Káró közt a potyka
Kisszerszámos halászat
Az értékesebb halászóvizek már a középkorban földesúri tulajdonba kerültek, de a kevésbé értékeseken még sokáig fennmaradt a szabad halászat lehetősége. A paraszthalászok, akik csak kiegészítő foglalkozásként halásztak, főleg télen és tavasszal (a mezőgazdasági munkák szünetében) jártak halért.
A 16–17. században a „köteles halak” – a tokfélék és a harcsa – főúri eledelnek számítottak, míg a „tömegzsákmányból” tartósított halat fogyasztották a jobbágyok, katonák és cselédek.
A halat sütötték, főzték, szárították, füstölték, sózták. A halászlé készítésének specialistái a halászok voltak, tőlük került a polgári konyhákba. A tájanként eltérő receptekben közös, hogy többféle halból, vöröshagymával, sóval, borssal és paprikával főzik. 2015-ben a bajai halászlé is hungarikummá vált. A 19. századra a táplálkozáskultúrában is megmutatkozott a folyószabályozások és mocsárlecsapolások hatása. A korábban halbőségéről híres vizeink halállománya jelentősen lecsökkent. 2017-től a Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére március 20-át a halak napjává nyilvánították.
A „Karó közt a potyka – Kisszerszámos halászat” című tárlat látogatói informálódhatnak többek között a rekesztő, borító, szigonyos, hurokvető halászatról.
