„A bábjáték számunkra világteremtés és születésmisztérium”

MárkusZínház biztosan sokaknak ismerős: tudjátok ők azok a barátságos kis bábszínház a Perczel utcában.

Azt viszont már lehet csak kevesen tudják, hogy a színház a Pilári család munkájának gyümölcse és talán az sem világos mindenki számára, hogy a kőszínház előtt hosszú vándorévek jellemezték a család élet. Vándorlásról, a letelepedésről és a közös családi vállalkozásról Pilári Lili Eszterrel beszélgettem.

A szüleid 1989-ben alapították a MárkusZínházat – kétszemélyes társulatként – tehát gyakorlatilag Te már ebben nőttél fel. Mesélj egy picit a gyermekkorotokról, milyen volt bábszínházi keretek között nevelkedni?

– A színház megalakulása után nem sokkal megszülettem. Folyton utaztunk, együtt voltunk éjjel, nappal. Mózeskosárból, majd párnákon ülve vártuk  a kulisszák mögött,  hogy szüleink befejezzék az előadást. Míg mások játszótérre jártak, nekünk a műhely volt a játszótér: bicskák, faragókések, fúrógépek. Mindent meg kellett tanulnunk használni, ahogy apa mondta: ha jól használod, nem vágod le a kezed! Nem lesz baleset. Volt, hogy a gyalupad alatt, balsa- vagy hársfa illatban aludtunk, vagy a letakart paplangyapjú tetején. Félálomban hallgattuk szüleink szöszmötölését. Segédkeztünk a faragásban, a jelmezvarrásban, bábok díszítésében. (Nem biztos hogy segítség voltunk, de mi elszántak voltunk a testvéremmel.) Az iskolai és zeneiskolai kötöttségeket nem volt  egyszerű egyeztetni evvel az állandó mozgásban lévő léttel. Ahogy a hangszer már megszólalt a kezünkben, a szüleink szorgalamazták, hogy működjünk együtt az előadásokon. Persze segítettünk, ahol tudtunk. Rengeteg helyre eljutottunk, a nagy világból sokat láttunk, barátokat szereztünk. A gyerekkorunk világa nem tűnt el, sőt mára valóságosabbá lett, felnőtt életünk része, folytatódik ott, ahol abba se maradt.

Mióta veszel részt aktívan a társulat feladataiban?

– Az első előadás, amiben untermannként dolgoztam (8 évesen) a Vitéz László volt.  Mikor középiskolás lettem, már zenészként voltam jelen az előadásokon. Hegedültem, gardonoztam, doboltam, majd ez szépen lassan kibővült más feladatokkal is. Az egyetemi éveim alatt több időm lett a bábszínházzal foglalkozni, és most már lassan 3 éve a MárkusZínház művészeti titkáraként, arculattervezőjeként segítem a munkát. Maradt a zenei közreműködő szerep is. Nagyon örültem, amikor végre színészi-bábszínészi feladatokat is kaptam.

A családod minden tagja részt vesz valamilyen formában a közös vállalkozásban?

– Közös a cél,  közös az érdek,  és minden tagja aktív részese a munkának.

Külön tudjátok választani a családi életet a színházi élettől? Egyáltalán szét kell-e választani a kettőt?

– Gyerekkorunk óta együtt működik a kettő. Ha nehézségek vannak az egyikben, akkor az nehezíti a másikat. És ez fordítva is igaz. Szárnyakon szállhat az álom, és megvalósul minden képzelet. A problémákat felismerni, aztán a lehető legrövidebb idő alatt túljutni rajtuk. Ugyan miért fecsérelnénk több időt rájuk, szokta mondani anya. Olyan rövid az élet. A színház nagyszerű lehetőség a folyamatos alkotómunkára is. Ez lehet közös, de természetesen mindenki indivídumként is megmutakozik. Az jó, hogy mindig van téma, és a közös munka – színpad, műhely, vagy akármiféle is legyen az: fűnyírás, vagy kenyérsütés - összetart. (Egységben az erő.)

 Bár már van működő kőszínházatok, mégis még mindig vándoroltok, nem Pécsett tartjátok az összes előadást. Mik a következő helyszínek? Hol találkozhat Veletek a közönség a nyári időszakban?

– Az idei nyár folyamán ismét sokat utazunk, és megtöltjük az ország-világ  szabad tereit. Szigetvártól Kassáig, Győrtől Debrecenig, Spanyolországtól Indiáig. Aki pedig pontosabban szeretné tudni az idő és tér viszonyait, kövesse a honlapunkat, vagy kérdezzen tőlem bátran!

Műsoraitok nem csupán a gyerekeknek szólnak. Felnőtt előadásokat is szerveztek. Hogyan találjátok meg azt a témát, amire egy felnőtt is szívesen beül és nem csak gyermekei ürügyén?

– Az is jó, ha a felnőtt  azért megy el bábszínházba, hogy a gyermekei jól szórakozzanak.  Ám ha az előadás a szülőnek is üzen, az még jobb. Sőt, ha már gyerek nélkül is elmerészkedik hozzánk, akkor mi mindent megteszünk, hogy ne érje csalódás, és vágyjon vissza. Próbálunk olyan témákat, alkotókat keresni, amik megszólíthatják a felnőtt közönséget is. Egy ideig klasszikusokat játszott a színház, Vörösmarty: Csongor és Tünde, Petőfi: Helység kalapácsa. A Márkus Szín megnyitásával kísérletező kedvünk is megjött.  Gondoltuk, hogy egy jó krimi, némi izgalom, kicsinyke vér, és Rejtő Jenő érdekes lehet a felnőtt közönségnek. Így született meg a Grand Hotel című előadásunk. Leginkább szájról szájra terjed, és szervezi a közönséget. Kevés lehetőségünk van médiában megjelenni.

 Mik a felnőtt bábszínház lehetőségei? Mennyire népszerűek ezek az eladások?

– Szerencsére már terjed a bábjáték. A Budapest Bábszínház honlapján olvastam, és nagyon tetszik, sokat elmond: "A báb nem korosztály, hanem műfaj". A bábszínház képessége, hogy a világ összes csodáját és kifejezési formáját hordozza, hordozhatja. Szereplői  olyan szimbólumok, amik lényegi tükrei az embernek, az embert körülvevő világnak, képes szóval vagy szó nélkül, muzsikával, mozdulattal, formákkal színekkel történeteket elmondani. Több síkon mesél.

 Miben más a MárkusZínház, mint egy klasszikus bábszínház? Mit tartotok a küldetéseteknek, feladatotoknak?

– A bábjáték számunkra világteremtés és születésmisztérium. Kísérletezés, felfedezés és prezentáció. Minden előadásunk játékra hívás – közös rituálé. Lehetővé teszi a játékos és a néző számára egyaránt, hogy belépjünk egy más minőségű térbe, az „isteni gravitációs” térbe (ahogy R. Guardini nevezi), ahová a meséken, zenén, versen, táncon keresztül vezet az út... oda, ahonnan megszentelődve térünk vissza a hétköznapokba. Játékmódunkat a commedia dell'Arte, a vásári bábjáték, a klasszikus színházi értékek, az improvizáció, a mitikus és irodalmi örökség, és a kortárs jelenlét határozza meg. Fontosnak tartjuk, hogy olyan színházi előadásokat hozzunk létre, mely a család minden tagját megszólítja. Az interaktív játékmóddal igyekszünk újjáéleszteni az együttjátszás örömét, közvetíteni a mese üzenetét a jelenkor embere számára.

Mikor és miért fogalmazódott meg bennetek a gondolat, hogy a vándorlás mellett „letelepedtek”? Hogyan találtátok meg a Perczel utcai fészket?

– Egy évtizede is van már, hogy megfogalmazódott bennünk a gondolat: a sok utazás mellett jó lenne egy állandó hely, ahol elfér egy bábkészítő műhely, egy termecske is, ahol a próbáinkat tarthatnánk, elférnek a kellékeink, bábjaink, díszleteink. Megtaláltuk ezt a kicsi pékséget, és két év kemény munkája után kinyitotta kapuit a Márkus Szín, a műhelyszínház, ahol kedvünkre és a nézők örömére fogadhatunk látogatókat Pécsett. Ebben az évadban minden hónap utolsó vasárnapján tartottunk Mese Színt gyerekeknek, és az őket kísérő felnőtteknek, illetve havonta két alkalomra kinyitotta kapuit Grand Hotelünk is.

Hogyan kell elképzelni nálatok egy próbát? Hogyan áll össze végül egy mű? Kinek mi a feladata?

– Ez egy több éves közös alkotói folyamat, melynek részeként az utolsó fél évében már színpadon is próbálunk. Kitaláljuk mit szeretnénk színpadra állítani és miért, hogy nézzen ki a díszlet, milyen legyen a zene, milyen bábtechnikát alkalmazzunk. Előadást teremtünk, de nem csak egy évadra, hanem az elkövetkezendő étizedekre. Összeülünk és alkotunk. Először csak hárman, aztán kiegészülve az egész társulat. Sok idő, mire színpadra tesszük a produkciót, és idő, mire megtalálja helyét a közönség előtt, viszont ha ezeken túljutunk, az előadás elkezd önállóan működni és fejlődni.

2015. márciusában Indiában jártatok, ahol árnyszínházakat kerestetek. Milyen élményekkel gazdagodtatok az út során? Mik voltak a tapasztalataitok? Miben más ott egy bábszínház, mint itt?

– 2015-ben Keralában jártunk, ahol megismerkedtünk Ramachandran Pulavarral, aki egy 9 generáció óta fennálló, szintén családi bábszínházat vezet, a Tholpavakoothu-t. Tradicionális szakrális bászínház. Belepillanthattunk hétköznapjaikba, és elkísérhettük őket egy-egy előadásukra, miket elsősorban az isteneiknek játszanak, de természetesen vannak olyan történeteik, melyek a hétköznapi emberek számára készültek. Készítettünk róluk egy portréfilmet is, ez hamarosan elérhető lesz az interneten, a számtalan képpel együtt. 2017 áprilisában szervezünk egy fesztivált, ahova őket is meghívjuk sok más árnyszínház mellett. Várunk Törökországból, Indonéziából, Kínából, Indiából, Olaszországból, Németországból színházakat, és természetesen a magyar bábszínházi szféra is megmutatkozik. A Karakulit Nemzetközi Árnyfesztivál Karagöz (török árnyfigura) 500. születésnapja alkalmából kerül megrendezésre, ahol a magyar közönség és szakma megismerkedhet a tradicionális és a modern árnyjátékkal, előadások, workshopok, kiállítások és konferenciákon keresztül. Azért indultunk el a világba, hogy felkeressük a még élő, tradíciókat éltető bábosokat, és munkájukat megismerve továbbadhassuk tudásukat, ezt a különleges távoli kultúrát, itthon.

Szerző: