Beleugrottunk úszni tudás nélkül

Judit cukrászból lett a város egyik legismertebb napközijének a vezetője.

2004. december 6-án, Mikulás ünnepséggel nyitotta meg kapuit a Tesz-Vesz Kuckó a belváros szívében azzal a céllal, hogy olyant kínáljon a szülőknek, amilyen korábban nem volt a városban.

-Úgy történt, hogy tíz év ausztriai munka után kerültem vissza Pécsre, mert babát vártam. A gyermekeim itt születtek, és a második érkezése után már tudtam, hogy itthon is maradok. Korábban Grazban fedeztem fel, hogy működnek ElternKindZentrum-ok, ahol van terhes foglalkozás, terhes- és kismama jóga, terhes hastánc. Nagyon tetszett! teszvesz290 Közösségi hely létrehozása volt a cél, és egy családi napközi alapítása, mert láttuk, mekkora szükség lenne rá.

- Aztán mégsem családi napközit alapítottatok. Miért?

– Nagyon macerás volt a működési engedély megszerzése, a játszóházat pedig magán alapítványként el tudtuk indítani. Wiesner Katával kezdtük, akivel egy napon szültünk, és egy nagyon kedves, vak jogász bácsi segített a jogi kérdésekben az alapításkor. Hihetetlen belegondolni! Amikor eldöntöttük, hogy ezt megcsináljuk, akkor hozta utunkba a sors Maróy Dittát, aki a Zsebibabát, ezt a lapot is alapította, és barátnőit, akik hozzánk hasonlóan gyermekes anyukáknak akartak szolgáltatásokat kínálni, csak más-más területen. Nálunk jöttünk össze öten lányok, és beszélgettünk a lehetőségekről, információkat cseréltünk.

- Milyen volt a kezdet?

- Beleugrottunk úszni tudás nélkül a mélyvízbe. Eredeti foglalkozásom cukrász, az ausztriai munka után Pécsett cukrászdát nyitottam volna, de a gyermekek születése után megváltozott a helyzet.  Menet közben helyettes szülői, CsaNa működtetői és koordinátori tanfolyamot is elvégeztem. Eleinte túlélésre mentünk. A játszóház teljes nyitva tartással indult, csak 2007-től lett családi napközi. A gyerekeim 2 és 4 évesek voltak, és csak a nyári táborok idején szerették meg, hogy ezt csinálom. A családi napköziben eldöntöttük, hogy mi főzünk, és teljes kiőrlésű, egészséges ételeket adunk a gyerekeknek. Ausztriában végeztem ilyen tanfolyamot is. Szeretik a reformkonyhát a szülők és szerencsére a gyerekek is. Egy véletlen folytán úgy alakult, hogy egy ismerős zenész eljönne a gyerekekhez, és ez már hozta magával a többit: angolt, németet, aztán az anyukáknak a dúlás témák, a hordozókendő, a homeopátiás tanfolyam… Elmentünk Wels-be egy EKIZ centrumba, ahol jobban koncentráltak a gyerekekre: pancsoltak, kis könyvtáruk volt, és jól kifaggattuk a vezetőket. Ők a várostól a működés 2/3 részét kapják és a helyet jutányos áron. Sokkal stabilabb a működésük, mint a miénk, felismerték, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak van létalapjuk. Kati egy év után kiszállt, távmunkában segít tovább, és nagyon sok munka maradt.

- Nehéz lehetett. Nem akartad abbahagyni?

- Végigküzdöttünk nagyon sok mindent, és már sajnáltam volna felrúgni, és látszott, hogy van erre igény. Vannak nehezebb időszakok: hol kevesebb gyereket hoznak, máskor annyian jelentkeznek, hogy nem tudom őket felvenni. Két éve beadtunk egy TÁMOP-pályázatot, amivel márciustól bővítünk két új napközivel, azaz tíz gyermekkel, most folyik az építkezés – mindig történik valami, ami miatt tovább csinálom, csináljuk. Azóta is sok családi napközisnek segítettem az induláskor ötletekkel, támogatási források elérésével, játszóházat, vagy anyukás, gyerekes klubot pedig legszívesebben minden utcába alapítanék!