Iskolába ballagok

Nyomós ok a pityergésre, ha falatnyi magzatunk iskolatáskával a hátán egyedül ballag az iskola felé.

Életében először. Nehéz azt eldönteni, hogy büszkeségünkben vagy szorongásunkban pityergünk, de jó tudni, hogy a gyerekünk is hasonlóan ambivalens érzésekkel küzd. Új feladat, új közösség, új élet - és sok új kaland. Szakértőnkkel arról beszélgettünk, hogyan segítsük a friss iskolást a családi fészekben.

Élet egy elsőssel

Sok családban a tavasz lázas iskolakereséssel telt. Kuporogtak az anyukák-apukák a gyerekszékeken, hogy megtalálják a legkedvesebbet, legbarátságosabbat, legeredményesebbet csemetéjük számára. Mostanra már megvan a tanító néni, az iskolatáska, a tornacipő, már csak az a kérdés, hogyan is megy az élet ezután.

Sokan kérdezték tőlem, hogy változzon-e meg a család élete, ha elsős lesz a gyermekük ?  IGEN, feltétlenül! Most az elsős gyermek a legfontosabb. Örüljünk vele új iskolás életének! Sokkal több időt töltsünk vele, mint annak előtte! - mondja Tőkés Maris, fejlesztőpedagógus. - Javaslom a szülőknek, hogy legalább az első két hétben vigyék haza a tanítás után gyermeküket, a délutánt töltsék vele, ha lehet, kettesben! Hallgassák meg, mi történt az iskolában, vigyék haza a holmiját minden nap, nézzék meg mit csináltak délelőtt!

Ha  a munkaidő nem kényszerít rá minket, érdemes legalább első évben kihagyni a napközit. Ez több dolog miatt is hasznos lehet: azoknak a gyerekeknek, akik nehezebben veszik a változást, a délelőtt is elég megterhelő, nagy változás az óvoda után. Másrészt, bár nem errefelé mutatnak most a szokások, a gyerekkel együtt tanulás minket is részévé tesz az ő iskolai életének. Ez nem baj! Éppen ezért fontos, hogy a gyerekszoba is alakuljon egy picit iskolássá - megmaradva persze a szabad játék terepének is. Azt csak remélem, hogy van már "tanulósarka", asztala, van mindene, ami az iskolai és az otthoni "munkához" szükséges. Az asztala felett legyen egy parafa tábla, amelyre mindig kiteheti az aktuális rajzait, írásait! - folytatja Tőkés Maris - Természetesen foglalkozni kell otthon a gyerekkel, de nem nekünk kell megtanítani a "tananyagot". A tanuláshoz szükséges készségeket kell fejleszteni! Például az a gyerek tanul meg jól olvasni, akinek sokat mesélnek, akivel sokat beszélgetnek, akinek bő a szókincse, akinek pici kora óta minden nap van könyv a kezében. A legtöbb eltérő véleményt talán arról lehet hallani, hogy tanuljunk-e a gyerekkel. Jó esetben az elsős gyereknél az otthoni tanulás inkább élménybeszámoló. De a tanulás maga még nagyon ismeretlen, bizonytalan terep egy elsősnek, ezért jól tesszük, ha leülünk mellé a házi feladat elkészítése közben. Idővel úgyis kialakul, mennyi részvételt kíván ebben a tevékenységben. A kezdetekkor a jelenlétünk inkább a kicsi biztonságérzete miatt szükséges.  

Az otthon és az iskola

 Ma, a szabad iskolaválasztás idején, gondolom mindenki abba az iskolába, ahhoz a tanítóhoz vitte gyermekét, akit a nyílt napokon a legjobbnak talált. Így aztán egyetértenek módszereivel, tehát támogatják munkáját. Azaz, mindent úgy csinálnak, ahogy a tanító néni mondja., mert a gyerekeknek minden szent, - egyenlőre legalábbis - amit ő mond. Ugyanakkor Önök ismerik legjobban gyermeküket, osszák meg a tanítókkal, hogy milyen is  csemetéjük, így egy egészséges kapcsolat alakulhat ki.  - véli a szakértő. Akinek szerencséje volt az óvónőkkel, már tudja, milyen az egészséges kapcsolat: lehet benne nem egyetérteni, vitatkozni, de a célnak mind a szülő, mind  pedagógus számára közösnek kell lennie: ez pedig a gyermek harmonikus fejlődése. Hasznos, ha olyan pedagógust választunk, akinél az első osztályban kisebb hangsúly esik a teljesítményre és nagyobb a lelkesítésre.

A második otthon

 Az iskolát a második otthonként is szokták emlegetni, ami az ott töltött idő mennyiségét nézve igaz is. De csak a második, ezt ne felejtsük el! isk_ballagA család szerepe döntő ebben az időszakban, aki rászánja az időt, meglátja, milyen öröm a gyerekekkel - kivált a sajátunkkal - foglalkozni. Egy ilyen foglalkozás nem kell, hogy órákig tartson, csak addig, amíg látjuk, hogy figyel, nem fáradt el. Ez kezdetben max. fél óra, s akkor váltsunk tevékenységet! - hangsúlyozza a fejlesztő pedagógus - Az első félévben nem javaslom a különórákat! Nagy változás az óvoda után az iskola. Inkább többet pihenjen, játsszon, és mindig a szülőkkel együtt!  

Elég, ha arra gondolunk, milyen egy új munkahelyre beilleszkedni, egy új munkakörbe betanulni. Lehet, hogy a gyerekünk szárnyakat kap, de az is lehet, hogy begubózik az első napokban. Függ ez a személyiségétől, a iskolai sikerélményektől, a környezetétől.

Ha feszültséget érzékelünk a hazaérkező kis elsősnél, érdemes a beszélgetés mellett művészi önkifejezésre alkalmas tevékenységet - rajzolást, festést, gyurmázást kezdeményezni, vagy amíg jó idő van, kimenni a szabadba! Viselkedési zavarokkal küzdő gyerekeknél figyelték meg, hogy szabad térben határozott javulást mutatnak, mert a tér oldja a feszültséget, ami megelőzi az aggresszív megnyilvánulásokat.

Ki nevel?

 A szülő nevel. Ez egyértelmű. Nehezen kezelhető, hisztis vagy akár visszahúzódó gyerekünk problémáját nem oldja meg az iskola és ezt a feladatot nem is érdemes áthárítani egy mégoly képzett és empatikus tantó nénire sem. A legkevesebb (vagy éppen legtöbb), amit tehetünk, hogy odafigyelő családi légkört teremtünk, ahol lehet kérdezni és válaszolni - vagy éppen nem válaszolni, ha úgy adódik. Ha az iskolába lépés öröm a családnak, napi beszédtéma, pozitív beszélgetések és lendületet adó események kapcsolódnak hozzá, öröm lesz az iskolásnak is. Azt talán mondani sem kell, hogy az iskolára, tanítókra-tanárokra akkor sem érdemes kritikai megjegyzéseket tenni, ha ezek történetesen igaznak bizonyulnak, mert a gyerekünk nehezen helyezi el ezeket a még jobbára jókra és rosszakra osztott duális világképében. Arról nem is beszélve, hogy az iskolát és a tanárokat mi magunk választottuk neki, így az ő szidásukkal magunkat is minősítjük és bizonytalanságot keltünk a gyerekben, hogy valóban jó helyen van-e. A felmerülő nevelésbeli, világlátásbeli különbségekről érdemes beszélgetni a gyerekünkkel, de a konfliktusokat inkább az érintett felnőttel kell rendezni egészen addig az életkorig, amíg a gyermek maga is képes lesz erre.