Vagy-vagy

Vagy arra használom az embereket, hogy a hagyományt eljátsszák, vagy velük együtt megélem, hogy a hagyomány a bennünk csírázó hitet, reményt és szeretetet a világra segíti.

Vagy csak egy újabb idomításra szánt eszköz a kezemben a hagyomány, vagy a belőlünk virágzó hit, remény és szeretet szentesül hagyománnyá. Az életem jelen pillanatának egyik meghatározó szava a „hagyomány”, de, kedves Olvasó, most egy percre a tollat átadom, és tollvonásaim ezen szavának helyére bátran illeszd be saját, vagy gyermeked életének bármely „hagyományát”, bármely ténykedését, bármely gondolatát, így ezáltal saját hozzáadott szavaddal százszorosan megerősítve életetek mozzanatainak jelentőségét, vagy százszorosan is felnagyítva annak hiábavalóságát.

Az óvoda, az iskola, egy játék, a matek óra, a foci, a tánc, egy dal, az ebéd, egy könyv, egy projekt, egy megbeszélés, egy vajaskenyér, egy mosoly, egy óra az életedből, egy kézmozdulat, egy szemvillanás, egy pillanat töredéke... az élet.

Mind-mind csak egy szó ama mondatban, csak egy szó saját tollvonásaink rengetegében. Mind-mind csak egy aprócska szál életünk szövetében. De a tollvonásainkból lesz az utolsó ponttal életünk regénye, és a sok-sok szálból szövődik életünk különböző minőségű szövete. Minden szövet színe és kompozíciója egyéni és kiismerhetetlen. Az egy-egy emberben felsejlő tevékenységek és gondolatok lenyűgöző, színes kavalkádja pedig megismételhetetlen. A minősége, fajtája, kidolgozottsága azonban korántsem felismerhetetlen. A két „vagy” között nincs átmenet. Nincs kompromisszum, nincs átfedés, nincs közös halmaz. Két vagy, két irány. Két nagyon erőteljes csapásvonal, két nagyon tiszta, világos út. Az útra leszállhat köd, boríthatja por, nehezítheti megannyi akadály, de az út alatta mindig ugyanaz marad. Az egyik úton a por, a köd emberséggé nemesül lelkemben, az akadályok pedig büszkén vállalt és megélt küzdelmek szeretett sebeit ejtik rajta. A másik úton ugyanaz a por és köd aranymázként csillan meg bőrömön, az akadályok pedig drága selymekbe beburkolandó lyukakat fúrnak rá.

Nekem nem mindegy, melyik úton botorkálok, és nem mindegy, hogy velem, vagy azon a másik úton, mellettem jössz. Nekem nem mindegy, hogy a gyermekeket, akik a hit, remény és szeretet birtokában téblábolnak közöttünk, követem az úton, vagy erővel a másikra terelem.

Mert nekem nem mindegy, hogy az embereket arra buzdítom, hogy az életet megjátsszák, vagy kivirágzott hitben, reményben és szeretetben fürdőzve gyönyörködöm benne, ahogy saját – olykor vidám, olykor küzdelmes, de mindenképpen nemes – játékainkat megéljük. Nekem nem mindegy.