Család tárt karokkal - egy valóban hihetetlen történet

Interjú Tihanyi Imréné Marikával

Sokáig nem tértem magamhoz az interjú után. Csak mentem az utcán és arra gondoltam, hogy körülöttem az emberek csillogó autót vezetnek, félnek az öregedéstől, abban a pillanatban banálisnak tűnő problémáikat cipelik magukkal. Itt, az utca végén pedig van egy család, ahol nem kérdezik egy gyerektől, hogy honnan jött, csak befogadják, ahol nem hallottam egyetlen panaszszót sem. Egy család zenével, hittel, odafigyeléssel, 23 befogadott gyerekkel. Egy család, tárt karokkal.

-Hány gyereket neveltél eddig?

-Öt saját gyermeket neveltünk fel – ők már felnőttek, családosak – rajtuk kívül 23 befogadott gyermek volt -nálunk. Már a harmadik gyermekünk mellett, 1976-tól is pótmamáskodtam, 1991-től lettünk nevelőszülők, és 2004-ben érkezett az első családba fogadott gyermekünk. Nem mi kerestük a gyermekeket, ők találtak meg bennünket.

-Mi a különbség?

-A gyermekbefogadásnak háromféle státusza van. Lehet valaki nevelőszülő, helyettes szülő, örökbefogadó vagy családbafogadó szülő. A nevelőszülő állami gondozott gyermekeket nevel, gondoz. Ilyenkor a gyermek az államtól kap ellátmányt, nevelési díjat, a nevelőszülő pedig nevelőszülői díjat. Ez nem túl sok, 15.000.-Ft havonta gyermekenként. A helyettes szülő is kap ellátmányt, de egy kicsit ez más. Hasonló a nevelőszülőséghez, csak rövidebb ideig tart egy gyermek gondozási ideje, legfeljebb 9 hónap. Az örökbefogadásnak két módja van, a titkos és a nyílt (Titkos örökbefogadás esetén a szülő és az örökbefogadó nem ismerik egymást, a nyíltnál igen. a szerk.). A legutóbbi kisgyermekünk nyílt örökbefogadással került a rokon családhoz. A kislány édesanyja kereste meg őket, hogy lemondana róla és örökbe adná gyermekét, akit kéthetes korától mi gondoztunk, szeretgettünk kétéves koráig, majd gyámváltással ők nevelgették januártól, így igazi családja lett. Kapott egy kisöcsikét is, örökbebabát. A családbafogadásnál a szülő keresi meg a befogadó szülőt vagy a gyámhatóságot, és megállapodást kötnek akár a gyámhatóság vagy két tanú előtt. A gyámhatóság környezettanulmányt készít, és akkor kerül a befogadó családba a gyermek. Ebben az esetben a szülő nem mond le a gyermekről, ha rendbe jönnek a dolgai, lakhatási körülményei, akkor visszakerülhet hozzá a gyermeke. Ez a megoldás egyszerűbb és gyorsabb, mint az állami gondozásból visszakerülő gyermekeké.

-Tehát akik nálatok nevelkednek, azoknak van arra esélyük, hogy visszakerüljenek a családjukba. Ez gyakori?

-Változó. Van, aki nem a saját családjához ment vissza, hanem egy másik családhoz került. Az a kislány, akit 2004-ben családbafogadtunk, 9 hónapig nevelgettünk, szeretgettünk, egy gyermektelen házaspárhoz került. Nehéz volt őt a szívünkben elengednünk, de amikor pár év múlva az édesanyával találkoztam nagy pocakkal, tudtam, hogy mire kellettünk 9 hónapig: általa megépült a gyermektelen anyuka, és megszületett azóta három gyermekük a befogadott lányka mellé.

-A családba fogadott gyerekeknek van kapcsolata a szüleikkel?

-Van. Iskolás gyermekeink rendszeresen találkoznak a szüleikkel, testvéreikkel, rokonaikkal. Szünetekben ott is nyaralnak. A testvérpárt, akiket most már harmadik éve nevelek, néha meg is látogatja az anyja, ha Magyarországon van, és beviszem őket félévente a börtönbe is az apjukhoz. Egy-egy ilyen találkozás után két hétig nem lehet velük bírni, annyira kizökkenti őket a lelki nyugalmukból a találkozás. Ok nélkül sírnak, nyűgösek, türelmetlenek.

-Ők hogyan kerültek hozzátok?

-1,5 és 2,5 évesen kerültek ide. Angliában születtek, semmilyen iratuk nem volt. Az anyjuk nagyszülőknél hagyta őket. Amikor vissza akart menni a gyermekei nélkül, a nagyszülők azt mondták, hogy a gyermekek estére utcára kerülnek, ha nem viszi magával őket, ezért ment be a gyámhivatalba, hogy találjanak valami megoldást, hogy ne intézetbe kerüljenek a kicsik. Minket a gyámhivatal hívott fel, hogy befogadnánk-e a őket, mert estére utcára kerülnek. Akkor éppen a határozatot vártuk, hogy elhozhassam a kéthetes kisbabát a szülészetről. Azt mondták, hogy nem ütközik a kettő, így befogadtuk őket. Január 5-én jöttek ők és 7-én a kéthetes kisbaba. Hirtelen 3 kisgyermekkel lettünk többen. A lakást is átrendeztük, hogy elférjünk. A nappali lett a babaszoba a fogadószinten, az étkező és a nappali egy helyiségbe került. A szülők tartják velük a kapcsolatot, főként telefonon. Négy hónapig kellettünk, de már harmadik éve vannak nálunk.

-Nem is örökbe adhatóak?

-Nem. Az anya nagyon ragaszkodik a két gyermekéhez.

-Kik vannak még?

-Egyetlen állami gondozott gyermek él most itt nálunk: Andrásom, ő 16 éves, 8 évesen került ide. Különleges szükségletű gyermek. Veleszületett rendellenességekkel él, mozgássérült, nyitott gerinccel született, hólyagműtött, katéteres. Para-úszóbajnok, zeneiskolás, furulyázik, bocciázik.

Ricsim 13 éves, 7 évesen jött hozzánk, édesanyját 3 évesen már eltemette. Bálintom 10 éves, 6 évesen fogadtuk be, de csak 2012. januárjában adta az anyuka a családunkba hivatalosan. Utána a két testvér, az 5 éves Melissza és a 4 éves Kevin következik, akikről már volt szó. Itt volt Lívia, akinek sikerült az örökbe adása, ő 3 éves lesz majd decemberben és kéthetes korától neveltük kétéves koráig, most már az új családjában él az új kisöccsével. Idén júniusban délben jött a telefon, hogy ott van egy anyuka az egy hónapos kisbabájával, befogadnánk-e? Azonnal igent mondtam. A következő buszon már rajta voltam, miután megebédeltettem a gyermekeket és lefektettem aludni őket. Így került hozzánk Kristóf, aki itt ül az ölemben. Ő is Angliában született májusban, úgyhogy az anyakönyvezése még folyamatban van. Nincs még személyi száma, nincs taj kártyája, úgyhogy minden tápszer, gyógyszer teljes áron van. A külföldön született gyermekek hazai anyakönyvezése, honosítása, iratainak a beszerzése nagyon hosszadalmas, van, hogy 6 hónapig is eltart.

-Akkor itt nagy a nyüzsgés.

-11 unokánk van, 5 saját gyerekem. A befogadott gyermekek közül egyet sikerült felnevelnünk, Brigittát. 8 hónaposan jött és 21 éves lesz novemberben. Tavaly ment férjhez, Kaposváron lakik, ápolónak tanul. A tanulási nehézségek után most magára talált, azt mondta a múltkor, hogy megtanult tanulni. Kiskorától sok “disze” volt, diszlexia, diszkalkúlia, diszgráfia. Csodálatosan csellózott. Mátrai Marika tanítványa volt 5 éves korától, majd a Művészetiben tanult cselló szakon. A szívéből muzsikált. Aki hallgatta, annak könnyet csalt a szemébe az élménytől. Csellóversenyt is nyert. Ő olyan nővérke lesz, aki gyönyörű hangjával, énekével, szívből jövő csellómuzsikájával is gyógyítani tudja majd a beteg lelkeket.

-Miért lesz valaki nevelőszülő?

-Amikor 1980-ban elindult az Apáczai Nevelési Központ az 1-es számú Bölcsődével, csecsemő- és kisgyermekgondozónőket kerestek, azonnali beiskolázással. Két év alatt elvégeztük a tanfolyamot, mindenféle gyermekintézményben voltunk gyakorlaton, újszülött osztályon, koraszülött osztályon, csecsemőotthonban, gyermekotthonban. A gyakorlatokon szerzett élmények alapján fogalmaztam meg magamban, hogy én ezt nem 8, hanem 24 órában szeretném csinálni. Csecsemőgondozónő a szakmám, a Nevelési Központban dolgoztam 17 évig. Mikor délutános voltam, akkor a délelőttöt töltöttem a Mecsekjánosi Csecsemőotthonban, amikor az első gyermeket látogattam, mikor délelőttös voltam, a délutánt töltöttem ott, és ha csak lehetett, mindig vittem egyik gyermekemet magammal. Bálint fiam, aki a negyedik gyermekem, fogalmazta meg.

„Anyuka, így nem szabad felnőni kisgyermeknek! Ezeknek a kicsinyeknek is családban kellene élnie!”

Örülök, hogy nem én mondtam nekik, hanem ők mondták ki így. Gábor fiam is elvégezte velünk együtt az alapfokú FIKSZ nevelőszülői tanfolyamot. A felsőfokú – hivatásos – nevelőszülői szakképesítést Budapesten én végeztem el, dícséretes ötössel, de ez csak egy szép papír, mert nincs státusz. A Máltai Nevelőszülői Hálózatba tartozunk, ez országos szervezet. Így jöhetett Andris hozzánk Nyíregyházáról, a Khégly Szeréna Speciális Csecsemőotthonból 2005-ben.

-Hogyan kezdődött?

-Bementem a GYIVI-be, hogy kérek öt gyermeket, mert szeretnék hivatásos nevelőszülő lenni. Négy gyermekes anyuka vagyok, nagy a lakásunk, szeretnénk olyan kicsinyeket befogadni, akik nem élhetnek a saját családjukban. Kinevettek. „Mit akar, maga utcáról jött szürke anyag! Nincs gyerek!” „Tudom, hogy van sok kisgyermek, tele van a mecsekjánosi csecsemőotthon, voltam ott gyakorlaton.” Annyiszor jártam vissza, hogy végül azt mondta a pszichológus: „Hogyha annyira akar gyereket, csináljon magának!” Akkor voltam 34 éves. Elmentem a nőgyógyászhoz, hogy nézze meg, alkalmas vagyok-e egy ötödik kisgyermek kihordására. Mindent rendben talált és egy hónap múlva megfogant Imike. 5 éves volt, akkor megint visszamentem a GYIVI-be, akkor már komolyan vettek. Férjem is eljött, és végigcsináltuk azokat az megalázó vizsgálatokat... Rá egy évre jött a telefon, hogy van itt egy két és fél éves kislány, nem cigány, kék szemű, szőke – hát persze, hogy roma volt a drága.

Legelső állami gondozott kislánykánk, Toncsi 3 évesen jött, születésnapjára kapott meg minket – és még egy évet és három hónapot. Azután eltemettük. Így kezdtük a nevelőszülőséget. Antónia betegen született, gyógyíthatatlan, ritka betegsége volt. 2,5 évesen kómába esett 5 napig, ezután vizsgálták ki, hogy mi a baja. És ezután kerestek neki egy nevelőcsaládot. Mi vállaltuk.

Az első három hónap ideális volt, utána kezdődtek a rosszullétei. Hányt, sovány volt, nem fejlődött. Aztán mikor már 3 hétig volt a kórházban és egy hétig volt itthon, akkor elkeseredtünk, hogy az nem lehet, hogy ezt a betegséget nem lehet gyógyítani. Volt egy sokgyermekes hívő orvos barátunk, aki Amerikában élt, őt kerestem meg telefonon és levélben, amiben elküldtem Antónia leleteit is. Tőle tudtuk meg, hogy ez olyan ritka betegség, hogy az egész világon 22, Amerikában 3 ilyen beteg él. A világon három speciális kórház van, ahol ezt a betegséget kezelni, gyógyítani tudják. Hozzánk földrajzilag Svájc, Lousanne van legközelebb. Szerettük volna ide vinni Antóniát, meg is beszéltük Backmann professzorral. Augusztus 31-én délelőtt ezt a betegséget a Gyermekklinika tantermében Kosztolányi professzor úr az orvostanhallgatóknak megtanította. Antónia ott volt egész délelőtt. Délutánra kómába esett. Intenzívre került, lélegeztetőgépre. Kölnbe készültünk a Mecsek Kórussal, ahol 32 évig énekeltem. A professzor úr azt mondta, hogy menjek el velük a koncertkörútra, úgysem mehetek be az intenzívre, és naponta telefonon megbeszéljük, hogy van Toncsi. Szeptember 7-én éjjel fél kettőkor fölriadtam arra, hogy odasuhant fölém Toncsi, mosolygott és intett a kezével. Másnap reggel félve hívtam fel a gyermekklinikát Kölnből, ahol azt mondták, hogy éjjel fél kettőkor a kislánynak megállt a szíve. Eljött hozzám elköszönni. Ezt az élményt férjem és édesanyám is átélte itthon. Antónia belealudt az Örökkévalóságba. Azon a napon a Kölni Dómban az egész mise és a kóruskoncert Antóniáért szólt...

A második-harmadik gyerek egy testvérpár volt – Orsós Lacika és Albert, ugyanabból a Mecsekjánosi Csecsemőotthonból, ugyanabból a szobából, ahol Toncsi élt. Akkor 185 kisgyerek élt 0-5 éves korig a kastélyban. A férjem nem is tudott felmenni, mikor mentünk a gyerekekért. Azt mondta jóval később, hogy nem tudta látni azt a sok szeretetre éhes kisgyermeket. Zsúfolt hely volt, 12 pici gyermek volt egy szobában. A fiúk 3,5 évig éltek a családunkban. Sok csibészséget csináltak. Tőlünk Csertőre a gyermekotthonba, majd Szigetvárra lakásotthonba kerültek, de visszajártak még többször látogatóba nagykorukban. Olyan tehetséges volt Albert, a kisebbik, hogy amikor meglátogattuk őket Csertőben, megkértem, hogy furulyázzon nekem valamit. Albert elővette a furulyáját és eljátszotta azokat a darabokat, amiket itt nálunk tanult. Évekig benne volt az ujjában. Saját maga önszántából eljárt zeneiskolába hegedülni tanulni. Ahhoz ragaszkodunk, hogy mindenkinek zenét kell tanulnia, aki családunkba bekerül. Muzsikáló család vagyunk. 1993-ban megismertük a 8 hónapos Brigittát. 13 éves anyuka szülte. Sorsa az volt, hogy amíg anyuka nem lesz 18 éves, csecsemőotthonban kell élnie. Az igazgatónő kihozatta őt, és a kezembe adta, majd egyedül hagyott bennünket. Azonnal egymásba szerettünk. Sikerült Antónia helyett megkapnunk őt. Ő lett a szakdolgozatom témája, sikertörténete. Most lesz 21 éves, november 27-én. Utógondozottunk.

-Minden gyereket el lehet fogadni? Mindegyikkel lehet együttműködni?

-Amikor egy gyereknek kinyílik a szeme, sokszor visszaél a helyzetével, próbára teszi a tűrőképességünket. A férjemnek most is elég sok beszélgetése van velük, mert kamaszodnak. Egy-egy ilyen eset után bocsánatot kérnek, és persze az ember megbocsát, de ha jön egy nagy vihar és letarol mindent, aztán kisüt a nap, az már nem ugyanaz.

-Fel lehet készülni a fogadásukra?

-Nem. Van, hogy egy nap alatt kerül ide valaki. Ez a pici például két órán belül nálam volt. Még nem látogatta az anyukája, ő sincs Magyarországon, de van interneten egy oldal, ahová töltögetem fel neki a képeket, videókat Kristófról. Ha minden irat meglesz, akkor magához veszi. Külföldön született gyermeknek a hazai anyakönyvezése, honosítása, iratainak az elkészíttetése majdnem fél évet vesz igénybe. Ez nagyon sok idő, főleg egy ilyen kicsi gyermek életében. Nem mindegy, hogy családban, vagy intézetben tölti el ezt a hosszú időt.

-A többiek hogy fogadják?

-A piciket mindenki körülrajongja, a nagyobb gyerekek is. A kicsikkel könnyebb, gyorsabb az összecsiszolódás. A családbafogadásnál az a jó, hogy kicsit is kaphatunk, nincs korkülönbség. Családbafogadást általában a nagymamák szoktak vállalni, de nincs mindenkinek kéznél egy bevállalós nagymami. Nevelőszülőként és helyettes szülőként 45 év korkülönbség lehet a befogadó és a befogadott gyermek közt a mostani törvény szerint, és én már csak kamaszokat kaphatnék. De én csecsemőgondozónő vagyok, nyugdíjban. Szívesebben vállalok kisebb gyermekeket, kiscsecsemőket, újszülötteket, ha ránk bízzák a gondozásukat a szülők, vagy a Gyámhivatal.

-Voltak olyan helyzetek, amikor annyira nehéz volt egy gyerekkel, hogy fel akartad adni?

-Nem, de voltak nehézségek. 1998-ban jött egyszerre négy testvér. Két kicsi, 2 és 4 éves és két nagylány, 14 és 16 éves. Egyszerre jöttek, állami gondozottak voltak, 2,5 évet voltak nálunk. A nagylányok fiúkhoz kezdtek járni, ott is aludtak, félteni kezdtük Brigittát, aki akkor 9 éves, tiszta lelkű cigány kislány volt. Amikor a két kicsi visszakerült az édesanyához, a két nagy utógondozó otthonba költözött. Nem akartak anyjukkal együtt élni.

-Mire lehet hivatkozni velük szemben?

-Hogy felelősséggel tartozunk édesanyátok felé, a gyámhatóság felé és a Jó Isten felé is. El kell számolnunk veletek, és amiket csináltok, azok nem jók.

-A sajátjaid hogyan tekintenek erre?

-Velük együtt nőttek fel. Imike 6 éves volt, amikor az első kisgyereket kihoztuk. Egyformák voltak.

Azt nem vették rossz néven, hogy mások vannak nálunk, hanem azon háborodtak fel, amikor rosszakat, gonoszságokat csináltak. A négy testvérkével és Brigittával együtt tíz gyermek élt nálunk akkor, a sajátjainkkal együtt.

-Nem kellett soha megmagyarázni, miért vannak itt?

-Nem. Tudták, hogy bajba kerültek és nem volt más lehetőség és más nevelőszülő nem fogadta be őket. Én is nagycsaládból származom, öten vagyunk testvérek, máig is jó testvérek vagyunk. Én vagyok a legidősebb, évente kétszer találkozunk, Édesanyánk szülinapján és tavasz táján is. Most az Idősek határon átívelő művészeti vetélkedőjén, Ki mit tudon versenyeztünk. Húgom verseket írt az életünkből, édesapánk baptista lelkipásztor volt, a fiatalokkal foglalkozott. 3-400 éneket írt, megzenésített. Korán, 52 évesen temettük el őt. A versenyen húgom három verset mond el, és mi – édesanyánkkal együtt édesapánk énekeiből három éneket énekelünk négy szólamra. Eddig a megyei döntőn és az országos elődöntőn tovább jutottunk. November 22-én versenyezünk majd a döntőben Budapesten, az Operaházban. Mi vagyunk a Gyöngyszemek Családi Közösség. Egy CD-t is készítettünk az énekekből.

-Lépést tartasz a mai gyereknevelési hullámokkal. Amikor hívtalak, éppen babamasszázs tanfolyamon voltál, használsz hordozókendőt is. Amikor a sajátjaid kicsik voltak, ezek a dolgok még nem voltak. Hogy van ezekre időd?

-Nem, sajnos valóban nem voltak ezek a praktikus babahordozó kendők, de nagyon szeretem. Líviát, aki kéthetesen jött hozzánk, őt kezdtem hordozni. Aztán a 8 hónapos Orsós Valika jött hurcibabának, s most a már 5 hónapos Kristóf. Nagyon szeret benne lenni, szinte azonnal elalszik rajtam. Ügyet intézhetek, utazhatok vonattal, busszal, nem zavarja. Alszik édesdeden.

A babamasszázs remek dolog, szakítok rá időt! Voltam korábban is tanfolyamon, de elfelejti az ember a mozdulatokat. Most Kristófot is szeretném masszírozni, ezért újra meg kell tanulni a fogásokat. A nagyok is kérik a masszázst, jól esik nekik is.

-Hogy lehet bírni anyagilag? Mennyi juttatás jár melléjük?

-Családba fogadásnál a családi pótlékot kapjuk. Nálunk most itt van 5 családba fogadott és egy állami gondozott nevelt gyermek. Van a két kisnyugdíjunk, GYES, meg amit esetleg nagyon ritkán a szülők adnak, de erre sokszor nem lehet számítani. Tavaly volt még 80 napig egy kis nyolc hónaposunk, Orsós Valika. Becsengettek pénteken este nyolckor a kapun, a Gólyahír Egyesület ajánlott bennünket nekik, mert Németországba mentek dolgozni, és a pici baba nem mehetett velük. Igazolványa sem volt. A nagyszülők nem vállalták el a babát. A nagyobb testvérkéjét vitték magukkal, akit óvodába tudtak adni. De Valika nagyon kicsi volt. A szüleivel megegyeztünk, hogy naponta 1000.- forintot adnak, két hónapra kellettünk. 80 napig élt nálunk Valika, aztán hirtelen elvitték a szülők. Egy fillért nem kaptam, máig adósok a megbeszélt gondozási díjjal. De pénteken este 8 órakor hova menjen az ember? Nincs már gyámhivatal, ahol hivatalossá tehetjük a családbafogadást. Itt nem volt elég a három tanú a megállapodáson. Együtt kellett volna elmenni a gyámhivatalba. De azonnal kellettünk, és már utaztak is tovább. Most Hollandiában élnek.

Valahogy mindig van tovább. Csináljuk a kertet is, vannak gyümölcsfák, zöldségféle, főzelékféle, paradicsom, paprika, bogyósok, diófa, legalább azt nem kell megvenni.

Ha az ember el van keseredve, akkor ez a pici Kristóf rámosolyog és minden megváltozik. Július 29-én vittem a gyerekeket táborba Szigetszentmártonba. Budapesten a Baross úton a McDonald's étteremben etettem a picit. Amíg ráfigyeltem mellőlem ellopták a patchwork kistáskámat, benne az összes gyerek, összes iratával, bankkártyámmal, igazolványaimmal. Akkor is egy nagyot mosolygott rám, mintha azt mondaná, ne szomorkodj, nincs semmi gond, jóra fordul minden! És tényleg így történt! A hazafelé tartó úton másoktól ugyanannyi pénzt kaptunk vissza, mint amennyi a táskában volt. Patrik unokám odaadta a zsebpénzét, a HÉV-en kaptam egy hölgytől egy kevés pénzt. Pesterzsébeten a testvérem segített ki az otthon levő készpénzzel. Az aluljáróban is hozzánk szegődött egy hölgy és adott vonatjegyre pénzt. Visszajött az összes. Hálás kisbaba Kristóf, nagyon szeretjük. Mindenkit megmosolyogtat, amikor rámosolyog, bárhol legyünk, buszon, boltban, sétálgatva.

-Az a cél, hogy visszakerüljenek a családjukba?

-Persze, mindig az a cél, de hozzánk nőnek. Az ember megsiratja őket, mint a sajátját. De nem előttük. Most két gyermekünk készül vissza a saját szülőjéhez. Ricsi és Bálint.

-Nekik te azt mondod, hogy az a jó, hogy visszakerülnek?

-Persze, de ez sokszor nem következik be. De családbafogadó szülő nem adhatja őket örökbe, csak a vérszerinti szülő. Lívia is úgy került a rokon családhoz, hogy Brigitta vőlegényének a családjában élt egy 13 éve házas gyermektelen házaspár. Az a csodálatos véletlen még ebben, hogy itt laknak tőlünk 3 utcával arrébb. Azt gondoltuk, hogy akkor ezért alakult így, mert a Jó Istennek ez a szándéka. És Lívia most már valóban az ő gyerekük, és mégis itt van tőlünk nem messze, s mégis a rokonságban maradt.

-A gyerekek segítenek?

-Igen. Elmennek a picikért az óvodába, elszaladnak kenyérért, segítenek a házimunkákban, a kertben, a vásárlásban, játszanak a kisebbekkel. De az a legszebb ajándék, ha együtt zenélnek mind.

-Meddig tervezitek még ezt az életmódot?

-Amíg a Jó Isten erőt ad. Én nem tudok nemet mondani. Nem is biztos, hogy kell nemet mondani. Mert amíg ilyen pici van – akkor is ha elkerülnek később tőlünk – akkor is sokat tudunk adni. Ezt nem számolja az ember években. Most 63 éves vagyok. Amikor az ötödik gyerekemet megszültem, azt mondta a szülészorvos, hogy a szervezetem 20-25 évet fiatalodott. Elhiszem neki. Most sem érzem 63-nak magam. A sok tennivaló mellett az ember elfelejt megöregedni.

-Van harag benned a szülők felé?

-Jaj, dehogyis. Nem tudja az ember, hogy miért kerülnek ide. A családba fogadásnál több az információ, de az állami gondozottaknál nem vagyunk mindig tisztában a helyezettel.

-De nyilván van véleményed a szülőkről.

-Van, de a szülőknek is van saját lelkiismeretük, amivel el kell számolniuk. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy átmenetileg a gyermekét nem tudja gondozni, ellátni. Elég ahhoz egy nem várt betegség. A három kicsi iratok hiánya miatt került hozzánk, mert külföldön születtek. A kistestvérpár viszont itt ragadt nálunk.

-Milyennek látod a rendszert?

-Szerintem csecsemőotthonoknak egyáltalán nem szabadna létezni. Finnországban már nincsenek. Ott, amikor bajba kerül egy gyerek, azonnal kiemelik a családból és rögtön befogadó családba kerül. Nagyon jó a jelzőrendszer. A Lahti Gyermekotthon igazgatójával nagyon jó barátságban vagyunk, 1999-ben az egész gyermekotthon eljött ide Pécsre. Nálunk is volt 6 kislány elszállásolva közülük. Mi is voltunk náluk, vittük az egész csapatot, nagy élmény volt nekik. 1998-ban fent voltunk az Északi Sarkkörön, Napapiiriben, 33 gyermekkel és szüleikkel, tanárukkal, muzsikáltunk a Mikulásnak, Joulupukkinak, közös koncerten vettünk részt a finn gyermekekkel Rovaniemiben és Lahtiban, aztán 1999-től minden évben együtt táborozhattunk, a finn és orosz gyermekotthonból jött gyermekekkel közösen, a három testvérváros, Pécs, Lahti és Kaluga testvérbarátság-táborozásain. 2002-ben Sikondán táboroztunk együtt, három hétig a Napsugár Játszókert Alapítvány szervezésében, aminek elnöke is vagyok. Nagy élmény volt a befogadott gyermekeknek. Ma is emlegetik, ha visszajönnek olykor látogatóba hozzánk.

Az itteni rendszer kicsit javul, de nem az igazi. Nem lenne rossz, ha a családbafogadott gyermekek után is járna némi járandóság. Nagyon kellene, mert például Kristófnak is teljes áron kapjuk a tápszert, a másik kettőnek gyógycipő kell és a szülők hol adnak, hol nem.

-Zenél mindegyik gyerek, de sportol is.

-Nem is akárhogyan! András, a mozgássérült kisfiú paraúszó-bajnok, tele van kupákkal, érmekkel. Ricsinek is nagyon sok érme van sportaerobikban, belőle magyar bajnok lett. Bálint pedig szertornázik, ő onnan hozza az érmeket, kupákat. Tagjai vagyunk a BioRitmus Életmód és Mozgásművészeti Tehetségpont Mozgásművészeti Gyermekegyüttesének, ahol táncszínházi mesedarabokban szerepelünk. Én vagyok benne a Rét-anyó. Sok sikerélményt kapnak a gyermekek minden fellépés alkalmával. Empátiás képességük is fejlődik, mert sérült, Down-szindrómás gyermekek is vannak az együttesben, akik közül az egyik, Bőczi Tímea megkapta a Felfedezettjeink különdíját idén. A gyermekeink segítik a mozdulatok megtanulásában, utánozásában, fáradhatatlanul, nagy türelemmel. A sikerélmény közös, építő jellegű. Jó érzés, hogy élményeket tudunk nekik adni, és valami mást, mint amit ott kaptak volna, ahonnan eljöttek. Andris furulyázik, Bálint is. Sokszor együtt gyakorolják a darabokat. Bálint szeptembertől klarinétozik. Ricsi szintetizátoron tanul, meg zongorán. Melisszának és Kevinnek is nagyon jó a hallása, tisztán tudnak énekelni. Jó őket hallgatni, együtt énekelni velük. Őket is szeretném zeneiskolába vinni, amíg nálunk maradnak.

-Ha csak ennyit csinálnál, az is több emberre elég volna, de van még egy-két dolog az életedben.

-32 évig énekeltem a Mecsek kórusban, nagyon-nagyon szerettem. Akkor hagytam abba, amikor a hivatásos nevelőszülői tanfolyamot csináltam. Addigra már életre hívtuk a Napsugár Játszókert Alapítványt, aminek mai napig az elnöke vagyok. Azt nem akartam leadni, a sok gyereket nem akartam leadni, a gyülekezeti énekkart sem, ezért megváltam a kórustól, mert különben nem kaptam volna meg a nevelőszülői szakképesítésemet, a bizonyítványomat. A gyülekezetbe rendszeresen járunk a gyermekekkel Gyermekbibliakörbe, a nagyok kézen fogják a kicsiket és mennek 9-re, mi a babával megyünk 10-re… ez az ő útravalójuk.

-24 órás szolgálat.

-Így van. A férjem is főz, bevásárol, szerel, épít, javít, kertet ápol, én mosok, vasalok, mosogatok, varrok, ügyintézek, szülői értekezletre megyek. A patchworközéssel mostanában kicsit elmaradtam, nagyon szeretem, varrtam már egy-egy takarót a gyermekeknek, de Melisszáé és Keviné még nincs kész.

Amit lehet, mindent megadunk nekik. Valami mást, amit boltban nem lehet megvásárolni. A zeneiskolát, a sportot, a bibliakört.

Egyszer megjegyezték, nem vagyunk testvérek, nem vagytok az anyukánk és az apukánk! Azt mondtam nekik, mi vagyunk a “mintha” család. Apuka olyan, mintha az apukátok lenne, én olyan vagyok, mintha az anyukátok lennék, ti olyanok vagytok, mintha testvérek lennétek. Mert egy családban élünk, egy család vagyunk. Közben megtanuljátok, milyen összetartani, kitartani egymás mellett, alkalmazkodni egymáshoz, eltűrni egymás rigolyáit. Mert a másik is eltűri az én rigolyáimat!

És ti nagyon jó apukák, anyukák, férjek és feleségek lesztek. És szeretettel és tisztelettel gondoltok majd a szüleitekre, akik ránk bíztak, amikor nem tudtak benneteket nevelni, gondozni. De ezt azért tették, mert szeretnek benneteket, és nem akarták, hogy elkallódjatok.

A Jó Isten is ránk bízott benneteket, és ez nem volt véletlen. Mert Ő is szeret benneteket, célja van az életeteknek, megáldja azt, és mindegyikőtöknek küldetése van, ha most még nem is tudjuk, hogy mi az.

Szívből kívánjuk, hogy Jó Ember legyen belőletek!

Szerző: