Amikor a napsütés, a friss levegő és a gyermekünk boldog kacagása hívogat minket a játszótérre, a legtöbb szülő egy békés, feltöltődést ígérő délutánra vágyik. A valóság azonban sokszor más képet mutat: a szülői közösség dinamikája bonyolult, néha kimerítő. A játszótér nem csupán homokozó és csúszda, hanem egy intenzív társas tér is, ahol óhatatlanul találkozunk olyan személyekkel, akiknek a jelenléte inkább elvesz, mint ad. Különösen igaz ez az energiavámpír szülőkre, akik látszólag észrevétlenül, de módszeresen szívják el a maradék lelki tartalékainkat. Megtanulni kezelni ezeket a helyzeteket elengedhetetlen a saját mentális egészségünk megőrzése érdekében.
A játszótér, mint stresszteszt és társas aréna
A játszótér paradox módon egyszerre a gyermeki szabadság és a felnőttkori kontroll terepe. Miközben a kicsik felhőtlenül játszanak, mi, szülők állandó megfigyelés, ítélkezés és összehasonlítás nyomása alatt állunk. Ez a környezet eleve stresszes, hiszen egyszerre kell figyelnünk a gyermek testi épségére, kezelnünk az apró konfliktusokat, és közben megfelelni a láthatatlan szülői elvárásoknak.
Ebben a feszült közegben jelennek meg azok a szülőtársak, akiknek a bizonytalanságuk vagy éppen a krónikus elégedetlenségük külső forrás után kutat. Az energiavámpír szülő nem feltétlenül rosszindulatú, de a kommunikációs mintái, a folyamatos panaszáradata vagy a túlzott intimitásigénye kimerítővé válik. Ők azok, akik képesek egy félórás játszótéri látogatást egy órányi terápiás üléssé változtatni – természetesen a mi időnk, energiánk és lelki terünk rovására.
A játszótéri interakciók lényege a reciprok támogatás lenne, de az energiavámpír szülő esetében a mérleg nyelve mindig az ő oldalára billen: csak elvesz, sosem ad.
Az energiavámpír szülő: ki is ő valójában?
Az energiavámpír kifejezés a pszichológiában nem hivatalos diagnózis, de rendkívül jól írja le azt a személyt, aki szándékosan vagy tudattalanul mások érzelmi energiájából táplálkozik. A játszótéren több arca is lehet ennek a jelenségnek. A felismerés az első lépés a védekezés felé. Nézzük meg, melyek a leggyakoribb játszótéri energiavámpír típusok, amelyekkel találkozhatunk.
Az örökös panaszkodó, vagyis a martír
Ez a típus állandóan a nehézségeiről beszél. A gyermeke sosem alszik eleget, a férje sosem segít be, a bölcsődei díj túl magas, a saját élete pedig maga a megtestesült áldozat. A célja nem a megoldás, hanem a folyamatos megerősítés és a szimpátia begyűjtése. Ha megpróbálunk tanácsot adni, azt azonnal elhárítja, mondván: „Ja, nálunk az nem működik.” A beszélgetés végén mi érezzük magunkat bűnösnek, amiért a mi életünk talán egy fokkal könnyebbnek tűnik.
A kéretlen tanácsadó és a mindent jobban tudó
Ez a szülő azonnal ítélkezik, és kéretlen tanácsokkal lát el minket a gyermeknevelés minden területén, a táplálkozástól kezdve a szobatisztaságig. „Biztos vagy benne, hogy a háromévesednek még cumisüveg kell?” „Ezt a kabátot nem kellett volna ráadni, túl meleg van.” A kéretlen tanácsok mögött gyakran a saját szülői kompetenciájuk megerősítésének vágya áll, de a hatása az, hogy aláássa a mi önbizalmunkat és szorongást kelt bennünk. Ez a játszótéri konfliktusok egyik leggyakoribb forrása.
Az intim szomszéd, aki azonnal túl közel jön
Vannak szülők, akik azonnal a legmélyebb, legszemélyesebb részleteket osztják meg velünk, anélkül, hogy bármilyen korábbi kapcsolatunk lett volna. Ez a fajta érzelmi túlterhelés arra kényszerít minket, hogy azonnal támogató és meghallgató szerepet vegyünk fel, ami azonnali kimerültséghez vezet. Gyakran a magányos vagy elszigetelt szülők viselkednek így, de a mi feladatunk nem az ő érzelmi támaszuk biztosítása.
A dráma királynő/király, aki állandóan konfrontálódik
Ez a típus minden apró játszótéri incidenst – egy lapát elvétele, egy lökés – hatalmas drámává nagyít. Ők azok, akik a legkisebb konfliktus esetén is azonnal nekünk jönnek, ahelyett, hogy hagynák a gyerekeket megoldani a helyzetet. A cél az, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, és a körülöttük lévőket stresszhelyzetbe hozzák. Az ő negatív energiájuk azonnal megmérgezi a játszótér hangulatát, és a mi nyugalmunkat is.
A játszótéri energiavámpírizmus pszichológiája
Miért választják ezek a szülők ezt a viselkedésmintát? Fontos megérteni, hogy a legtöbb esetben ez nem személyesen ellenünk irányul. Az energiavámpír szülő gyakran maga is bizonytalan, magányos vagy túlterhelt, és a külső figyelmet, a drámát vagy a szimpátiát használja fel arra, hogy ideiglenesen kitöltse a saját érzelmi űrét.
A folyamatos panaszáradat mögött gyakran a szülői szerep elviselhetetlennek érzett súlya áll. Ha valaki állandóan panaszkodik, azzal eléri, hogy felmentést kapjon a cselekvés alól, és csak a tünetek kezelésére koncentráljon. Ez a viselkedés egyfajta öntudatlan segítségkérés, de mivel nem konstruktív módon történik, csak a befogadó felet meríti ki.
Az energiavámpír szülő nem a megoldást keresi, hanem a megerősítést, hogy az élete valóban olyan nehéz, ahogyan azt bemutatja.
A kéretlen tanácsadó típus pedig a saját szülői kompetenciahiányát próbálja kompenzálni azzal, hogy másokat kioktat. Ha képes másokat hibáztatni vagy javítani, ideiglenesen jobban érzi magát a saját szerepében. Ez a mechanizmus azonban rendkívül romboló a szülői közösségen belül, és azonnali játszótéri konfliktusokat szül.
Hogyan ismerd fel, hogy lemerítenek? A tünetek
Az energiavámpírok hatása alattomosan épül fel. Gyakran csak akkor vesszük észre, hogy valami nincs rendben, amikor már hazaértünk, és teljesen leeresztettünk. Fontos, hogy időben felismerjük a fizikai és mentális jeleket, amelyek arra utalnak, hogy egy toxikus szülői interakcióban vettünk részt.
- Azonnali kimerültség: A találkozás után azonnal fáradtnak, levertnek érzed magad, mintha fizikai munkát végeztél volna.
- Bűntudat és szorongás: Érzés, hogy nem segítettél eleget, vagy nem vagy elég jó szülő. Ez különösen gyakori a Panaszkodó típus után.
- Frusztráció és harag: Haragszol magadra, amiért nem tudtad leállítani a beszélgetést, vagy amiért hagytad, hogy a határaidat átlépjék.
- Negatív gondolatok áradata: Az energiavámpír negatív életszemlélete átragad rád, és hirtelen minden sokkal rosszabbnak tűnik.
- Fizikai feszültség: Fejfájás, gyomorideg vagy megmagyarázhatatlan izomfeszültség jelentkezik a találkozó alatt vagy után.
Ha a játszótérre indulás gondolata szorongást vált ki benned, mert tudod, hogy ott találkozni fogsz egy bizonyos személlyel, az egyértelmű jelzés: a játszótéri interakciók elkezdték mérgezni a mindennapjaidat. Itt az ideje a cselekvésnek és a határok meghúzásának.
Az asszertív védekezés alapjai: a játszótér a miénk is
A legfontosabb lépés a védekezésben annak tudatosítása, hogy a játszótér nem egy kötelező társadalmi esemény, és nem tartozunk senkinek magyarázattal a gyermekünk nevelési módszereiről, sem a saját mentális állapotunkról. A szülői önvédelem nem önzés, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy türelmes és kiegyensúlyozott szülők maradhassunk.
A mentális átkeretezés: a felelősség delegálása
Változtassunk a gondolkodásmódunkon: nem a mi feladatunk megoldani a másik szülő problémáit. Ha valaki folyamatosan panaszkodik, az ő felelőssége szakmai segítséget kérni, nem a miénk. Amikor az energiavámpír szülő megpróbálja ránk terhelni a súlyát, gondoljunk arra: „Ez az ő problémája, nem az enyém.” Ez a belső határok meghúzása segít megőrizni a távolságot.
Tudatosítsuk, hogy a játszótéren a fő prioritásunk a gyermekünk felügyelete és a saját pihenésünk. Semmi más. Ne érezzük magunkat kötelesnek hosszú, kimerítő beszélgetésekbe bonyolódni, csak azért, mert udvariasak akarunk lenni. A szülői stressz csökkentése érdekében néha a „nem” udvarias kimondása a leghatékonyabb eszköz.
Konkrét stratégiák a játszótéren: a menekülési terv
A játszótéri interakciók során a testbeszédünk és a környezetünk tudatos használata kritikus a vámpírok távol tartásában.
1. A fizikai távolság és a testbeszéd
Az energiavámpírok gyakran a nyitott, barátságos testtartású embereket keresik. Ha valaki közeledik, és nem akarunk interakciót, használjunk zárt testbeszédet. Tartsuk a táskánkat magunk előtt, keresztezzük a karunkat, vagy fordítsuk kissé el a testünket. Ez a nonverbális jelzés azt üzeni: „Elfoglalt vagyok, nem vagyok elérhető.”
Ne üljünk le közvetlenül melléjük a padra. Tartsunk legalább egy méter távolságot. Ha megpróbálnak közelebb jönni, jelezzük finoman, hogy a gyereket figyeljük. A fizikai határok meghúzása alapvető lépés a mentális határok védelmében.
2. A külső fókusz alkalmazása
Sok szülő használja a fülhallgatót, mint látható jelet arra, hogy nem szeretne beszélgetni. Nem kell feltétlenül zenét hallgatnunk, de a fülhallgató a fülünkben egyértelműen jelzi, hogy „privát időben” vagyunk. Ez egy udvarias, de határozott módja annak, hogy elkerüljük a hosszas panaszáradatokat vagy a kéretlen tanácsokat.
Alternatív megoldásként vegyük elő a mobiltelefonunkat, és tegyünk úgy, mintha egy fontos üzenetet olvasnánk, vagy egy munkahelyi e-mailt válaszolnánk meg. A lényeg, hogy a figyelmünket láthatóan egy másik dolog kösse le, ami nem teszi lehetővé a mély, érzelmileg kimerítő interakciót.
3. Az időzítés és a helyszín megválasztása
Ha tudjuk, hogy egy bizonyos szülő hajlamos az energiavámpír viselkedésre, kerüljük a velük való találkozást. Ha lehetséges, változtassuk meg a játszótéri rutinunkat. Menjünk korábban vagy később, amikor kevesebb a szülő, vagy válasszunk egy másik, kevésbé frekventált játszóteret. A játszótéri konfliktusok megelőzése néha egyszerűen logisztikai kérdés.
Kommunikációs technikák: a határok meghúzása udvariasan
Amikor elkerülhetetlen a konfrontáció, fontos, hogy asszertíven, de udvariasan kommunikáljunk. A cél a beszélgetés rövidre zárása, anélkül, hogy durvának tűnnénk. Használjunk rövid, zárt válaszokat, amelyek nem kínálnak táptalajt a további mélyreható elemzéseknek.
A „szendvics” módszer a panaszkodók ellen
Ha a panaszkodó szülő elkezdi a szokásos áradatát, alkalmazzuk a szendvics módszert: kezdjük egy rövid, pozitív megjegyzéssel, szúrjunk be egy lezáró mondatot, majd fejezzük be a beszélgetést egy rövid, cselekvésre utaló mondattal.
Példa:
Szülő: „És képzeld, a kisfiam megint csak két órát aludt éjjel, teljesen ki vagyok, a férjem meg persze észre sem veszi…”
Mi: (Pozitív/Empátia) „Jesszus, ez tényleg kimerítően hangzik.” (Lezárás) „Remélem, megoldódik nálatok. Én most sajnos mennem kell, mert el kell intéznem egy fontos telefont/figyelnem kell a kislányomat a mászókán.” (Cselekvés) „Szép napot!”
A kulcs a határozott lezárás, amely nem hagy teret a válaszra. Ne kérdezzük meg, hogy van, ne adjunk tanácsot, csak fejezzük ki az empátiát, és azonnal lépjünk el.
A kéretlen tanácsadó semlegesítése
A kéretlen tanácsadó a legnehezebben kezelhető, mert azonnal védekező állásba kényszerít minket. A legjobb technika itt a „köszönöm és lezárás”.
Példa:
Szülő: „Látom, hogy a kisfiad még mindig a homokot eszi. Tudtad, hogy ez gombás fertőzést okozhat? Mi már rég leszoktattuk erről egy speciális módszerrel.”
Mi: „Köszönöm szépen az aggódást/tippet, értékelem. Én már megtaláltam a saját utunkat ebben a kérdésben.” (Vagy még egyszerűbben: „Rendben, köszi.”) Majd azonnal forduljunk el, vagy fókuszáljunk a gyermekünkre.
Ne kezdjünk el magyarázkodni, védekezni vagy vitatkozni. Ez csak további energiát szív el. A személyes kompetencia hangsúlyozása (mi már tudjuk, mit csinálunk) azonnal lezárja a témát.
| Típus | Cél | Hatékony mondat (Lezárás) |
|---|---|---|
| A Panaszkodó | Rövid empátia, gyors távozás. | „Ez nagyon nehéz lehet. Én most elindulok, mert délutáni programunk van.” |
| A Tanácsadó | Elfogadás, de határozott elutasítás. | „Köszönöm a gondoskodást, de mi a saját utunkat járjuk.” |
| A Túl Intim | Téma elterelése, távolságtartás. | „Ez nagyon személyes téma. Nézd, ott leesett a kislányom sapkája, elnézést, mennem kell.” |
Amikor a helyzet elmérgesedik: a toxikus szülői kapcsolatok kezelése
Van, amikor az energiavámpír viselkedés átlép egy határt, és aktívan toxikussá válik. Ez akkor történik, ha a másik szülő nem tiszteli a határokat, folyamatosan kritizál, vagy a gyermekünkkel kapcsolatos konfliktusokat felnőtt szintre emeli. Ebben az esetben a távolságtartás már nem elég, szükség van a teljes elhatárolódásra.
Ha a szülő a gyermekeink közötti konfliktust használja fel arra, hogy minket támadjon, vagy folyamatosan ránk helyezi a felelősséget, nagyon határozottan kell fellépnünk.
Példa a határozott kiállásra:
„Megértem, hogy frusztrált vagy a helyzet miatt, de kérlek, ne emeld fel a hangod. A gyermekünk biztonságáért mindketten felelünk, és én most ezzel foglalkozom. Kérlek, tartsd tiszteletben, hogy most nem szeretnék vitatkozni.”
A végleges delegálás
Ha az interakciók állandóan negatívak, és a játszótéri stressz elviselhetetlenné válik, fontoljuk meg, hogy teljesen megszakítjuk a kapcsolatot. Ha látjuk az adott szülőt a játszótéren, azonnal váltsunk helyszínt, vagy maradjunk a gyermekünk közvetlen közelében, mintha nem is létezne más körülöttünk. Ez nem durvaság, hanem mentális egészségünk védelme.
A szülői közösségben nem kötelező mindenkivel barátkozni. A mi időnk és energiánk véges erőforrás, amit elsősorban a gyermekünkre és a saját feltöltődésünkre kell fordítanunk.
A megelőzés művészete: hogyan kerüld el, hogy célponttá válj?
Bárki válhat energiavámpír áldozatává, de vannak olyan tényezők, amelyek növelhetik a veszélyt. Ha túl nyitottak vagyunk, hajlamosak vagyunk a túlzott empátiára, vagy ha eleve fáradtak és kimerültek vagyunk, könnyebb célponttá válunk, mert alacsonyabb az ellenállóképességünk.
Sugározz önbizalmat és jelenlétet
Az energiavámpírok a bizonytalan, magyarázkodó embereket keresik. Ha magabiztosan, határozottan állunk a játszótéren, és láthatóan fókuszálunk a gyermekünkre, az már önmagában egyfajta védőpajzsot képez. Ne nézzünk állandóan körbe, keresve az interakciót; fókuszáljunk a belső körünkre.
Ne kezdjünk el magyarázni vagy mentegetőzni, miért csinálunk valamit úgy, ahogy csináljuk. A szülői döntéseink magyarázata a vámpír számára egy nyitott kapu a kritika és a további beszélgetés felé. „Miért hoztad ki ilyen későn?” – „Mert így döntöttünk.” Pont.
Ne ossz meg túl sok információt
A játszótér nem az a hely, ahol a legmélyebb magánéleti problémáinkat kell kiteregetnünk. Minél kevesebbet tud rólunk az energiavámpír, annál kevesebb muníciója van a későbbi panaszáradatokhoz vagy a kéretlen tanácsokhoz. Tartsuk a beszélgetéseket felszínesen és semlegesen (időjárás, a gyerekek fejlődése).
Ha valaki túl személyes kérdést tesz fel, használjuk a visszakérdezés technikáját: „Ez nagyon érdekes kérdés. Miért kérdezed?” Ezzel eltereljük a fókuszt magunkról, és a másik félre terheljük a beszélgetés felelősségét.
A saját szereped újraértékelése: miért vonzod be őket?
Sokszor, ha folyamatosan energiavámpírokkal találjuk szemben magunkat, érdemes önvizsgálatot tartanunk. Elképzelhető, hogy tudattalanul mi magunk is olyan jeleket küldünk, amelyek vonzzák a segítségre szoruló, vagy a panaszkodó személyeket. Ez különösen igaz azokra a szülőkre, akik alapvetően erős empátiával rendelkeznek.
A segítő szindróma és a határhiány
Az empata szülők hajlamosak azonnal felvenni a megmentő szerepét. Ha valaki panaszkodik, mi azonnal megoldást keresünk, vagy aktívan hallgatunk, ezzel pedig akaratlanul is bátorítjuk a vámpírt, hogy tovább folytassa a kimerítő viselkedést. A játszótéren meg kell tanulnunk különbséget tenni az empátia és a felelősségvállalás között.
Ahhoz, hogy megállítsuk ezt a mintát, tudatosan vissza kell fognunk a segítőkészségünket ebben a kontextusban. Ne ajánljunk azonnal tanácsot, ne kérdezzünk rá mélyebben a problémára. Egyszerűen csak ismerjük el a másik érzését, és azonnal zárjuk le a témát.
A belső megerősítés fontossága
Ha belsőleg bizonytalanok vagyunk a saját szülői képességeinket illetően, könnyebben megbánt minket a kéretlen tanács, és könnyebben érezzük magunkat bűnösnek. A mentális felkészülés magában foglalja azt is, hogy tudatosítjuk: mi vagyunk a gyermekünk szülei, és a döntéseink helyesek a mi családunk számára.
Mielőtt a játszótérre indulnánk, mondjunk magunknak egy megerősítést: „Ma a gyerekeimmel töltöm az időt. Nem kell senkinek megfelelnem, és megvédem a saját energiámat.” Ez a tudatos hozzáállás segít abban, hogy a játszótéri interakciók ne merítsenek ki minket.
Hosszú távú mentális egészség megőrzése
Az energiavámpír szülőkkel való rendszeres találkozás hosszú távon alááshatja a szülői örömünket és növelheti a kiégés kockázatát. A szülői jóllét prioritássá tétele kulcsfontosságú. Ha a játszótér a stressz forrása, keressünk alternatív feltöltődési módokat.
A szülői delegálás és a társas szűrő
Delegáljuk a játszótéri feladatokat. Ha van lehetőségünk, kérjük meg a párunkat, a nagyszülőket vagy egy barátot, hogy kísérjék el a gyermeket. Ha mi magunk is ott vagyunk, szűrjük meg, kivel lépünk interakcióba. Töltsünk időt azokkal a szülőkkel, akik feltöltenek, akikkel kölcsönös a támogatás, és akik nem ránk terhelik a saját problémáikat.
Ne féljünk megmondani egy barátunknak, aki hajlamos a panaszra, hogy „Szeretlek, de most nem tudok neked érzelmi támaszt nyújtani, mert én is a határon vagyok.” A nyílt, asszertív kommunikáció a valódi baráti kapcsolatokban megengedett és szükséges.
A játszótéri idő mint minőségi idő
Tekintsük a játszótéren töltött időt elsősorban a gyermekünkkel töltött minőségi időnek, nem pedig kötelező társasági eseménynek. Ha a gyermekünkkel játszunk, hintáztatjuk vagy homokvárat építünk, azzal láthatóan elfoglaltak vagyunk, ami azonnal elrettenti azokat a szülőket, akik csak egy passzív hallgatóságot keresnek. Ez a stratégia egyszerre erősíti a gyermek-szülő kapcsolatot és véd a toxikus játszótéri interakcióktól.
A játszótérnek a boldogság, a mozgás és a feltöltődés helyszínének kell lennie, nem pedig a szülői stressz és a kimerültség forrásának. Az energiavámpír szülők kezelése nem arról szól, hogy bunkók legyünk, hanem arról, hogy tiszteletben tartsuk a saját szükségleteinket, és megvédjük a szülői utunkat a felesleges terhektől.
Gyakran ismételt kérdések a játszótéri határokról és a szülői önvédelemről
Mit tegyek, ha a panaszkodó szülő nem érti a finom célzásokat? 😔
Ha a finom célzások, mint a fülhallgató vagy a testbeszéd nem működnek, szükség van a verbális határhúzásra. Használj „én” kijelentéseket, amelyek a saját szükségleteidre fókuszálnak, nem a másik viselkedésére. Például: „Én most nagyon fáradt vagyok, és szükségem van egy kis csendre, hogy feltöltődjek.” Ezzel kommunikálod a szükségletedet, anélkül, hogy kritizálnád a panaszkodását. A határok meghúzása elsősorban a saját jóllétedről szól.
Mi van, ha az energiavámpír szülő a barátom? 👯♀️
Ha egy közeli barát állandóan energiavámpírként viselkedik, a helyzet finomabb kezelést igényel. Beszélj vele négyszemközt, de ne a játszótéren. Mondd el neki, hogy érted a nehézségeit, de a kapcsolatotok akkor működhet jól, ha a közös időt nem kizárólag a problémák dominálják. Delegáld a problémáit: „Nagyon sajnálom, hogy ez történik veled. Lehet, hogy egy szakember jobban tudna segíteni, mint én.” Így fenntarthatod a barátságot, de megvéded a mentális energiádat.
Hogyan kezeljem a szülőt, aki állandóan kritizálja a gyermekemet? 😡
Ez a típusú játszótéri konfliktus azonnali és határozott választ igényel. Amikor valaki kritizálja a gyermekedet (pl. a viselkedését, az öltözékét), állj ki a gyermeked mellett. Használj rövid, lezáró kijelentést: „Én vagyok a szülője, és én foglalkozom ezzel.” Ha a kritika a nevelési módszereidet érinti, egyszerűen mondd: „Köszönöm, de a mi családunkban ez így működik.” Ne engedd, hogy a gyermeked jelenlétében aláássák a szülői tekintélyedet.
Mit tegyek, ha az energiavámpír szülő gyermeke a mi gyermekünk barátja? 🤝
Ez a legbonyolultabb helyzet. A cél az, hogy maximalizáld a gyerekek interakcióját, miközben minimalizálod a saját szülői interakciódat. Szervezz találkozókat, ahol a gyermekedet a másik szülő viszi el, vagy fordítva (delegálás). Ha együtt vagytok, tarts távolságot, vagy mindig legyen kéznél egy „elfoglaltság” (telefonhívás, könyv). Tudatosan válaszd a társas távolságtartást.
Mi van, ha én érzem magam energiavámpírnak egy nehéz időszakban? 😥
Ez egy nagyon őszinte kérdés. Minden szülőnek vannak nehéz időszakai, amikor szükség van a támogatásra. A különbség az, hogy az egészséges szülő képes a segítségkérésre, és elfogadja a megoldásokat, míg az energiavámpír csak a szimpátiát keresi, és elutasít minden konstruktív megoldást. Ha érzed, hogy túl sokat panaszkodsz, tudatosan keress professzionális segítséget (terápia, tanácsadás), és kérj engedélyt a barátaidtól, mielőtt rájuk öntenéd a problémáidat: „Van 5 perced meghallgatni egy nagy gondomat?” Ez a tudatosság a kulcs.
Mennyire kell udvariasnak lennem? 😠
Az udvariasság fontos a szülői közösségben, de nem mehet a saját mentális egészséged rovására. Az asszertivitás nem egyenlő a durvasággal, de néha a határozottság udvariatlannak tűnhet annak a szemében, aki megszokta, hogy a határokat átlépheti. A szabály: légy udvarias, de légy határozott a határok meghúzásában. Ha a másik fél nem tartja tiszteletben a „nem”-et, az már az ő problémája, nem a tied.
Van-e olyan helyzet, amikor azonnal el kell hagynom a játszóteret? 🏃♀️
Igen. Ha a másik szülő viselkedése aktívan agresszív, verbálisan bántalmazó, vagy ha fizikai stresszt, pánikot vált ki belőled a jelenléte, azonnal el kell hagynod a helyszínt. A szülői önvédelem elsődleges. Ilyenkor mondd azt a gyermekednek, hogy „Most el kell mennünk, de holnap visszajövünk,” és azonnal távozz. Ne magyarázkodj az energiavámpírnak.
Leave a Comment