Mit eszik ez a gyerek?

Vajon a szülő mintája a meghatározó, a szociális környezet lesz a követendő példa vagy a génjeinkben hordozzuk, mit és hogyan eszünk?

Erre a kérdésre valószínűleg az írás végére sem kapunk választ, de néhány személyes tapasztalatot megosztok azért, hiszen sztori nélkül gyorsabban lapoz az olvasó.  

Valahol onnan indultunk el e magazin főszerkesztőjével, hogy hogyan is lehet egy gyermekekről szóló magazinba írnom, hiszen mégiscsak bor és gasztronómiai újságíró volnék elsősorban, a bor nem feltétlen ide való téma. De az étel igen, mert az evés élménye végigkíséri életünket. És biztos nem mindegy, gyerekként hogyan alapozzuk meg későbbi étkezési szokásainkat. Aztán persze a bor sem maradhat ki, de arról később.

A fiam úgy másfél éves lehetett, amikor az Adrián nyaralva egy vrbniki étteremben polipsalátát rendeltem, több más tengeri finomsággal együtt, a nagy melegben ezek a hideg előételek estek jól igazán, még egy pohár jól behűtött žlahtina is belefért a koraestébe. Megkóstoltattam a gyermekkel is az ételeket és legnagyobb megrökönyödésemre a polipsalátát az utolsó falatig ő ette meg.

Onnan kezdve gondolom egyre komolyabban, hogy az alapelv a mindent kóstolni, és azt enni, ami tetszik.

Azt tudjuk, hogy mint sok más nevelési kérdésben, a példamutatás a leghatásosabb, annak van a legnagyobb ereje. Jómagam nagyon sok élelmiszert azért nem ettem meg, mert mondjuk édesanyám nem szerette őket, eszembe se jutott, hogy azok finomak lennének. Aztán ahogy egyre inkább nyílt a világ, egyre bátrabban kóstoltam is bele. De akkor már eltelt majdnem két évtized, jó lenne ezt lerövidíteni és hagyni a szabad felfedezés örömét.

Mindent meg kell kóstolni! Látatlanban elég kevés ehető van, amit legalább egyszer meg nem próbálnék. Aztán sok van, amit utána már nem igazán, de tudom, tapasztaltam, hogy miért nem. Így van ez a gyerekkel is, ha azt látja, hogy a szülő fintorog, előre utálkozik, sose fogja megkóstolni. Egy esélyt adjunk mindennek.

Nálunk is a rántott csirkemell a gyermeki toplista örök helyezettje, de szerencsére sok más is ott van mellette: a halak, a gyakran közösen nevelt zöldségek és gyümölcsök - rövidebb a „nem eszem meg” lista, mint a belefér vagy szeretem rangsora. Hacsak nem kelbimbó, mert az azért mégsem…

És valahogy azt látom, hogy nincs csokirajongás,: a tortát bármikor elcseréli eperre, nincs chips-ropogtatás, a pattogatott kukorica is csak fiús-estéken kerül elő, amikor anya nincs itthon és mi fiúk moziestet tartunk.

Mindenki azt károgta, hogy majd az ovi, majd az iskola elrontja, de ha van az étkezésnek rítusa, ha együtt reggelizünk, lehetőség szerint együtt vacsorázunk, hétvégén közösen főzünk, ha elég változatosan rakjuk össze az étkezéseket, ami egyáltalán nem vagy nem csak pénztárca kérdése, akkor úgy tűnik, ezt legalább nyolc évig ki lehetett húzni. Megőrizni a nyitottságot, azt az eredendő érdeklődést, ami bennük van, csak mi a magunk formájára akarjuk őket nevelni és ezzel bizony néha nem csak adunk, hanem el is veszünk.

Az érdeklődés természetes, majd kicsit később az alkoholok irányába is. Jómagam azt vallom, előzzük meg a fájdalmasabb tapasztalatokat és ne titkoljunk, inkább beszéljünk meg mindent. És vallom azt is, hogy a bor több mint alkohol, ha nem csak alkoholként akarjuk használni. Mert ha igen, akkor tudok egyszerűbb módot is az alkoholbevitelre. Én nem alkoholként tekintek rá és a mértékletesség érdekében szólok mindig. És abban is hiszek, hogy h egy gyermek úgy nevelkedik, hogy megtanulja, mi a jó és a rossz bor közti különbség, már tinédzserként is lesz ízlése és nem feltétlen esik a mi korosztályunk elsőboros-boroskólás csapdáiba.

A nevelés nem az alkoholizmusra biztat, bár sokan majd nem értenek egyet ezzel a módszerrel, de én például mindig adok egy kis kortyot egy jó ebéd vagy vacsora mellé nyitott borból a gyereknek is. Már ha kér. Tanulja az illatokat, tanulja az ízeket és hogy a bor étel mellé jó igazán. Kevés nemzet iszik magában, a Balkánon meze, a spanyoloknál tapas, a legtöbb helyen mindig kerül az asztalra legalább sonka, sajt, olajbogyó, savanyúság, ezer más borkorcsolya és persze kenyér. Nem a mennyiség, a minőség, nem teletömni, teleinni magunkat, hanem mértéket tartani mindenben és élvezetet találni abban, ami finom, ami jó, ami szép.

Valahogy ez a létezés rövid és leegyszerűsített értelmezése, sosincs elég korán ezt a tudást nem elveszíteni, nem kinevelni, hanem megerősíteni a gyerekekben is, hiszen ne felejtsük el sosem: mindegyikükben benne van a nyitottság, a tudásvágy. A megengedett karakterszámot túl is léptem már és még mindig számtalan kérdés és ötlet van a fejemben, hogyan is érdemes tudatosan, jól és változatosan táplálkozó gyermekeket nevelni. Biztos számtalan módszer van, az enyém kétségtelen nem a dietetikai pontosságú, inkább esztétikai megközelítésű, de annyi kétségtelen, ez is olyan téma, amiről beszélni kell.

Szerző: