Gazsi Thaiföldön

A család 3-4 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép a hétköznapok mókuskerekéből.

Gáspár épp befejezte a bölcsődét, előtte állt a nagybetűs (óvodai) élet. Így azt, egy körülbelül Balaton méretű szigeten, Ko Pha Ngan azaz Kopangán kezdte meg. Ezen az ázsiai kis szigeten, amelyet keskeny utak szelnek át, belseje őserdő, körülötte tenger. Bérczes Anna, a VIII. Ördögkatlan Fesztivál szervezője mesélte el nekünk történetüket.   

- Ott minden család motorral közlekedik, amit két nap alatt megszoktunk. Hárman ültünk a motoron: elől állt a gyerek, fogta a tükröt, ami ott nem szabálytalanság. Nagyon szerettünk így utazni a tengerparton. Itthon a gyerekek az autóban alszanak el. Most már tudom, hogy a maguk módján bárhol a világon tudnak közlekedés közben aludni, velünk előfordult, hogy Gazsi motorozás közben, állva lehajtott fejjel aludt. Ez is gyakori látvány arrafelé.

- Milyenek voltak az első óvodai napok?

- Gazsi hétköznapjaiban fontosak a nyelvi eszközök sokat is beszél. Mivel nehezen működött a kommunikáció a helyiekkel, a fiunk elutasító lett, nem akarta az óvodát. Erre persze nem voltunk felkészülve, mert mindenki arról mesél, milyen könnyen alkalmazkodnak a gyerekek. Azzal nyugtatott a környezetem, hogy megoldódik, és egyszer majd fontosabb lesz, hogy valaki szimpatikus neki, játszani akar, és akkor megtörik a jég. Végül így is történt. Öt hét múlva kezdett társalogni, ahol bár magyarul beszélt, de kézzel-lábbal kommunikált, mert el akart magyarázni a legalapvetőbb dolgoktól a szofisztikáltabb szintig mindent. A következő lépés volt, ahogy elkezdte megjegyezni a nyelvet, és ennek a folyamata, ahogy tanulta a szavakat. Éppen ezért az utazás egyik legcsodálatosabb része az lett, hogy ő hogy küzdött meg az alkalmazkodás kihívásával, és hogyan szerette meg az ottlétet.

- Thaiul tanult?

- Nem. Egy fizetős angol oviban, ahol szinte minden kisgyerek más nemzetiségű. Egy brit vezetővel, a csoportban egy thai és egy angol óvónővel. Sokszor bátorított az óvodavezető, hogy Gazsi nem fog sokáig ücsörögni a sarokban úgy, hogy nem szólnak hozzá, mert folyamatosan aktív közegben van. Ugyanis, és ez érdekes lehet, náluk 20 percenként új feladatba, játékba kezdenek, amitől folyamatosan aktívak a gyerekek.

- Milyen szokások voltak a brit óvodában?

- Az alapvető különbség a magyar óvodákkal szemben, hogy 12 gyerekről 4 óvónő gondoskodik. Ebből adódik, hogy lényegesen többet tudnak foglalkozni velük. Alapvető nevelési módszer, hogy játszva tanítják a 3 éves gyermeket is. Minden nap kaptam egy papírt, amire leírták, aznap mit csinált a gyerekem. Ennek volt egy ikszelős része: mennyit evett, aludt, megosztotta-e a gyerekekkel a játékokat, fürdőszobát egyedül használta, és ezt komolyan, kritikusan töltötték ki. Ezt követte egy 5-10 mondatból álló szöveges rész: mit festettek, mindennap volt hangszerekkel való foglalkozás, mozgás, játékosan betűk és számok tanulása. A maguk módján ültek a tábla előtt, és például az a-betűs angol szavakat tanulták. Ezen a módon nyelvet tanulnak, és készülnek az iskolára. Szokták mondani a szülők, hogy az én gyerekem soha nem mesél, semmit nem mond el otthon. Nekem az a napi 3-4 értékelő mondat sokat segített, hogy el tudjak beszélgetni a gyerekemmel, hogy tudjam, honnan indítsam a beszélgetést, és segítsek neki mesélni a napjáról.

- Kérlek, mesélj még!

- Minden reggel összegyűlik az egész óvoda a legnagyobb teremben. Good morning everybody! – mondják egyszerre, és egy óvónéni névsort olvas, amire fel kell tenni a kezed. Ez egy hét után mindenkinek szépen megy, majd énekelnek három-négy dalt együtt, és mennek a csoportjukba. Ugyanezen a reggeli összejövetelen hétfőnként minden csoportból egy gyerek az előző hetet értékelő oklevelet kap. Gazsinak kettő ilyen van. Kihívják az óvodai közösség elé, átadják az oklevelet, és még le is fényképezik. Ez olyan motiváció, hogy jó legyen, hogy akarjon abban a közösségben ügyes lenni, jót tenni…

- Említetted, hogy ül a kis 3 éves is a tábla előtt. Összevont csoport volt?

- Nem. Korosztály szerinti, és a három éves kiscsoportosok ugyanúgy ülnek a tábla előtt és tanulják a betűket, számokat. Kis, közép és nagy, de ott is elnevezve például pingvin, panda és mivel arra nem nagyon van bölcsőde, egy kisebbeknek való negyedik csoport is a külföldieknek.

- Van-e alvás az óvodában?

- Természetesen, igen. Ők angliai angol tanárok voltak, ebből következő mentalitás, tanulási módszerek, szokások, amiket hoztak magukkal. Megjegyzem: egy hónapban 80ezer forint körüli összeg a havi díja, eddig úgy hallottam, itthon 250ezer körül találok ilyent.

- Milyen ottani módszer volt még, ami neked tetszett, bevált?

- A gyerekem gyakorta csinálta a bölcsődében, hogy örült, ha érte mentem – ez természetes, hiszen jóban vagyunk, de mégis elkezdett „leverni rajtam” valamit, ami hisztiként jelent meg. Kopangán a szülő nem megy be az óvodába. Beadja egy ajtón a gyerekét és ugyanott kiadják. Ez nekem ez azt jelenti, hogy nincs olyan konkrét terület, ahol az óvoda és a szülő szabályrendszere összemosódik. Így ezek a hisztik is elmúltak. Természetesen be lehet jutni az óvodába, mert 4 havonta találkozó van a szülők és az óvónők között, ahol arról beszélgetnek, hogy milyen a gyermek, hogyan fejlődik, sőt, volt egy durva kisfiú, az ő szüleit többször hívták be, együtt keresték a megoldást a problémára. Tehát az óvoda szorosan együttműködik a szülővel.

- Milyenek a thai gyerekek?

- Adatokat nem ismerek, de a tapasztalatom az, hogy anya dolgozik, a boltban vagy a piacon árulnak, és a csecsemő egész nap mellette fekszik a fekvőszékben. Vagy anya árulja az utcán az ételt és a kicsi gyerek vele megy. Ezt ők nem utálják, nekik ez az élet. Nincsenek körülmények, feladatok, foglalkozások elrejtve, lehazudva, minden magától értetődően történik, és nagyon sokat, napi 12-14 órát dolgoznak, kora reggeltől késő éjszakáig.

- Mit jelent Ázsiában a játszótér?

- Ahol mi éltünk, ott nem volt európai értelemben vett játszótér, és nekem ez hiányzott. Volt egy mechanikus fitness gépekből álló parkos rész, amiket megmászhattak a gyerekek. Voltak csúszdák, mászható állatszobrok. Ide mentünk, amikor azt mondtuk, hogy menjünk a játszótérre.

- Milyen egy ilyen „óvodás olvasztótégely”? Vannak egymásnak ismerősebb, barátságosabb nemzetek?

- Nekünk francia barátaink lettek, néhány spanyol és egy japán családdal szimpatizáltunk. Elég sok orosz él a szigeten, így az óvodába is járnak orosz gyerekek, de velük egyáltalán nem volt kapcsoltunk. Láttam Gazsit megküzdeni a feladataival, azt ahogy a legnagyobb természetességgel szaladgált, játszott a világ különböző pontjairól érkezett gyerekekkel. Összességében ez a fél év egy nagyon különleges és boldog időszak volt.

Szerző: