplálkozási szokásait.

A jelenlegi címkézési útvesztő: miért nem elég, ami most van?

Mielőtt belemerülnénk a javaslat részleteibe, érdemes megvizsgálni, miért is van szükség változásra. Jelenleg minden élelmiszer csomagolásának hátoldalán, általában apró betűkkel szedve, megtalálható a tápértéktáblázat. Ez az eszköz elvileg minden szükséges információt tartalmaz: kalória, zsír, telített zsírsavak, szénhidrát, cukor, fehérje, só. A valóságban azonban a legtöbb vásárló számára ez a táblázat szinte megfejthetetlen.

Gondoljunk csak bele egy átlagos bevásárlás forgatókönyvébe. Egy fáradt munkanap után, talán egy nyűgös kisgyerekkel az oldalunkon, mennyi időnk és energiánk van arra, hogy két hasonló termék apró betűs táblázatát összehasonlítsuk? Ki tudja fejből, hogy egy 6 éves gyermek számára mennyi az ajánlott napi cukorbevitel, és ezt hogyan arányosítsa egy 100 grammra vetített értékkel, amikor a termék valójában 35 grammos? A rendszer feltételezi, hogy minden vásárló egy táplálkozási szakértő, aki ráérősen böngészhet a sorok között. Ez egyszerűen nem életszerű.

A probléma másik oldala a marketing által kreált „egészség-glória”. Olyan kifejezések, mint a „hozzáadott vitaminokkal”, „természetes összetevőkből” vagy „csökkentett zsírtartalom” azt a benyomást kelthetik, hogy egy egészséges terméket tartunk a kezünkben. Pedig egy vitaminnal dúsított, cukros gabonapehely még mindig egy cukros gabonapehely marad, és egy csökkentett zsírtartalmú termékben gyakran cukorral vagy mesterséges adalékokkal pótolják az ízélményt. A csomagolás előlapja a marketingé, a hátlapja pedig a nehezen érthető tényeké. Ez az egyensúlytalanság az, ami a vásárlókat megtéveszti.

A javaslat lényege: egyszerű, egyértelmű és hatásos

A javasolt rendszer lényege a radikális egyszerűsítés. Ahelyett, hogy a vásárlónak kellene bogarásznia a számokat a hátoldalon, a kritikus információk a csomagolás elejére kerülnének, egy jól látható, könnyen értelmezhető formában. A legtöbb sikeres nemzetközi modell fekete, nyolcszögletű, stoptáblára emlékeztető figyelmeztető jelzéseket használ.

Ezek a címkék nem bonyolult százalékokat vagy grammokat mutatnak. Csupán egy-egy rövid, de lényegre törő üzenetet hordoznak:

• MAGAS CUKORTARTALOM
• MAGAS TELÍTETT ZSÍRTARTALOM
• MAGAS NÁTRIUMTARTALOM (SÓ)
• MAGAS KALÓRIATARTALOM

Egy termék akár több ilyen figyelmeztetést is kaphatna, ha több kritériumnak is megfelel. Képzeljük el, hogy leveszünk a polcról egy zacskó chipset. A csomagolás elején, a csábító kép mellett ott virítana két fekete pecsét: „MAGAS TELÍTETT ZSÍRTARTALOM” és „MAGAS NÁTRIUMTARTALOM”. Vagy egy népszerű üdítőitalon a „MAGAS CUKORTARTALOM” felirat. Nincs többé szükség számolgatásra vagy találgatásra. A figyelmeztetés egyetlen pillantással értelmezhető.

Ez a fajta jelzésrendszer nem minősíti a terméket „jónak” vagy „rossznak”. Nem tiltja meg a vásárlást. Egyszerűen csak kiemeli a kockázati tényezőket, lehetővé téve a fogyasztó számára, hogy megalapozott döntést hozzon. Lehet, hogy ennek ellenére is megvesszük azt a chipset, de tudatában leszünk annak, hogy ez egy kivételes alkalomra szánt nassolnivaló, nem pedig a mindennapi étrend része.

A chilei modell: egy sikertörténet, amiből tanulhatunk

Hogy lássuk, mindez nem csupán elmélet, érdemes megvizsgálni Chile példáját. A dél-amerikai ország 2016-ban a világon elsőként vezette be a szigorú, fekete figyelmeztető pecséteken alapuló rendszert, miután riasztó méreteket öltött a gyermekkori elhízás. A törvény nemcsak a címkézést írta elő, hanem megtiltotta a figyelmeztető jelzéssel ellátott termékek iskolai büfékben való árusítását, valamint a gyermekeknek szóló reklámozását is, beleértve a kabalafigurák használatát.

Az eredmények önmagukért beszélnek. Egy átfogó, a The Lancet Planetary Health című rangos orvosi folyóiratban publikált tanulmány szerint a bevezetést követő másfél évben a chilei háztartásokban a cukros italok vásárlása közel 24%-kal csökkent. A magas cukor-, só- és zsírtartalmú termékek teljes piacán is jelentős visszaesést mértek. A legfontosabb azonban talán az, ami a színfalak mögött történt.

A chilei tapasztalatok azt mutatják, hogy a figyelmeztető címkék a legerősebb ösztönzők az élelmiszeripar számára, hogy egészségesebbé tegyék termékeiket. Egyetlen gyártó sem szeretné a „szégyenbélyeget” a csomagolásán látni.

A gyártók, tartva a fekete pecsétektől és a vásárlók elpártolásától, tömegesen kezdték el átalakítani a receptúráikat. A kutatások szerint a bevezetést követő időszakban a chilei piacon lévő élelmiszerek mintegy 20%-át újraformulálták. Csökkentették a cukor-, só- és zsírtartalmat, hogy elkerüljék a kötelező figyelmeztetést. Ez a hatás talán még a vásárlói szokások megváltozásánál is fontosabb. A rendszer nemcsak a fogyasztókat, hanem a gyártókat is az egészségesebb irányba terelte, ezáltal az egész élelmiszerkínálat minősége javult.

Chile sikere ragadósnak bizonyult. Azóta több ország, köztük Peru, Uruguay, Mexikó és Izrael is bevezetett hasonló, fekete figyelmeztető jelzéseken alapuló rendszert, és az első adatok mindenhol pozitív változásokról számolnak be.

Érvek és ellenérvek a kötelező figyelmeztetés mérlegén

Természetesen egy ilyen horderejű javaslat számos vitát vált ki. Fontos, hogy megvizsgáljuk mindkét oldal érveit, hogy teljes képet kapjunk a lehetséges hatásokról.

Az ellenzők leggyakoribb aggályai

Az élelmiszeripari lobbi és a szabadpiaci elveket hangsúlyozó kritikusok gyakran hangoztatják, hogy a rendszer túlzott állami beavatkozás, egyfajta „dajkaállam”, amely megmondja az embereknek, mit ehetnek. Azzal érvelnek, hogy a fogyasztók képesek önállóan dönteni, és a figyelmeztetések feleslegesen démonizálnak bizonyos élelmiszereket. Szerintük a táplálkozás komplex kérdés, nem lehet leegyszerűsíteni fekete-fehér címkékre, hiszen a mértékletesség és a kiegyensúlyozott étrend a kulcs, nem pedig egy-egy termék elkerülése.

Felmerül az a gazdasági érv is, hogy a szabályozás károsíthatja a gyártókat, különösen a kisebb vállalkozásokat, akiknek nehezebb lehet a termékfejlesztés és a receptek átalakítása. Attól tartanak, hogy a csökkenő eladások munkahelyek elvesztéséhez vezethetnek, és negatívan befolyásolhatják a gazdaságot.

A javaslat melletti legerősebb érvek

A támogatók szerint a „dajkaállam” vádja félrevezető. A figyelmeztető címke nem tiltás, hanem tájékoztatás. Hasonlóan a dohánytermékek csomagolásán található egészségügyi figyelmeztetésekhez, a cél a kockázatok tudatosítása, nem pedig a választás szabadságának korlátozása. A jelenlegi helyzetben, ahol a marketing ereje óriási, ez a rendszer éppen hogy helyreállítja az egyensúlyt, és valódi választási lehetőséget ad a vásárlóknak.

A gyermekek védelme egy másik kulcsfontosságú érv. A kicsik különösen kiszolgáltatottak a reklámoknak, és nem képesek kritikusan értelmezni a csomagolások üzeneteit. A szülők felelőssége, hogy egészségesen táplálják őket, de ehhez szükségük van tiszta és egyértelmű információkra. A figyelmeztető jelzés egy hatalmas segítség ebben a mindennapos küzdelemben.

A gazdasági aggályokra a chilei példa adja a legjobb választ. Az ipar nem omlott össze, hanem alkalmazkodott és innovált. A cégek új, egészségesebb termékekkel jelentek meg a piacon, ami hosszú távon versenyelőnyt is jelenthet. Emellett nem szabad elfelejteni a másik oldalt sem: a táplálkozással összefüggő krónikus betegségek, mint az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri problémák, óriási terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerre és a gazdaságra. A megelőzésbe fektetett minden forint sokszorosan megtérül a jövőbeni kezelési költségek csökkenésén keresztül.

Alternatívák a láthatáron? A Nutri-Score és a magyar valóság

A figyelmeztető jelzések mellett léteznek más, úgynevezett „összegző” előlapi jelölési rendszerek is. Ezek közül a legismertebb az Európában több helyen alkalmazott Nutri-Score. Ez a rendszer egy ötfokozatú, A-tól E-ig terjedő színkóddal (zöldtől pirosig) értékeli az élelmiszereket egy komplex algoritmus alapján, amely figyelembe veszi a kedvező (fehérje, rost, gyümölcs/zöldség tartalom) és a kedvezőtlen (kalória, cukor, telített zsír, só) tápanyagokat.

Bár a Nutri-Score is egy lépés a helyes irányba a jelenlegi helyzethez képest, több kritika is éri. Az egyik, hogy az algoritmusa összemossa a pozitív és negatív tulajdonságokat, ami néha megtévesztő eredményre vezethet. Például egy mesterséges édesítőszerekkel teli diétás üdítő jobb besorolást kaphat, mint egy pohár 100%-os gyümölcslé a természetes cukortartalma miatt. Emellett a skála relatív, és lehetővé teszi, hogy egy adott kategórián belül (pl. a pizzák között) egy termék „jobb” minősítést kapjon, miközben összességében még mindig egy egészségtelen, feldolgozott élelmiszer.

Az alábbi táblázat segít összehasonlítani a két rendszer főbb jellemzőit:

A kutatások többsége azt mutatja, hogy a közegészségügyi célok elérésében – különösen az ultra-feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorításában – a fekete figyelmeztető jelzések hatékonyabbak. Világosabb üzenetet közvetítenek, és erősebb hatást gyakorolnak mind a vásárlói döntésekre, mind a gyártói magatartásra.

Magyarországon már létezik egyfajta pénzügyi szabályozás a népegészségügyi termékadó (NETA, köznyelven „csipszadó”) formájában, amely extra adóval sújtja a magas cukor- és sótartalmú termékeket. Ez egy jó első lépés, de a hatása korlátozott. A vásárló a boltban csak a magasabb árat látja, de nem kap közvetlen, egyértelmű információt arról, hogy az a termék miért drágább, és milyen egészségügyi kockázatot rejt. A figyelmeztető címke ezt a hiányzó láncszemet pótolná, és a pénzügyi ösztönzőt egy oktatási, tájékoztatási eszközzel egészítené ki.

Hogyan változtatná meg a mindennapjainkat?

Képzeljük el a jövőt ezzel a rendszerrel. A reggeli készülődés közben a gyerek müzlijének dobozán nem csak egy vidám tigris, hanem egy „MAGAS CUKORTARTALOM” pecsét is látható. Ez a kis jelzés elindíthat egy beszélgetést a családban a cukorfogyasztásról. Talán legközelebb egy másik, pecsét nélküli müzlit választunk, vagy áttérünk a zabkására, amit mi magunk ízesítünk gyümölcsökkel.

Az uzsonnás dobozba kerülő gyümölcsjoghurt csomagolásán is ott a figyelmeztetés. Rájövünk, hogy egy natúr joghurt egy kanál mézzel és friss bogyókkal sokkal jobb választás. A szupermarketben a gyorsfagyasztott pékáruk között böngészve azonnal látjuk, melyik termék tartalmaz túlzott mennyiségű sót vagy zsírt, és könnyebben találunk egy egészségesebb alternatívát.

A rendszer nemcsak a bevásárlást, hanem a gondolkodásmódunkat is megváltoztatná. Segítene lebontani azokat a tévhiteket, amelyeket az élelmiszer-marketing évtizedek alatt felépített. Megtanulnánk, hogy a „természetes” nem mindig jelent egészségest, és hogy egy termék tápértéke nem a csomagolás színétől vagy a rajta szereplő mesefigurától függ. A figyelmeztető jelzések egyfajta táplálkozási gyorstalpalót jelentenének minden egyes bevásárlás alkalmával, folyamatosan formálva a szokásainkat és a tudásunkat.

Ez a változás nem arról szól, hogy soha többé ne együnk egy szelet csokit vagy egy zacskó chipset. Hanem arról, hogy amikor ezt tesszük, tisztában legyünk vele, mit is fogyasztunk. Arról szól, hogy a mindennapi, rendszeres étkezéseink alapját a valódi, tápanyagdús élelmiszerek képezzék, ne pedig az agyonfeldolgozott, cukorral, zsírral és sóval felturbózott termékek. Egy ilyen egyszerű, de hatékony eszköz bevezetése befektetés lenne a jövő generációinak egészségébe, egy olyan lépés, amely tisztább és őszintébb viszonyt teremtene az élelmiszereinkkel és azokkal, akik azokat előállítják.