A nő, aki tökéletesen önmaga

Beszélgetőpartnerem Hoppál Bori. Az én testem címmel szeptember közepén jelent meg tinilányoknak szóló könyve, amit karácsonyra elkapkodtak, de február közepétől már a boltokban van az utánnyomás.

A női élet fordulópontjairól beszélgettünk – kendőzetlen őszinteséggel.

Sokfelé hallom, olvasom negyvenes, ötvenes nőktől, hogy ahogy idősödünk, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem éri meg háborúságban élni a testünkkel, hiszen úgyis ebben kell leélni az életünket… Amikor visszanézem a húsz, harminc évvel ezelőtti fényképeimet, látom, milyen fiatal és csinos voltam, de azt is látom, hogy mennyire nem tudtam belakni boldogsággal a testemet! Sokszor jut eszembe egy interjúalanyom néhány gondolata a „KebelbarátNők” című könyvemből:

„Ha tudtam volna akkor, hogy milyen szép vagyok, valószínűleg teljesen máshogy alakul az életem! ... Ha nem mindig a külső normáknak való megfelelés irányította volna a sorsomat, akkor most nem érezném úgy, hogy kimaradt húsz évem!”

Ez a hölgy úgy érzi, húsz évet „pazarolt” el a nélkül, hogy szerette volna a testét. Mi még mennyit akarunk? Ne felejtsük el, hogy a testünk idővel „kopik”. Nem szeretünk erre gondolni, de bizony ráncosodik a bőrünk, lassul az emésztésünk, romlanak a fogaink… . Mire várunk? Mikor jön el az a pillanat, amikor pont olyan lesz a testem, amit jó szívvel szeretni tudok? Mikor béküljek meg a testemmel, ha nem ma?! Minden pillanatban tökéletesek vagyunk! Tökéletesen önmagunk!

  • A tükörbe nézve akkor is látom, hogy szebb volt 10-20 éve...

-A testünk állandóan változik. A női test, mivel a teremtés misztériumának szentélye, sokkal nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint a férfi teste. A várandósságok, szülések, szoptatások mind-mind jeleket hagynak rajta. Választhatom azt, hogy az elutasításommal büntetem a testem, és dönthetek úgy, hogy azt mondom: ez vagyok én!

  • A férfiak előtt mégis ott lebeg egy ilyen „ideális női test” képe.

hoppal02-Szerintem egy érett férfit az varázsol el, ha egy nő otthon van a testében, ha önbizalommal telten tudja levenni előtte a ruháját, ha varázslatos az érintése, ha kommunikálni tudja, hogy mire vágyik. Nekem nem abból fakad a nőiségem, hogy tökéletes az alakom, feszes a fenekem és nincs narancsbőröm, hanem abból, hogy mit tudok adni ezzel a testtel, és viszont: mennyire tudom szépnek és kívánatosnak látni a férfi testét. Az az igazi varázslat, hogy együtt milyenek vagyunk, hogy a két érett lélekkel egymáshoz közeledő testek között mi történik. Ebben a vizuálisan túlterhelt világban elfelejtjük, milyen, amikor két ember hús-vér valójában találkozik, ott nem csak a „képet látjuk”, hanem ezer csatornán jön az információ: az illata, a kacagása,  érintése  -  egy csomó benyomás, ami sokkal fontosabb annál, mint hogy szimmetrikus-e a két arcfele. A legdurvább félelmünk, hogy nem vagyunk szerethetőek, hogy valami rajtunk nem szép, nem fogunk tetszeni. És akkor mi van? Amit a másik belőlem lát az nem engem minősít, hanem azt mutatja, hogy benne hogyan képeződöm le. Csupán egy jelzés, hogy kompatibilisek vagyunk-e. Ha számára láthatatlan marad a szépségem, biztosan nem ő a párom. Sok nő évekig, évtizedekig hordozza az ilyen kritikák, visszautasítások sebeit, pedig egy ilyen helyzet egyetlen tanulsága az, hogy pont ennek az illetőnek nem jöttem be és kész.

  • Mi történik, ha a párkapcsolat létrejön, de idővel mégis csalódást érez valamelyik fél?

-Csalódom a másik ember testében??! Nagyon sajnálnám, ha egy olyan világban élnénk, ahol ezek a külsőségek felülírhatnak emberi érzéseket. Persze a média - ahol csak tökéletes és lehetőleg fiatal szépségeket lehet látni - abszolút ebbe az irányba befolyásol minket. Egy mai férfi nőképe úgy alakul ki, hogy mire párkapcsolatba kerül sok ezer anorexiás modellt látott már a világhálón. A média vizuális túltengésével az is baj, hogy csak egyfajta szépségideált ismer el: semmi has, kis, kerek fenék, hosszú comb, és egy 16 éves lány cicije. Ami nem ilyen, az nem is szép. Mintha az lenne az üzenet, hogy egy jó nő teste megmarad tininek! Nem látunk striás pocakokat, szoptatásban rugalmasságot vesztett ciciket, ezért azt gondolják a férfiak vagy mi magunkról, hogy „itt valami elromlott”. Pedig nem vagyunk selejtes árucikkek! De műanyag próbababák sem! Éljük az életünk, ami azt is jelenti: változik a testünk! Mostanában egyre több kampánnyal próbálják ezt ellensúlyozni, de ez csak csepp a tengerben. Igazi hús-vér, nagyobb méretű, gömbölyded, gusztusos nőket is próbálnak megjeleníteni, de szigetszerű az élmény, ami abból is látszik, hogy ezek a kampányok mindig nagy szenzációt keltenek, pedig ennek kéne a normálisnak lenni. A világ legtermészetesebb dolgának kéne lennie, hogy a média különböző nőket mutat szépnek.

  • A szülés megtöri a kibontakozó női öntudatot…

-Nagyon szomorú lennék, ha ez így lenne. A szülésnek az egyik legnagyobb erőt adó női beavatásnak kéne lennie. Persze tudom, hogy ez ma koránt sincs így, és amíg nem teszünk valamit, ez nem fog változni. Ha nem kommunikálom tisztán, hogy mit várok el a szülőszobán; ha kifizetem annak a szülészorvosnak a pénzt, aki gondol egyet és megindítja a szülést, és/vagy indok nélkül gátat metsz, amikor pont az ellenkezőjében állapodtunk meg, akkor én erősítem meg abban, hogy mindez rendben van. Egy ilyen rosszul sikerült történet után át kéne nyújtanom egy levelet arról, hogy nem tartom elfogadhatónak, ami történt, és emiatt nem fizetek magának, valamint kérem, hogy a következő alkalmakkor figyeljen erre. Ha egy szülészorvos a 16-dik anyukától kapna ilyen tartalmú levelet, akkor biztos átgondolná, hogy mit is kéne tennie, és talán nem csak az alapján döntene, hogy adott beavatkozásért hány pontot kap a kórház az egészségbiztosítástól.

  • Vannak nehezebb időszakok, betegségek, hirtelen nagyobb változások egy nő életében, amikor még nehezebb szeretni és elfogadtatni a testét.

-Tényleg vannak nehezebb időszakok, de meggyőződésem, hogy ezek mind üzeneteteket hordoznak számunkra. Minden periódusnak megvan a maga szépsége, ami talán csak lassan bontakozik ki, vagy épp csak utólag látható. Ezt, hála Istennek, egyre több nő ismeri fel, és önismereti fejlesztésre használja, tanulásra, fejlődésre alkalmas impulzusként fogja föl a testi tüneteket, problémákat. Egy-egy diagnózis után akár a jógával, homeopátiával, Bach-terápiával, hastánccal vagy Aviva tornával jut mélyebb önismerethez. Érdekes, milyen ajándékokat tud hozni egy ilyen probléma. Kiderülhet például a társunk valódi elkötelezettsége, érettsége. Ugyan a legnagyobb lépéseket mindig magunkban kell megtennünk, de egy szerető partner odafigyelése, gondoskodása nagyon sokat segíthet.

  • Ha már a partner odafigyelését említetted: hogyan látod a fogamzásgátlás kérdését?

-Meggyőződésem, hogy a védekezésben is szemléletváltásra van szükség. A fiúkat nagyon fontos lenne megtanítani, hogy nem csak a lány ügye, hanem közös ügy a védekezés. Számomra nem elfogadható egy férfitól az, hogy: „nem vagyok hajlandó óvszert felvenni, mert kényelmetlen”. Nekünk, nőknek kéne eljutni oda, hogy ha egy pasi nem hajlandó erre, akkor komolyan el tudjunk gondolkozni azon, hogy mennyire szeret engem az illető? Mit várhatok tőle később, mit fog megtenni értem és esetleg a családunkért? Akarok-e egy olyan párkapcsolatban élni, ahol az ő kényelme fontosabb az én egészségemnél? A naptár módszer például szép iskola lehet, mivel az alkalmazásában mind a ketten benne vagyunk. Kell az ő toleranciája, és az én mélységes testismeretem. Kölcsönös elfogadása annak, hogy bizonyos célok érdekében közös döntéseket hozunk, alkalmazkodunk a női test ritmusához.

  • A havi ciklus is kényes terület…

-A belénk rögzült hiedelmeket nehéz elhessegetni, főleg, ha eleve havibajként emlegetjük a menstruációt! Az angol nyelvben egyenesen „the curse”, az átok lett az egyik elnevezése! Pedig tekinthetnénk rá úgy, mint egy havonta visszatérő lehetőségre, hogy intim kapcsolatba kerüljünk saját magunkkal. Vannak kultúrák, ahol a menstruáció napjai különlegesek, és a nők elvonulhatnak, pihenhetnek. Egyes kultúrákban ezt a célt szolgálják a holdkunyhók. Ezek a napok azért vannak az életünkben, hogy a külvilág minden feladatát magunk mögött hagyva, inkább befelé forduljunk. A menstruációt, e szerint a szemlélet szerint nagyon szépen át lehet keretezni önmagunkban, és pozitív tartalmakat rendelni hozzá. Mivel test és lélek kéz a kézben járnak, ezért ahogy a tudatomban más képet kezdek táplálni róla, úgy fogja ezt követni a testem is. Kevesebb panasszal, kevesebb kellemetlenséggel, fájdalommal.

  • És mi történik a menstruáció teljes elmúltával?

-Azt gondolhatnánk, hogy mivel a legtöbb nő nem szeret menstruálni, legalább a menopauzával fellélegeznek! De nem! Ennek sem örülünk, hanem rettegünk tőle. Miközben tucatnyi kellemetlen változókori tünetet tudunk felsorolni, a pozitív oldalát ennek az életszakasznak sem tudatosítjuk magunkban. Pedig megszilárdulhat ekkorra egy testi, lelki önbizalom, könnyebben függetleníthetjük magunkat a külső elvárásoktól, lehetnénk bátrabban szókimondóak, talán minden eddiginél könnyebben dönthetünk úgy, hogy már nem minden energiánkkal másokért élünk, hanem a magunk kedvére teszünk vagy éppen magunkon dolgozunk. Az érett nőiség is sok szépséget tartogathat számunkra, csak úgy, mint a korábbiak! Csak fel kell ismernünk, merni kell élnünk őket!