Bölcsibe, oviba megyünk

Az én gyermekem már lassan felnőtt, de még mindig jól emlékszem az első óvodai napokra. Dilemmák, álmatlan éjszakák, mi legyen, mikor és hová.

Meghitt kettősünkből, Apával triásszá alakulva, vadidegenek kezére adjuk Zsombikámat? A bölcsődét megúsztuk, bár, ha vissza kellett volna mennem dolgozni a gyes lejárta előtt, mi is azt választottuk volna.

A döntést mindenkinek körülményei mérlegelése után, magának kell meghoznia, mert nehéz az elválás a boldog együttlét után gyermeknek, anyának egyaránt.  Ha lehet kétéves korig otthon nevelődjön a baba, aztán pedig alaposan nézzük meg azt a helyet, ahová kicsinyünket visszük. Kis létszámú csoport, a gondozónőkkel való összhang, kölcsönös szimpátia, szeretet-kapcsolat elengedhetetlen kellékek.

Mitől tartottam? Attól például, hogy fiam nem eszik meg minden ételt, a sajt szagát utálja, van egy Tyupi-párnája, amitől nem válna meg semmiért. 

Beleférünk mi ezekkel az óvodai rendbe?

Minden kisgyereknek van saját kedvenckéje, saját szokás- és ételrepertoárja. Régóta tudjuk, hogy hagyni kell az étel-kívánságokat, az elutasításokat, mert a babák, kisgyerekek zöme ösztönösen választ neki való táplálékot. Ha fejlődése zavartalan, ez a képessége megmarad. Egyetlen gyermekem van, legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudjuk szimulálni a testvér-helyzetet. Jót teszünk neki, ha társasága lesz. Ez kettős érzés: a féltés, félelem, és a belátott szükségszerűség között őrlődve mentünk be először az óvoda kapuján.

Amit meg szeretnék osztani olvasóimmal a tapasztalataimból és tanulmányaimból: két éves kor után legyünk bátrak, és alapos körültekintés után, fokozatos beszoktatással, engedjük közösségbe gyermekünket. Ha mégis korábban szükséges, akkor a délutánok, hétvégék legyenek intenzívebbek, a házimunka rovására is. Ismerjük meg a pedagógusokat, alaposan ismertessük meg magunkat, gyermekünket. Az első időben maradjunk vele az bölcsiben-oviban, majd fokozatosan hagyjuk magára, igénye szerint. Keservesen síró kisgyereket soha ne hagyjunk ott, egy napon minden édesanya, édesapa ösztönösen tudni fogja, hogy mikor teheti meg. Ha van kedvence, babája-rongyocskája, lehessen mindig vele. Ezt vegyük a legkomolyabban, mert ez az anya-otthon pótlék igen fontos, vigasztaló társ az intézményi életben. Ne hagyják erről magukat lebeszélni. Tartsd mindig ígéretedet, mikor mész érte, ne maradjon utolsóként a bölcsiben-oviban.

Az addig esetleg sosem beteg kisgyerek megbetegedhet, ami velejárója ennek az időszaknak, de figyeljünk oda, hogy nincs-e lelki háttere panaszainak. Lehet, hogy nem szeret valamiért oviba menni, de elmondani csak testi tüneteivel, fej-hasfájással tudja. Az okokat mindig próbáld megkeresni. Legyél rendszeres, valódi kapcsolatban a gondozókkal, nagyon fontos dolgoknak tanúi ők.

Szerző: