A család nem egy statikus állapot, hanem egy állandóan mozgásban lévő, lélegző és változó egység, amely az idő előrehaladtával különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül. Minden egyes új életszakasz megköveteli a tagoktól, hogy újradefiniálják önmagukat, szerepeiket és a egymáshoz fűződő viszonyaikat, miközben a külső körülmények is folyamatosan formálják a közösség belső dinamikáját. Ezek az átmenetek természetes módon hordoznak magukban feszültséget, hiszen a régi, már bevált működési módok ilyenkor már nem elegendőek, az újak pedig még nem alakultak ki teljesen.
A család mint folyamatosan alakuló élő szervezet
Amikor családról beszélünk, hajlamosak vagyunk egy rögzített képre gondolni, pedig a valóságban egy dinamikus rendszerről van szó. Ez a rendszer folyamatosan keresi az egyensúlyt a stabilitás és a változás között. A pszichológia ezt a folyamatot nevezi családi életciklusoknak, amelyek egymást követő, jól elkülöníthető szakaszokból állnak.
Minden szakaszváltás egyfajta normatív krízis, ami nem jelent feltétlenül bajt vagy tragédiát. A krízis itt az eredeti görög értelmében fordulópontot jelent, egy olyan állapotot, ahol a korábbi megoldási stratégiák már csődöt mondanak. Ez a feszültség kényszeríti ki a fejlődést, a kreativitást és az új kapcsolódási formák megtalálását a családtagok között.
A rugalmasság az egyik legértékesebb tulajdonság, amivel egy család rendelkezhet ezekben az időszakokban. Azok a közösségek, amelyek mereven ragaszkodnak a régi szabályokhoz, gyakran törnek meg a nyomás alatt. Ezzel szemben a reziliens családok képesek áthangolni a belső működésüket, miközben megőrzik alapvető értékeiket és az egymás iránti elkötelezettségüket.
A család ereje nem abban rejlik, hogy soha nem változik, hanem abban, ahogyan képes újra és újra újjászületni minden egyes nehézség után.
Az önálló felnőtté válás és a párválasztás szakasza
A családi életciklus valójában már azelőtt elkezdődik, hogy a klasszikus értelemben vett család megalakulna. Az első szakasz az autonóm felnőtté válás, amikor a fiatal leválik az eredeti családjáról, kialakítja saját egzisztenciáját és érzelmi függetlenségét. Ez az alapja minden későbbi egészséges párkapcsolatnak.
Sokan próbálják átugrani ezt a lépést, és a szülői házból közvetlenül egy élettársi viszonyba menekülnek. Ez azonban gyakran oda vezet, hogy a feldolgozatlan gyermekkori minták és a lezáratlan függőségi viszonyok megjelennek az új kapcsolatban is. A valódi érzelmi leválás nem a kapcsolattartás megszüntetését jelenti, hanem azt, hogy a fiatal már nem a szülei elvárásai vagy reakciói alapján határozza meg saját értékrendjét.
Amikor két ilyen autonóm ember találkozik, megkezdődik a páralkotás folyamata. Ez az időszak a határok meghúzásáról és az alkudozásról szól. Két különböző családi kultúra, két eltérő szokásrendszer találkozik, és ezekből kell gyúrni egy harmadik, közös valóságot. Ki viszi le a szemetet? Hogyan ünnepeljük a karácsonyt? Mennyire engedjük be a szülőket a mindennapjainkba?
Ezek a látszólag apró kérdések valójában a közös identitás építőkövei. Ha a pár ebben a szakaszban nem tudja lefektetni a szövetségük alapjait, akkor a később érkező nagyobb viharok könnyen kikezdhetik a kapcsolatukat. A legfőbb feladat itt a „mi” tudat kialakítása, anélkül, hogy az egyéni „én” elveszne a folyamatban.
A gyermek érkezése és a szülői szerepek kialakulása
A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy az első gyermek születése az egyik legnagyobb krízis a család életében. Hirtelen a diád (kétfős kapcsolat) triáddá (háromfős kapcsolat) alakul, ami alapjaiban rendezi át az érzelmi viszonyokat. A figyelem, ami addig a partnerre irányult, most szinte kizárólag a csecsemőre fókuszál.
Az anyává és apává válás folyamata gyakran jár az egyéni szabadság elvesztésének érzésével. A szerepkonfliktusok mindennapossá válnak: hogyan lehetek egyszerre gondoskodó anya, szerető feleség és sikeres szakember? Vagy hogyan lehetek támogató apa, miközben a családfenntartó terhei is nyomják a vállamat? A kialvatlanság és a fizikai kimerültség pedig csak tovább nehezíti a türelmes kommunikációt.
Ebben az időszakban a párkapcsolati elégedettség gyakran visszaesik. Ez természetes jelenség, de tudatos odafigyelést igényel. Szükséges, hogy a szülők ne csak szülőként, hanem párként is jelen maradjanak egymás életében. Ehhez néha tudatosan kell időt szakítani a kettesben töltött percekre, még ha ez eleinte logisztikai kihívást is jelent.
A nagyszülők szerepe is átértékelődik ilyenkor. Megjelenik a generációk közötti feszültség a nevelési elvek mentén. A fiatal szülőknek meg kell tanulniuk képviselni saját határaikat, miközben hálásak maradnak a segítségért. Ez egy kényes egyensúlyozás, amelyben a párnak egységes frontot kell mutatnia a külvilág felé.
| Életciklus szakasz | Fő érzelmi feladat | Gyakori konfliktusforrás |
|---|---|---|
| Fiatal házasok | Az új rendszer kialakítása | Eredeti családtól való leválás |
| Kisgyermekes kor | Szülői szerep integrálása | Munkamegosztás, intimitás hiánya |
| Iskoláskor | Rugalmas határok a külvilág felé | Gyermek teljesítménye, napirend |
| Kamaszkor | A függetlenedés engedése | Kontroll és bizalom egyensúlya |
| Üres fészek | A párkapcsolat újrafelfedezése | Életcélok elvesztése, magány |
A kisgyermekes lét és az óvodás évek kihívásai
Ahogy a gyermek növekszik, a fizikai gondozásról a hangsúly fokozatosan a szocializációra és a nevelésre tolódik. Az óvodáskor a határok feszegetéséről szól, ami a szülőktől végtelen türelmet és következetességet igényel. Ebben a szakaszban dől el, hogy a család mennyire képes stabil, mégis biztonságos kereteket nyújtani a gyermek felfedezővágyához.
A mentális terhelés (mental load) ekkor válik igazán érezhetővé. A háztartás vezetése, az óvodai események észbentartása, az orvosi időpontok és a logisztika megszervezése legtöbbször az egyik szülőre hárul, ami hosszú távon kiégéshez vezethet. A megoldás a feladatok láthatóvá tétele és a felelősség valódi megosztása a partnerek között.
Ekkor találkozik a család először intenzíven az intézményrendszerrel. Az óvoda világa tükröt tart a szülőknek: hogyan viselkedik a gyermekük közösségben? Mennyire tud beilleszkedni? Ezek a visszajelzések néha fájdalmasak lehetnek, és felszínre hozhatják a szülők saját kudarctól való félelmeit. Fontos tudatosítani, hogy a gyermek viselkedése nem kizárólag a szülői kompetencia bizonyítványa.
A testvérszületés gyakran ebben a szakaszban következik be, ami egy újabb dinamikai átrendeződést hoz. A trónfosztott elsőszülött féltékenysége és az anya megosztott figyelme újabb feszültségforrás. A szülőknek ilyenkor extra energiát kell fektetniük abba, hogy minden gyermek biztonságban érezze magát az új felállásban is.
Az iskoláskor és a teljesítmény kényszere
Az iskolakezdés mérföldkő, amelyben a család intimitása végérvényesen megnyílik a társadalom felé. A gyermeket már nemcsak a családi közegben, hanem objektív mérrcék alapján is értékelik. Ez nagy nyomást helyezhet mind a gyermekre, mind a szülőkre, akik gyakran saját sikerükként vagy kudarcukként élik meg a gyerek jegyeit.
A család napirendje drasztikusan megváltozik. A délutánok a házi feladatokról, a különórákról és a rohanásról szólnak. Ebben a sűrűségben könnyű elveszíteni a valódi kapcsolódást. Gyakori hiba, hogy a szülő-gyermek interakciók kimerülnek a számonkérésben és az instrukciók adásában: „Megírtad a leckét?”, „Bepakoltad a táskád?”.
A kortárs kapcsolatok jelentősége megnő, és a gyermek egyre több időt tölt a családon kívül. Megjelennek az első titkok, az első saját barátságok, amelyekbe a szülőknek már nincs közvetlen rálátásuk. Ez a szülők számára a kontroll elengedésének első komoly próbája. Meg kell tanulniuk bízni azokban az értékekben, amiket addig átadtak.
A szülők életében ez a szakasz gyakran egybeesik a karrierépítés legintenzívebb időszakával. A munka és a magánélet egyensúlya állandó küzdelemmé válik. A család ilyenkor hajlamos „üzemeltetési módba” kapcsolni, ahol a feladatok elvégzése fontosabb, mint az egymásra való érzelmi ráhangolódás. Ennek megelőzése érdekében elengedhetetlenek a közös rituálék, mint például a közös vacsora vagy a hétvégi kirándulások.
A gyermekkor nem egy versenyfutás az idővel, hanem egy alapozás, ahol a biztonságos háttér sokkal fontosabb, mint a kitűnő bizonyítvány.
Kamaszkor: a nagy vihar és a határok átírása
A serdülőkor a családi életciklusok egyik leglátványosabb és legzajosabb szakasza. A kamasz feladata az identitáskeresés és a leválás, ami szükségszerűen konfliktusokkal jár. A fiatal kritizálni kezdi a szülők értékrendjét, megkérdőjelezi a szabályokat, és érzelmileg távolodik a családi magtól.
Sok szülő ezt a távolodást személyes ellene irányuló támadásként vagy hálátlanságként éli meg. Pedig a lázadás valójában az egészséges fejlődés jele. Ha egy kamasz nem lázad, az sokszor aggasztóbb, mint ha hangosan csapkodja az ajtót. A szülői szerep itt a „biztonságos bázis” megőrzésére korlátozódik: ott lenni, ha kell, de nem telepedni rá a fiatalra.
A határok újratárgyalása mindennapos küzdelem. Mennyi képernyőidő engedélyezett? Meddig maradhat ki este? Kié a felelősség a tanulmányi eredményekért? Ebben a szakaszban a tekintélyelvű nevelés helyét át kell vennie a partneri kommunikációnak és a megállapodásoknak. A túl szigorú kontroll csak még nagyobb ellenállást szül, míg a túl nagy szabadság magára hagyatottság érzését keltheti a kamaszban.
A szülők számára ez az időszak gyakran egybeesik a saját életközépi válságukkal. Miközben a gyermekük virágzik és felfedezi a világot, ők saját öregedésükkel, karrierjük megtorpanásával vagy párkapcsolati rutinjukkal küzdenek. Ez a kettős nyomás – alulról a kamasz, felülről az idősödő szülők – teszi ezt a szakaszt rendkívül megterhelővé.
Az üres fészek és a szülőség utáni identitás
Amikor az utolsó gyermek is elhagyja a házat, a család egy teljesen új korszakba lép. Ezt nevezik üres fészek szindrómának, ami sok szülőnél – különösen az anyáknál – mély gyásszal és feleslegesség-érzéssel járhat. Évtizedeken át a szülői feladatok adták az életük keretét, és most hirtelen vákuum keletkezik.
Ebben a szakaszban a párnak újra fel kell fedeznie egymást. Sokszor kiderül, hogy az elmúlt években csak a gyerekek tartották őket össze, és a szülői szerepek mögött a férfias és nőies minőségek elsorvadtak. Ez egy veszélyes időszak, sok válás történik ilyenkor, de egyben hatalmas lehetőség is a kapcsolat megújítására és a közös álmok megvalósítására.
Az identitás újradefiniálása nem csak a párkapcsolatra vonatkozik. Az egyénnek meg kell találnia, mihez kezd a felszabadult idejével és energiájával. Az önmegvalósítás új útjai nyílhatnak meg: hobbi, tanulás, önkéntesség vagy a karrier frissítése. A cél az, hogy a szülő ne a gyermeke életén keresztül próbálja megélni a sajátját, hanem találjon saját örömforrásokat.
A gyermekekkel való kapcsolat sem szűnik meg, csak átalakul. A szülő-gyermek viszonyból fokozatosan felnőtt-felnőtt barátság kellene, hogy váljon. Ez megköveteli a szülőtől, hogy ne akarjon kéretlenül tanácsokat adni, ne avatkozzon bele a gyermeke döntéseibe, és tartsa tiszteletben az új, független családi egységeket.
A nagyszülői szerep és az idősödő család
Az unokák érkezése egyfajta érzelmi reneszánszot hozhat a család életébe. A nagyszülőség lehetőséget ad az önfeledt szeretetre, a nevelési felelősség súlya nélkül. A nagyszülők fontos hidat képeznek a múlt és a jelen között, ők a családi történetek és értékek őrzői. Ez a szerep nagy érzelmi biztonságot adhat az idősödő generációnak.
Ugyanakkor ez az időszak a veszteségekkel való szembenézésről is szól. A fizikai állapot romlása, a nyugdíjazás miatti társadalmi presztízscsökkenés és a kortársak elvesztése mind komoly lelki terhet jelentenek. A családnak ilyenkor a gondoskodás új formáit kell kialakítania, ahol a gyerekek válnak szüleik támogatóivá.
A szendvics-generáció jelensége itt csúcsosodik ki: a középkorú felnőttek egyszerre próbálják segíteni fiatal felnőtt gyermekeiket (esetleg unokáikat) és ápolni betegeskedő szüleiket. Ez az érzelmi és anyagi kettős szorítás könnyen vezethet krónikus stresszhez és kimerüléshez. A határok meghúzása és az öngondoskodás itt életmentő lehet.
Az életciklus utolsó szakasza az életút összegzéséről és az elengedésről szól. Egy jól működő családi rendszerben ez nem csak a fájdalomról, hanem az átörökítésről is szól. Az, ahogyan egy család kezeli az elmúlást, mély hatást gyakorol a következő generációk halálhoz és élethez való viszonyára.
Nem normatív krízisek: amikor a terv borul
Eddig a természetes, mindenki által átélt szakaszokról volt szó, de a családok életében gyakran adódnak váratlan krízisek is. Ilyen lehet egy súlyos betegség, a munkanélküliség, a hirtelen haláleset, a válás vagy a kényszerű költözés. Ezek az események nem illeszkednek a fejlődési menetrendbe, ezért sokkal váratlanabbul és pusztítóbb erővel érhetik a közösséget.
Egy váratlan trauma esetén a család belső egyensúlya felborul. Gyakori a bűnbakkeresés vagy az érzelmi bezárkózás. A tagok különböző módon gyászolnak vagy dolgozzák fel a stresszt, ami további feszültséget szül. Az egyik szülő talán munkába menekül, míg a másik depresszióba süllyed, a gyerekek pedig magukra maradnak a szorongásaikkal.
A kilábalás kulcsa a nyílt kommunikáció és a segítségkérés képessége. Sok családban él az a tévhit, hogy a gyerekeket meg kell óvni a rossz hírektől, ezért titkolóznak előttük. A gyerekek azonban megérzik a feszültséget, és információ híján a saját fantáziájukkal töltik ki az űrt, ami gyakran sokkal ijesztőbb a valóságnál. Az életkornak megfelelő őszinteség növeli a biztonságérzetet.
A külső támogató háló – barátok, rokonok, szakemberek – szerepe ilyenkor felértékelődik. Egy család nem szigetként létezik, és nem kell mindent egyedül megoldania. A szakmai segítség (terápia, tanácsadás) nem a gyengeség jele, hanem egy eszköz a rendszer gyorsabb és egészségesebb stabilizálásához.
A családi reziliencia építése és fejlesztése
A rugalmas ellenállási képesség, vagyis a reziliencia nem egy veleszületett adottság, hanem egy tanulható és fejleszthető családi készség. Ez teszi lehetővé, hogy a közösség ne csak túlélje a válságokat, hanem megerősödve jöjjön ki belőlük. A reziliens családok közös jellemzője az optimista szemléletmód és a megoldásközpontú gondolkodás.
Az egyik legfontosabb eszköz a közös jelentésalkotás. Ez azt jelenti, hogy a család képes értelmet találni a nehézségekben, és nem áldozatként tekint magára. „Ez a helyzet most nehéz, de együtt megoldjuk” – ez a fajta belső narratíva erőt ad a mindennapokhoz. A humor szintén alapvető feszültségoldó, amely segít távolságot tartani a problémáktól.
A rugalmas kapcsolódási minták lehetővé teszik a szerepek átmeneti cseréjét. Ha az apa betegszik meg, az anya veszi át a feladatait, ha a szülők kimerültek, a nagyobb gyerekek segítenek be többet a háztartásba. Ez nem a hierachia felborulását jelenti, hanem egyfajta olajozott együttműködést a közös cél érdekében.
A spirituális vagy értékrendbeli stabilitás is sokat segít. Azok a családok, amelyeknek van egy erős belső iránytűjük, könnyebben navigálnak a bizonytalan időkben. Legyen szó vallásról, humanista értékekről vagy a természet tiszteletéről, ezek a kapaszkodók keretet adnak az életnek akkor is, amikor minden más bizonytalanná válik.
Kommunikációs stratégiák a feszült időszakokban
A legtöbb családi konfliktus nem a szeretet hiányából, hanem a rossz kommunikációból fakad. Krízishelyzetben hajlamosak vagyunk vádaskodni, általánosítani („te mindig…”, „te soha…”) vagy érzelmileg elzárkózni. Ezek a reakciók csak mélyítik a szakadékot a felek között.
Az értő figyelem technikája az egyik legerősebb fegyver a kezünkben. Ez azt jelenti, hogy nem a válaszon gondolkodunk, miközben a másik beszél, hanem valóban megpróbáljuk megérteni az ő nézőpontját és érzelmeit. Sokszor már az is csökkenti a feszültséget, ha a másik fél érzi, hogy meghallgatták és megértették.
Az én-üzenetek használata segít abban, hogy a saját érzéseinkről beszéljünk ahelyett, hogy a másikat támadnánk. „Rosszul esik nekem, hogy egyedül maradtam a pakolással” sokkal kevésbé provokatív, mint a „Már megint nem csináltál semmit”. Ez a fajta őszinte sebezhetőség gyakran megnyitja a másikat is a konstruktív párbeszédre.
A konfliktuskezelési kultúra kialakítása hosszú folyamat. Fontos szabály, hogy ne a düh legintenzívebb pillanatában próbáljuk megoldani a problémákat. Néha szükség van egy „időkérésre”, amíg az érzelmek lecsillapodnak. A cél ne a győzelem legyen a másik felett, hanem egy olyan megoldás, amivel mindenki tud azonosulni.
A rituálék ereje a stabilitás megőrzésében
A változó életciklusok közepette a családi rituálék jelentik az állandóságot. Ezek azok az ismétlődő események, amelyek keretet adnak a mindennapoknak és különlegessé teszik az ünnepeket. A rituálék biztonságérzetet adnak a gyerekeknek és erősítik az összetartozás élményét a felnőttekben.
Léteznek mikro-rituálék, mint az esti mese, a reggeli közös kávézás vagy a hétvégi palacsintasütés. Ezek az apróságok építik fel a családi intimitás szövetét. A krízisek idején ezek a rutinok azok, amelyek fenntartják a normalitás látszatát és kapaszkodót nyújtanak a tagoknak.
A nagyobb rituálék, mint a születésnapok, az évfordulók vagy a vallási ünnepek, segítenek az átmenetek rögzítésében. Egy ballagás vagy egy esküvő nemcsak egy buli, hanem egy rituális jelzés a rendszernek: egy szakasz lezárult, egy új kezdődik. Ezek az események segítenek az érzelmi feldolgozásban és az új helyzet elfogadásában.
A rituáléknak is változniuk kell az életciklusokkal. Ami működött egy ötéves gyerekkel, az nem biztos, hogy vonzó egy tizenöt évesnek. A bölcs család képes megújítani a hagyományait, bevonva a fiatalabb generációkat is az alkotásba. Az új szokások bevezetése egyben üzenet is: fejlődünk, de az alapvető szövetségünk változatlan.
A közös rituálék nem csupán szokások, hanem a család láthatatlan ragasztóanyaga, ami akkor is összetart, amikor a szavak már elfogynak.
Felkészülés a jövőbeli kihívásokra
Bár a jövőt nem lehet tökéletesen megtervezni, a tudatosság sokat segíthet a váratlan helyzetek kezelésében. A családoknak érdemes időről időre „állapotfelmérést” tartaniuk. Hol tartunk most? Milyen változások várhatóak a közeljövőben? Mire van szükségünk ahhoz, hogy ezeket sikeresen vegyük?
Az anyagi és érzelmi tartalékok képzése egyaránt lényeges. A pénzügyi tudatosság csökkenti a külső egzisztenciális krízisek hatását, míg az érzelmi befektetés – a minőségi idő, a figyelem, a kedvesség – olyan bizalmi tőkét épít, amelyhez a nehéz időkben bátran nyúlhatunk. Egy jól feltöltött „érzelmi bankszámla” átsegíthet a leghidegebb hónapokon is.
A rugalmasság fejlesztéséhez hozzátartozik a tanulási képesség megőrzése is. Olvassunk a gyermeknevelésről, járjunk párkapcsolati tréningre vagy tanuljunk új kommunikációs technikákat. A tudás magabiztosságot ad, és segít elkerülni a felesleges pánikot, amikor a dolgok nem a megszokott mederben folynak.
Végül, elengedhetetlen a humor és a játékosság megőrzése. Azok a családok, amelyek képesek együtt nevetni – akár saját ügyetlenségükön is –, sokkal ellenállóbbak a stresszel szemben. A nevetés fiziológiai hatása oldja a szorongást és újra összeköti az embereket, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a nehézségek ellenére az élet alapvetően szép és közösen élhető.
Hogyan navigáljunk a változások tengerén? 🧭
Melyik a legnehezebb családi életciklus? 🎢
Nincs egyetlen válasz, de a kutatások szerint az első gyermek születése és a kamaszkor jelenti a legnagyobb statisztikai stresszt. Ezekben az időszakokban a legmagasabb a konfliktusok száma, mivel itt kell a legradikálisabb szerepváltásokat végrehajtaniuk a családtagoknak.
Normális, ha a gyermek születése után romlik a házasságunk? 🍼
Igen, ez egy természetes jelenség, amelyet a szakirodalom is elismer. A fizikai kimerültség, a figyelem átterelődése és a hormonális változások mind próbára teszik az intimitást. Fontos tudni, hogy ez egy átmeneti szakasz, ami tudatos munkával és egymásra figyeléssel áthidalható.
Hogyan segíthetek a kamasz gyerekemnek a leválásban? 🦋
A legfontosabb a bizalom és a kontroll egyensúlyának megtalálása. Legyél elérhető, de ne légy tolakodó. Adj neki felelősséget a döntéseiért, és engedd meg, hogy kisebb hibákat elkövessen, mert ezekből tanul. A biztonságos háttér tudata többet ér minden tiltásnál.
Mit tegyünk, ha a nagyszülők állandóan beleavatkoznak a nevelésbe? 👵
Határozott, de szeretetteljes határokra van szükség. Üljetek le velük, és köszönjétek meg a segítségüket, de tisztázzátok, hogy az alapvető nevelési elvekben a szülőké az utolsó szó. Érdemes kijelölni olyan területeket, ahol viszont szabad kezet kaphatnak.
Hogyan kezeljük a hirtelen jött anyagi krízist a családban? 💰
Az őszinteség itt is kifizetődik. Beszéljetek róla nyíltan a partneretekkel, és a gyerekeknek is mondjátok el – az életkoruknak megfelelően –, hogy most takarékosabb időszak következik. Ha közösen hozzátok meg a korlátozó döntéseket, az erősíti az összetartozást ahelyett, hogy feszültséget szülne.
Mikor érdemes külső szakemberhez fordulni? 🆘
Ha a családtagok közötti kommunikáció teljesen megrekedt, ha állandósult a rossz hangulat, vagy ha valakinél (gyereknél vagy felnőttnél) viselkedési zavarok, testi tünetek jelentkeznek a stressz hatására. A családterápia segít rálátni a vakfoltokra és új dinamikákat kialakítani.
Hogyan lehet felkészülni az üres fészek időszakára? 🏠
Kezdjétek el időben fejleszteni a saját, gyerektől független érdeklődési köreiteket és a párkapcsolatotokat. Ne várjátok meg, amíg az utolsó bőrönd is kimegy az ajtón. Ha van saját életetek és céljaitok, a gyerekek kirepülése nem űrt, hanem egy izgalmas új fejezet kezdetét jelenti majd.
Leave a Comment