“Minden szeptemberre ugyanazzal a lendülettel készülünk”

Horváth János 25 éve dolgozik tanítóként, jelenleg a Kovács Béla Általános Iskolában harminc 7-8 éves gyermekkel foglalkozik nap, mint nap.

Már diákként erre a pályára készült, más tanári példák ösztönözték elhatározásában. Az iskolakezdésről, iskolaválasztásról, és arról faggattam, hogyan jöhet létre pedagógus, szülő és gyermek között a hatékony együttműködés.

-A szeptember nem csak a kisiskolásokat és szüleiket, de a pedagógusokat is izgalommal tölti el. Mit érez, amikor újra átlépi az iskola kapuját?

-H.J.: A nyár mindannyiunknak igazi feltöltődést jelent, de augusztus közepén már azon gondolkodunk, mi lesz a következő tanévben, és két-három héttel a tanítás megkezdése előtt nagyjából kialakulnak az elképzelések, konkrét tervek arról, mivel fogunk foglalkozni. Minden szeptemberre ugyanazzal a lendülettel készülünk, és igyekszünk minden megoldandó feladatra fókuszálni. Ennek sikeréhez persze az kell, hogy próbáljunk meg minden tanulót külön személyiségként kezelni, és e szerint próbáljuk őket nevelni, oktatni.

-Hogyan zajlik a beszoktatás, milyenek az első napok a kezdők számára?

-H.J.: Jellemzően már az első tanítási nap előtt szervezünk egy ismerkedős programot, amely nagyon hasznos lehet. A tanév első napja ugyanis igen mozgalmas, nem mindig van elegendő idő arra, hogy minden diákkal kellő intenzitással foglalkozhassunk. A nyitó program keretében azonban korábban elkezdhetünk barátkozni velük, ezzel megelőzhetjük, hogy megszeppenve, netán sírva induljanak az iskolába. Ilyenkor alkalom adódik a bátorításra, megismerkedhetnek a tanítókkal, és nem utolsó sorban az iskolai környezet sem lesz idegen számukra. Az első napok a praktikus ismeretek átadásáról szólnak, arról, hogy megpróbáljuk az elsősöket hozzásegíteni ahhoz, hogy hamar „belakják” új második otthonukat. Az óvoda és az iskola közt szerencsés valamiféle átmenetet képezni, ezért az első időszakban sok játékkal próbálunk kedvet csinálni a munkához, megmutatjuk, nálunk is érhetik olyan élmények őket, amelyeket korábban megszoktak. Ezek hatására befogadóbbak lesznek az újdonságok iránt és létrejöhet egy jó hangulatú légkör, ami a hatékony tanuláshoz elengedhetetlen.

-Mi a szülők szerepe, feladata ilyenkor?

-H.J.: Már az iskolakezdést megelőzően tartunk egy szülői értekezletet, ahol megpróbáljuk egymás igényeit feltérképezni, összeegyeztetjük a szülői elképzeléseket a mi elveinkkel. Nyilván az együttműködés az ő érdekük is, az a céljuk, hogy gyerekeik jól érezzék magukat az iskolában, érzik, hogy a közös hang, a szövetség elősegíti ezt. Az első tanítási napon aztán újra összehívjuk a szülőket, ekkor már praktikus dolgokról esik szó. Azt tapasztaltam, ha nyilvánvalóvá tesszük, mi mennyire odafigyelünk a tanulókra, számíthatunk segítségükre és partnerekké válnak. Ehhez a pedagógusoknak kell az első lépéseket megtenni, mert a szülők nagy várakozással, ám esetleg némi bizonytalansággal érkeznek hozzánk. A tanítók megfelelő kommunikációval megteremthetik a jó viszonyt, így ők nyugodt szívvel bízzák ránk gyermekeiket.

-Mennyiben meghatározó a pedagógus személye egy jó közösség kialakulásában, és abban, hogy a diákok szeressenek iskolába járni?

-H.J.: Kulcskérdés, hogy az első találkozáskor a kisdiáknak milyen képe alakul ki az iskoláról. Ha nem érzik a görcsös megfelelési- vagy teljesítménykényszert, és mi egy olyan környezetet biztosítunk, ahol a gyerekek rácsodálkozhatnak arra, hogy a tanulás izgalmas élmény is lehet, vidám hangulatban telnek az órák, a tanítók képesek az érdeklődés, a gyermeki kíváncsiság fenntartására, akkor ezek nem elérhetetlen célok. A pedagógus odafigyelésén múlik, hogyan érzi magát a diák. Ha meghallgatjuk, teret adunk minél több interakciónak, sokkal inkább dicsérünk, mint büntetünk, bizalmi viszonyt alakítunk ki mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel, akkor sokkal egyszerűbb lesz a közös munka.

-Mit tehet a pedagógus azzal a gyermekkel, aki egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen tud beilleszkedni a többiek közé?

-H.J.: Erre nincs igazán megfelelő recept, mivel minden eset sajátos. Előfordul, hogy olyan gyermek kerül hozzánk, aki egy másik iskolában sikertelen volt, perifériára került, és akkor megpróbáljuk őt beemelni az osztályközösségbe, igyekszünk minél több sikerélményhez juttatni, több figyelmet biztosítunk számára. Felmutatjuk a benne lévő értékeket a közösség előtt és önmaga számára is. Fontosnak tartom, hogy kialakuljon önbizalma, így könnyebben megtalálja a saját helyét a többiek között. Ezt nyilván könnyebb eltervezni, mint megvalósítani, de hosszú, kitartó munkával sikerülhet.

-Kevesebb a férfi, mint a női pedagógus a pályán. Számít az, hogy milyen nemű tanítóhoz kerül a diák?

-H.J.: A tantestületünkben harminchat főből csupán nyolc a férfi, de ez a szám az átlaghoz képest így is magasnak mondható. Szerencsére jó kapcsolatot ápolunk egymással, jó a hangulat a közösségben, és kellően együtt tudunk működni. Nem gondolom azt, hogy szakmailag bármilyen különbség lenne aközött, férfi vagy női tanítóhoz jár-e a gyermek, sokkal inkább releváns, milyen a tanító személyisége, munkabírása.

-Melyek az iskola fő feladatai a gyermek fejlődésének biztosításához?

-H.J.: A világ állandóan változik, és ezzel lépést kell tartanunk, amennyire lehetséges. Egy iskola vagy felkészül erre, vagy sem. A rendszerváltás óta bekövetkezett társadalmi változások eredményeként az iskola többé nem egy hatóság, sokkal inkább hasonlít egy szolgáltató intézményre, ahol a legfontosabb kompetenciák elsajátíttatása, egy praktikus, a mindennapokban használható tudás átadása a legfontosabb cél.  

-Tudna valamilyen tanácsot adni olvasóinknak, mi alapján érdemes iskolát választaniuk gyermekeiknek?

-H.J.: Annak ellenére, hogy az az érvényes gyakorlat, hogy a szülőknek lakóhelyükhöz tartozó körzeti iskolába kell íratni gyermeküket, megfigyelhető, hogy ezeken a kereteken igyekeznek túllépni és a „kínálati piacról” válogatni az intézmények között. Első körben érdemes tájékozódni az iskola honlapjáról, ami szerencsés esetben tükrözi az intézményben zajló életet, az ott található dokumentumok pedig eligazíthatják az érdeklődőt. Azt javaslom, hogy azután a tanító személyére koncentráljanak, nézzék meg, hogy egy adott iskolában kik lesznek a jövőbeni osztályfőnökök. Ehhez jó lehetőséget biztosítanak az intézmények nyílt napjai, melyek évente többször megrendezésre kerülnek. Itt a pedagógusokat olyan helyzetben láthatják, ami sokat elárulhat arról, hogyan foglalkoznak majd a gyermekekkel, milyen a kommunikációjuk, hogy néz ki egy-egy óra felépítése, a tanító hosszan fenn tudja-e tartani a kicsik érdeklődését. Érdemes meghallgatni természetesen a gyermeket is, mennyire ragadta meg őt a tanító személyisége. Meggyőződésem, hogy minden iskolában találhatnak igazi mintákat.