Medvék, ecset, boldogság – Interjú Agócs Írisz illusztrátorral

Talán nem illik felfedni a riporter és riportalanya közötti kapcsolatot, engedtessék meg, hogy ez a bevezető kicsit most személyes legyen.

Beszélgetőtársammal ugyanis hosszú évekig koptattuk együtt az iskolapadot, hol közelebb, hol távolabb kerülve egymástól. Szigorlati tételeim lapszéleit számtalan Agócs Írisz illusztráció díszíti: hevenyészett, golyóstollal odafirkantott, vicces képek, amelyekben már akkor ott volt Maszat, a Cipelő cicák, vagy éppen a százezer arcú mackósorozat hangulata, dinamikája, kedvessége. Aztán könyvbe, festményre, grafikára, képeslapra, nyomatokra kerültek, mégis azok maradtak, amik voltak. Csak Írisz változott: Magyarország egyik legkeresettebb, legelismertebb mesekönyv-illusztrátora lett – szerencsére.

-Amikor megjelent az első könyved, a Jancsi és Juliska, azonnal megvettem, forgattam, nézegettem és arra gondoltam, hogy te vagy az első, akit ismerek, és akinek sikerült pontosan oda jutnia, ahová készült. Hogyan alakult a te illusztrátori pályafutásod? Mióta tudod, hogy illusztrátor akarsz lenni?

-Tulajdonképpen véletlenül lettem illusztrátor. Úgy nőttem fel, hogy a családi háttérből adódóan szinte egyértelmű volt, hogy a rajzolás az evéshez hasonló létszükséglet, sosem volt kérdés, hogy csináljam-e. Nem tudok meghatározni egy pontot az életemben, amikor ez határozott nagy döntés lett volna. Arra viszont nagyon jól emlékszem, amikor úgy döntöttem, hogy nem megyek képzőművész pályára. Ezért választottam egy teljesen más irányt, és így kerültem Pécsre néprajz -kulturális antropológia szakra, követve kicsit nagypapámat, aki (szinte az egyetlen nem-képzőművész családtag) néprajz kutató volt. (Az említett nagyapa Dr. Solymos Ede, a népi halászat elismert kutatója, sokáig a bajai múzeum igazgatója volt. A szerk.) Később bebizonyosodott, hogy a rajzolás annyira kényszeres, hogy elnyom minden mást. Hat évvel ezelőtt indítottam egy blogot, leginkább a saját és a szűk baráti köröm örömére, és innen indult el minden, amiből végül az illusztrátorság lett. Ez nagyon meglepő, kellemes, de váratlan sodródás volt. Egyszer csak már azt vettem észre, hogy illusztrátor lett belőlem.

A szerencse és a véletlen mellett azért van az egész illusztrátori létem mögött egy olyan háttér, ami szinte észrevétlen, viszont alapjaiban meghatározza azt, hogy a munkáim milyen tálalásban jelennek meg, és biztos vagyok benne, hogy ez nagyban befolyásolja, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyire sok érdeklődőhöz jutott el a híre, annak, amit csinálok. Ez egy elhivatott grafikus szakmaiságát dicséri, és nem tudok eléggé hálás lenni ezért a háttérben meghúzódó, csendes profizmusért, amivel a névjegykártyámtól kezdve, a legtöbb általam illusztrált könyv megjelenésén keresztül, a kézbe vehető egyedileg tervezett, vászonkötéses portfólióig minden készül.

-Nincsen szakirányú végzettséged. (Bölcsészbetegség: sok évig tömöd a fejedet olyan nehéz és mély dolgokkal, aminek aztán semmi köze nincs ahhoz, amit csinálsz). Sosem érezted a végzettséged hiányát?

-Ha lenne olyan, hogy újratervezés, megint néprajz szakra mennék. Nagyon örülök, hogy így alakult. Az egyetem alatt egyrészt megtanultam egy olyan kutatói gondolkodásmódot, ami alapjaiban meghatározza a munkamódszeremet, az illusztrációk előkészítését és az információk hatékony keresését, gyűjtését, másrészt az egyetem alatt a második évtől végig álomkutatással foglalkoztam. Nagyon vonz minden "vélt valóság" és igaziból a mesék világa nincs is olyan messze az álmoktól. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha általános iskola vagy gimnázium után képzőművészeti képzésbe kerültem volna, most nem ezt csinálnám - talán amatőr néprajzkutató lennék... Úgy érzem a tétnélküliség, amivel elindult ez a pálya, nagyban szerepet játszik abban, hogy számomra abszolút siker tudott lenni.

-Ma már csak az illusztrálással foglalkozol, vagy akad azért még más jellegű munka is?

-Lassan tíz éve, hogy létrehoztunk a fent említett grafikus-tipográfussal egy kis grafikai stúdiót, az Artista Művek-et, amiben az én feladatom  részt venni az ötletelésekben, ha szükség van illusztrációkra, azok elkészítése, és én vagyok a színfelelős is, amit azért emelek csak ki, mert ez az egyik kedvenc részfeladatom. E mellé jött be a mesekönyv illusztrálás, ami mára az időm legnagyobb részét kitölti, és a stúdiónak is plusz feladatot jelent a könyvek tipográfiájának létrehozása. De nagyon szeretem a nagyobb közös munkákat, és amennyire lehet még most is bekapcsolódom minden tervezési folyamatba. A legkedvesebb munkáim kiállítások vizuális arculatának, látványának megtervezése és kiviteleztetése. És itt ismét bejön a képbe a néprajzosság, ugyanis a legtöbb ilyen jellegű munkát a Néprajzi Múzeum megbízásából készítettük el, illetve tavaly előtt a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi állandó kiállításának látványát hoztuk létre. Ez volt az egyik legnagyobb és  számomra legkedvesebb munka is az Artista Művek életében.

-A könyvillusztrációkon kívül készítesz akvarelleket, képeslapokat, nyomatokat, vannak kiállításaid. Melyiket szereted jobban?

-Legjobban magát a festést szeretem, függetlenül a végeredmény sorsától. Őszintén szólva minden festésen kívüli, de az illusztrálással járó feladat nagyon nehezemre esik. Szerencsére akkora a nyomás és az igény, hogy bár nem könnyen, de belátom, hogy időnként meg kell jelenni valamivel, ami elérhető: nyomatokkal, képeslapokkal - ha elfogynak, akkor újabb adagokkal, de aki ismer, tudja, hogy ez a gyenge pont nálam. A kiállítások azok, amiket sajnos nem sikerült igazán megszeretnem. Nagyon örülök, hogy másokat megmosolyogtathatok a képeimmel, ezzel nincs baj, de elég sok energia és befektetés szépen megcsinálni egy kiállítást, bekereteztetni a kifejezetten nem szabvány méretű illusztrációimat - amelyekhez méregetni kell, és nem baj, ha ez pontos. (Ilyenkor látom, hogy jó lenne, ha nem úgy festenék, hogy egy lapon egymást érik a különböző rajzok és jobb ha nem nézzük meg a lap másik oldalát, hogy mit fogunk félbevágni, hogy valami keretbe kerüljön.) Ezek rosszul mennek, és ennél már csak az megy rosszabbul, amikor sok-sok ember áll jó érzésben, boldogan, együtt, és nekem ezzel a boldog nagy tömeggel kell szemben álldogálnom szinte teljesen egyedül.

-Hát igen, a vizuális embereknek nem kenyere a szereplés.

-Hát nem. Az illusztrációk leginkább azért jönnek létre, hogy helyettesítsék a jelenlétemet, és azokon keresztül üzenhetek, nagyon őszintén és bármit. Nagyon szerencsétlenül érzem magam, amikor kiveszik a kezemből a színeseket, és magamat kell képviselnem.

-Egyedi, senkihez sem hasonlítható a stílusod, ezer közül megismerni: egyszerű, de mégis nagyon játékos. Ez egy kialakított stílus, vagy ösztönös? Mindenféle gyerekirodalmi alkotáshoz illik szerinted?

-A célom, hogy minden tudatosságot kikapcsoljak az alkotói folyamatból. Ez a saját munkáknál jóval könnyebben megy, mint a könyvillusztrációk esetében, ahol sokféle feltételnek (méret, margó, szövegben való hely stb.) kell megfelelni. De nem terveztem, hogy ez lesz majd az én stílusom. Ha bottal ütnének sem tudnék más lenni, nem is vállalom, hogy változtatok bármin, amit létrehozok. Vagy tud működni úgy, ahogy kikerült a kezem alól, vagy másra vár a feladat. Emiatt biztos, hogy a megbízók szemében nehéz esetnek számítok. Úgy képzelem, hogy ha létezik olyan, hogy valaki nem saját magát engedi rá a papírra, hanem tudatosan létrehoz valami stílust, akkor az nem lehet igazán őszinte, és ennek érződnie kell a végeredményen is. Egy saját stílus, ha kevésbé erős is, én azt hiszem, sokkal jobban hat, mint egy felvett - ott biztos, hogy kilóg a lóláb. Az sem tudatos, hogy valahogy a kettő és hat éves korosztálynak szóló könyvekben működnek az illusztrációim, de én bízom benne, hogy leginkább a mindenkiben meglévő gyermekre hatnak a képek kortól függetlenül, és úgy érzem a visszajelzésekből, hogy ez így is van.

-Jancsi és Juliska, Maszat sorozat, Cipelő cicák sorozat, Tandori Dezső Medvék... kötete, Julijuli és mackó... Van kedvenc?

-Tandori Dezső Medvék minden mennyiségben című könyve az abszolút kedvencem. Ez az egyetlen könyv, ahol előbb voltak meg a képek, mint a megbízás. Nagyon régóta rajongója vagyok Tandori Dezső verseinek, és időről időre muszáj volt egy-egy medvés verset megfestenem.

Ebből lett egy medvés sorozat, ami először kiállítás formájában két évig járta az országot, és mikor elért a Pagony könyvesboltjába, a medvék addig sürögtek-forogtak, míg Kovács Eszter, a kiadó tulajdonosa úgy érezte, hogy megkereshetnénk Tandori Dezsőt egy újra kiadás ötletével. Így lett ez a könyv és azt hiszem, ez a csúcsa annak, amit egy „véletlenül lett” illusztrátor valaha álmodhat és elérhet.

-Avass be egy kicsit a kulisszatitkokba: hogyan dől el, hogy te illusztrálsz egy könyvet. Berg Judittal sokat dolgozol együtt, de mégsem mindig. Hogyan zajlik az illusztráció folyamata a kézirattól addig a pillanatig, hogy mi a könyvesboltban a kezünkbe vehetjük a kész kötetet?

-A kiadó hozza meg a döntést, de javasolhat illusztrátort a szerző, amit a kiadó mérlegel, hogy az ő elképzelésükbe, kiadói profiljukba illeszkedik-e. Ha megkeres a kiadó, megkapom a szöveget, csinálok néhány mintaillusztrációt, ha ez megfelel az elképzeléseknek, akkor kezdünk bele az együttműködésbe. Megkapom a könyv adatait, méretét, oldalszámot, minden fontos tudnivalót. Ilyenkor rögtön belép a képbe a grafikus- tipográfus is, aki előkészíti nekem azt a fájlt, amibe majd bele kell pakolgatnom a kész képeket. Előbb felosztom a szöveget, hogy hova és milyen, nagyjából mekkora kép kerül majd úgy, hogy lehetőleg harmonikus legyen az összkép, a szöveg-illusztráció arány. Aztán készítek egy illusztrációs listát, ahol leírom, hogy hova mit képzeltem el, és általában ezt elküldöm a kiadónak, szerzőnek, hogy nézzenek rá, ne érje őket meglepetés. Ez alapján kezdem el rajzolni, majd festeni a végső illusztrációkat. Általában sok erős rövid szakaszban: megrajzolok előbb sok képet, majd pihenek kicsit (valami más munkával esetleg), aztán megfestek egy jó adagot. A végén jön a legkevésbé kedvelt rész, a szkennelés. Aztán beteszem az előkészített fájlba és onnan már a tipográfus feje fájhat, hogy semmilyen korlátot nem szeretek figyelembe venni: se kifutót, se oldalarányokat. Ezt mind ügyesen meg kell (helyettem) oldani. Ő fejezi be a teljes könyvet, tördeli a szöveget, és előkészítve nyomtatásra küldi tovább a nyomdának. A kiadónak nem küldök túl gyakran képeket, pont a szkennelés miatt, egy-két adag megy át, leginkább már a vége felé. Szerencsére a legtöbb kiadó úgy választ illusztrátort, hogy pont azt szeretné látni, amit a választott illusztrátor tud csinálni, így nem kell képenkénti javításokat kérni.

 -Mivel dolgozol?

-Száz százalékig minden papíron kezdődik, és az esetek legtöbb részében így is zárul le. Akvarellel festek, ezt beszkennelem, és a szükséges színkorrekción, radírmorzsák retusálásán kívül jelentős változtatás nem történik. Ez alól két kivétel van, a Maszat sorozat, ami a legkisebb korosztálynak készül, amit cerkával rajzolok, de gépen színezek, mert itt a kiadó kérése volt, hogy legyenek nagyon intenzívek a színek. Persze a gépi színek közül is megpróbálom a saját színpalettámat hozni, gyártani vicces kis mintázatokat, de teljesen más hatású, mint a tőlem megszokott visszafogott kékes-barnás akvarellek.

A másik ilyen kivétel egy régebbi munkám, a Csimota Kiadónál megjelent Papírszínház sorozat Méhkirálynő című meséje, aminek eredeti célja az volt, hogy agysérüléssel született gyerekek is tudják használni, akiknek az érzékelésük károsult. Itt kifejezetten fontos volt, hogy erős kontúrok és élénk színek legyenek. Szerettem ezt is nagyon, mert megtaláltam benne a kiskapukat magam számára, hogy hogy lehet mégis egyedi és nem túl unalmas világot létrehozni ilyen keretek közt.

 -Min dolgozol most?

-Sok mindenen. Folyamatban van egy nem gyereknek szóló rövid kis animációs film, amiben nagyon sok munkám lesz, azzal kellene leginkább haladnom. Készül egy belső oktatói jegyzet gyerekjóga oktatóknak, ahhoz rajzolok. Illetve, amint kézhez kapom a végleges szöveget, kezdem a Maszat hatodik részét, hogy a könyvfesztiválra meglegyen. De jelen pillanatban, ha van olyan, hogy szabadságon van egy szabadúszó, akkor szabadságon vagyok, hogy a tízévnyi Budapesti létet dobozokba csomagolva elszállíthassuk, és átalakíthassuk Abaligeti létté.

-Bajai születésű, útkereső, kollégista bölcsészlányból lettél Magyarország egyik legismertebb mesekönyv illusztrátora. Miben változott meg az életed? Hogyan nézel most a világra, mi a fontos neked?

-Abban biztos nem, hogy most is leginkább bajainak érzem magam (ehhez megfelelő mennyiségű halászlevet is eszem), bölcsésznek is, de főleg útkeresőnek. Ami nagyon megváltozott, az az, hogy egyik pillanatról a másikra fordult a szabadidős kedvenc tevékenységem munkává, és ezzel a hirtelenséggel eltűnt a szabadidő, mint olyan.  Ez olyan gyorsan történt, hogy mire feltűnt, addigra nagyon nehéz feladattá vált olyan dolgokat  találni, amik a munkává lett kikapcsolódás helyett ki tudnak kapcsolni.  Fontos, hogy mindig legyen a munkarajzolások mellett saját projektem, amin tesztelhetem, hogy mit csinálok, amikor teljesen szabad kezem van, nincs határidő, és kötött téma. Ami még változott, de az nem az illusztrátorsággal, inkább a saját vállalkozással, hogy megnőtt a felelősség, és úgy érzem, nagyon szigorú lettem, amit nem feltétlen tartok hátránynak. Kényszeres szabálykövető vagyok, és szeretem ha minden együttműködésnek megvannak a szabályai, amik betarthatóak, de úgy veszem észre, hogy ez mindig megdöbbent másokat. Talán pont a rajzaimon keresztül rólam esetleg kialakult „vicces szedett-vedett illusztrátor” - kép miatt van így.

Amit fontosnak tartok, hogy biztosítsam folyamatosan a jókedvem, ne hagyjam magam elkeseríteni, mert akkor biztos, hogy nem rajzolhatok boldogító gyerekkönyv illusztrációkat. Ezért például egyáltalán nem követem a napi szintű híreket. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tudom, mi történik körülöttem: ami nagyon meghatározó, az így is, úgy is eljut hozzám is. De rengeteg olyan információ van, ami adott pillanatban nagyon le tud lombozni, el tud szomorítani, három-négy nap múlva már nem is emlékszem rá, mert közben az új lelombozó és elszomorító hírek kerülnek előtérbe. Ezt a részt kikapcsoltam, de szép lassan az élet sok területén kialakítottam, hogy hogyan biztosítsam a jól létemet és kis boldogságaimat, ami megalapozza, hogy másoknak ezt továbbadjam belekeverve a kartonra kerülő festékpacákba.

-A munkádon keresztül változott a gyerekekhez fűződő viszonyod?

-A kedvenc korosztályom a két és négy év közti gyerekek. Ők még száz százalékig hozzák és megosztják azt a világbölcsességet, amiből idővel csak egyre rohamosabban fogy, és aztán valahogy lesz belőlünk egy okoskodó, korlátolt felnőtt, aki próbálja megkeresni ezeket az elveszett dolgokat, és megszabadulni a felnőtté válás során kialakult korlátoktól. Azt hiszem, nem változott a viszonyom, mindig is nagyon tiszteltem a gyerekeket, és nem győzöm őket megfigyelni és csodálni a működésüket.

-Nemsokára férjeddel Abaligetre költöztök. Szerintem izgalmas kérdés, hogy valaki Budapest közepén miért dönt így.

-Budapestet nagyon szeretem, nagyon jó hely, de én itt mindig is vendég voltam. Egy kis városban nőttem fel, aztán Pécsre kerültem, és bár nagyon szeretem a nyüzsgést, a budapesti  nyüzsgés-mennyiség, nekem már sok. Főleg azért, mert nehezen tudok leállni, és addig pörgök együtt az itteni léttel, amíg teljesen kimerülök. Elmegyek minden általam kedvelt, fotós, festő, illusztrátor könyvbemutatójára, kiállítására, ha van valami jó koncert, színház, irodalmi esemény, oda is, miközben ezerrel rajzolok, hogy mindent lerajzolhassak, amit szeretnék, vagy amit más szeretne, hogy lerajzoljak és én örömmel meg is teszem. De ez sok, és kimerít.

Emellett mindketten szeretnénk egy kicsi kertet, és sok nagyon fontos olyan dolog van, amit csak egy faluszéli kis kertes házban lehet megvalósítani. Nagyon vágyom arra, hogy a szellemi munkát kiegészíthessem fizikai munkával, iszonyúan hiányzik, és hiányzik minden, ami természetközeli - a kockázat nélkül beszippantható levegő, a csillagok, a csend, a fák, a zöld szín látványa, egy málnabokor, és sorolhatnám végtelenségig. Itt Budapesten, főleg hogy itthon dolgozom, ha hirtelen rám kérdeznek napközben, nem biztos, hogy meg tudom mondani, hogy milyen évszak van, vagy nagyjából milyen idő: nem kell kint lennem, és ha kint is vagyok, ez viszonylag rövid idő ahhoz, hogy igazán megtapasztaljam.

Ezentúl is rendszeresen fogok járni Budapestre, vannak dolgok, amik nagyon fognak hiányozni: a kedvenc helyeim, a megszokott kis helyi boltok, az éjszakai bringázás a kiürült városban, kulturális események. De jóval több dolog hiányzott eddig az életemből, amit pedig, bízom benne, hogy a hamarosan birtokba vett otthonunk tud csak megadni. Nem célunk egy klasszikus értelemben való elvonulás, sőt azt hiszem, szó sincs róla. Szeretnénk egy helyet, ahol mi az elképzeléseink szerint a legjobban tudjuk érezni magunkat, de az alapvető zsizsegés nem gondolom, hogy meg fog szűnni körülöttünk. Csak nagyobb helye lesz, és még több jóbarát fér majd el benne.

-Mi foglalkoztat mostanában?

-Viccesen hangzik, de pont olyan komolyan gondolom, mint bármi mást: a világ megmentése foglalkoztat, és már nagyon régóta. Úgy képzelem, hogy mindenki egyénileg tud tenni azért, hogy a világ élhetőbb hely legyen. Ha magam körül - akár csak egy szűk körben - élhető világot sikerül létrehoznom, akkor könnyebben gondolom, hogy ez mindenhol így van. És lehet, hogy így is van, és akkor nyertünk. Az egészben az a jó, hogy ahogy én legszívesebben élek és teszek dolgokat, az nagyban együtt áll azzal, ami a fenntarthatóság irányába mutat - és így nem is olyan nehéz ez a világmegmentés.

- Most, hogy ide költöztök, találkozhatunk a munkáiddal, veled gyakrabban a pécsi gyerek-kulturális életben?

-Szívesen veszek részt bármilyen jó kezdeményezésben, másrészt nehezen mondok nemet. Egyedül az időbeosztásom korlátoz erősen. Gyerekfoglalkozásokban nem vagyok jó, nem is szoktam tartani, de ha bárki szeretne beszélgetni a rajzolásról, színezésről, vagy kiállítást szeretne, és ez nem igényel részemről túl sok időbefektetést, akkor szívesen vállalom. Abban pedig biztos vagyok, hogy nagyon rövid időn belül belekeveredem a pécsi kulturális életbe, ez szükséges része lesz a létemnek. Talán most lesz meg az ideális arány, így, hogy legalább negyed órát utaznom kell ezért, nem lesz annyira könnyen elérhető, így nem is merít le majd állandóan.

    Pécs, 2012. január 18. Ha valaki megnyugvásra vagy gyermeki lelke előcsalogatására vágyik, látogasson el a http://artistamuvek.blogspot.com oldalra és gyönyörködjön kedvére....