A fényről

Életünk meghatározó, nélkülözhetetlen eleme a fény.

Ha kevés van belőle – hiánya fájdalmas; ha túl sok van belőle – rejtőzünk előle.

Beszéljünk előbb a hiányról. Az európai kultúra kontinentális és hideg éghajlatú területein, ahol a földrajzi elhelyezkedésnél fogva ismeretes a hideg, hosszú és sötét (azaz: valódi) tél fogalma, a fénynek különös tisztelettel adóznak. Ennek bizonysága a számtalan hagyomány, mely a nyári napforduló (június 21.) ünnepét övezi. Az északi népek óriási, vízen úszó máglyákat gyújtanak ilyenkor, hisz számukra igazi megváltást jelentenek a hosszú nyári nappalok a fél esztendeig tartó sarkvidéki éjszaka után. Nyaranta gyakran töltik estéiket a szabadban. Mintha fénnyel töltekeznének, hogy eltehessék téli tartalékul – így élvezik az észrevétlenül napfelkeltébe váltó, végtelennek tűnő sarkköri alkonyok varázsát.

A déli nap népei körében jól ismert szokás a rejtőzés a nyári fényözön elől. E jelenség vezet át a hiánytól a fény túlzásainak probléma-köréhez. Szinte közhely már, hogy a nap éltető ereje ellenére óvakodni kell pusztító hatalmától, melynek jeleit nap mint nap felfedezhetjük szabadban hagyott tárgyainkon, a szárítón felejtett ruhán. Az ózonpajzsról, és az általunk okozott környezeti károk hatására keletkező „ózonlyukról”, bőrünk védelméről már sokat tanultunk.

Kevesebb szó esik azonban arról, hogy milyen károkat idézhet elő a mesterséges fény „túladagolása”: a fényszennyezés. A világítástechnika környezeti hatásai kapcsán sokáig csak az energiapazarlásra gondoltunk. Ma már többet hallunk arról is, milyen megtévesztőek és végzetesek lehetnek az éjszakai égbolt alapján is tájékozódó költöző madarak számára a kivilágított épületek „ál-csillagai”. Ugyancsak nehézzé vált a tengeri teknősök számára a tojásrakást követően a csillagos égboltot visszatükröző vízfelszín megtalálása, ha ősi szaporodó-helyeik homokos strandjait elborítja az üdülőhelyi fényözön. De a mesterséges fények emberre gyakorolt káros hatása még kevésbé közismert, pedig egyre több kutatás foglalkozik ezzel a problémával.

Beigazolódni látszik, hogy hormonrendszerünket befolyásolja az alvás közben minket körülvevő sötétség mértéke. A természetes fényviszonyok fenntartása tehát fontosabb testi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából, mint korábban feltételeztük. Egyes országokban már törvényeket hoznak a mesterséges fényforrások nyugalmat zavaró hatásának kiküszöbölésére. A védekezés bevált eszközei a fényerősség csökkentése és a lefelé irányuló megvilágítás alkalmazása. Óvintézkedéseket hoznak tehát már „fény-egyensúlyunk” megóvása érdekében, és akkor még nem is említettük a csillagos égbolt tisztán láthatóságának egyre szűkülő esélyét – pedig ez az élmény is pótolhatatlan természeti (és lelki-szellemi) örökségünk. Az egyik kivétel – Európa egyik első Nemzetközi Csillagoségbolt Parkja – nagy szerencsénkre – közvetlen közelünkben, a Zselicben található. Akinek volt már esélye valaha felpillantani az ország egyik „fény-tiszta” pontján a feltárulkozó nyáréji égboltra, talán velünk együtt megsejtette, hogy a fény élménye csak a sötétség mankója által válhat teljessé és örökérvényűvé. Minden jel arra vall tehát, hogy a fény adagolására is érvényes a horatiusi aurea mediocritas (arany középút) elve. Érdemes tán elgondolkodni mindezen 2015-ben, a Fény nemzetközi évében… De kezdődik a nyár is, a Fény és Derű évszaka.

Éljünk hát a fénnyel bölcsen és derűsen!   

Szerző: 
72/213-419
termtud [at] jpm.hu