Baba a bilin

Az egyik kedvenc fényképem a kislányunkról 6 hónapos korában készült. Nagy szemekkel néz a kamerába, miközben egy bilin üldögél. Nem azért, mert játszik vele, hanem éppen pisilt.

 

Még a várandósságom idején találkoztam a bababiliztetés módszerével. A mosható pelenkákról olvasgattam, és egy internetes fórumon valaki arról mesélt, hogy az akkor talán féléves kislánya nem is hord pelenkát. Az első reakcióm nekem is hitetlenkedés volt.

Aztán ahogy egyre többet olvastam a módszerről és mások tapasztalatairól, egyre logikusabbnak tűnt a dolog. A módszerről leginkább angol nyelven lehetett olvasni, a következő elnevezéseken: elimination communication (ürítés-kommunikáció), infant potty training (csecsemőkori szobatisztaságra nevelés), natural infant hygiene (természetes csecsemőhigiéna), diaperfree baby (pelenka nélküli baba). Mindegyik név részben fedi az igazságot, illetve más-más részét emeli ki a dolognak. Nekem a “baba a bilin" elnevezés szimpatikus, ezért ezt használom.

Maga a módszer egyáltalán nem új, de mint annyi minden, ez is elkallódott a nyugati életvitelben. Valaki aztán újra felfedezte és elkezdte rá felhívni a figyelmet. Angolul megjelent néhány könyv, ezeket az évek során egyre több nyelvre lefordították. Amerikában, Európában (Magyarországon is), Ausztráliában egyre több szülő fedezi fel a bababilizetést az utóbbi években. A világ kevésbé ipariasodott részein nem kellett újra felfedezni, hiszen ott el sem felejtették a dolgot, és ma is ez a természetes, leginkább Ázsiában és Afrikában.

Miről is van szó? Arról, hogy a csecsemő a modernkori hiedelmekkel szemben képes kontrollálni a záróizmait, mégpedig az ellazításukat.

Ha a babát kicsi korától kezdve úgy szoktatják, hogy a dolgát ne véletlenszerűen a pelenkába végezze, hanem egy bizonyos testhelyzetben egy céleszközbe, akkor gyorsan megtanulja a (test)helyzetet összekötni az ürítés eseményével. A testhelyzet mellett egy hangjelzést is használunk, ami szintén segít az asszociáció kialakításában. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a babát pl. guggoló helyzetben magunk előtt tartjuk -- egy-egy kezünk a két combján, a háta a mi hasunkra simul --, valamilyen alkalmatosság fölé tartjuk, azt mondjuk, hogy "psssss". Ha ezt napjában elég gyakran megtesszük, akkor a babának úgymond nem marad mit a pelenkába ürítenie, és szárazon marad.

Miről nincs szó?

Nincs szó erőltetett biliztetésről. Nincsenek elvárások, szemrehányások, büntetések. Egyszerűen felajánlunk egy lehetőséget, amit a baba elfogad, ha kedve van. Ha nem, akkor nem. Később újra próbálhatjuk.

Szobatisztaság?

A gyermekpszichológusok gyomra valószínűleg összeugrik a bababiliztetés hallatán. Egyrészt azért, mert nekik is azt tanították, hogy a záróizmok majd csak 2-3 éves korban lesznek kifejlettek, addig nem jók semmire. Másrészt pedig azért, mert a szobatisztaság nem azt jelenti, hogy gyorsan a baba alá dugjuk a bilit, amikor látjuk, hogy elkezdi végezni a dolgát. Az első dolgot illetően tévednek. Lehet, hogy a záróizmok nincsenek teljesen kifejlődve, és a visszatartás még nem lehetséges, de az ellazítás működik. Igaz viszont, hogy a szobatisztasághoz több kell, mint egy szimpla asszociációs kondicionálás.

Nem is arról van szó, hogy a biliztetett babák szobatiszták lennének ebben az értelemben. Viszont igenis képesek elvégezni a dolgukat, ha segítünk nekik a testhelyzettel/hangjelzéssel. Ebből aztán fokozatosan kialakul a valódi tudatosság.

Belenőnek abba, hogy a bili mire való, tudják, mi az, hogy pisi, kaki. Az, hogy mikorra érik el a teljes szobatisztaságot, változó. Van, aki 16 hónaposan mindig jelez, ha ürítenie kell, persze levetkőzni / feneket törölni még nem tud egyedül. Van, aki két éves, mire maga kezd jelezni, de segítséggel (emlékeztetéssel) egész nap száraz marad. A módszer célja nem az, hogy versenyezzünk, hogy ki lesz előbb szobatiszta. Egyszerűen csak az elejétől kihasználjuk azt, amit a baba tud, a többi pedig ebből alakul ki.

Miért csinálja?

Sok babánál megfigyelhető, hogy szívesebben is végzik a dolgukat így bilibe, mint pelenkába, főleg a kakilást. Vannak babák, akiknek mindegy, hogy pelenka vagy bili. A könyvekben / fórumokon gyakran azt olvasni, hogy a baba ösztönösen nem szeret a mamára piszkítani. Személyes tapasztalataim ezt nem támasztják alá, mindkét gyermekünk nyugodt lélekkel bekakilt akár az ember ölébe is. Vannak babák, akik hordozókendőben nem pisilnek be, míg mások itt sem zavartatják magukat. Úgy vélem, hogy nem kell ezoterikus szintre emelni a baba motivációját: egy viszonylag egyszerű kondicionálásról van szó, melyet ki tudunk aknázni úgy, hogy mindenki jól járjon. Még ha nem is zavarja a babát, ha a saját kakijában üldögél, akkor is nyilván higiénikusabb, ha nem teszi.

Honnan tudjuk, hogy mikor kell neki? A válasz változó.

  • Vannak babák, akik jelzik, hogy pisilni fognak. Az elején még nem tudatosan, hanem ösztönös testbeszéddel: fintorognak, mocorognak, a messzeségbe bámulnak, sírnak, kidugják a nyelvüket, nyüszögnek, és még rengeteg lehetőség.
  • Vannak babák, akik kakilás előtt jeleznek, de pisilés előtt nem. Vagy fordítva.
  • Vannak babák, akik egyáltalán nem jeleznek, vagy egy ideig igen, aztán nem.

A mi kislányunk az első hetekben kidugta a nyelvét pisilés körül, de ez pár hónapos korában elmúlt. Később semmilyen szemmel látható jelet nem adott. Mint mindenre, erre is igaz, hogy minden babának megvan a saját egyénisége, amit ki kell tapasztalni. A jelzés a kezdetekben másodlagos fontosságú. Ha van, az nagyon jó, és ki kell használni. Ha nincs, az sem akadály. Szerintem a módszer lényegét a kezdeti kondicionálás jelenti, amely aztán fokozatosan átvált teljes tudatosságba, ahogy fejlődik a baba. A tudatos jelzés aztán eljön magától, amikor megérett a dolog.

Szerző: