Nyíltan a titokról

Zozó nem kérdezi, ki vagyok, mi vagyok, mit keresek az ő kis estéjükben. Elmélyülten kavargatja a fapadlizsánt a babaedényben, majd elém teszi: tessék ebéd. Aztán még huszonkilencszer ugyanezt.

A három felnőtt beszélget. Zozó járatja a szemét az anyján, az apján és a vendégen. Aztán, miután unalmasak vagyunk, inkább elmegy a testvérével játszani.

- Milyen családot terveztetek?

Zs: Mi sokan voltunk testvérek, úgyhogy tudtam, hogy nagyon sok gyereket nem szeretnék, de egynél mindenképpen többet. A nagylányunk is sokadik próbálkozásra fogant meg és a megszületése után, kiderült, hogy van egy genetikai probléma és meg is tudták mondani, hogy 25% százalék esély van arra, hogy egészséges gyerekünk szülessen.

- Ezért döntöttetek úgy, hogy a másodikat örökbe fogadjátok?

Zs: Ez már egy felmelegített döntés volt, mert miután az Emma nagyon sokára, nehezen jött össze, mi már akkor egyszer úgy döntöttünk, hogy fogadjunk örökbe. Így aztán, amikor kistestvért terveztünk, ezt végül is csak föl kellett melegíteni.

- Könnyű döntés volt?

D: Viszonylag könnyen eljutottunk idáig. Én arra emlékszem, hogy egyikünk fölhozza a témát és akkor a másik erre úgy bólogat, hogy hát igen, erre már ő is gondolt. Nem az elhatározás, de a lehetőség megvolt a mindkettőnk fejében. Elszántak és lelkesek voltunk, végigcsináltuk azokat az állomásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy örökbefogadó szülők lehessünk. A lelkesedésünk nem hagyott alább, de egyre inkább a kételyek is jöttek.

- Milyen kételyek?

Zs: Az egésznek ez a zsákbamacska jellege azért tud ijesztő is lenni. Mert az az igazság, hogy persze az ember nagyon lelkes, és minden gyerek tüneményes, de vannak pillanatok, amikor belegondolsz, hogy mi van, ha később derül ki róla valami. Egy csomó dolog nem derül ki, főleg, mivel egy örökbefogadás esetén csak egy hetet ismerkedhetsz a kiválasztott kisgyerekkel. Azt is tudhattuk előre, hogy szinte biztos, hogy cigány kisgyereket kapunk, miután bejelöltük, hogy etnikai származásra való tekintet nélkül elfogadunk gyermeket. Ez nagyjából azzal volt egyenlő. Ezen is azért úgy aggódtam. Hogyan fogjuk tudni felvértezni a sok bántással, hogy nem elég, hogy örökbe fogadott, még roma is. Magammal szemben ez volt kétely és a mai napig izgulok ezen.

D: Azzal, hogy választhatsz egy másik utat arra, hogy gyereked legyen, rád kerül egy plusz felelősség: miért nem volt neked jó a normális út, miért nem nyugodsz bele abba, amit a sors vagy a Jóisten, vagy az akármi adott neked, miért akarsz te egyénieskedni. Miért bolondultatok ti meg, hát ott van a gyönyörű kislányotok, miért akarjátok elrontani a családot. Ezt van, hogy az ember orra alá dörgölik. Zs: Igen, értetlenséggel azért találkozol.

- Még mindig vannak ilyen aggályok az örökbefogadással kapcsolatban?

Zs: Van, nagyon sok. Főleg az idősebb generáció körében szerintem, mert nagyon sok rémtörténet kering. D: Az Árvácska-sztori van az emberek fejében. Meg József Attila gyerekkora. Zs: Inkább ez ennél pletykább szintű a félelemterjesztés. Megváltozott a helyzet: régen az volt az elfogadott, hogy titkolni kell, nem szabad elmondani és ebből valóban rengeteg tragikus kimenetelű történet lett.  Ezért sokan félnek ettől. Ha nem támogató a közeg, az nyilván nem sokat segít, ha az ember ilyen döntést hoz meg.

D: Ha 15-20 emberrel csinálnál interjút, valószínűleg több, mint a felénél azt tapasztalnád, hogy volt ellenszél. Legalábbis azokban a közösségekben, ahol hozzánk hasonló örökbe fogadó szülőkkel találkozunk ott rengeteg ilyen történetet hallani. Vannak olyan esetek is, amikor teljesen megszakad a kapcsolat az adott családtaggal.

- Kicsit kanyarodjunk vissza. Ti melyik típusú örökbefogadást választottátok?

Zs: Mi a titkosat választottuk.

- És miért?

Zs: Na, ez érdekes kérdés. Mert ebben viszont nem voltunk annyira bátrak. Én úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy szeretnénk egy arcot, ami így belém ég.

- Gondolod, hogy annyira erős, ez az élmény?

Zs: Nem tudom. Valahogy úgy voltunk ezzel mind a ketten, hogy a nyílt örökbefogadástól úgy ódzkodtunk. Mondjuk lehet, hogy például ott az örökbe fogadós papíron szerepel mindenkinek a címe, neve.

- Akkor leginkább azért, hogy ne legyetek elérhetőek?

D: Igen, pontosan. Azt majd az én gyerekem, meg én tudjuk szabályozni, hogyha ő majd kamasz lesz és megérett arra a helyzet, hogy föl akarja keresni a vér szerinti családját, akkor azt ő kezdeményezheti, ha akarja. De ha nem akarja, akkor ne jöjjön be a képbe valaki, aki  lemondott róla, vagy gyámügyileg elvették tőle a gyereket. Föltételezzük, hogy a gyámügy nem indokolatlanul veszi el a gyereket valakitől. Nekem főleg ez volt az érv a titkos örökbefogadás mellett.

Zs: Még akkor is, hogyha azt mondják a szakemberek, hogy szinte soha nem bukkan föl váratlanul, vagy kéretlenül a vér szerinti anya, igyekeznek inkább elfelejteni a történteket.

D: Ez érthető, de nekem valahogy az volt a rémképem, hogy mi van, hogyha egyszer idejön egy asszony, vagy idejön egy család, és elkezdenek jelenetet csinálni...

Zs: Vagy csak egyszerűen látni akarják úgy, hogy mi nem hívtuk őket.

- Így viszont elestetek attól, hogy egészen kicsi babátok legyen. Hogy egészen az elejétől fogva ti neveljétek. Ez nem volt szempont?

Zs: Mi úgy jelöltük meg, hogy 0 és 2 éves kor közötti gyereket szeretnénk. És végül is a Zozo másfél éves volt, amikor hozzánk került. Egy másfél éves gyereknél mindenre azért az ember nem tud felkészülni. Nagyon nehéz volt az eleje. Neki is, mindenkinek. Hogyha újra jelentkeznénk, lehet, hogy csecsemőre jelentkeznénk. Csak az volt a serpenyő másik oldalán, hogy egy csecsemőnél végképp nem tudhatod, hogy beteg-e vagy sem. Arra gondoltunk, hogy egy egyéves, másfél éves gyereknél ha valami komoly gond van, az addigra kiderül.

D: Meg az is bennünk volt, főleg Zsuzsában, hogy Emmával már megélt egy terhességet, egy szülést, egy csecsemőkort. Nem úgy van, mint más olyan örökbefogadóknál, akiknek még egyáltalán nincs gyereke és szeretne az anyaság minél több öröméhez, tapasztalatához hozzájutni.

- Zozó volt az első, akivel találkoztatok?

Zs: Igen. Úgy zajlik, hogy amikor az ember jelentkezik, kitölti a papírokat, hogy milyen elképzelése van, vagy mit szeretne, meg is mondhatja, hogy csak kislányt, csak kisfiút, hány éveset.Betegségeknél is rákérdeznek, hogy miket tolerálsz, vagy vállalsz. És akkor az ember bekerül egy várakozó listára. Ez a lista halad szép lassan, de nyilván mindenki más időt vár, mert attól függ, hogy milyen kritériumokat adott meg. Aki mondjuk újszülött kislányt szeretne, nem roma származásút, többet fog értelemszerűen várni. Mi így másfél évet vártunk. Amikor kiderül egy kisgyerekről, hogy örökbe adható lesz, akkor először a megyén belül keresnek neki szülőt, kiajánlják valakinek. Ilyenkor az első fordulóban írásos anyagot néz meg az ember. Van egy leírás a kisgyerekről, meg fénykép. Amikor azt mondod ez alapján, hogy igen, szeretnéd megismerni, akkor találkozol vele személyesen. Ez fokozatos és mindig hangsúlyozzák, hogy végig lehet nemet mondani.

- Mennyi idő telik el a kiajánlástól döntésig?

Zs: Nem olyan sok. Nekünk annyiból volt egy kicsit több, hogy épp nyaralni indultunk, amikor kiajánlották augusztusban. Éppen a bőröndöt csomagoltam, amikor telefonáltak. Aztán végül is októberben hoztuk el a Zozót, de ez rajtunk is múlott. Ha nem kérünk két-három hetet, akkor körülbelül egy hónap alatt lezajlanak ezek a dolgok.

D. Ami meglepően gyors, az az összebarátkozásnak a tíz napja.

- Elhoztátok?

Zs: Nem, odautaztunk.

D: Amíg ott voltunk együtt éltünk a családdal. Azt mondják, hogy egy hét alatt egy egészséges lelkiállapotú kisgyerek át tud szokni. Ezt mondta a pszichológus, ezt mondta az az ügyintézőnő, aki egyébként nagyon hiteles volt és nagyon megbízható, hogy ha több héten keresztül ez nem történne, meg, akkor pszichológussal konzultálni kell, mert ott valami baj van. Nem gondolnád, hogy ennyire adaptív egy ilyen kisgyerek.

Zs: Mondjuk ehhez az is kellett, hogy a nevelőanyuka is nagyon ügyesen partner volt ebben. Ez is lépcsőzetes. Csak játszottunk vele első nap. Második nap együtt kimentünk sétálni még nevelőanyukástól. Aztán végül is az utolsó napokban  reggel elhoztuk és este visszavittük. De mindig ott aludt még a nevelőszülőknél. A szakemberek meg követik a folyamatot. Tényleg látszott  Zozón, hogy elkezdte viszonozni az ölelést. Nyilván érezte a felé irányuló törekvést, meg szeretetet. Elképesztő, hogy tíz nap után elhoztuk.

D: Nekünk az nagy segítség volt, hogy ott volt Emma, és Zozó pedig olyan nevelőcsaládból jött, ahol volt egy nála kicsit idősebb kislány. Nem volt szokatlan neki ez a felállás. Azt a kislányt egyébként borzasztóan sajnáltuk. De hát bármilyen romantikus, nem úgy van, hogy jöjjön az egész falu, hát milyen aranyosak vagytok.

Zs: Most erről a tíz napról bevillant az is , hogy minden nap, úgy 9 óra körül mentünk át és a harmadik-negyedik nap Zozó már állt az ajtóban és várt minket. Abban az időpontban várta, hogy menjünk.

- Meg is történt ez alatt az egy hét alatt az összeszokás?

D: Kivettünk egy szállást az utcában. Tisztán előttem van, hogy áthozzuk a Zozót első vagy második alkalommal és sikongatva futkározik egymással a két gyerek. Nekik van a legkevesebb félelmük, a legkevesebb előítéletük. A család összerázásában Emmának hihetetlen nagy szerepe van. Zs: Volt egy szakasza Emmának, amikor a kedvenc maciján vezette le a feszültséget. Azt gyűrködte meg ütögette. Aranyos volt, mert nem rajtunk bosszulta meg hanem talált egy tárgyat, amin levezeti. De utána tényleg a két kicsi nagyon ügyesen, nagyon hamar összecsiszolódott. Nagyon szoros viszony van köztük azóta is.

- Milyen érzések élnek bennetek erről a tíz napról?

Zs: Extatikus állapotban van az ember ilyenkor.

D: A gyerekvárás lelkiállapota, izgalma az benne van.

Zs: Csak sűrítve. Valójában sokkszerű. Nagyon rossz fotókat küldtek róla. Gondoltam jól van, aranyos gyerek, és amikor kihozták és megláttam: ez egy gyönyörű gyerek! Egyébként két helyre még kiajánlották. A megyéjében nem találtak neki örökbefogadó szülőt. Kiküldték Pestre két helyre ezt az anyagot. Visszautasították, mert túl barna volt  a bőre. Azért tudjuk ezt, mert megkérdeztük.

- Emmát felkészítettétek erre a változásra?

D: Igen. Itt is van a gyerekvárás izgalma, csak itt nem 9 hónap, hanem másfél év. A nagytestvért is fölkészíted a kistestvér érkezésére, ez nálunk másfél év volt. Már nagyon várta. És már ha gólyát láttunk útközben, akkor kértük a gólyát, hogy most már hozzad nekünk a kistestvért.

Zs: Sokat beszélgettünk vele erről. Más kérdés, hogy vajon mennyit értett  meg  belőle. Mindig azt hittem, hogy elmondtuk és érti, hogy nem az én hasamból, hanem egy másik néniéből születik a kistestvére. Aztán egyszer megkérdezte, hogy akkor a Zozó az apa hasából született? Amikor már azt hittem, hogy mindent ért...

D: Logikus, mert a kisfiúk az apukájuk hasából érkeznek.

Zs: Akkor egy pillanatra beleláttam a fejébe. De azért nagyon sokat beszélgettünk. Meg igyekszünk most is azért ébren tartani ezt a témát, még ha nem is erőltetetten minden nap, de benne van a szókincsben. Van egy fényképes tablónk, ott fent van a nevelőszülők fényképe és időnként elmondjuk, hogy ők kicsodák. Azt szeretnénk, hogy a szókincsük a részét képezze ez a történet.

- Akkor ti rendelkeztek azzal az információval, hogy a Zozónak kik a vér szerinti szülei.

Zs: Amit lehet tudni az anyjáról. Ez nem olyan sok. Hogyha meg akarja keresni, akkor ő bemehet és elkérheti az aktáját, ha 18 éves lesz. Amit lehetett azt elmondtak nekünk, hogy ha vele beszélgetünk, akkor tudjunk mondani valamit.

D: Meg hogy legyen a kezedben pozitívum. Ne csak sebeket elmélyítő dolog legyen.

- És a tanfolyamon olyanokra is felkészítettek, hogy kamaszkorban mondjuk mi történik az ő lelkében?

D: Igen, igen.

Zs: Pont ez volt a központi tengelye a dolognak, hogy ezek a speciális kérdések, amik egy örökbe fogadott gyerekben felmerülhetnek. Kezdve attól, hogy elmondjuk-e a bölcsődében, vagy nem. Nagyon jó volt a két tanfolyamvezető hölgy. Az egyik maga is örökbefogadó szülő volt, ez is nagyon sokat számított.

- Mik voltak a nehézségek?

ZS: A legnehezebb ügylet, hogy Zozónál ez a nagy változás az éjszakákban jött ki. Nappal szaladgált, de éjszaka rettenetesen rosszul aludt. Hónapokon keresztül óránként fölébredt. Hánykolódott. Ráadásul az a típusú gyerek még a mai napig is, hogy fölemeled, karba veszed és ugyanúgy üvölt tovább a füledbe. Olyan tehetetlennek érzi magát az ember. Borzasztó rosszul aludt és egy kis mérgezett egérke volt eleinte. Mostanra rengeteget lassult, de tényleg az volt, hogy letettük az utcára és elrohant de abba az irányba, amerre éppen állt. A második gyerek egy nehéz ügylet eleve. Fölpörög minden és ez még súlyosbítva volt egy olyan kisgyerekkel, akire duplán kell figyelni. Nagyon sok figyelmet igényel. Az a típusú gyerek, akinek százszor el kell mondani mindent. Ha valami érdekli, az nagyon. Nehéz abból kizökkenteni. A szülés után még a hormonok dolgoznak és akkor van egy mély völgy, amikor elfárad az ember. Ez ugyanúgy nála is volt. Az elején nagyon izgalmas volt, nagyon izgatottak voltunk. És egy ponton kijött a fáradtság. A másfél éves kor amúgy sem könnyű, mert ő nagyon mozgékony volt, de még nem tudott vigyázni magára, beszélni nem tudott, ezért csak nyögdécselt és sírt….

D: Csupa olyan dolgot mondasz, ami meglehet az általad szült vér szerinti gyerekben is. Csak itt  mindig van plusz egy kétely. Azért viselkedik így, mert fiú és ilyen habitus, vagy azért viselkedik így, mert hiperaktív és ki tudja, mit örökölt. Vagy azért mert nem találja a helyét, és te mit csinálnál a helyében.

- Ez a kétely meddig van benn az emberben?

D: Egy évig biztosan.

Zs: Egy év után éreztük, hogy kezdünk lenyugodni.

D: Azóta is voltak azért hullámvölgyek, de az a nagyon zaklatott lelkiállapot nincs

Zs: A saját gyereknél ebbe így belenősz, itt meg hirtelen jött.

D: És annyira hálás vagyok, amikor barátainknak a hasonló korú kisfia is mérgezett egér...

Zs: Mi el voltunk kényeztetve: ott volt Emma a dúdolgatós, rajzolgatós, tekintélytisztelő és akkor egyszer csak jön egy nagyon intenzív, erős akaratú gyerek.

D: Akinek az első dolga, hogy kinyalja a konnektort.

Zs: Nem értettük, hogyan működik. Eddig azt hittük, hogy tudunk gyereket nevelni.

-Ezt az állandó kétkedést az ember egyszer elengedi, hogy akkor kész, ő ilyen, és nem kell erre okokat keresni?

D: Akkor engeded el, amikor végül is látsz arra nyomokat, hogy hajlandó veled együttműködni. És akkor nagyon picinek tudsz örülni.

- A lelketek rögtön rá tudott állni az ő szükségleteire, érdekeire?

D: Bizonyos dolgokban igen, bizonyos dolgokban nem. Az, hogy nekünk meg kellett küzdeni, azért, hogy bárki bármit mond, igen: saját gyerek. Nem a feleségem szülte, de saját gyerek. Egy csomó helyzetben meg kellett védeni, az belülről erősítette a kohéziót. Az, hogy rád van utalva egy gyerek, az nagyon beindítja az ösztrogénokat.

Zs: De a kötődés kialakulásához is kell idő. Én éreztem sokszor a fokozatokat. Emlékszem az első álmomra, amiben szerepelt a Zozó. Erre azért emlékszem, mert úgy éreztem, hogy ez tényleg már egy jó jel. Meg amikor először ijedtem meg igazán, hogy baja lesz. Annyira megijedtem, hogy noha szörnyű volt, mert úgy esett el, hogy nem kapott levegőt és omlott össze, annyira megijedtem, hogy utólag örültem neki. Igazi anyatigrisként rémültem meg. De kell idő. Ez  nem olyan, amit így ésszel irányít az ember.

D: Ezt egyébként beígérték, hogy egy év kell ahhoz, hogy egy gyerek beilleszkedjen egy családba. Ez akkor jutott eszembe, amikor 11 hónap után tényleg olyan nyugodt volt a család.

- Ti most a kisfiatok által kerültetek kapcsolatba a romakérdéssel. Ez egy egészen más helyzet, mint amikor ebbe valaki beleszületik.

Zs: Igen. Most még könnyű, mert bűbájos és lehengerlő. Ilyen szempontból talán szerencséje is, hogy ha ilyen marad, a természete, akkor szerintem ezzel sok kaput megnyit. Nagyon barátságos. Az nekem is egy félelmem, hogy hogy lesz ez, amikor már nem leszünk ott és egy pattanásos problémás kamasz gyerek lesz az iskolában..

- Fontos kérdés az ő roma identitása?

D: Szerintem nem tud nem fontos lenni. Vannak erre jótanácsok. Például olyan társadalmakban, ahol gyakoribb a multietnikus örökbefogadás, Egyesült Államokban, Nyugat Európában, ott vannak tapasztalatok, hogy hogy kell ezt csinálni. Például legyen a család közelében egy olyan felnőtt, aki ugyanúgy fekete bőrű, vagy ugyanúgy ázsiai, mint az örökbe fogadott kisgyerek, akivel ő tud azonosulni. Kényes téma.

- És ez nehezebben emészthető rész volt a külvilágnak, mint az örökbefogadás ténye?

Zs: Ez súlyosbította a kérdést. Ettől végképp megijedtek.

D: Amikor néhányan azt hitték, hogy a dráma ez volt, akkor közöltük, hogy nem, ez a dráma első felvonása volt.

- Tartjátok a kapcsolatot más örökbe fogadó családokkal?

D: Van, akivel igen. Van olyan, ebből a közösségből, egy kettő, ami jobb barátság. De fél évente szokott lenni egy klub. Azért mindig hálás vagyok, az ügyintézőnő szervezi teljes önszorgalomból. Összehívja a családokat, találkozunk, lehet beszélgetni, meg játszanak a gyerekek, szaladgálnak. Ez jó, mert úgy érzi az ember, hogy nincs egyedül. A gyerekek szempontjából fontos, hogy legyen hozzá hasonló ismerőse. A tanfolyamról is maradtak barátságok.A legtöbben úgy álltunk neki a tanfolyamnak, hogy ez most minek.. Miért fizessek ezért több tízezer forintot, és ki végzi el addig a munkámat? És nagyon jó dolog a tanfolyam. Úgy jöttem el a végén, hogy minden szülőnek kellene tanfolyam, nemcsak az örökbefogadóknak.

- Magától az örökbefogadástól nem rettentetek el?

Zs: Egy kicsit olyan íze van, hogy mennyi macera, meg tanfolyam, meg pszichológiai vizsgálat, de ezek mind olyanok, hogy az ember így a cél érdekében megteszi. Mi úgy voltunk vele, hogy terhesen meg vércukor vizsgálatra megy az ember. És azt is megteszed.

- A bölcsődei beszoktatás simán zajlott?

Zs: Hát nem. De szerintem az mindenkinek nehéz. Aztán amióta átfordult, azóta nagyon szereti. Nagyon vidáman megy reggel. Ő egyébként egy nagyon kitartó gyerek és a bánatában is kitartó.Végletes gyerek. Amilyen szeretetteli, olyan dühös is tud lenni.

D: Apjától örökölte...

Zozó már nem kavargatja a padlizsánt, hanem a takaróját a hóna alá szorítva, várja, hogy elmenjek és végre lefeküdhessen. Hívja az ágy, a gyerekszoba és fogalma sincs sem a sorsa tragédiájáról, sem az őt ért áldásról. Egy hároméves. Aki álmos.